A „nemzetstratégiai” minősítést a kormány hozta létre még 2013-ban. Lényege, hogy ha egy egyesülésre azt mondják, nemzetstratégiai jelentőségű, azt onnantól nem vizsgálhatja a Gazdasági Versenyhivatal. Csakhogy attól még nem válik valami valóban nemzetstratégiai jelentőségűvé, hogy ráragasztják ezt a címkét mint valami matricát.
Az Alkotmánybíróság legutóbb a kormányközeli médiaholding, a KESMA létrehozása kapcsán foglalkozott ezzel a kérdéssel. A testület szerint annak megítélése, hogy egy konkrét beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelten közérdekűnek minősül-e, alapvetően gazdaságpolitikai döntésnek tekinthető, ami elsődlegesen a kormány politikai felelősségi körébe tartozik. Ez a döntés iskolapéldája annak, ahogy az Alkotmánybíróság a kormányrendelethez viszonyította az Alkotmányt (akarom mondani: az alaptörvényt). Ugyanis ha a kormány döntése az irányadó, miáltal mintegy viszonyítási pontként az Alkotmány fölé helyezte, akkor ezzel – burkoltan – azt is kimondta az Alkotmánybíróság, hogy az alaptörvény kormányrendelet-ellentétes.
Pedig valójában ez az egész jogügylet alapvetően alkotmányjogi kérdés, és csak utána gazdaságpolitikai. Ugyanis a gazdaságpolitikai szempontok nem írhatják felül az alkotmányjogi elveket, értékeket. Ezen túlmenően ez a döntés egyébként is törvényalkotói hatáskör, nem kormányzati, mely alkotmányjogi értelemben nem döntéshozó, hanem csak végrehajtó hatalom. De ha a kormány politikai felelősségi körébe tartozna is, akkor sem írhatná felül az alkotmányos jogokat.
Ugyanis ha törvényi szabályozás rendelkezik a vizsgálati kötelezettségről, akkor ezt alacsonyabb normával felülírni, kizárni, elutasítani nem lehet. Azt – jogelvileg – csak ugyanolyan szintű normával lehet szabályozni. Ezért is az Alkotmánybíróságnak joga, egyben kötelessége lett volna érdemben vizsgálni, hogy a kormány egyáltalán jogosult-e saját hatáskörben arra, hogy bármit is nemzetstratégiainak minősítsen. Különösen abból a szempontból, hogy a kormány valójában a törvényalkotói hatáskörben járt el, ezáltal sérült a hatalmi ágak elválasztásának elve.
Ugyanakkor az országgyűlési képviselők által ebben a kérdésben benyújtott indítvány is több szempontból elégtelen és hiányos volt. Pl. nem hivatkoztak a hatalmi ágak elválasztása elvének sérelmére. Amely azzal következett be, hogy a kormány rendelkezett saját hatáskörben olyan jogkérdésről, amelyről csak a törvényalkotónak lett volna joga dönteni. Ezáltal a kormány elvonta az Országgyűlés hatás- és jogkörét.
Mindez pedig sérti a jogbiztonságot is. Különösen azért is, mert ezáltal – mint ahogy ezt az Alkotmánybíróság el is ismerte – a végrehajtó hatalom politikai szempontok mentén kiléphet a jog keretei közül, mintegy felülbírálva azt.
Az Alkotmánybíróság azt is kimondta, nem feladata annak tartalmi minősítése, hogy a kormány mit tart nemzetstratégiai szempontból közérdeknek. Pedig nem azt kell minősítenie, hanem azt, hogy ez a kormányzati intézkedés alkotmányos-e. Erre pedig nem adott érdemi választ. A közérdek alkotmányjogi értelmezése pedig éppenhogy az Alkotmánybíróság feladata, tartalmi tekintetben meg különösen.
A határozat egyébként messziről indul. Kimondja: „A médiapluralizmus olyan érték, amelynek fenntartása az állam alkotmányos kötelezettsége. A sokszínűség fenntartása érdekében a jogrendszernek intézményi garanciákat kell tartalmaznia, arra viszont a jogalkotónak széles mérlegelési jogköre van, hogy milyen biztosítékait teremti meg a médiapluralizmusnak”.
Csakhogy az Alkotmánybíróság azt lett volna köteles alkotmányossági szempontból vizsgálni, hogy a jogalkotó széles jogkörébe belefér-e az, hogy a kormány – azontúl, hogy törvényalkotói hatáskört vont el – érdemi indok nélkül nemzetstratégiainak minősíthet-e bármit. A kormány szerint ugyanis nagyobb közérdek fűződik Magyarországon „a nyomtatott médiakultúra megmentéséhez, és a helyi, különösen a megyei nyilvánosság fórumainak hosszú távú megmaradásához.” Ez viszont maximum politikai érdek, de semmiképpen sem nemzetstratégiai. És a kérdés is adja magát: ez a minősítés mennyire biztosíték is egyben?
Az Ab az indítványt elutasító döntésében hangsúlyozta: a médiacégek összefonódása, gazdasági, versenyjogi értelemben vett fúziója nem jelenti feltétlenül a sajtó sokszínűségének sérelmét.
Viszont az alkotmánybíróságnak azt érdemben kellett volna megválaszolnia, hogy a médiacégek összefonódása és fúziója vizsgálatának kormányzati szintű szabályozás általi kizárása mennyiben sérti a médiapluralizmus állam alkotmányos kötelezettségét. Mert erre sem adott választ. És mivel érdemben nem vizsgálta, ezért a sajtó sokszínűségének sérelme továbbra is fennáll.
A döntés szerint „valamely nemzetstratégia helyességének elbírálására, vállalkozások fúziója előnyeinek és hátrányainak mérlegelésére az Alkotmánybíróságnak sem hatásköre, sem eszköztára nincsen”. Viszont ezek alkotmányossági szempontból történő vizsgálatára van hatásköre. Ezt pedig nem tette meg. Az Alkotmánybíróság ebben a határozatában is – ahogy sorozatban másikakban is – sok szempontot érintett, mint kormányzati, gazdasági, politikai, de pont az alkotmányossági szempontokat hagyta teljes mértékben figyelmen kívül.
Ferincz Jenő „paragrafus”