tüntetés;Clark Ádám tér;dudálás;

Hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják a Clark Ádám téri tüntetőt, aki focilabdával rúgott meg egy rendőrt

A férfi azzal sem javított a helyzetén, hogy keménykedő hangvételű levelet küldött az eltalált rendőrtisztnek.

Kétrendbeli hivatalos személy elleni erőszak gyanúsítja az ügyészség azt a férfit, aki május 18-án. egy Clark Ádám téri dudálós tüntetés során agresszíven viselkedett a helyszínre vezényelt rendőrök egyikével.

Az ügyészségi közlemény szerint az eset délután öt körül történt: a Lánchíd utcai buszmegálló mellett ácsorgó fővárosi férfi észlelte a közeledő rendőröket , a kezében tartott focilabdát pattintásból célzottan a sértett, egy rendőr alezredes irányába rúgta – és el is találta a rendőrtiszt jobb felkarját.

A vádlott ismerte a megrúgott rendőrt, hiszen ugyanez a tiszt indított ellene – később 250 ezer forintot pénzbírsággal végződő – szabálysértési eljárást ellene, „fertőző betegség elleni védekezés elmulasztása szabálysértés” miatt

A férfi ellen az újabb incidens miatt is eljárás indult, és a jelek szerint a helyzetén csak rontott azzal, hogy június 17-én levelet is írt az ügyeiben eljáró alezredes címére.

Ebben kérte személyes meghallgatását, de azt is hozzátette hogy: „…nem szeretnélek fenyegetni…de ha kijövök a börtönből….amire a szemétséged ítélt…akkor lehet megkereslek….” „Jobb lenne elengedni a hülyeséget…és a büntetést…”

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség szerint

ez a fenyegető kijelentés alkalmas volt arra, hogy a jogszerűen eljáró hivatalos személyben komoly félelmet keltsen, ezzel akadályozva eljárását.

A levél és a labdarugdosás miatt is kihallgatott férfi megtagadta a vallomástételt, de nem élt panasszal a gyanúsítás ellen

Akit ért, megbüntetett a rendőrség a Clarck Ádám téren

A dudálós tüntetéseket áprilistól Szél Bernadett és Hadházy Ákos szervezte a Clarck Ádám téren, hogy Orbán Viktorhoz is eljusson a polgári elégedetlenség hangja.

Az akciót a kórházi ágyak rohamos kiürítése miatt indították, a rendőrség pedig brutális pénzbírságokkal próbálta elvenni a demonstrálók kedvét - volt akit hangjelzés indokolatlan használata, mást kijárási korlátozás megszegése miatt büntettek.

Egy idős férfi 750 ezres pénzbírságot kapott közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt, Hadházyt pedig azért büntették meg a 444.hu szerint 150 ezer forintra, mert autójának ablakából kilógatott egy kisebb méretű uniós zászlót.