Magyar Posta;szakszervezetek;béremelés;

2020-07-14 17:43:44

Utcára mennek a postások

A Magyar Posta idén nem akar bért emelni, csak a régi dolgozóknak ígér hűségjutalmat, kezdődik a tiltakozás.

Postásdemonstrációt tartanak szombaton a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter hivatala előtt, mert a hétfői bértárgyaláson a Magyar Posta Zrt. mindössze egy egyszeri bérkiegészítésre tett ajánlatot a cég dolgozóinak, valódi béremelésre nem. A közszolgáltató vállalat alkalmazottaitól érkező jelzést a postások szakszervezetei is megerősítették, sőt már a területet is lefoglalták július 18-án 11 és 14 óra közötti időre.

Az érdekvédők a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése előtt 15 százalékos béremelést követeltek, ám ebből engedtek öt százalékot, amikor a veszélyhelyzet megszűnése után július első napján újraindult tárgyaláson kiderült, hogy a vállalat sok bevételtől esett el az utóbbi hónapokban. A visszalépést indokolta az állami közlekedési cégeknél megadott tíz százalékos béremelés ténye is.

Az utolsó egyeztetés után a Postás Szakszervezet honlapján közzétett szűkszavú beszámoló szerint a négy szakszervezet egybehangzóan elutasította, hogy alapbéremelés helyett idén már másodszor egyszeri pénzt kapjon a munkavállalók egy része. A cégnél töltött idő után járó „hűségjutalomra” azok nem lennének jogosultak, akik öt évnél rövidebb ideje dolgoznak a Postánál. Mivel épp az alacsony bérek miatt folyamatosan nagy az elvándorlás, többen maradnának pluszpénz nélkül, mint ahányan kapnának belőle.

Emlékezetes, hogy gyakorlatilag a veszélyhelyzet kihirdetésével egy időben, márciusban levélben tájékoztatták az érdekvédők Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy ha nem születik rövid időn belül tisztességes bérajánlat és megállapodás a Magyar Postánál, a cégnél működő négy szakszervezet kollektív munkaügyi vitát kezdeményez. A sztrájk előszobájának tekintett lépés hétnapos tárgyalásra kötelezi a munkáltatót, s ha ez alatt sem sikerül megállapodni, megnyílik a lehetőség a sztrájkkészültség kihirdetésére.

A miniszter hivatala elé tervezett szombati demonstráció azt jelzi, az érdekvédők készek ismét elővenni ezt a fegyvert a dolgozók érdekében, mert a Posta több mint 29 ezer dolgozóját nézve az augusztusi pluszpénz az összes bér mindössze másfél százalékának felel meg, az inflációt is bekalkulálva nem béremelést, hanem éppen hogy csökkenést jelent a Postás Szakszervezet, a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége és a Kézbesítők Szakszervezete vezetői szerint.