ORFK;beszerzések;koronavírus;gyorstesztek;védőmaszk;

2020-07-14 17:36:04

Több mint 1,6 milliárdot fordított a rendőrség a járványra - gyorstesztre egymilliót sem szántak

A járványügyi büdzsé kétharmadáról nem számolt be a rendőrség.

Válaszolt az Országos Rendőr-főkapitányság a Népszava két hete feltett kérdésére, hogy mennyit költöttek a járványhelyzet kezelésére, és ebből mennyit szántak védőfelszerelések beszerzésére. Levelüket kedden reggel kaptuk meg – miközben a ugyanazokról az adatokról érdeklődő Magyar Nemzet rejtélyes okból már hétfőn délután megismerhette a beszámolót.   

Az ORFK lapunknak küldött összesítéséből kiderül, a rendőrség június 25-ig 1 659 188 599 forintot költött a járvánnyal kapcsolatos feladatokra, beszerzésekre. Ebből 473,55 millió forint jutott kimondottan a védőfelszerelésekre, több tízezer FFP1-FFP3 típusú maszk, fertőtlenítő szerek, overallok vásárlására.

A teljes listát lent közöljük. 

Hogy a rendőrség mire költötte a kérdéses összeg fennmaradó kétharmadát, 1,185 milliárd forintot, azt az ORFK nem tartotta fontosnak közölni.

Annyi biztosan tudható, hogy nem kizárólag teszteket vásároltak a hatalmas összegből, hiszen gyorstesztből csupán 280 darabot vettek, összesen 928 ezer forintért – és ezekből  csak 41-et használtak el június 25-éig.

Ez azonban kérdésessé teszi a rendőrségnél mért kedvező járványadatokat is: lapunk számolt be elősz9r arról, hogy rendőrség mintegy 40-42 ezres személyi állományából  június 25-ig csak kilenc igazolt koronavírus-fertőzött dolgozót találtak.

Erről újabb kérdéseket küldtünk az Országos Rendőr-főkapitányságnak. Bízunk benne, hogy valamilyen varázslatos egybeesés folytán nem egy másik lap oldalain láthatjuk majd először a válaszokat.