Előfizetés

Kockázatos vérszívók: egyre nagyobb bajokat okoz egy szúnyogcsípés

Varga Péter
Publikálás dátuma
2020.07.15. 11:54
Tigrisszúnyog
Fotó: CDC/BSIP / AFP
A szúnyogok nem kellemes esti partnerek, de leginkább az általuk terjesztett betegségek miatt szükséges ritkításuk. Az ellenük leghatásosabb kémiai szer ártalmas, a biológiai gyérítés gyakorlata még gyerekcipőben jár.
A klímaváltozás miatt egyre nagyobb egészségügyi kockázat lesz egy szúnyogcsípés a következő évtizedben. Az átlaghőmérséklet növekedése miatt olyan szúnyogfajok jelentek meg az országban, mint a koreai csípőszúnyog, az ázsiai bozótszúnyog és az ázsiai tigrisszúnyog, amik súlyos betegségeket képesek terjeszteni. A más élőlények mérgezése mellett ezért sem mindegy, hogy a kifejlett szúnyogok ritkítására, vagy a lárvákra fókuszál a rendszer - olvasható Darvas Béla, a Magyar Ökotoxikológiai Társaság elnöke blogján. Magyarországon a közegészségügyi szakemberek 2014 óta célzottan vizsgálják az behurcolt szúnyogfajok elterjedését, és három olyan fajt észleltek, melyek eredeti élőhelye Délkelet-Ázsia. Az ázsiai bozótszúnyogot és a koreai szúnyog már megtelepedett, de az ázsiai tigrisszúnyogot csak pontszerűen tudták kimutatni néhány településen. Miután csak kis számban és kis területen vannak jelen, ezért jelenleg nincs számottevő járványügyi kockázatuk - áll a Nemzeti Népegészségügyi Központ  tájékoztatójában. Bizonyos szúnyogfajták a dengue, a sárgaláz, a csikungunya, a zika, és a nyugat-nílusi láz vírusait képesek terjeszteni, a HIV-vírust és az Ebolát nem. A WHO közleménye szerint nincs tudományos bizonyítéka annak, hogy a szúnyogok a koronavírust emberről ember képesek átvinni. Egyrészt a legújabb és egyre biztosabbnak tűnő kutatási eredmények szerint a SARS-CoV-19 legfőképp a kilélegzett cseppecskéken, aeroszolokon tud szóródni, másrészt, bár előfordulhat, hogy szúnyogok megcsípnek olyan embert, akinek a vérében ott az új koronavírus, azt nem tudják egy másik csípésnél egyszerűen csak tovább adni, ahhoz maguknak is meg kellene fertőződniük. Ez napokig tartana, miközben a vírusoknak el kellene jutniuk a szúnyog szervezetében azokhoz a nyálmirigyekhez, amelyek váladékát befecskendezik a megcsípettek szervezetébe. Ehhez azonban több akadályt kéne a vérszívók szervei között átlépniük, amire nem képesek. Vannak olyan vírusok, amik megtanulták ezek a leküzdését, az új koronavírus egyelőre nem tartozik ezek közé, így elpusztul a szúnyog bélrendszerében. Új tömeges szúnyogok terjesztette járványoktól tehát nem kell félnünk, de a szúnyogokat gyéríteni azért kell, ha kiirtani nem is tudjuk őket, ami egyébként ökológiailag sem lenne hasznos. Simon Gergely a Greenpeace vegyianyag szakértője lapunknak elmondta, hogy a deltametrin, illetve olyan kémiai hatóanyagok légi úton való kiszórása, amelyek a kifejlett szúnyogokat támadják, ez évben már nem lehetséges. Április 1-jét követően egyetlen kémiai irtószer juttatható ki földi szórással, ez a Phobi Fenox EC rovarirtókoncentrátum. Ennek hatóanyaga nem annyira mérgező a vízi állatokra, mint a deltametrin, ami ráadásul több mint 99,5 százalékban más rovarokat pusztított el és a hűlőket, halakat is károsította. Ezért a biológiai védekezést kell egyre inkább előtérbe helyezni, ennek során egy bacilussal fertőzik a szúnyoglárvákat, ami megmérgezi őket, mielőtt kifejlődhetnének. A levegőből is szórható, és csak a szúnyoglárvákat támadják meg. Ausztriában egy időben ingyen is osztottak flakonokban biológiai irtószert, hogy a lakosok megbarátkozzanak használatával. A szúnyogok jó része kis pocsolyákban, kerti tavacskákban, akár kidobott edényekben összegyűlt esővízben tölti lárvaéletét, ezekben hatásosan lehet ellenük védekezni egyénileg, kisebb kiszerelésű biológiai szerekkel. A ház körül sincs szükség a rovarok széles körét elpusztítani képes kémiai rovarirtókra. Hasznos lenne az új biológiai szerek megismerésének, használatának elősegítsége akár állami programok révén is. Vranesics Csaba, a kártevőirtókat tömörítő Magyar Egészségügyi Gázmesterek Egyesületének elnöke a G7-nek úgy fogalmazott: a biológiai gyérítés arányának növelése üdvözlendő, de lényegesen bonyolultabb, összetettebb műveletről van szó, ami a kezelt területek tulajdonosainak együttműködése nélkül nem lehet eredményes.

Kémiai irtással a betegség terjesztése ellen

A kémiai gyérítés során világszerte a deltametrin nevű szert használják rovarirtásra gyapot – és kávéültetvényeken, illetve kifejezetten szúnyogirtásra azokban a régiókban (főleg Afrikában), ahol a szúnyogok súlyos vagy halálos betegségeket is terjesztenek. A deltametrin a hidegvérű állatok idegrendszerére hat akkor is, ha megeszik a szert, és akkor is, ha a bőrükre kerül. A WHO a közepesen mérgező anyagok közé sorolja. A sok deltametrin növeli a figyelemzavar kockázatát. A kutatók szerint a fejlődő idegrendszerben megváltoztatja a dopamin nevű hírvivő molekula anyagcseréjét.

Inkább az ember kísérői, mint háziállatai lehettek a macskák ősei

MTI
Publikálás dátuma
2020.07.14. 09:43
Felis silvestris lybica, azaz afrikai vadmacska
Fotó: Franck Fouquet / AFP/Biosphoto
Valószínűleg a mezőgazdaságban tevékeny embert követték, de a vadonban is táplálkoztak.
A mai házimacskák elődei nem voltak annyira szoros kapcsolatban az emberrel, mint a mai háziállatok – derült ki Lengyelországban talált 4300-6200 éves macskafosszíliák vizsgálatából. A Közel-Keletről származó macskák valószínűleg a mezőgazdaságban tevékeny embert követték, de a vadonban is táplálkoztak – állapította meg Magdalena Krajcarz, a toruni Nikolaus Kopernikus Egyetem tudósa vezette kutatócsoport az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) bemutatott tanulmányában. Még a modern házimacskák is valahol az emberek közötti szoros kapcsolat és a vadállati lét közötti spektrumon mozognak a kutatók szerint. A tudósok azt próbálták kideríteni, hogyan jutottak a háziállatok közül épp a macskák ebbe a pozícióba. A tudomány mai állása szerint minden házimacska (Felis silvestris catus) az afrikai vadmacskától (Felis silvestris lybica) származik. A két alfaj a genetikai elemzések alapján csak alig különbözik egymástól. Jól megkülönböztethető ellenben egy másik alfaj, az európai vadmacska (Felis silvestris silvestris). Krajcarz és kollégái
afrikai macskák Dél-Lengyelországban talált hat példányának maradványaiban elegendő érintetlen csontkollagént találtak ahhoz, hogy következtetést vonjanak le a táplálkozásukra.

Ehhez két stabil izotóp mennyiségét vizsgálták meg: a 15-ös nitrogénizotópot a test többszörösen építi be a kollagénbe, ha a táplálék olyan mezőkről származik, amelyet állati ürülékkel trágyáztak. A 13-as szénizotóp annál gyakrabban található meg a kollagénben, minél több úgynevezett c4-es növényt fogyasztottak a haláluk előtti utolsó hónapokban vagy években. Ezek a növények a szén-dioxidot a dikarbonsav-ciklusban kötik meg, amelynek egy négy szénatomos cukor a végterméke. Ide tartoznak elsősorban a gabonák és más haszonnövények. A kutatók összehasonlították a macskák izotópjait a 4300-6200 előtti időszakban élt emberek, háziállatok és vadállatok, valamint a római kori Lengyelországban élt házimacskák maradványaiéval. A korai kőkorszakból származó macskák eszerint az izotóp-összetételt tekintve jelentősen különböztek a kortárs emberektől és kutyáktól, valamint a római kori emberhez szorosan kötődő macskától. A hat afrikai vadmacska 15-ös nitrogénizotópjainak és a 13-as szénizotópjainak értékei lényegesen alacsonyabbak voltak – olvasható a tanulmányban. Ez arra utal, hogy
kevesebb olyan egeret és más állatot ettek, amelyek elsősorban trágyázott mezőkön találtak táplálékot és c4-es növényeket fogyasztottak. Ehelyett az európai vadmacskához hasonlóan feltételezhetően elsősorban a vadonban élő állatokra vadásztak.

A szakértők úgy vélik, hogy a kora kőkorszakban a macskák korai kultúrakövetők voltak, amelyek az emberek táborainak közelében találtak könnyű zsákmányt, mint a jól integrált háziállatok. Az egyelőre nem ismert, mennyire volt szoros a mai Lengyelországban egykor élt emberek és a házimacskáknak a korai kőkorszak végén élt elődei közötti kapcsolat.

A medve egyszerűen csak lecsapja az embert

Varga Péter
Publikálás dátuma
2020.07.14. 08:20

Fotó: Veres Nándor / MTVA
Az utóbbi időben ismét észlelték medvék jelenlétét hazánk területén, jellemzően az ország északi részén, de az utóbbi napokban lehet, hogy a Budai-hegységbe is eljutott egy. A halálos végű összetűzés ritka, az állat nem zsákmányként tekint az emberre.
Július első napjaiban medvetalpnyomokat találtak a Nógrád megyei Bercelen, a Szanda bánya területén. Nem ez volt az első észlelés az elmúlt időszakban, májusban Etes és Ságújfalu között lévő erdős területen egy anyamedve és három bocs tűnt fel. Április közepén pedig több barnamedvével kapcsolatos bejelentés érkezett a Bükk és a Mátra területéről a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága akkori tájékoztatása szerint. A nemzeti park munkatársai minden esteben kivizsgálták a bejelentéseket, de a legtöbb esetben a helyszínen talált nyomok nem támasztották alá a medve jelenlétét, azt viszont megerősítették, hogy Pásztó külterületéről érkezett bejelentéseknek valós alapja volt.  A medvék valamikor őshonosak voltak nagyobb erdeinkben, ma jellemzően a határokat figyelmen kívül hagyva érkeznek hozzánk elsősorban Szlovákiából. A medvehelyzet 2018-ban lett igazán érdekes, ekkor egy példányt Sándorfalva határában - Szegedtől 20 kilométerre északra - altatópuskával ejtettek el, majd visszavitték a szlovák határhoz. “A nagyragadozók jellemzően Felvidék irányából jönnek, általában az Északi-középhegység térségeiben fordulnak meg. Vannak Európában helyek például a spanyol és francia határon vagy Olaszországban, ahová telepítettek medvéket, hozzánk a természetes módon érkező, visszatelepülő állatok jönnek. Volt medvénk már 1983-ban is, akkor még nem volt védett, el is ejtették Zebegénynél. Hét éve Szerbia felől jött át egy hozzánk, azt a határőrök kergették vissza” - mondta lapunknak Patkó László, a WWF Magyarország nagyragadozók programjának vezetője. A nagyragadozók körébe a jellemzően minimum 20-25 kilogrammos húsevő állatokat, a medvét, a farkast és a hiúzt soroljuk, ezek képesek páros ujjú patás állatokat, vaddisznót, őzet, szarvast elejteni. A szabályozott vadászatnak és vadgazdálkodásnak, agrárélőhelyeknek és erdőterületek növekedésének hála megnőtt a párosujjú patások állománya, ezek megfelelő zsákmányt kínálnak a nagyragadozóknak is. Annak ellenére, hogy erdeink jellemzően közel vannak az emberi településekhez, és utak hálózzák be őket, a farkasok már megtelepedtek bennük, ők szaporodnak is nálunk: körülbelül 20-60 farkas élhet Magyarországon, a Bükkben, az Aggteleki-karszt és a Zempléni-hegység környékén. A hiúzok nagyon rejtőzködők, nem tudni, mennyien vannak, de mondhatni megtelepedtek. A medvék egyelőre csak vendégségbe jönnek, évente egy-két példány esetleg bocsokkal. Mivel ezek az állatok mindig mellettünk fognak élni, valamilyen megoldást kell találni arra, hogyan történjen ez minél kevesebb konfliktussal. A farkasok és a medvék is kénytelenek zsákmányt keresve hatalmas területeket bejárni, és nincsenek olyan nagy, szabad országrészek, ahol az emberekkel való időnkénti találkozások nélkül tudnának élni. A medvéket nagyon veszélyesnek gondoljuk, és a medve valóban nem játék, de nincsenek sokan: ha összehasonlítunk adatokat, kiderül, hogy miközben például halálos autóbaleset 70 történik évente Pest megyében (2019, KSH), addig sebesüléssel járó medvetámadás összesen 65 volt 1955 és 2016 között egész Európában. ,,Az, ami veszélyes és az, ami félelmetes, nem ugyanaz. Az előbbi valós, utóbbi vélt kockázatot jelent. A farkas és a medve lehet félelmetes, de a valós kockázata nagyobb annak, hogy egy cserepes muskátli a fejünkre esik a belvárosban, mint annak, hogy egy medvével találkozunk az említett helyeken, amelyik ráadásul még agresszíven is viselkedik. A bocsos anyamedve lehet veszélyes, vagy ha éjjel egy vadász a meglőtt vad keresésére indul, és a medve hamarabb találja meg, mint ő, akkor különösen óvatosan kell eljárni. Erre nyilván külföldön, például Erdélyben van nagyobb esély” - magyarázza a szakember. A nagyragadozók nem “vadásznak” ránk, ha lehet, kerülik az emberrel való találkozást, még a medve sem igazán veszélyes. Erdélyben az európai medveállomány körülbelül 40 százaléka él, 6-8 ezer példány: egy ottani szakember szerint a ritkán bekövetkező támadások esetén az állat egyszerűen lecsapja az embert, majd tovább áll. Ami "jó", mert a legtöbb esetben ennyivel megelégszik, halálos végű összetűzés ritka. Ez is jól mutatja, hogy nem zsákmányként tekint ránk a medve. 

Nagyvadak

A ma rendelkezésre álló becslések szerint nagyjából 17 ezer farkas, 17 ezer medve, 9 ezer hiúz és 1250 rozsomák él Európában. Ahol emberek és nagyragadozók osztoznak egy adott területen, ott szinte mindig konfliktusok alakulnak ki. Magyarországon elsősorban az Északi-középhegység területén élnek nagyragadozók. A WWF Magyarország részt vesz egy európai pályázatban (LIFE EuroLargeCarnivores), amely a nagyragadozók, főleg a farkasok és az emberek konfliktusmentes egymás mellett élésének gyakorlatát segíti.