Előfizetés

Szinte szárnycsapások nélkül képes órákon át vitorlázni az andoki kondorkeselyű

MTI
Publikálás dátuma
2020.07.15. 15:34

Fotó: AFP/Leemage
A világ legnagyobb repülő madarai a levegőben töltött időnek csupán egy százalékában csapdosdnak a szárnyaikkal, többnyire leszállás közben.
Szinte szárnycsapások nélkül képes órákon át vitorlázni a légáramlatokon az andoki kondorkeselyű, a világ legnagyobb repülő madara – állapította meg egy új kutatás. Az andoki kondorkeselyű (Vultur gryphus) szárnyfesztávolsága több mint 300 centiméter lehet és akár 15 kilogrammot is nyomhat, ezzel ez a ma élő legnehezebb repülő madár. Egy kutatócsoport először erősített nyolc patagóniai kondorkeselyűre műszereket, melyek több mint 250 órán keresztül rögzítettek minden repülés közben tett szárnycsapást.       A madarak
a levegőben töltött időnek csupán egy százalékában csapdosdnak a szárnyaikkal, többnyire leszállás közben. Az egyik madár több mint öt órán át repült, megtett mintegy 160 kilométert egyetlen szárnycsapás nélkül.

A kutatók eredményeiket az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) mutatták be. A madarak számára az ég nem „üres”, hanem láthatatlan jelenségekkel: széllökésekkel, meleg levegő alkotta emelkedő áramlatokkal, földi tereptárgyak, például hegyek által felfelé lökött széláramokkal van tele. A légáramlatokon való vitorlázás megtanulásával sok madár a hosszú repülések alatt minimálisra képes csökkenteni a szárnycsapásokra fordított erőfeszítéseit. A levegő állataival foglalkozó kutatók alapvetően két típusát különböztetik meg a repülésnek: a szárnycsapásokkal történő repülést és a lebegő repülést. Korábbi kutatásokból kiderült, hogy a fehér gólya és a halászsas szárazföld feletti repüléseik során az idő 17, valamint 25 százalékában csapdosnak szárnyaikkal.
Az andoki kondorkeselyűnek különleges repülési képességére dögevő életmódja miatt van szüksége, naponta ugyanis több órán át kell köröznie magas hegyek felett tetemet keresve

– mondta a kutatásban részt vevő Sergio Lambertucci, az argentínai Comahuei Nemzeti Egyetem biológusa, a tanulmány társszerzője.

Az adatrögzítő műszereket úgy programozták, hogy nagyjából egy hét elteltével leessenek a madarakról. Visszaszerzésük azonban nem volt ennyire egyszerű.
„Néha az eszközök az Andok hegyvonulatainak közepén lévő hatalmas sziklákon rakott fészkekbe estek, és három napunkba is telt, mire eljutottunk oda”

– tette hozzá Lambertucci.

Kockázatos vérszívók: egyre nagyobb bajokat okoz egy szúnyogcsípés

Varga Péter
Publikálás dátuma
2020.07.15. 11:54
Tigrisszúnyog
Fotó: CDC/BSIP / AFP
A szúnyogok nem kellemes esti partnerek, de leginkább az általuk terjesztett betegségek miatt szükséges ritkításuk. Az ellenük leghatásosabb kémiai szer ártalmas, a biológiai gyérítés gyakorlata még gyerekcipőben jár.
A klímaváltozás miatt egyre nagyobb egészségügyi kockázat lesz egy szúnyogcsípés a következő évtizedben. Az átlaghőmérséklet növekedése miatt olyan szúnyogfajok jelentek meg az országban, mint a koreai csípőszúnyog, az ázsiai bozótszúnyog és az ázsiai tigrisszúnyog, amik súlyos betegségeket képesek terjeszteni. A más élőlények mérgezése mellett ezért sem mindegy, hogy a kifejlett szúnyogok ritkítására, vagy a lárvákra fókuszál a rendszer - olvasható Darvas Béla, a Magyar Ökotoxikológiai Társaság elnöke blogján. Magyarországon a közegészségügyi szakemberek 2014 óta célzottan vizsgálják az behurcolt szúnyogfajok elterjedését, és három olyan fajt észleltek, melyek eredeti élőhelye Délkelet-Ázsia. Az ázsiai bozótszúnyogot és a koreai szúnyog már megtelepedett, de az ázsiai tigrisszúnyogot csak pontszerűen tudták kimutatni néhány településen. Miután csak kis számban és kis területen vannak jelen, ezért jelenleg nincs számottevő járványügyi kockázatuk - áll a Nemzeti Népegészségügyi Központ  tájékoztatójában. Bizonyos szúnyogfajták a dengue, a sárgaláz, a csikungunya, a zika, és a nyugat-nílusi láz vírusait képesek terjeszteni, a HIV-vírust és az Ebolát nem. A WHO közleménye szerint nincs tudományos bizonyítéka annak, hogy a szúnyogok a koronavírust emberről ember képesek átvinni. Egyrészt a legújabb és egyre biztosabbnak tűnő kutatási eredmények szerint a SARS-CoV-19 legfőképp a kilélegzett cseppecskéken, aeroszolokon tud szóródni, másrészt, bár előfordulhat, hogy szúnyogok megcsípnek olyan embert, akinek a vérében ott az új koronavírus, azt nem tudják egy másik csípésnél egyszerűen csak tovább adni, ahhoz maguknak is meg kellene fertőződniük. Ez napokig tartana, miközben a vírusoknak el kellene jutniuk a szúnyog szervezetében azokhoz a nyálmirigyekhez, amelyek váladékát befecskendezik a megcsípettek szervezetébe. Ehhez azonban több akadályt kéne a vérszívók szervei között átlépniük, amire nem képesek. Vannak olyan vírusok, amik megtanulták ezek a leküzdését, az új koronavírus egyelőre nem tartozik ezek közé, így elpusztul a szúnyog bélrendszerében. Új tömeges szúnyogok terjesztette járványoktól tehát nem kell félnünk, de a szúnyogokat gyéríteni azért kell, ha kiirtani nem is tudjuk őket, ami egyébként ökológiailag sem lenne hasznos. Simon Gergely a Greenpeace vegyianyag szakértője lapunknak elmondta, hogy a deltametrin, illetve olyan kémiai hatóanyagok légi úton való kiszórása, amelyek a kifejlett szúnyogokat támadják, ez évben már nem lehetséges. Április 1-jét követően egyetlen kémiai irtószer juttatható ki földi szórással, ez a Phobi Fenox EC rovarirtókoncentrátum. Ennek hatóanyaga nem annyira mérgező a vízi állatokra, mint a deltametrin, ami ráadásul több mint 99,5 százalékban más rovarokat pusztított el és a hűlőket, halakat is károsította. Ezért a biológiai védekezést kell egyre inkább előtérbe helyezni, ennek során egy bacilussal fertőzik a szúnyoglárvákat, ami megmérgezi őket, mielőtt kifejlődhetnének. A levegőből is szórható, és csak a szúnyoglárvákat támadják meg. Ausztriában egy időben ingyen is osztottak flakonokban biológiai irtószert, hogy a lakosok megbarátkozzanak használatával. A szúnyogok jó része kis pocsolyákban, kerti tavacskákban, akár kidobott edényekben összegyűlt esővízben tölti lárvaéletét, ezekben hatásosan lehet ellenük védekezni egyénileg, kisebb kiszerelésű biológiai szerekkel. A ház körül sincs szükség a rovarok széles körét elpusztítani képes kémiai rovarirtókra. Hasznos lenne az új biológiai szerek megismerésének, használatának elősegítsége akár állami programok révén is. Vranesics Csaba, a kártevőirtókat tömörítő Magyar Egészségügyi Gázmesterek Egyesületének elnöke a G7-nek úgy fogalmazott: a biológiai gyérítés arányának növelése üdvözlendő, de lényegesen bonyolultabb, összetettebb műveletről van szó, ami a kezelt területek tulajdonosainak együttműködése nélkül nem lehet eredményes.

Kémiai irtással a betegség terjesztése ellen

A kémiai gyérítés során világszerte a deltametrin nevű szert használják rovarirtásra gyapot – és kávéültetvényeken, illetve kifejezetten szúnyogirtásra azokban a régiókban (főleg Afrikában), ahol a szúnyogok súlyos vagy halálos betegségeket is terjesztenek. A deltametrin a hidegvérű állatok idegrendszerére hat akkor is, ha megeszik a szert, és akkor is, ha a bőrükre kerül. A WHO a közepesen mérgező anyagok közé sorolja. A sok deltametrin növeli a figyelemzavar kockázatát. A kutatók szerint a fejlődő idegrendszerben megváltoztatja a dopamin nevű hírvivő molekula anyagcseréjét.

Inkább az ember kísérői, mint háziállatai lehettek a macskák ősei

MTI
Publikálás dátuma
2020.07.14. 09:43
Felis silvestris lybica, azaz afrikai vadmacska
Fotó: Franck Fouquet / AFP/Biosphoto
Valószínűleg a mezőgazdaságban tevékeny embert követték, de a vadonban is táplálkoztak.
A mai házimacskák elődei nem voltak annyira szoros kapcsolatban az emberrel, mint a mai háziállatok – derült ki Lengyelországban talált 4300-6200 éves macskafosszíliák vizsgálatából. A Közel-Keletről származó macskák valószínűleg a mezőgazdaságban tevékeny embert követték, de a vadonban is táplálkoztak – állapította meg Magdalena Krajcarz, a toruni Nikolaus Kopernikus Egyetem tudósa vezette kutatócsoport az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) bemutatott tanulmányában. Még a modern házimacskák is valahol az emberek közötti szoros kapcsolat és a vadállati lét közötti spektrumon mozognak a kutatók szerint. A tudósok azt próbálták kideríteni, hogyan jutottak a háziállatok közül épp a macskák ebbe a pozícióba. A tudomány mai állása szerint minden házimacska (Felis silvestris catus) az afrikai vadmacskától (Felis silvestris lybica) származik. A két alfaj a genetikai elemzések alapján csak alig különbözik egymástól. Jól megkülönböztethető ellenben egy másik alfaj, az európai vadmacska (Felis silvestris silvestris). Krajcarz és kollégái
afrikai macskák Dél-Lengyelországban talált hat példányának maradványaiban elegendő érintetlen csontkollagént találtak ahhoz, hogy következtetést vonjanak le a táplálkozásukra.

Ehhez két stabil izotóp mennyiségét vizsgálták meg: a 15-ös nitrogénizotópot a test többszörösen építi be a kollagénbe, ha a táplálék olyan mezőkről származik, amelyet állati ürülékkel trágyáztak. A 13-as szénizotóp annál gyakrabban található meg a kollagénben, minél több úgynevezett c4-es növényt fogyasztottak a haláluk előtti utolsó hónapokban vagy években. Ezek a növények a szén-dioxidot a dikarbonsav-ciklusban kötik meg, amelynek egy négy szénatomos cukor a végterméke. Ide tartoznak elsősorban a gabonák és más haszonnövények. A kutatók összehasonlították a macskák izotópjait a 4300-6200 előtti időszakban élt emberek, háziállatok és vadállatok, valamint a római kori Lengyelországban élt házimacskák maradványaiéval. A korai kőkorszakból származó macskák eszerint az izotóp-összetételt tekintve jelentősen különböztek a kortárs emberektől és kutyáktól, valamint a római kori emberhez szorosan kötődő macskától. A hat afrikai vadmacska 15-ös nitrogénizotópjainak és a 13-as szénizotópjainak értékei lényegesen alacsonyabbak voltak – olvasható a tanulmányban. Ez arra utal, hogy
kevesebb olyan egeret és más állatot ettek, amelyek elsősorban trágyázott mezőkön találtak táplálékot és c4-es növényeket fogyasztottak. Ehelyett az európai vadmacskához hasonlóan feltételezhetően elsősorban a vadonban élő állatokra vadásztak.

A szakértők úgy vélik, hogy a kora kőkorszakban a macskák korai kultúrakövetők voltak, amelyek az emberek táborainak közelében találtak könnyű zsákmányt, mint a jól integrált háziállatok. Az egyelőre nem ismert, mennyire volt szoros a mai Lengyelországban egykor élt emberek és a házimacskáknak a korai kőkorszak végén élt elődei közötti kapcsolat.