lemondás;MÁV;fúzió;Volánbusz;Dávid Ilona;

Lemondott a Volánbusz elnöke, és máris az újabb kihívásokat keresi

Dávid Ilona azután jelentette be távozását, hogy kiderült, a MÁV bekebelezi a busztársaságot.

„A rám bízott feladat teljesítése után távozom a Volánbusz Zrt. éléről.”

– jelentette be szerda délután Facebook-oldalán Dávid Ilona.

A leköszönő Volán-elnök néhány mondatban összegezte is az elmúlt két évben, a Volánnál elért eredményeit, melyekkel láthatóan igen elégedett. „ 2018 augusztusában a Volán-társaságok újjászervezésére kértek fel, ami a 2019. október 1-jén létrejött integrációval és az azóta eltelt időszakban véghez vitt fejlesztésekkel megvalósult. Az országos vállalat működése hatékonyabbá, átláthatóbbá, eredményesebbé vált, a szolgáltatás színvonala folyamatosan emelkedett. Ezúton is szívből köszönöm minden kollégámnak a sok-sok munkát, lelkesedést, kitartást! Jöhet az újabb kihívás!” – írta.

A Volán beolvasztásáról szóló bejelentés mindenesetre nem az eddigi sikereket, hanem az elmaradásokat emeli ki – mint írták, az egységes irányítási struktúra megteremtésével a jövőben az ország valamennyi településén javulhat a közösségi közlekedési közszolgáltatás, ami segíti a vidéken élő emberek könnyebb mozgását országhatáron belül, és a nagyobb városok vonzáskörzetében is erősíti a közösségi közlekedési lehetőségeket. 

Dávid Ilona 2000-es évek eleje óta olyan meghatározó cégeknél dolgozott gazdasági vezetőként, mint a Dunaferr, a Lukoil magyar leánya, 2005-ben pedig a MÁV főkönyvelője lett.

A Wikipédia életrajzi összefoglalója szerint 2010-től a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) elnök-vezérigazgatója lett, majd a VOLÁNBUSZ Zrt. integrációjának előkészítését kapta feladatul. 2012 májusától 2018 augusztusáig a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója,volt a vasúttársaság első női, a rendszerváltás óta pedig a leghosszabb ideig hivatalban lévő első számú vezetője. Mellette a GYSEV elnöki feladatait is ellátta.

Két éve nevezték ki az öt regionális busztársaságot magába olvasztó Volánbusz Zrt. vezetőjévé, melynek tisztségét máig töltötte. Bejelentése alapján a leköszönő Volán-elnök optimistának tűnik, és máris újabb megbízatással vagy megbízatásokkal számol.