Japán;Tokio;koronavírus;

2020-07-15 16:11:59

A legmagasabb szintre emelték a járványügyi készültséget Tokióban

A japán fővárosban a járvány kitörése óta 8354-en fertőződtek meg, ez az országban regisztrált fertőzések egyharmadát jelenti.

A legmagasabb, négyes szintre emelték a járványügyi készültséget Tokióban azt követően, hogy ismét emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma – jelentették be a japán főváros kormányzójának szerdai sajtótájékoztatóján.

Az úgynevezett „vörös riasztás”, amelyet Koike Juriko járványügyi szakértők tanácsára rendelt el, ugyanakkor nem írja elő egyebek közt a boltok bezárását. A szakértők szerint az újonnan fertőzöttek elsősorban a fiatalok közül kerülnek ki, akik vélhetően éjszakai szórakozóhelyeken, illetve a munkahelyeken és családon belül fertőződtek meg.

A fővárosban a járvány kitörése óta 8354-en fertőződtek meg, ez az országban regisztrált fertőzések egyharmadát jelenti. Tokióból három hete nem jelentettek a vírussal összefüggő halálesetet, ám május vége óta nőtt az igazolt fertőzöttek száma. A fővárosban mintegy 14 millióan élnek, a hozzátartozó agglomerációban körülbelül 37 millióan, ez a terület a világ legnagyobb urbanizált térsége.

Japánban az április elejétől május végéig tartó rendkívüli állapot nem volt olyan szigorú, mint az európai országokban, a hatóságok elsősorban az emberek együttműködésére számítottak a korlátozások betartásában.

Elemzők szerint a kormány vélhetően nem vezet be újra rendkívüli állapotot, mert a korlátozások így is súlyos csapást mértek a gazdaságra. Szakértők mindazonáltal felhívják a figyelmet arra, hogy a lazítások óta a napi fertőzöttek száma emelkedik, a múlt héten pedig rekordot döntött, 243 újonnan regisztrált fertőzöttel.

Japánban a többi országhoz képest viszonylag kevés, alig több mint 22 500 koronavírusos esetet jelentettek, és körülbelül ezer ember halt bele a vírus okozta Covid-19 betegségbe.

A több mint 120 milliós ország továbbra is zárva tartja határait, egyelőre nem léphetnek be olyan külföldi állampolgárok sem, akik rendelkeznek japán tartózkodási engedéllyel.

Eközben kampány indul a belföldi turizmus népszerűsítéséért, de sokan máris attól tartanak, hogy az országon belüli utazások miatt is emelkedni fog a fertőzöttek száma.