ellenzék;IDEA;közvéleménykutatás;

2020-07-17 07:00:00

„Onnan egész egyszerűen nincs átjárás”

A Fidesz-szavazók egyötöde liberálisnak vallja magát, a kormányváltásra készülők mégis csak a bizonytalanok elcsábításában bízhatnak – állapítja meg egy felmérés.

– A Fidesz jelentősen növelte az állam szerepét, ami tankönyv szerint kifejezetten a baloldali politika sajátja. Mivel azonban a Fidesz markánsan jobboldali pártként definiálja magát, a szavazói is jobboldaliként határozzák meg magukat – mondta Böcskei Balázs politikai elemző, az IDEA Intézet kutatási igazgatója a Népszavának.

Mindennek tudatában kell értékelni, hogy az IDEA Intézet minap közzétett kutatása szerint a Fidesz támogatóinak 91 százaléka önmagát inkább vagy teljesen jobboldalinak tartja. Ha a jobb- és baloldali meghatározás mellett a konzervatív-liberális skálát nézzük, akkor a Fidesz-szavazók háromnegyede inkább vagy egyértelműen konzervatív. Ugyanakkor – meglepő módon – a magukat inkább liberálisnak vallók is egyötödnyien vannak.

Az IDEA Intézet értékválasztásokat és attitűdöket vizsgált. Annak eldöntéséhez, hogy a felmérés résztvevői számára pontosan mit jelent a liberalizmus, mélyebb elemzésre lenne szükség – magyarázta Böcskei Balázs, aki tavaly november óta a fővárosi önkormányzatnál főtanácsadóként, társadalmi kapcsolatokért felelős szakreferensként is dolgozik.

A Fideszt támogatóinak átlagéletkora 45 év, relatív többségük szakmunkásképzőt végzett, majdnem kétharmaduk kisebb városokban vagy községekben él – derült ki a felmérésből. A jelenlegi fideszesek 55 százaléka szavazott 2018-ban a kormánypártra, 10 százaléknyian érkeztek a Jobbik, további 10 százaléknyian a bal–liberális ellenzék szavazói közül. Minden ötödik mostani fideszes vagy nem szavazott 2018-ban a Fideszre, vagy nem tudta (nem akarta) megmondani, hogy kire szavazott. Az adatokból mindenesetre kitűnik, hogy a Fidesz nemcsak más pártoktól szerzett szavazókat, de képes volt új szavazókat is megszólítani.

A Fidesz talán legnagyobb előnye a többi párthoz képest a magas szavazatmegtartó és szavazatszerző képesség. A tipikus Fidesz-szavazó fontos tulajdonsága a nagyfokú elköteleződés, a párt mögötti kiállás is – hangsúlyozta a felmérés. Az úgynevezett ellenszenv–rokonszenv indexen a kormánypárti szavazók a Fideszt magasra, míg az ellenzéki pártokat alacsonyra (vagy nagyon alacsonyra) értékelték. „Ez az erős polarizáció kijelöli a párt körvonalait, a támogatói körből való kilépés ezért túl nagy lépést, túl nagy belső feszültséget eredményezne” – idézzük a kutatás megállapítását.

Böcskei Balázs összegzése szerint az ellenzéknek kevéssé érdemes próbálkoznia azzal, hogy a Fidesztől csábítson el választókat: a felmérés alapján egyértelmű, hogy a kormánypárti táborból nem nagyon vezet út a másik oldalra. „Onnan egész egyszerűen nincs átjárás” – közölte. Az ellenzéknek sokkal inkább a pártpreferenciájukban bizonytalanokat kell megnyernie. Kérdés, hogy ez eddig miért nem sikerült, és mit kell tenni azért, hogy sikerüljön. Annyi biztos – állapította meg Böcskei Balázs –, hogy az ellenzéknek van tartaléka. Az összes eddigi vizsgálat arról tanúskodik, hogy politikai értékeik, attitűdjeik, közpolitikai álláspontjuk alapján a bizonytalanok közelebb állnak az ellenzékhez, mint a kormányhoz.

„Valóban nehéz, de nem teljesíthetetlen feladat szavazókat elhozni a Fidesztől. Hiszen régebben én is a Fideszre szavaztam” – nyilatkozta lapunknak Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, aki jobbközép politikusként kész arra, hogy elinduljon az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztáson (ha lesz ilyen).

Márki-Zay a saját városa mellett Jászberény példáját említette. Felidézte, hogy az őszi önkormányzati választáson az ellenzéki Budai Lóránt néhány szavazat különbséggel lett polgármester. A Fidesz elérte, hogy megismételjék a jászberényi polgármester-választást: az ellenzéki jelölt a második körben jóval magasabb részvétel mellett, hatalmas fölénnyel nyert.

Az önkormányzati választások általánosságban is bizonyították – és Márki-Zay Péter számára ez többet jelent minden felmérésnél –, hogy az ellenzék képes legyőzni a Fideszt. Azzal ugyanakkor a hódmezővásárhelyi polgármester is egyetért, hogy a Fidesz leváltásához elsősorban nem az eltökélt kormánypárti szavazókat kell megnyerni, hanem a pártpreferenciájukat tekintve bizonytalanokat. Ehhez arra van szükség, hogy előválasztás útján minden egyéni választókerületben megtalálják a leginkább „hiteles és erényes” közös ellenzéki jelöltet.

Márki-Zay Péter biztosra veszi, hogy a bizonytalanok, amennyiben megfelelő alternatívát látnak a Fidesszel szemben, támogatni fogják az ellenzéket. Hozzátette, hogy több százezer új választó is szavaz majd, márpedig ebben a fiatal korosztályban a Fidesz nem örvend nagy népszerűségnek. A hódmezővásárhelyi polgármester szerint Magyarországon „simán van” annyi szavazó, amennyi elegendő ahhoz, hogy 2022-ben az ellenzék kétharmados többséget szerezzen a parlamentben. Az emberek nagy része ugyanis – jelentette ki – megelégelte a mindent elborító korrupciót és a Fidesz által alkalmazott pártállami módszereket.