Kézműves vázával köszönték meg Borkai munkáját

Publikálás dátuma
2020.07.17. 06:20

Fotó: Béres Márton / Népszava
„Kilenc hónapja nem vagyok a rendszerben, csak nem gondolja, hogy pont a Népszavának fogok bármilyen interjút adni?” - ezzel hárította el érdeklődésünket Borkai Zsolt, akivel a Megyei Jogú Városok Szövetségének székesfehérvári rendezvényén találkoztunk. A volt győri polgármester egy kézműves vázát kapott ajándékba a rendezvényen. „1990 óta hagyomány, hogy a nyugdíjba vonuló, nem induló vagy nem újraválasztott polgármesterektől jelképes ajándékkal búcsúznak tagjaink” – mondta Papp Erika, a szövetség főtitkára. 
Borkaira egyik kitétel sem igaz, mivel ő a botrányába bukott bele. Papp Erika elmondta, hogy a leköszönt győri polgármesterrel együtt minden érintettet meghívtak a kétnapos székesfehérvári konferenciára. A rendezvényen jelen volt Szita Károly, a szövetség elnöke, kaposvári polgármester, Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Cser-Palkovics András, a vendéglátó székesfehérvári polgármester és Kósa Lajos képviselő, mint tiszteletbeli elnök. Borkaitól egyébként annyit kérdeztünk volna meg, hogy a volt városatya a szex- és korrupciós botrányai után nem érzi-e visszásnak, hogy részt vesz egy ilyen közéleti eseményen, illetve szintén kíváncsiak lettünk volna arra, hogy kihallgatták-e már tanúként? Borkai működése és szexvideója miatt ugyanis több büntetőeljárás is zajlik. Ezzel kapcsolatban érdeklődésünkre az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztályán közölték: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda zsarolás és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást, míg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés és más bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozásokat. A Borkai Zsolt lemondásához vezető botrány tavaly októberben robbant ki, amikor az „ördög ügyvédje” nevű blogon videorészletet tettek közzé, melyen Borkai és a győri gazdasági élet hozzá kötődő személyei egy csoportszexen vesznek részt prostituáltakkal egy adriai tengeri jachton. Később sorra derültek ki a Borkai-éra összefonódásai, melyben családtagjai is érintettek voltak. Hadházy Ákos vette észre, hogy Borkai nejének a nevére egy óriási, több hektáros vidéki luxusbirtok van íratva Sokorópátkán. Lapunk információi szerint Borkai - a változatlanul egy önkormányzati cégnél dolgozó feleségével együtt - ezen a birtokon él. Az expolgármester lovakat tart és állítólag őstermelő akar lenni. Nagyon ritkán vesz részt nyilvános rendezvényen, olimpiai életjáradékából él.

A Svábhegy meghódítása: Orbán öt éve még ingatlanspekulánsoktól féltette, ma egyre több helyen bukkannak fel a NER-elit tagjai

Publikálás dátuma
2020.07.17. 06:00

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
Szép lassan kiárusították a főváros egyik legfrekventáltabb budai térségét: jutott a NER-nek, egyháznak, külföldi befektetőknek. Egyre többször sivítanak fel a láncfűrészek.
„Meg kell őrizni a természetet, úgy, hogy az ingatlanspekulánsoknak se essen áldozatul” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Normafa átszabásáról szóló 2015-ös helyi népszavazáson. Bár elismerte, hogy ez nem lesz könnyű. Azóta ez többszörösen bebizonyosodott. A kabinet, az önkormányzat és a hatóságok legalább hallgatólagos támogatása nélkül azonban aligha építhetnék be Budapest egyik legértékesebb területét, a Svábhegyet. A legkönnyebb prédának a volt egészségügyi intézmények, javarészt szanatóriumok hatalmas, egykoron ősfás telket, időnként műemléki védettséget is élvező épületei bizonyultak. A többnyire nyomott áron gazdát cserélő ingatlanok közül több is tavaly fordult termőre. Tulajdonosaik nekiláttak a beépítésnek. Egymást érik errefelé a különös beruházások. Például olyan telken, amit a Semmelweis Egyetem évekkel ezelőtt azért adott el, mert a kerületi önkormányzat nem járult hozzá a beépíthetőség növeléséhez. Ezután aztán mégis úgy módosult a szabályozás, hogy lehetővé vált a lakóparképítés, így az új tulajdonos már jókora felárral adhatta tovább a telket egy befektetőnek, amely alig pár száz méterre a tájvédelmi körzettől húzna fel 17 ezer köbméter föld kitermelésével járó villaparkot. A közelben épített villakomplexumot Bessenyei István, a Fidesz-közeli Valton Security kisebbségi tulajdonosa és felesége Sarka Kata, ahová korábban még válása előtt Rogán Antal és felesége is beköltözött. Ez az a villa, amelyhez – mint arról tegnap beszámoltunk – a környék lakóinak tiltakozása ellenére épül közpénzből transzformátorház. A svábhegyi beruházók között felbukkan még Nyerges Zsolt, valamint a Tiborcz István társaságában gyakorta feltűnő Szécsényi Bálint, továbbá Jellinek Dániel is.
Egykor szanatórium volt a XII. kerületi Eötvös út 10-14 szám alatti ingatlan, amit a Semmelweis Egyetem adott el 2010-ben a korábban kért 4 milliárd alig feléért, mondván az önkormányzat nem járult hozzá a bővítéshez. A kerületi szabályozás azonban 2018-ban mégis módosult, így lehetővé vált a terület harmadának beépítése. Tulajdonosa rögvest túl is adott rajta természetesen több milliárdos felárral. Az új befektető, a részben külföldi tulajdonú E10 Project Kft. már határozott ingatlanfejlesztés céllal vásárolta meg a 3,5 hektárt. Az egykori szanatórium védett főépülete köré még hat darab négyszintes társasvilla épül, összesen 120 lakással, saját tóval és összesen 240 autó befogadására alkalmas mélygarázzsal. A Buda Hills Villaparkot alig 180 méterre a védettség alatt álló Jókai-kerttől és 600 méterre a Budai Tájvédelmi Körzettől húznák fel. A Pest Megyei Kormányhivatal Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya szerint a 17 ezer köbméter föld kitermelésével járó építkezés és a több száz autóval növekedő forgalom nem gyakorol jelentős hatást a környezetre. A Védegylet pert indított, de ennek nincs halasztó hatálya. A területen lévő fák kivágását Pokorni Zoltán (Fidesz) vezette XII. kerületi önkormányzat engedélyezi majd. Nagy erélyre senki ne számítson. A gyermekvasút melletti, Csillagvizsgáló úti 2 hektáros terület tarvágásáról se tudtak semmit, amíg a civilek fel nem hívták rá a figyelmet, holott a telek 2 százaléka a kerület tulajdona. A másik 98 százalék a Magyar Tudományos Akadémiáé, amely az Átlátszónak azzal indokolta a favágást: elegük lett abból, hogy a telket illegális szemétlerakónak használták. Hegyvidék önkormányzata mindenesetre feljelentést tett engedély és bejelentés nélküli környezetkárosítás miatt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság június végén lezárta a nyomozást. Az önkormányzat közigazgatási eljárással sújtotta az Akadémiát, de fapótlásra is kötelezni fogják a Népszavának küldött válaszuk szerint, amelyből az is kiderül, hogy a területen a jelenleg érvényes építési szabályok szerint 40 darab 125 négyzetméteres lakás építhető. S nem ez az egyelten lehetséges helyszín, miközben a Svábhegyen már így is évek óta nagy erővel építkeznek. A Buda Hills-hez közeli Költő utcában például a Piarista Rend Magyar Tartománya 2009-ben saját ingatlanfejlesztő céget hozott létre, a Portus Buda Group (PBG) Zrt-t, amely a dunai panorámás, 3,6 hektáros területen futurisztikus luxuslakásokat épít. Az első nekifutásra éppen egy tucatot. A Költő Kert projekt első ütemének megvalósítója a Svábhegyi Villa Kft., melyet a Piarista Renddel és Városi Gáborral közösen alapított a PBG 2015 elején. 
A szomszédban korábban Tiborcz István építkezett. A 2000 négyzetméteres Hangya utcai telek 2017 szeptemberében került Tiborcz egyik cégének, a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt-nek egyik leányvállalatához, a Bellevue Developmenthez. Nem sokkal később meg is kezdődött a luxusvilla építése. A projekt később leállt egy időre, mígnem tavaly decemberben Nyerges Zsolt vette át a céggel együtt. Nem sokkal messzebb, a XII. Felhő utcában épített hatalmas villakomplexumot Bessenyei István, a Fidesz-közeli Valton Security kisebbségi tulajdonosa és felesége Sarka Kata. A Magyar Narancs beszámolói szerint ide költözött be még válása előtt Rogán Antal és felesége. Ez az a villa, amelyhez – mint arról lapunk is beszámolt – a környék lakóinak tiltakozása ellenére épül most közpénzből transzformátorház. A miniszterelnök kabinetfőnöke azonban nem sokkal későbbi válása után a szomszédos II. kerületbe költözött, ahol állítása szerint csak bérli a Csalán utcai luxus társasház egyik lakását kabinetfőnöke apjától. De a Svábhegy továbbra is tárt kapukkal várja az új elit tagjait. Van hely bőven és most már biztos kezekben is van. A svábhegyi gyermekkórház óriási ingatlanhagyatéka például tavaly váratlan gyorsasággal került két NER-közeli alaphoz. A kórházat még a Gyurcsány-kormány záratta be 2007-ben. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 12 év sikertelen próbálkozásai után tavaly nyáron mindössze két hét alatt adott túl a két értékes ingatlancsomagon. A Válasz Online az év elején hosszú cikkben járta körül, miként került a 3,5 hektáros – Béla király úti szanatóriumot és több ősfás telket is tartalmazó – ingatlancsomag a Central European Ingatlanalaphoz nettó 3,19 milliárd forintért. Vizsgálták azt is, hogy jutott a másik – a svábhegyi gyerekkórház 2,5 hektáros Mártonhegyi úti, a Svábhegyi Nagyszálló 3500 négyzetméteres Eötvös úti, illetve a Normafa úti egykori MÁV szanatóriumot is tartalmazó – telekegyüttes a Middle-Europe Convergence Ingatlanalaphoz nettó 2,78 milliárdért. A Central kezelője az Equilor-csoport, melynek főalakja a Tiborcz István társaságában gyakorta feltűnő Szécsényi Bálint, aki a portál szerint más vonalakon is részese a NER-nek. A másik nyertes alapot Jellinek Dániel, az Indotek Group vezetője irányítja. Ő májusban a miniszterelnök vejét válthatta a tőzsdei Appeninn Nyrt. tulajdonosi körében, miután 24 százalékos részvénycsomagot vásárolt a Tiborcz tulajdonában lévő BDPST Zrt-től. Jellineket a 10 éve felújított, de évek óta üresen álló Rác Fürdő lehetséges vásárló között is számon tartják.
A Normafa Park kapujának kialakítására és a Rajk-villaként ismert épület átépítésére 2,676 milliárdot ítéltek oda
Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava

Parképítés fakivágással

Hegyvidék önkormányzata 2014-ben vette kezelésbe a több mint 360 hektáros Normafa Parkot, miután előtte törvénybe foglalták a terület nagyszabású átalakításának tervét. A bejáratott menetrend szerint hamarosan kiemelt kormányzati beruházássá nyilvánították a projektet. A környéken élők azzal szembesültek, hogy a parképítés nagyarányú fakivágással jár. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt az önkormányzattól kapott adatok alapján azt állítja, hogy eddig 443 fát vágtak ki a Normafa Park miatt. A Népszava megkérdezte Hegyvidék önkormányzatát, amely először leszögezte, hogy üzleti céllal egyetlen fát sem döntöttek ki, holott a hatályos erdőterv szerint évente 2000 köbmétert vághatnának ki. Ezután több részszámot is megadta a fakivágásról, amelyek összege végül 439-re kerekedik. Cserébe – írták – ültettek 263 darabot és még közel 400 telepítését tervezik, a Hotel Olimpia helyén pedig parkot alakítanak ki. A program keretében az önkormányzat rendbe tette a sétányokat, újjáépítette az Anna-réti játszóteret, több tucat új padot, szemetest telepített, felújította a Jánoshegyi utat, az egykori zugligeti lóvasút-végállomást és a hajdani Fácán vendéglő épületét, amely ma a Zugligeti Általános Iskola felső tagozatának ad otthont. Tart az Eötvös út 48-50. szám alatti ingatlan – ez az egykori ÁVH-épület, ahol Rajk Lászlót tartották fogva – bővítése, a csillebérci buszforduló kialakítása, a Konkoly-Thege Miklós úti parkoló bővítése – sorolta az eddigi eredményeket az önkormányzat. A további tervek között szerepel egy lombkorona-sétány a Libegő felső állomásától az Anna-rétig. A cél a Libegő használatának ösztönzése. Az önkormányzat folyamatosan egyeztet a civilekkel és az érdekvédőkkel. A fejlesztésekre 2018 év végig valamivel több mint 7 milliárd ment állami támogatásból. A 2019-es költségvetésben 8 milliárd forintot irányoztak elő a beruházásra, míg az idén négy feladatra összesen 3,62 milliárd forintot kapott a kormánypárti önkormányzat, miközben az ellenzéki vezetésű kerületektől egymás után vonta meg a kormány az ennél jóval kisebb összegekről szóló támogatást a járványra hivatkozva.

Libegő: tenderre várva

Egyelőre nem tudni, mikor libeg újra a Libegő. Az idei központi költségvetésben ugyan 2,35 milliárd forintot irányoztak elő a „libegő és kapcsolódó infrastruktúra felújítására” – miközben az összes költség 3,8 milliárd lehet –, de a projektgazda XII. kerület visszavonta az átépítésére vonatkozó tendert. A Népszava okokat firtató kérdésére a kerület azt válaszolta, hogy az ajánlattételre jelentkezők olyan nagy számban kértek kiegészítő tájékoztatást, hogy célszerűbbnek tűnt visszavonni a tendert és újat írnak ki. Az új felhívás – tették hozzá – a közeljövőben megjelenik az előzővel megegyező műszaki tartalommal, de a korábban felmerült kérdésekre adott válaszokkal pontosítva. Az előzetes vitarendezési kérelmek között a HVG szerint akadt olyan, amely azt vetette fel: úgy fogalmazták meg a feltételeket, hogy azok csak egy gyártó termékeire igazak. Az új libegő ugyanott halad majd el, csak nem két, hanem négyüléses lesz. Az átépítés két évig tarthat.

Szerző

Bogdán Lászlót pénteken búcsúztatják Cserdiben

Publikálás dátuma
2020.07.16. 21:12
Bogdán László
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Gyászszertartását Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspök celebrálja.
Bogdán László, Cserdi polgármesterének gyászszertartása 2020. július 24-én pénteken délelőtt lesz a Baranya megyei falu temetőjében - tájékoztatta a család a RomNet-et. A búcsúztatását megelőzően pénteken délelőtt 10 órakor Cserdiben, a Szent Márton püspök kápolnában misét celebrálnak Bogdán László lelki üdvéért, majd 11 órakor cigány szokás szerint helyezik végső nyugalomra a helyi temetőben. Bogdán László gyászszertartását Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspök celebrálja. A család tájékoztatása szerint senkit nem kívánnak korlátozni abban a szándékában, hogy részt vegyenek a gyászszertartáson, de kifejezett kérésük, hogy gyászukat tiszteletben tartva, a ravatalnál, Bogdán László koporsójánál csak a szűk család tartózkodjon. Tájékoztatásuk szerint csütörtök este, a tragikus körülmények között 46 éves korában elhunyt polgármester lakóházánál cigány szokás szerinti virrasztást tartanak.
Szerző
Frissítve: 2020.07.17. 11:04