jogállam;Xavier Bettel;

2020-07-17 09:34:46

Luxemburgi EP-képviselők sürgetik a kormányfőjüket: ne hagyja veszni a jogállami feltételrendszert

Néppárti, szocialista és liberális politikusok határozott kiállást várnak Xavier Betteltől a ma kezdődő uniós csúcson

A jogállami feltételrendszer támogatására és képviseletére kéri fel Xavier Bettel luxemburgi kormányfőt az ország hat európai parlament képviselője abban a levélben, amely a Népszava birtokába jutott. A ma kezdődő uniós csúcs egyik vitatémája az lesz, hogy a jövőben az EU támogatásokat függővé tegyék-e attól, hogy az adott tagállamban tiszteletben tartják-e az igazságszolgáltatás függetlenségét, hatékonyan és politikai befolyástól mentesen működnek-e a nyomozati és vádhatóságok, felelősségre vonják-e a szabálytalanságok, csalások elkövetőit, egyszóval fellépnek-e a közösségi forrásokat tizedelő korrupcióval szemben. A 10 órakor nyíló brüsszeli találkozó előestéjén egyedül Magyarország hangoztatott kifogásokat a javaslattal szemben.

Luxemburg kezdettől fogva támogatja a jogállami szabályrendszert, EP-képviselői most mégis fontosnak érezték, hogy nyomatékosan felszólítsák a kormányfőt annak határozott képviseletére az állam- és kormányfői tanácsban. A levélírók kereszténydemokrata, szocialista és liberális politkusok.

“Az elmúlt években több tagállam is olyan intézkedéseket fogadott el, amelyek ellentétesek voltak az Európai Unió által védelmezett alapvető értékekkel; egyes kormányok a jelenlegi világjárványt használták ezeknek az intézkedéseknek a megszilárdítására. Az egyéni és a kisebbségi jogok korlátozása, a média és az igazságszolgáltatás függetlenségének akadályozása mind-mind támadás a demokrácia, Európa ellen” — írják az EP-képviselők, akik szerint az Európai Uniónak jelenleg nincs hatékony eszköze azoknak a demokratikus és jogállami értékeknek megőrzésére, amelyeket a képviselőtestület is védelmez.

A 7. cikkelyes eljárás keretében az egyhangúság szabályai miatt nem lehet szankciókat alkalmazni a mulasztást elkövető tagállammal szemben. A büdzséhez kapcsolt jogállami feltételrendszer és az eredetileg javasolt szavazási eljárás (amely megnehezítené a miniszteri döntéshozó testületben, hogy tagállamok kis csoportja megakadályozza az Európai Bizottság által javasolt döntések, köztük a pénzbüntetések megakadályozását — a szerk.) megfelelő mechanizmus lehet a közös normáknak fittyet hányó gyakorlatokkal szemben. “Ha nem hozunk sürgősen korrekciós intézkedéseket, az európai intézmények léte és legitimitása kerülhet veszélybe” — áll a levélben. A szerzők szerint az arról szóló hírek, hogy egyes politikai vezetők útjába állnak a jogállami feltételrendszer bevezetésének, “aggasztóak ugyan, de nem vezethetnek ahhoz, hogy feladjuk követeléseinket, hiszen Európa jövőjéről van szó”.