Pedig a bizánci császárok koronázótemploma, a pátriárka székhelye az oszmán szultánokat is megbűvölte: biztosították sérthetetlenségét, elképesztő díszei, mozaikjai, szimbólumai túlélését. De az egykori padisahok nagyságára áhítozó Erdoģan nem képes átlépni a saját árnyékát. Holott a történelem megmutatta, vallási terek, épületek anélkül olvadhatnak egymásba, hogy elpusztítanák egymást.
„Salamon, legyőztelek!” – a hagyomány szerint így kiáltott fel Justinianus (görögösen Iusztinianosz) bizánci császár, amikor belépett az újonnan elkészült, pompás templomba 537 karácsonyán. Ezzel a közmondásos bölcsességű bibliai zsidó királyra utalt, és legendás művére, a jeruzsálemi templomra. Úgy érezte, túltett nagy elődjén, olyan szentélyt hozott létre, aminek nincs párja.
A hatalmas, több mint 7500 négyzetméter alapterületű épület a későbbiekben a „Szent Bölcsesség” nevet kapta, ezt jelenti a Hagia Szophia. A földkerekség sokáig legnagyobb vallási célú építménye stílust teremtett, mintája lett a későbbi bizánci épületeknek. Sőt a szomszédságában álló, egy évezreddel utóbb, már török uralom alatt épült Kék mecsetnek is.
Lovagok és müezzinek
Az Hagia Szophia presztízsberuházás volt a javából. A császár nem sajnálta a pénzt, hogy birodalma dicsőségét hirdesse, néhány évtizeddel a nyugati vetélytárs, Róma bukása után. Óriási országának távoli zugaiból tódultak a mesteremberek Konstantinápolyba, hogy részt vehessenek a kivételes vállalkozásban. Több mint tízezren dolgoztak szédületes tempóban: nem egészen hat év alatt felhúzták az épületet. A tervezők ismerték és használni is tudták az ókori görög matematikát, például boldogultak a π fogalmával. A főkupola átmérője 31 méter; nagyobb, mint a budapesti Országházé. Különféle színű márványokat és egyéb kőzetet hozattak a szélrózsa minden irányából, a belsőt aranyozott mozaiklapokkal díszítették.
Az impozáns templom a keleti kereszténység központja, a konstantinápolyi pátriárka székhelye lett csaknem ezer évre. Több földrengés is megrongálta, mégis mindig állva maradt – igaz, folyamatos megerősítésre szorult. A XIII. században feldúlták, de nem ám pogányok, hanem a kereszt jelét viselő európaiak. A rossz emlékű negyedik keresztes hadjárat (1204) ürügyén Velence rávette a Szentföldre tartó lovagokat, hogy Jeruzsálem helyett inkább forduljanak Konstantinápoly ellen, ahol a belső viszályok miatt kevesebb harc, viszont nagyobb zsákmány vár rájuk. A cselszövő dózse, Enrico Dandolo sírja azóta is a Hagia Szophiában található, amire Dan Brown Infernó című regényének olvasói biztosan emlékeznek is.
Az iszlám még nem létezett a templom épültekor; a vallásalapító Mohamed csak azután született. Ám a koráni egyistenhit terjedt, és a középkor előrehaladtával csak idő kérdése volt, mikor veszi be Bizáncot. Végül az ottomán törökök hódították meg Konstantinápolyt (1453). Ekkor alakították mecsetté először a Hagia Szophiát. II. Mehmed szultán és utódai nem romboltak, az embert ábrázoló mozaikokat eltakarták, de nem bántották: így maradhatott épen Szent László királyunk lányának képe is (lásd: keretes írásunkat). Nem vetemedtek olyan barbárságra vallásuk nevében, mint a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet, amely az utóbbi évtizedben egyetemes kulturális értékeket semmisített meg Szíriában és Irakban.
A pesti mihráb
A kultikus épületek „újrahasznosítása” nem újdonság a történelemben, ősidőktől bevett szokás. A Mediterráneum egyik legizgalmasabb prehisztorikus régészeti helyszínét, a máltai Hypogeumot vélhetően föld alatti szentélynek vájták ki több mint ötezer éve – hogy milyen technológiával, rejtély –, azután az építő civilizáció eltűnt, és a következő, szintén titokzatos kultúra temetkezési helyként, nekropoliszként vette birtokba. Az ókorban másfajta eredeti célra épült az egy időben katolikus templommá alakított, most múzeumként működő római Pantheon is. A politeistáknál különben az volt a szokás, hogy egy szentélyben csak egy istennek áldoztak, így villámcsapás esetén nem lehetett kétséges, kit vett célba az égiek haragja.
De nem kell ilyen messzire mennünk látványos példáért. Az Erzsébet híd pesti lábánál, a belvárosi plébániatemplomban, a főoltártól jobbra ma is látható az úgynevezett mihráb fülke, amely Mekka irányát (délkelet) jelezte az imádkozó muszlimoknak a török hódoltság idején (1541–1686) mecsetté alakított Duna-parti épületben. Ugyanakkor bőven előfordult ellenkező irányú változás is, jellemzően a móroktól visszafoglalt Ibériában. A kalifátus székhelyén épült córdobai nagymecset, a mai Spanyolország lélegzetelállító idegenforgalmi nevezetessége hivatalosan a Miasszonyunk mennybemenetele székesegyház nevet viseli.
Akárcsak az ottomán uralkodókat, Kasztília katolikus királyait is lenyűgözte hadizsákmányuk szépsége. Rombolás helyett bővítették és díszítették az elfoglalt épületet, hitük és ízlésük szerint. Muszlimok által emelt mecseteket alakítottak templommá al-Andalusz (az arab Andalúzia) más városaiban is, Sevillától Toledóig. Ehhez hasonló folyamat zajlott akkor is, amikor a törökök kiszorultak a Balkánról. Sok muszlim imaházat szüntettek meg az önállósuló, keresztény többségű utódállamokban. A provokatív döntést meghozó Recep Tayyip Erdoğan elnök propagandája hivatkozik is arra, hogy lám, mi lett a görögországi mecsetek sorsa: az egyik múzeum, a másik kiállítási csarnok, a harmadik mozi.
Atatürktől Erdoğanig
Az idejétmúlt vallási konfliktusokon akart túllépni a modern, világi török állam alapítója, Mustafa Kemal Atatürk. A szultánok elűzése, a köztársaság kikiáltása után úgy határozott, hogy mecsetből múzeummá változtatja, így mindenkinek látogathatóvá teszi az emberiség közös kultúrkincsét (1934). Ezt rúgja föl most Erdoğan. Az elnök számítón cselekszik, „tematizál”, amikor az épületet nagy felhajtással mecsetté alakíttatja. Többségében vidéki, vallásos és tanulatlan szavazótáborának kegyeit keresi, amikor az iszlám védelmezőjének pózában tetszeleg; mellesleg olyan kínos témákról tereli el a figyelmet, mint a félrekezelt járvány, a gazdasági válság, a korrupció.
Populista ötletét a tavalyi önkormányzati választások kampányában dobta be, és akkor valósítja meg, amikor pártjának, az AKP-nak jócskán megcsappant a népszerűsége (31 százalék). Keményvonalas nacionalista és iszlamista hívei a közösségi médiában taglalják, hogy a keresztényeknek semmi közük a Hagia Szophiához (törökül: Ayasofya). Gyakran mellékelik Nagy-Törökország térképét, amely XVII. századi határai között mutatja az ottomán területeket, így – sok más független államhoz hasonlóan – Magyarország is török birtok rajta. Szerintük a döntés „belügy”, bár arra nincs válaszuk, vajon érvényes lenne-e ugyanez az elv, ha netán az izraeli kormány nyúlna hozzá a jeruzsálemi al-Aksza mecsethez, az iszlám szent helyéhez.
A provokatív akció felháborodást keltett, és szokatlan egységet teremtett Nyugaton. Tiltakozott az Európai Unió és az Egyesült Államok, a pápa és az orosz ortodox egyházfő, az UNESCO – a festői Boszporusz tengerszorosra néző épületegyüttes ugyanis a világörökség része (1985 óta). Nem mintha otthon mindenki rajongana Erdoğan ámokfutásáért. Orhan Pamuk Nobel-díjas török író a BBC-nek úgy nyilatkozott, hogy szekuláris honfitársainak milliói ellenzik a döntést, de hangjuk nem hallatszik el külföldre. Az egyetemes értékekért aggódó civilizált világ kórusából fájón hiányzik a magyar kormány hangja: noha szavakban a kereszténység védelmezője, lapzártánkig mélyen hallgatott a Hagia Szophia ügyében.
