Előfizetés

A félhold fogságában

Bártfai Gergely
Publikálás dátuma
2020.07.19. 15:09

Fotó: OZAN KOSE / AFP
Vokscsalinak használja a világ egyik legfontosabb szakrális építményét a török elnök: miután pártja népszerűsége a mélybe zuhant, Recep Tayyip Erdoģan mérsékelten képzett, vidéki szavazótáborát próbálja visszaédesgetni azzal, hogy mecsetté kényszeríti a Hagia Sophiát.
Pedig a bizánci császárok koronázótemploma, a pátriárka székhelye az oszmán szultánokat is megbűvölte: biztosították sérthetetlenségét, elképesztő díszei, mozaikjai, szimbólumai túlélését. De az egykori padisahok nagyságára áhítozó Erdoģan nem képes átlépni a saját árnyékát. Holott a történelem megmutatta, vallási terek, épületek anélkül olvadhatnak egymásba, hogy elpusztítanák egymást. 
„Salamon, legyőztelek!” – a hagyomány szerint így kiáltott fel Justinianus (görögösen Iusztinianosz) bizánci császár, amikor belépett az újonnan elkészült, pompás templomba 537 karácsonyán. Ezzel a közmondásos bölcsességű bibliai zsidó királyra utalt, és legendás művére, a jeruzsálemi templomra. Úgy érezte, túltett nagy elődjén, olyan szentélyt hozott létre, aminek nincs párja. A hatalmas, több mint 7500 négyzetméter alapterületű épület a későbbiekben a „Szent Bölcsesség” nevet kapta, ezt jelenti a Hagia Szophia. A földkerekség sokáig legnagyobb vallási célú építménye stílust teremtett, mintája lett a későbbi bizánci épületeknek. Sőt a szomszédságában álló, egy évezreddel utóbb, már török uralom alatt épült Kék mecsetnek is. Lovagok és müezzinek Az Hagia Szophia presztízsberuházás volt a javából. A császár nem sajnálta a pénzt, hogy birodalma dicsőségét hirdesse, néhány évtizeddel a nyugati vetélytárs, Róma bukása után. Óriá­si országának távoli zugaiból tódultak a mesteremberek Konstantinápolyba, hogy részt vehessenek a kivételes vállalkozásban. Több mint tízezren dolgoztak szédületes tempóban: nem egészen hat év alatt felhúzták az épületet. A tervezők ismerték és használni is tudták az ókori görög matematikát, például boldogultak a π fogalmával. A főkupola átmérője 31 méter; nagyobb, mint a budapesti Országházé. Különféle színű márványokat és egyéb kőzetet hozattak a szélrózsa minden irányából, a belsőt aranyozott mozaiklapokkal díszítették. Az impozáns templom a keleti kereszténység központja, a konstantinápolyi pátriárka székhelye lett csaknem ezer évre. Több földrengés is megrongálta, mégis mindig állva maradt – igaz, folyamatos megerősítésre szorult. A XIII. században feldúlták, de nem ám pogányok, hanem a kereszt jelét viselő európaiak. A rossz emlékű negyedik keresztes hadjárat (1204) ürügyén Velence rávette a Szentföldre tartó lovagokat, hogy Jeruzsálem helyett inkább forduljanak Konstantinápoly ellen, ahol a belső viszályok miatt kevesebb harc, viszont nagyobb zsákmány vár rájuk. A cselszövő dózse, Enrico Dandolo sírja azóta is a Hagia Szophiában található, amire Dan Brown Infernó című regényének olvasói biztosan emlékeznek is. Az iszlám még nem létezett a templom épültekor; a vallásalapító Mohamed csak azután született. Ám a koráni egyistenhit terjedt, és a középkor előrehaladtával csak idő kérdése volt, mikor veszi be Bizáncot. Végül az ottomán törökök hódították meg Konstantinápolyt (1453). Ekkor alakították mecsetté először a Hagia Szophiát. II. Mehmed szultán és utódai nem romboltak, az embert ábrázoló mozaikokat eltakarták, de nem bántották: így maradhatott épen Szent László királyunk lányának képe is (lásd: keretes írásunkat). Nem vetemedtek olyan barbárságra vallásuk nevében, mint a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet, amely az utóbbi évtizedben egyetemes kulturális értékeket semmisített meg Szíriában és Irakban.
A pesti mihráb A kultikus épületek „újrahasznosítása” nem újdonság a történelemben, ősidőktől bevett szokás. A Mediterráneum egyik legizgalmasabb prehisztorikus régészeti helyszínét, a máltai Hypogeumot vélhetően föld alatti szentélynek vájták ki több mint ötezer éve – hogy milyen technológiával, rejtély –, azután az építő civilizáció eltűnt, és a következő, szintén titokzatos kultúra temetkezési helyként, nekropoliszként vette birtokba. Az ókorban másfajta eredeti célra épült az egy időben katolikus templommá alakított, most múzeumként működő római Pantheon is. A politeistáknál különben az volt a szokás, hogy egy szentélyben csak egy istennek áldoztak, így villámcsapás esetén nem lehetett kétséges, kit vett célba az égiek haragja. De nem kell ilyen messzire mennünk látványos példáért. Az Erzsébet híd pesti lábánál, a belvárosi plébániatemplomban, a főoltártól jobbra ma is látható az úgynevezett mihráb fülke, amely Mekka irányát (délkelet) jelezte az imádkozó musz­limoknak a török hódoltság idején (1541–1686) mecsetté alakított Duna-parti épületben. Ugyanakkor bőven előfordult ellenkező irányú változás is, jellemzően a móroktól visszafoglalt Ibériában. A kalifátus székhelyén épült córdobai nagymecset, a mai Spanyolország lélegzetelállító idegenforgalmi nevezetessége hivatalosan a Miasszonyunk menny­bemenetele székesegyház nevet viseli. Akárcsak az ottomán uralkodókat, Kasztília katolikus királyait is lenyűgözte hadizsákmányuk szépsége. Rombolás helyett bővítették és díszítették az elfoglalt épületet, hitük és ízlésük szerint. Muszlimok által emelt mecseteket alakítottak templommá al-Andalusz (az arab Andalúzia) más városaiban is, Sevillától Toledóig. Ehhez hasonló folyamat zajlott akkor is, amikor a törökök kiszorultak a Balkánról. Sok muszlim imaházat szüntettek meg az önállósuló, keresztény többségű utódállamokban. A provokatív döntést meghozó Recep Tayyip Erdoğan elnök propagandája hivatkozik is arra, hogy lám, mi lett a görögországi mecsetek sorsa: az egyik múzeum, a másik kiállítási csarnok, a harmadik mozi. 
Az Erzsébet híd pesti lábánál, a belvárosi plébániatemplomban, a főoltártól jobbra látható az úgynevezett mihráb fülke
Fotó: belvarosiplebania.hu
Atatürktől Erdoğanig Az idejétmúlt vallási konfliktusokon akart túllépni a modern, világi török állam alapítója, Mustafa Kemal Atatürk. A szultánok elűzése, a köztársaság kikiáltása után úgy határozott, hogy mecsetből múzeummá változtatja, így mindenkinek látogathatóvá teszi az emberiség közös kultúrkincsét (1934). Ezt rúgja föl most Erdoğan. Az elnök számítón cselekszik, „tematizál”, amikor az épületet nagy felhajtással mecsetté alakíttatja. Többségében vidéki, vallásos és tanulatlan szavazótáborának kegyeit keresi, amikor az iszlám védelmezőjének pózában tetszeleg; mellesleg olyan kínos témákról tereli el a figyelmet, mint a félrekezelt járvány, a gazdasági válság, a kor­rupció. Populista ötletét a tavalyi önkormányzati választások kampányában dobta be, és akkor valósítja meg, amikor pártjának, az AKP-nak jócskán megcsappant a népszerűsége (31 százalék). Keményvonalas nacionalista és iszlamista hívei a közösségi médiában taglalják, hogy a keresztényeknek semmi közük a Hagia Szophiához (törökül: Ayasofya). Gyakran mellékelik Nagy-Törökország térképét, amely XVII. századi határai között mutatja az ottomán területeket, így – sok más független államhoz hasonlóan – Magyarország is török birtok rajta. Szerintük a döntés „belügy”, bár arra nincs válaszuk, vajon érvényes lenne-e ugyanez az elv, ha netán az izraeli kormány nyúlna hozzá a je­ruzsálemi al-­Ak­sza mecsethez, az iszlám szent helyéhez. A provokatív akció felháborodást keltett, és szokatlan egységet teremtett Nyugaton. Tiltakozott az Európai Unió és az Egyesült Államok, a pápa és az orosz ortodox egyházfő, az UNESCO­ – a festői Boszporusz tengerszorosra néző épületegyüttes ugyanis a világörökség része (1985 óta). Nem mintha otthon mindenki rajongana Erdoğan ámokfutásáért. Orhan Pamuk Nobel-díjas török író a BBC-nek úgy nyilatkozott, hogy szekuláris honfitársainak milliói ellenzik a döntést, de hangjuk nem hallatszik el külföldre. Az egyetemes értékekért aggódó civilizált világ kórusából fájón hiányzik a magyar kormány hangja: noha szavakban a kereszténység védelmezője, lapzártánkig mélyen hallgatott a Hagia Szophia ügyében.

Piroskából Szent Irén

A Hagia Szophia becses magyar emléke egy 900 éves mozaik, amelynek nőalakja Árpád-házi uralkodónk, László király lányát, Piroskát (1088–1134) ábrázolja. Nő lévén nem örökölhette a trónt apjától, ám diplomáciai feladatot kapott. Unokatestvére, Könyves Kálmán feleségül adta II. Komnénosz János bizánci császárhoz. A nagy egyházszakadás után kulcsfontosságú volt, hogy a magyar feudális államnak ne csak a pápával, hanem a konstantinápolyi uralkodóházzal is jó kapcsolata legyen. A házassághoz Piroska (Priszka) áttért az ortodox hitre. Eiréné néven lett császárné, majd később a keleti kereszténység szentje, „Magyarországi Szent Irén”.

Új rend

Az isztambuli épület új kezelője, a Diyanet vallásügyi hivatal közölte, a keresztény jelképeket letakarják, turisták pedig csak a muszlim imaidőkön kívül látogathatják az épületet. Ezentúl a vendégeknek, vallásuktól függetlenül, be kell tartaniuk az iszlám előírásait: levenni a cipőt, a nőknek eltakarniuk a fejüket. A me­csetesítés jegyében elválasztják a férfiaknak és nőknek fenntartott belső tereket. Csupán remélni lehet, hogy Erdoğan elnökben lesz annyi józanság, mint a régi szultánokban, és nem tesz kárt a felbecsülhetetlen értékű műalkotásokban, köztük a kis Jézust tartó Szűz Mária IX. századból fennmaradt mozaikképében. A  Hagia Szophiában további magyar emlék két bronz gyertyatartó. Ezeket a budavári Mátyás-templomból zsákmányolták, amelyet a százötven éves hódoltság idejére szintén mecsetté alakítottak.

„Görcsben van a gyomrom a gondolatra, hogy újra itthon kell maradnunk"

F. Szabó Kata
Publikálás dátuma
2020.07.19. 07:55

Fotó: EMMI
Csak a bizonytalanság biztos a szeptemberi tanévkezdést illetően, a kormány tagjai néhány nap különbséggel is mást mondanak arról, vajon ismét lesz-e digitális oktatás. A szülők és pedagógusok ritkán látott egységben borzadnak el a lehetőségtől, a távoktatás hosszú hetei mély nyomokat hagytak mindenkiben.
„Görcsben van a gyomrom a gondolatra, hogy újra itthon kell maradnunk. A karantén első hete paradicsomi volt: még sem a munkahelyemen, sem a gyerekek iskolájában nem alakult ki a tanulási rend, és emiatt sok volt a szabad­időnk. Utána viszont jöttek az összefolyó napok, amikből annyi maradt meg, hogy a kicsivel ülünk a konyhaasztalnál, nekem online megbeszélésem van, miközben a gyerek kérdezget a matekfeladatról; leszúrják, hogy elkésett az online óráról, pedig a wifi vacakolt, nem ő. A tanító nénije amúgy nagyon próbálkozott, és nem terhelte agyon, viszont a kész­ség­tantárgyakat tanító pedagógus lehetetlen feladatok elé állított minket és a gyereket is. Szinkópát próbáltunk eltapsolni, önarcképet rajzolni – és valahogy sosem volt elég jó az eredmény, amitől a fiam teljesen befeszült. A karanténban szinte csak a tanulás okozott vitás helyzeteket a gimis gyerekemmel is. Ő lényegében semmit sem csinált, délig aludt, a ritka online órákat is rendre végigszunyókálta, elég volt hozzá kikapcsolnia a kamerát és a mikrofont. Ha dolgozatot írt, és nem sikerült konvertálni a programot, akkor világvége volt, amúgy nem foglalkozott az iskolával, nem adott keretet a napjainak a tanulás, ami nekünk, felnőtteknek, akik próbáltunk rendszert kialakítani, nagyon idegesítő volt” – összegzi egy másodikos és egy gimnazista anyukája, hogyan élte meg a digitális oktatást a család. A közösségi oldalak tanulsága szerint a nekikeseredett édesanya érzéseivel egyáltalán nincs egyedül, a tanárokban és szülőkben is „megállt az ütő” a hír hallatán, miszerint, ha a vírushelyzet úgy kívánja, elképzelhető, hogy ősszel ismét digitális oktatásra kell átállnia az iskoláknak, vagy legalábbis egy részüknek. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár hagyományos tanévkezdésben bízik, és azt ígéri, a hátralévő másfél hónapban az elmúlt időszak tapasztalatai alapján vizsgálják, milyen új technológiai megoldásokat lehet használni, ha beüt a járvány. A Kossuth rádióban elhangzott interjú során az államtitkár nem hagyta ki, hogy ismét elmondja: sikeres tanévet zárt az ország. Kásler Miklós miniszter két nappal később már arról beszélt, a kormány jelenleg úgy számol, hogy ősszel elkezdődhet a rendes iskolai tanév, a Népszava pedig úgy értesült az Emmitől, intézményi, helyi vagy regionális szinten kezelik majd a járványhelyzetet, nem rendelnének el minden iskolában tantermen kívüli távoktatást, csak ott, ahol ez feltétlen szükséges. Mindebből az látszik, hogy a vírus kiszámíthatatlansága miatt a döntéshozóknak sincs fogalmuk, hogyan kell majd elkezdeni a tan­évet alig másfél hónap múlva. Ennél is nagyobb baj, a pedagógusok továbbra sem látják, hogy valóban készülődne az oktatási kormányzat, hogy az elmúlt hónapok hibáiból és hiányosságaiból minél többet küszöböljön ki. „Maruzsa Zoltán könnyen mondja ezt, hiszen ahhoz képest valóban sikeres volt a tanév, hogy ők egy fűszálat nem tettek keresztbe az ügy érdekében, miközben sokan megszakadtunk. De azért a kép nagyon felemás, volt, ahol jól sikerült az átállás, máshol viszont nagyon rosszul. Most már végre nekik is bele kellene rakni pénzt és munkát ebbe az ügybe” – mondja Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) pécsi ügyvivője, Országos Választmányának tagja.  Még egyszer így nem lehet Miklós György, a Szülői Hang közösség alapítójának tapasztalatai szerint a legkisebbek, például az elsősök esetében egyáltalán nem működött az önálló munka, velük állandóan foglalkozni kellett, gyakorlatilag a szülők végezték el a tanító feladatát, ami rengeteg idő és energia, ráadásul nem mindenki tudja jól csinálni. A nagyobbak, felső tagozatosok és gimnazisták elég jól tudtak önállóan haladni, csak néha kellett nekik segíteni. „De ez sem igaz mindenkire, aki nem szokott hozzá az önállósághoz, vagy csak olyankor tanul otthon, ha tudja, hogy számon fogják kérni, az nagyon könnyen elveszett ebben a szituá­cióban” – mondja Miklós György, aki szerint egyértelmű, hogy a digitális oktatás nem volt hatékony, a gye­rekek egy része jelentős lemaradásokat szedett össze ezalatt az időszak alatt. Közben sok szülő a szabadsága nagy részét már tavasszal kénytelen volt kivenni. Egyedülálló szülők, pláne, ha több gyereket nevelnek, teljesen lehetetlen helyzetbe kerülnek, ha ősszel is távoktatásba kényszerülnek a gyerekek. „Véletlenül összefutottam néhány szülővel a napokban, és eléggé kétségbe vannak esve a digitális oktatás gondolatától. A legfontosabb, hogy ezt még egyszer nem szabad így csinálni, nem szabad hagyni, hogy mindenféle támogatás és ellátás nélkül maradjanak azok a kisgyerekes családok, ahol mindenképpen otthon kell lennie egy felnőttnek, aki így kiesik a munkából. Most már a szabadságok is el fognak fogyni. Mi azt javasoljuk, hogy az egészségbiztosításról szóló törvényt módosítsák úgy, hogy a keresőképtelenséget azoknál is meg lehessen állapítani, akik egészséges gyerekkel vannak otthon, és a táppénz mellé kapjanak kiegészítő állami támogatást is. Ha viszont olyan lesz a járványügyi helyzet, hogy az alsósok számára kinyitják az iskolákat, akkor pluszszakemberekre lesz szükség, mert most nincs elegendő szakszemélyzet ahhoz, hogy szét lehessen őket szórni kis csoportokba” – mondja Nagy Erzsébet. Arról, hogy mit kellene jobban csinálni, a tanároknak és a tanítás folyamatába minden eddiginél jobban belelátó szülőknek is markáns véleményük van. Miklós György szerint a tananyagot, tanterveket is felül kellene vizsgálni és nagyobb szabadságot kellene biztosítani a tanároknak, hiszen sokszor eddig is épphogy csak be tudták fejezni az anyagot év végére, és egy ilyen feszített tempóba nem férnek bele a rendkívüli helyzetek. A hagyományos, frontális tanítás helyett sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a kreatív, önálló vagy csoportos projektmunkára. Megerősíti ezt a szakszervezeti vezető is, aki németet tanít egy általános iskolában. A digitális tanmenetben eleve szelektálni kell, csak egy erősen redukált tananyagot lehet átadni. Szeptembertől ráadásul egy új Nemzeti Alaptantervet kellene digi­talizálni, ami akkor is dupla munka lenne, „ha nem egy korszerűtlen, XIX. századi, zavaros giccsről lenne szó”. Nem véletlen, hogy a PDSZ továbbra is az új alaptanterv halasztásáért küzd. „Szintén komoly probléma, hogy alig vannak olyan segédeszközök, szoftve­rek, amelyek a távoktatásra alkalmasak, pedig ezek ma már a hagyományos iskolai oktatásban is elengedhetetlenek lennének. Csakúgy, mint a tankönyvekből, ezekből sincs választék, hiába ajánlották a termékeiket a magáncégek akár ingyenesen is a karantén idején, ez hosszú távon nem tartható” – teszi hozzá Miklós György. 
Mindenki megőrült „Nagyon fontos lenne, hogy a minisztérium megkösse a megfelelő szerződéseket a szolgáltatókkal, legyen elég tárhely az iskolák, osztályok számára, ne egy apukának kelljen megvenni, ahogy például nálunk történt – erősíti meg Nagy Erzsébet. – Rengeteg szolgáltató, vállalkozás kínálta fel akár kedvezményesen is a termékét, de a tárca csak a KRÉTA-rendszert ajánl­gatta, ami viszont erre alkalmatlan. Egy olyan platformra lenne szükség, ami együtt tudja kezelni az osztályok összes anyagát, hogy a tantestületnek és a szülőknek se kelljen különböző helyekről összevadászni az elküldött anya­gokat. Minden csövön kaptunk mindenfélét, jöttek az anyagok a KRÉTA-n, a Messengeren, a Viberen, a Google Classroomon és sorolhatnám. Két nap volt az átállásra, a tantestület meg sem tudott állapodni, hogy milyen platformot használjunk, a legtöbben az elején azt sem tudták, miről van szó. Nem beszélve arról, nagyon sok kész digitális anyagot kellene biztosítaniuk, hogy a pedagógusok ne dögöljenek bele a munkába. Én minden osztályomnak tartottam a Zoomon órát, ezek általában délután 2 körül értek véget, 10 előtt nem volt érdemes elkezdeni, mert a gyerekek be sem léptek. Előtte reggel megnéztem az itt-ott beküldött feladatokat, visszajeleztem, ha láttam, hogy valaki valamit nagyon nem ért, külön megvitattam vele. Délután megírtam a dolgokat a következő napra, este és éjszaka pedig Prezi-videókat készítettem a kisebbeknek, mert nekik még szükségük van erre is” – érzékelteti Nagy Erzsébet, hogyan teltek a napjai a kihívást komolyan vevő tanároknak. Azt meséli, ő folyamatosan kért visszajelzéseket a szülőktől, akik szintén megőrültek ettől a helyzettől. Az ő fő gondjuk az volt, hogy a pedagógusok nem látták egymás munkáját, vagyis nem tudták, hogy a többiek mit csinálnak, mennyire terhelik a gyerekeket. Többek között ehhez kellene a közös platform. A beszámolók szerint sok volt az olyan tanár is, aki nem tartott online órát, csak kiadta, majd bevasalta a feladatokat. „Ezt pedig nehezen lehet a pedagógusokon számon kérni, hiszen sem képzést, sem segítséget, sem anyagot nem kaptak a digitális tanításhoz” – teszi hozzá.  Kevesebb eszköz, mint gyerek Miklós György szerint egyértelművé vált, hogy a tanár, az iskola és a szülők közötti kommunikációt fontos lenne javítani. Számos oka lehet annak, hogy a gyerek nem tud otthon hatékonyan tanulni, az eszköz, a hely, a motiváció hiányától kezdve akár odáig, hogy a család éppen komoly egzisztenciális válságot él meg, és emiatt rossz a hangulat. Ezeknek ki kellene derülniük. A tanárnak tudnia kellene, hogy a diák miért tűnt el, miért nem teljesít, és a szülőnek is értesülnie kellene arról, ha gond van. Elképzelhető, hogy valahol szociális munkás vagy éppen pszichológus segítségét kell igénybe venni, de ehhez először fel kell ismerni a problémát. Ehhez élő kapcsolat kellene a felek között, de általánosságban nem elég jó a kapcsolat a szülők és a tanárok között. A digitális oktatás kapcsán az eszközhiány az a probléma, amiről szinte mindenki értesült. Nagy Erzsébet úgy gondolja, ha ismét digitális tanrendre kényszerül mindenki, a minimum az lenne, hogy mindenkinek eszközt biztosítsanak. Tapasztalatai szerint nagy tévedés azt gondolni, hogy az eszközhiány csak a szegény, hátrányos helyzetű rétegek problémája. Még a felső-középosztálybelieknél is gondot okoz, ha egyszerre 2-3 iskolás gyerek van, a szülő pedig közben otthonról dolgozna. És akkor még nem beszéltünk a rászoruló családokról, ahol nem ritka, hogy egyetlen okostelefonnal próbálták megoldani a feladatokat, vagy még úgy sem. (Lásd keretes írásunkat.) A szakszervezeti vezető azt meséli utólag, véletlenül a tanév végén derült ki, hogy a tankerületben voltak kölcsönözhető gépek azok számára, akiknek nincs eszközük, de az információ nem jutott el a pedagógusokig és a gyerekekig. Márpedig a problémák kiküszöbölése elengedhetetlen lenne, mert bár bebizonyosodott: a digitális eszközök nem oldják meg a magyar oktatás problémáit, sőt az egyenlőtlenségeket tovább mélyíthetik, ugyanakkor, ha nem nyűgként tekintenek rájuk, jó kiegészítői lehetnek a hagyományos iskolai tanításnak.
78%
– a szülők ekkora része úgy érzi, a gyerekét nem tanították meg az iskolában a digitális oktatáshoz szükséges önálló számítógép-, okostelefon-használatra, illetve az applikációk, programok alkalmazására – derült ki a Szülői Összefogás Gyermekeink Jövőjéért közösség online felméréséből.

Segítenek a civilek

Hamar, már a karantén első napjaiban felismerve, hogy a legnagyobb gond az eszközhiány lesz, civil szervezetek kezdtek gyűjtésbe, hogy segítsenek a rászorulókon. Az Ablak a padra, a Civil Kollégium Alapítvány, az aHang és a Láthatatlan Tanoda közös gépgyűjtő kampánya során minden várakozást felülmúlva, 350 mélyszegénységben élő gyereknek biztosított valamilyen tanulást segítő digitális eszközt. „Nekünk, akik benne voltunk a projektben, életünk egyik legfelemelőbb élményében volt részünk. Az emberek szívesen adakoztak, és nagyon megható üzeneteket küldtek, különösen azután, hogy tudósítani kezdtünk azokról a helyekről, ahova megérkeztek az eszközök. A szülők és a gyerekek elmesélték, hogy milyen változást hoztak a tanulásba a gépek, sikerült hitelesen bemutatnunk, hogy digitális eszközök nélkül egy ilyen helyzetben iszonyatos megpróbáltatás tanulni. Ezt valószínűleg amúgy is átérezték azok a középosztálybeli szülők, akik maguk is otthon tanultak a gyerekükkel, el tudták képzelni, ez hogy menne gép nélkül. Sikerült felhívnunk a figyelmet arra, hogy a mélyszegénységben élő gyerekek egyetlen kitörési lehetősége az oktatás, amelyhez sok esetben nem jutnak hozzá megfelelő módon” – mondja Kertész Anna, a kampány kommunikációs felelőse.

Heti abszurd: Magyar topogós

Nagy B. György
Publikálás dátuma
2020.07.19. 07:33

Fotó: JOHN THYS / AFP
Elszabadult tekegolyóként dübörög a magyar miniszterelnök a brüsszeli folyosókon, feszülő pocakjáról lepattan Macron elnök, kézcsókkal szelídíti Merkel kancellárt, és lehengerlő bokacsattogtatással (amihez a magyar huszárhagyományok okán kardcsörtetés az aláfestő zene) domesztikálja Von der Leyen bizottsági elnököt – a kormányzati kommunikáció ilyennek festi a magyar miniszterelnök képét, és úgy tűnik, nem is sikertelenül. Példának okáért a Fidelitas táborában már két éve arról zengték a dalt üde, mámoros arccal, hogy „Európa már a Viktoré”. Persze e minta nem reprezentatív, hisz a nótázó fiatalok zöme várhatóan a rezsimbe helyezte karrierbizalmát, úgyhogy a vezér éltetése kvázi kötelező kör, de a közvélemény-kutatások szerint a kormánypárti tábor háromnegyede is hiszi, hogy Orbán Viktor az az ember, aki ki meri tenni a csizmát az EU asztalára. Amire egyébként égető szüksége lesz, hiszen egy kényes-topogós Kállay-kettőst kénytelen előadni. Emlékeztetőül: a XVII. században már járt páros tánc ide-oda lépései­vel Kállay Miklós miniszterelnök próbálkozott a második világháború alatt, egyszerre próbálván megteremteni a kiugrás feltételeit, és elkerülni a német megszállást. A miniszterelnöknek most úgy kell kiédesgetnie az EU-ból a gazdaság felpörgetéséhez (reálisabban: újraélesztéséhez) szükséges hitelt, hogy azt a közösség nem köti a jogállamiság feltételei­nek meglétéhez. Ha már a huszárhagyományok jöttek szóba, Orbán – pro forma – felkészült a rohamozásra. Megélezte kardját: a magyar parlament fideszes többsége elfogadta, hogy a jogállami normákat és a hitelt nem lehet összekötni, ha mégis ilyesmit merészel az EU, akkor a kormányfőnek le kell kaszabolnia a tervet, azaz meg kell vétóznia az egész uniót érintő hitelprogramot. Csakhogy Orbán addig vágtáz rohamot, amíg a honi nyilvánosság látja, átrepülve a határon poroszkálásba csap, és hüvelybe dugja pengéjét. A miniszterelnöknek ugyanis meglepően szűk a mozgástere. Szüksége van a közösség pénzére, szinte bármi áron. A kormány ugyanis a válságkezelésre szánt pénzekből is lecsíp – most épp 301 milliárdot emelt ki a gazdaságvédelmi alapból. Már a megépülése előtt stabilan veszteséges paksi bővítésre futja többek között ebből a pénzből, megtolja a kabinet a nemzeti kukaholdingot, így fejezve be az évi 500 milliárdos kommunális hulladék piacának lenyúlását. A korlátlan költekezés viszont azt jelzi: ha a válság második hulláma oldalba kapja a magyar gazdaságot, akkor Orbánéknak minden eurócentre szükségük lesz, hogy életben tartsák az országot. (Csak jelzésképpen: a megrendelés hiányában az autógyárak leállnak a nyár egy részére, és emiatt akár 15 ezer ember állása is veszélybe kerülhet – mivel a járvány első hulláma az összes szabadságukat megette, és már azt sem tudják, miképp húzzák ki a kényszerű pihenőt.) A tapasztalatok fényében nem vitás, hogy a kormány a saját vállalkozásait, pardon, a szívének kedves vállalkozásokat menti a második hullám idején is. Példának okáért a kastélyfelújítási program a vírus ámokfutása idején is prioritás maradt, a milliárdokat senki nem sajnálta. Nem csoda: a kastélyhotelekbe fektetett pénz szépen fial, például a közpénz közelébe soha többé nem sodródó – Tiborcz István szíves közlése szerint ez a terv – miniszterelnöki vő esetében. A 19 szobás turai kastélyszálló a 20 százalékos nyitási kedvezménnyel is Magyarország egyik legdrágább, ha nem a legdrágább szálláshelye lett. Aki július 25-ről július 26-ra szeretne kettesben egy éjszakát eltölteni félpanzióval, akkor ezt a legegyszerűbb superior szobában 103 ezer forintért teheti meg. Márpedig a KSH adatai szerint a nettó átlagfizetés mintegy 257 ezer forint, azaz legfeljebb egy hosszú hétvégére futná ebből a pénzből. Ennyiért pedig már érdemes asztalt verni, alkudozni, topogni.