Előfizetés

Álmában mindenki jár

Sombor Judit
Publikálás dátuma
2020.07.19. 15:09

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
A Lurdy Ház földszintjén, a kávézónál három kerekes székes mellett négy kutya fekszik a hűs kövön. Szolgálatban vannak, szemüket le nem veszik a gazdiról. Frissek, illatosak, kreatívan nyírt nyári bundájukkal egy mesterfodrász se vallana szégyent. A plázában megszokott látvány a csapat, ez a törzshelyük, vizsgáztatni is itt szokták a kutyákat.
„Mióta kutyám van, az emberek nem arra figyelnek, hogy kerekes székes vagyok, hanem a kutyára. A kutya feloldja bennük a zavart, vele ismerkednek, így velem is” – sűríti egyetlen mondatba a lényeget Mányik Richárd, a Neo Magyar Segítőkutya Egyesület elnöke. A Neo 2011-ben alakult – kis baráti csapat nagy álmokkal. Most ötven önkéntesük van, fiatalok, jellemzően nők, és szinte valamennyien érintettek. Az évek során 43 segítőkutya került tőlük gazdihoz. Ők képezték ki Gofree-t, az első magyar (egyben első európai) gluténjelző kutyát, aki ugyan a koronavírus-járvány miatt nem vizsgázhatott, de már dolgozik.  Kitöltötte az űrt – Én tizenhét évesen, balesetben sérültem – emlékszik vissza Richárd. – Rengeteg műtét következett, hol javultam, hol romlottam, olyan görcsösen akartam gyógyulni, hogy lassan fölcsavarodtam önmagamra. Aztán belefáradtam a küzdelembe, megsértődtem a sorsra. Egy németországi rehabilitáció során látott először mozgássérülteket segítő kutyát. Itthon akkor még csak a vakoknak képeztek négylábúakat, ő lett az első mozgássérült gazda. A kutyázás menekülési útvonal volt, elterelte a figyelmét a bajáról, kitöltötte a nyomasztó szociális űrt. – Sok évvel később azért hoztuk létre a Neót, mert kicsit másképp gondolkozunk, mint a többi hasonló szervezet, a kutyakiképzés mellett sok egyebet csinálunk. Hiszünk a társadalmi szemléletformálásban, bemutatókat, érzékenyítő tréningeket, terá­piás foglalkozásokat tartunk óvodákban, iskolákban, idősotthonokban, munkahelyeken. Tagjaink kutyás blogokat írnak, van kutyás mesekönyvünk, sőt társasjátékunk is. Az ötvenhez közelítő Ricsi szinte sugárzik, nevetése betölti a pláza folyosóit. Kölyökkorában autóversenyző akart lenni – lett is: már sérültként hosszú évekig ralizott. Szerinte az ő példája is bizonyítja, hogy egy segítőkutya átalakítja a mindennapok minőségét. A járás élményét ugyan nem adja vissza, de egy kutyával újra értelmet nyerhet az élet. Ha ember lenne a segítője, Ricsi kiszolgáltatottnak érezné magát, így mindketten el lennének szigetelve. A kutya viszont kinyitja a világot. A sérült ember legtöbbször félrenézés tárgya, a többség nem tudja, miképp közelítsen hozzá – a kutya átsegít a zavaron, tehát a kommunikáció kulcsa lehet. Ricsi egyből egy falkával él, Teslán, a hatéves segítőkutyán kívül még két ebük van. (Ricsi egyébként elvált, tizenkilenc éves fiával él.) – Tesla alig várja, hogy dolgozhasson, reggel ott áll a kocsim mellett, szájában a slussz­kulccsal. Igazi örömbomba, mintapéldája annak, hogy mindenkit szeretünk, elleshetem tőle, hogyan kell a mában élni, nem a múltban, nem a holnapban. 
Érzi a kutyája A beszélgetőkör legtávolabbi pontján fiatal lány ül kerekes székben. Hosszú, szőke hajával, formás idomaival, a meztelen combját díszítő szolid tetkókkal Boros Zsuzsanna valódi bombázó. Tatán lakik az édesanyjával, Budapestre a lány szőlész-borász diplomáját jöttek átvenni. Zsuzsa kilencévesen egy autóban utazott, amikor balesetet szenvedtek. (Másik beszélgetőtársam, Mali Era szintén így sérült meg.) Zsuzsa ugyan közelebb gurul, de láthatóan fél a szerepléstől. Hosszú lábú, karcsú labradorja – hátán szőrtaréj fut végig – rögtön érzékeli az érzéseit, s közénk áll. – Sheldont három éve kaptam az egyesülettől. Azonnal megérzi a hangulatváltozásaimat, ha rossz napom van, vigasztal – magyarázza Zsuzsa. A lány huszonöt éves, tartós párkapcsolata sosem volt, de bízik benne, hogy megtalálja a párját. Előbb azonban munkát keres valamelyik Tata környéki borászatban. A Neo képzési módszerei újsze­rűek. Nem vaktában nevelik ki a négylábú segítőket, amikor jelentkezik náluk a leendő gazdi, személyre szabottan kezdenek neki kutyát keresni. – Törekszünk arra, hogy a kutya minél előbb minél több időt töltsön a leendő gazdival. Sheldont például én neveltem, de kölyökkorától sűrűn találkozott Zsuzsival, hamar kialakult köztük az összhang, a kutya tudta, hogy Zsuzsi lesz a gazdája – magyarázza Era, az egyesület alelnöke. Kinyitják a szíveket és a szájakat A harminckilenc éves közlekedésmérnök úgy fogalmaz: elég jól tud egyedül élni, autót vezet, mindenhová eljut. És azt csinálja, amit szeret – a kutyázást. Társa, a nyolcéves Joya nyolchetes korában zuhant bele a segítő szakmába, „kétdiplomás” (mozgássérült-segítő és terápiás) kutya. Vele jár Era az Országos Rehabilitációs Intézetbe friss baleseti sérültekhez, ahol csoportos foglalkozásokat – például gyászfeldolgozást – tartanak egy pszichológussal. Joya jelenléte mérsékli az apátiát, a betegek olyasmiket is kimondanak, amiket legszívesebben eltemetnének magukban – ez nagyban hozzájárul a lelki gyógyulásukhoz. Másik helyszínük a ráckeresztúri tinirehab, ahol szerfüggő fiúk próbálnak lejönni a drogról. Era emlékszik egyikükre, aki mindig komoran, némán ült, de amikor Joya odament hozzá, elmosolyodott és megszólalt. Erát most elkísérte egy tanonc is, az ifjú óriás uszkár, Latte hosszú frufruját pici masnik fogják össze. Zabálni való, nem lehet könnyű megválni tőle. – Az elválást minden nevelőszülőnek meg kell tanulnia. A kutyának ez könnyebb, mert mindig a „nagy Ő”-re vágyik, és tudja, hogy a nevelője nem lesz az, mert neki ott a saját négylábúja. Ez egy idő után látszik is: szereti a nevelőjét, de jövendő gazdiját egyenesen imádja. A segítőkutyának nagyon fontos, hogy legyen munkája, feladata, helye és szerepe az ember mellett, amit nem kell megosztania senkivel. Mi azért dolgozunk, hogy győztesnek érezze magát a kutya is, az ember is – foglalja össze a lényeget Ricsi. 
Betegségszaglók Csinos, fiatal nő lejt végig a pláza folyosóján, mellett fekete szőrpamacs szedi a lábát. Hobbikutyának látszik, pedig nem az. Lakatosné Kovács Dóra a ritka kivételek egyike: nem érintett sem ő, sem a családja. De kutyásnak született, már gyerekként úgy nevelte az első kutyáját, hogy az tudott cipzárt húzni, és jelezte, mikor léphetnek le a járdáról. Első nekifutásra műszakimenedzser-diplomát szerzett, ez tévedésnek bizonyult. Aztán gyógypedagógus lett, mert ösztönösen érezte, a sors segítőnek szemelte ki, s olyan munkára vágyott, ahol kutyával is dolgozhat. Hat éve tagja az egyesületnek, ezalatt négy kutyát nevelt fel és képzett ki. A fekete szőrpamacsra egy menhely kutyakiképző vezetője hívta fel Dóra figyelmét. Úgy látta, Relé kivételesen jó képességű kutya, aki ég a vágytól, hogy dolgozhasson. Amikor Dóra magához vette, Relé egy háromgyerekes család kellős közepébe csöppent, és hamar kiderült, hogy kiegyensúlyozott, magabiztos, szabálykövető jószág – ami a segítőkutyáknál elengedhetetlen. Relét először rohamjelző kutyának kezdték kiképezni, egy súlyosan cukorbeteg hölgynek. (Amikor valakinek lezuhan a vércukra, acetonossá válik a lehelete, ezt a kutya a verítékén is érzékeli, és szól, hogy baj van. Ezt a helyzetet szimulálandó, a képzés során a jövendő gazdi fogászati tamponokat vett a szájába, amiket aztán Dóra lefagyasztott és később a teste különböző pontjaira erősített fel.) A kapcsolat a járvány alatt megszakadt, a hölgy nem jelentkezett többé. Dóra és Relé már hónapok óta nem gyakorolnak, de a kutyusban megmaradt a régi reflex – naponta többször végigszimatolja Dórát. És már megvan az új feladat, Dóra gluténjelző kutyának képzi át. A sérültek életébe nem azonnal toppan be a segítőkutya. Hosszú évek kellenek ahhoz, hogy kilábaljanak a gödörből, tudomásul vegyék, hogy vége a régi életüknek, eldöntsék, milyen irányba induljanak. A Neo idő előtt senkinek nem ad kutyát – a neo­sok is akkor lettek kutyások, amikor megértek rá. Álmukban valameny­nyien járnak és állítják: ez sose múlik el. De ez nem jelenti azt, hogy ébren boldogtalanok lennének.  Nem tévednek el – Ha elmegyünk egy iskolába, azt szoktam mondani a gyerekeknek, ne sajnáljanak, mert nekik nehezebb. Előttük egy széles út van, amit be kell járniuk. Az én utam keskenyebb, nem is akadálymentes, ugyanakkor kevésbé tudok eltévedni, mint ők – szólal meg Ricsi. – A bulikban a haverok, ha már ittak, odajönnek a nyakamba sírni, hogy ők nem bírnák ki. Hidd el, kibírnád, mondom nekik, mert nem azon agyalsz folyton, hogy mit veszítettél. Persze vannak dolgok, amiket kerekes székből nehéz megoldani, de hát mindenkinek megvan a maga keresztje. Nekünk így is kerek az életünk, hiszen vannak céljaink, értelmesen élünk. Sok ismerősöm lelkileg rosszabbul van, mint én, mert nem találtak rá a saját útjukra. Én rátaláltam, és ezt a kutyáknak köszönhetem.

A félhold fogságában

Bártfai Gergely
Publikálás dátuma
2020.07.19. 15:09

Fotó: OZAN KOSE / AFP
Vokscsalinak használja a világ egyik legfontosabb szakrális építményét a török elnök: miután pártja népszerűsége a mélybe zuhant, Recep Tayyip Erdoģan mérsékelten képzett, vidéki szavazótáborát próbálja visszaédesgetni azzal, hogy mecsetté kényszeríti a Hagia Sophiát.
Pedig a bizánci császárok koronázótemploma, a pátriárka székhelye az oszmán szultánokat is megbűvölte: biztosították sérthetetlenségét, elképesztő díszei, mozaikjai, szimbólumai túlélését. De az egykori padisahok nagyságára áhítozó Erdoģan nem képes átlépni a saját árnyékát. Holott a történelem megmutatta, vallási terek, épületek anélkül olvadhatnak egymásba, hogy elpusztítanák egymást. 
„Salamon, legyőztelek!” – a hagyomány szerint így kiáltott fel Justinianus (görögösen Iusztinianosz) bizánci császár, amikor belépett az újonnan elkészült, pompás templomba 537 karácsonyán. Ezzel a közmondásos bölcsességű bibliai zsidó királyra utalt, és legendás művére, a jeruzsálemi templomra. Úgy érezte, túltett nagy elődjén, olyan szentélyt hozott létre, aminek nincs párja. A hatalmas, több mint 7500 négyzetméter alapterületű épület a későbbiekben a „Szent Bölcsesség” nevet kapta, ezt jelenti a Hagia Szophia. A földkerekség sokáig legnagyobb vallási célú építménye stílust teremtett, mintája lett a későbbi bizánci épületeknek. Sőt a szomszédságában álló, egy évezreddel utóbb, már török uralom alatt épült Kék mecsetnek is. Lovagok és müezzinek Az Hagia Szophia presztízsberuházás volt a javából. A császár nem sajnálta a pénzt, hogy birodalma dicsőségét hirdesse, néhány évtizeddel a nyugati vetélytárs, Róma bukása után. Óriá­si országának távoli zugaiból tódultak a mesteremberek Konstantinápolyba, hogy részt vehessenek a kivételes vállalkozásban. Több mint tízezren dolgoztak szédületes tempóban: nem egészen hat év alatt felhúzták az épületet. A tervezők ismerték és használni is tudták az ókori görög matematikát, például boldogultak a π fogalmával. A főkupola átmérője 31 méter; nagyobb, mint a budapesti Országházé. Különféle színű márványokat és egyéb kőzetet hozattak a szélrózsa minden irányából, a belsőt aranyozott mozaiklapokkal díszítették. Az impozáns templom a keleti kereszténység központja, a konstantinápolyi pátriárka székhelye lett csaknem ezer évre. Több földrengés is megrongálta, mégis mindig állva maradt – igaz, folyamatos megerősítésre szorult. A XIII. században feldúlták, de nem ám pogányok, hanem a kereszt jelét viselő európaiak. A rossz emlékű negyedik keresztes hadjárat (1204) ürügyén Velence rávette a Szentföldre tartó lovagokat, hogy Jeruzsálem helyett inkább forduljanak Konstantinápoly ellen, ahol a belső viszályok miatt kevesebb harc, viszont nagyobb zsákmány vár rájuk. A cselszövő dózse, Enrico Dandolo sírja azóta is a Hagia Szophiában található, amire Dan Brown Infernó című regényének olvasói biztosan emlékeznek is. Az iszlám még nem létezett a templom épültekor; a vallásalapító Mohamed csak azután született. Ám a koráni egyistenhit terjedt, és a középkor előrehaladtával csak idő kérdése volt, mikor veszi be Bizáncot. Végül az ottomán törökök hódították meg Konstantinápolyt (1453). Ekkor alakították mecsetté először a Hagia Szophiát. II. Mehmed szultán és utódai nem romboltak, az embert ábrázoló mozaikokat eltakarták, de nem bántották: így maradhatott épen Szent László királyunk lányának képe is (lásd: keretes írásunkat). Nem vetemedtek olyan barbárságra vallásuk nevében, mint a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet, amely az utóbbi évtizedben egyetemes kulturális értékeket semmisített meg Szíriában és Irakban.
A pesti mihráb A kultikus épületek „újrahasznosítása” nem újdonság a történelemben, ősidőktől bevett szokás. A Mediterráneum egyik legizgalmasabb prehisztorikus régészeti helyszínét, a máltai Hypogeumot vélhetően föld alatti szentélynek vájták ki több mint ötezer éve – hogy milyen technológiával, rejtély –, azután az építő civilizáció eltűnt, és a következő, szintén titokzatos kultúra temetkezési helyként, nekropoliszként vette birtokba. Az ókorban másfajta eredeti célra épült az egy időben katolikus templommá alakított, most múzeumként működő római Pantheon is. A politeistáknál különben az volt a szokás, hogy egy szentélyben csak egy istennek áldoztak, így villámcsapás esetén nem lehetett kétséges, kit vett célba az égiek haragja. De nem kell ilyen messzire mennünk látványos példáért. Az Erzsébet híd pesti lábánál, a belvárosi plébániatemplomban, a főoltártól jobbra ma is látható az úgynevezett mihráb fülke, amely Mekka irányát (délkelet) jelezte az imádkozó musz­limoknak a török hódoltság idején (1541–1686) mecsetté alakított Duna-parti épületben. Ugyanakkor bőven előfordult ellenkező irányú változás is, jellemzően a móroktól visszafoglalt Ibériában. A kalifátus székhelyén épült córdobai nagymecset, a mai Spanyolország lélegzetelállító idegenforgalmi nevezetessége hivatalosan a Miasszonyunk menny­bemenetele székesegyház nevet viseli. Akárcsak az ottomán uralkodókat, Kasztília katolikus királyait is lenyűgözte hadizsákmányuk szépsége. Rombolás helyett bővítették és díszítették az elfoglalt épületet, hitük és ízlésük szerint. Muszlimok által emelt mecseteket alakítottak templommá al-Andalusz (az arab Andalúzia) más városaiban is, Sevillától Toledóig. Ehhez hasonló folyamat zajlott akkor is, amikor a törökök kiszorultak a Balkánról. Sok muszlim imaházat szüntettek meg az önállósuló, keresztény többségű utódállamokban. A provokatív döntést meghozó Recep Tayyip Erdoğan elnök propagandája hivatkozik is arra, hogy lám, mi lett a görögországi mecsetek sorsa: az egyik múzeum, a másik kiállítási csarnok, a harmadik mozi. 
Az Erzsébet híd pesti lábánál, a belvárosi plébániatemplomban, a főoltártól jobbra látható az úgynevezett mihráb fülke
Fotó: belvarosiplebania.hu
Atatürktől Erdoğanig Az idejétmúlt vallási konfliktusokon akart túllépni a modern, világi török állam alapítója, Mustafa Kemal Atatürk. A szultánok elűzése, a köztársaság kikiáltása után úgy határozott, hogy mecsetből múzeummá változtatja, így mindenkinek látogathatóvá teszi az emberiség közös kultúrkincsét (1934). Ezt rúgja föl most Erdoğan. Az elnök számítón cselekszik, „tematizál”, amikor az épületet nagy felhajtással mecsetté alakíttatja. Többségében vidéki, vallásos és tanulatlan szavazótáborának kegyeit keresi, amikor az iszlám védelmezőjének pózában tetszeleg; mellesleg olyan kínos témákról tereli el a figyelmet, mint a félrekezelt járvány, a gazdasági válság, a kor­rupció. Populista ötletét a tavalyi önkormányzati választások kampányában dobta be, és akkor valósítja meg, amikor pártjának, az AKP-nak jócskán megcsappant a népszerűsége (31 százalék). Keményvonalas nacionalista és iszlamista hívei a közösségi médiában taglalják, hogy a keresztényeknek semmi közük a Hagia Szophiához (törökül: Ayasofya). Gyakran mellékelik Nagy-Törökország térképét, amely XVII. századi határai között mutatja az ottomán területeket, így – sok más független államhoz hasonlóan – Magyarország is török birtok rajta. Szerintük a döntés „belügy”, bár arra nincs válaszuk, vajon érvényes lenne-e ugyanez az elv, ha netán az izraeli kormány nyúlna hozzá a je­ruzsálemi al-­Ak­sza mecsethez, az iszlám szent helyéhez. A provokatív akció felháborodást keltett, és szokatlan egységet teremtett Nyugaton. Tiltakozott az Európai Unió és az Egyesült Államok, a pápa és az orosz ortodox egyházfő, az UNESCO­ – a festői Boszporusz tengerszorosra néző épületegyüttes ugyanis a világörökség része (1985 óta). Nem mintha otthon mindenki rajongana Erdoğan ámokfutásáért. Orhan Pamuk Nobel-díjas török író a BBC-nek úgy nyilatkozott, hogy szekuláris honfitársainak milliói ellenzik a döntést, de hangjuk nem hallatszik el külföldre. Az egyetemes értékekért aggódó civilizált világ kórusából fájón hiányzik a magyar kormány hangja: noha szavakban a kereszténység védelmezője, lapzártánkig mélyen hallgatott a Hagia Szophia ügyében.

Piroskából Szent Irén

A Hagia Szophia becses magyar emléke egy 900 éves mozaik, amelynek nőalakja Árpád-házi uralkodónk, László király lányát, Piroskát (1088–1134) ábrázolja. Nő lévén nem örökölhette a trónt apjától, ám diplomáciai feladatot kapott. Unokatestvére, Könyves Kálmán feleségül adta II. Komnénosz János bizánci császárhoz. A nagy egyházszakadás után kulcsfontosságú volt, hogy a magyar feudális államnak ne csak a pápával, hanem a konstantinápolyi uralkodóházzal is jó kapcsolata legyen. A házassághoz Piroska (Priszka) áttért az ortodox hitre. Eiréné néven lett császárné, majd később a keleti kereszténység szentje, „Magyarországi Szent Irén”.

Új rend

Az isztambuli épület új kezelője, a Diyanet vallásügyi hivatal közölte, a keresztény jelképeket letakarják, turisták pedig csak a muszlim imaidőkön kívül látogathatják az épületet. Ezentúl a vendégeknek, vallásuktól függetlenül, be kell tartaniuk az iszlám előírásait: levenni a cipőt, a nőknek eltakarniuk a fejüket. A me­csetesítés jegyében elválasztják a férfiaknak és nőknek fenntartott belső tereket. Csupán remélni lehet, hogy Erdoğan elnökben lesz annyi józanság, mint a régi szultánokban, és nem tesz kárt a felbecsülhetetlen értékű műalkotásokban, köztük a kis Jézust tartó Szűz Mária IX. századból fennmaradt mozaikképében. A  Hagia Szophiában további magyar emlék két bronz gyertyatartó. Ezeket a budavári Mátyás-templomból zsákmányolták, amelyet a százötven éves hódoltság idejére szintén mecsetté alakítottak.

„Görcsben van a gyomrom a gondolatra, hogy újra itthon kell maradnunk"

F. Szabó Kata
Publikálás dátuma
2020.07.19. 07:55

Fotó: EMMI
Csak a bizonytalanság biztos a szeptemberi tanévkezdést illetően, a kormány tagjai néhány nap különbséggel is mást mondanak arról, vajon ismét lesz-e digitális oktatás. A szülők és pedagógusok ritkán látott egységben borzadnak el a lehetőségtől, a távoktatás hosszú hetei mély nyomokat hagytak mindenkiben.
„Görcsben van a gyomrom a gondolatra, hogy újra itthon kell maradnunk. A karantén első hete paradicsomi volt: még sem a munkahelyemen, sem a gyerekek iskolájában nem alakult ki a tanulási rend, és emiatt sok volt a szabad­időnk. Utána viszont jöttek az összefolyó napok, amikből annyi maradt meg, hogy a kicsivel ülünk a konyhaasztalnál, nekem online megbeszélésem van, miközben a gyerek kérdezget a matekfeladatról; leszúrják, hogy elkésett az online óráról, pedig a wifi vacakolt, nem ő. A tanító nénije amúgy nagyon próbálkozott, és nem terhelte agyon, viszont a kész­ség­tantárgyakat tanító pedagógus lehetetlen feladatok elé állított minket és a gyereket is. Szinkópát próbáltunk eltapsolni, önarcképet rajzolni – és valahogy sosem volt elég jó az eredmény, amitől a fiam teljesen befeszült. A karanténban szinte csak a tanulás okozott vitás helyzeteket a gimis gyerekemmel is. Ő lényegében semmit sem csinált, délig aludt, a ritka online órákat is rendre végigszunyókálta, elég volt hozzá kikapcsolnia a kamerát és a mikrofont. Ha dolgozatot írt, és nem sikerült konvertálni a programot, akkor világvége volt, amúgy nem foglalkozott az iskolával, nem adott keretet a napjainak a tanulás, ami nekünk, felnőtteknek, akik próbáltunk rendszert kialakítani, nagyon idegesítő volt” – összegzi egy másodikos és egy gimnazista anyukája, hogyan élte meg a digitális oktatást a család. A közösségi oldalak tanulsága szerint a nekikeseredett édesanya érzéseivel egyáltalán nincs egyedül, a tanárokban és szülőkben is „megállt az ütő” a hír hallatán, miszerint, ha a vírushelyzet úgy kívánja, elképzelhető, hogy ősszel ismét digitális oktatásra kell átállnia az iskoláknak, vagy legalábbis egy részüknek. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár hagyományos tanévkezdésben bízik, és azt ígéri, a hátralévő másfél hónapban az elmúlt időszak tapasztalatai alapján vizsgálják, milyen új technológiai megoldásokat lehet használni, ha beüt a járvány. A Kossuth rádióban elhangzott interjú során az államtitkár nem hagyta ki, hogy ismét elmondja: sikeres tanévet zárt az ország. Kásler Miklós miniszter két nappal később már arról beszélt, a kormány jelenleg úgy számol, hogy ősszel elkezdődhet a rendes iskolai tanév, a Népszava pedig úgy értesült az Emmitől, intézményi, helyi vagy regionális szinten kezelik majd a járványhelyzetet, nem rendelnének el minden iskolában tantermen kívüli távoktatást, csak ott, ahol ez feltétlen szükséges. Mindebből az látszik, hogy a vírus kiszámíthatatlansága miatt a döntéshozóknak sincs fogalmuk, hogyan kell majd elkezdeni a tan­évet alig másfél hónap múlva. Ennél is nagyobb baj, a pedagógusok továbbra sem látják, hogy valóban készülődne az oktatási kormányzat, hogy az elmúlt hónapok hibáiból és hiányosságaiból minél többet küszöböljön ki. „Maruzsa Zoltán könnyen mondja ezt, hiszen ahhoz képest valóban sikeres volt a tanév, hogy ők egy fűszálat nem tettek keresztbe az ügy érdekében, miközben sokan megszakadtunk. De azért a kép nagyon felemás, volt, ahol jól sikerült az átállás, máshol viszont nagyon rosszul. Most már végre nekik is bele kellene rakni pénzt és munkát ebbe az ügybe” – mondja Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) pécsi ügyvivője, Országos Választmányának tagja.  Még egyszer így nem lehet Miklós György, a Szülői Hang közösség alapítójának tapasztalatai szerint a legkisebbek, például az elsősök esetében egyáltalán nem működött az önálló munka, velük állandóan foglalkozni kellett, gyakorlatilag a szülők végezték el a tanító feladatát, ami rengeteg idő és energia, ráadásul nem mindenki tudja jól csinálni. A nagyobbak, felső tagozatosok és gimnazisták elég jól tudtak önállóan haladni, csak néha kellett nekik segíteni. „De ez sem igaz mindenkire, aki nem szokott hozzá az önállósághoz, vagy csak olyankor tanul otthon, ha tudja, hogy számon fogják kérni, az nagyon könnyen elveszett ebben a szituá­cióban” – mondja Miklós György, aki szerint egyértelmű, hogy a digitális oktatás nem volt hatékony, a gye­rekek egy része jelentős lemaradásokat szedett össze ezalatt az időszak alatt. Közben sok szülő a szabadsága nagy részét már tavasszal kénytelen volt kivenni. Egyedülálló szülők, pláne, ha több gyereket nevelnek, teljesen lehetetlen helyzetbe kerülnek, ha ősszel is távoktatásba kényszerülnek a gyerekek. „Véletlenül összefutottam néhány szülővel a napokban, és eléggé kétségbe vannak esve a digitális oktatás gondolatától. A legfontosabb, hogy ezt még egyszer nem szabad így csinálni, nem szabad hagyni, hogy mindenféle támogatás és ellátás nélkül maradjanak azok a kisgyerekes családok, ahol mindenképpen otthon kell lennie egy felnőttnek, aki így kiesik a munkából. Most már a szabadságok is el fognak fogyni. Mi azt javasoljuk, hogy az egészségbiztosításról szóló törvényt módosítsák úgy, hogy a keresőképtelenséget azoknál is meg lehessen állapítani, akik egészséges gyerekkel vannak otthon, és a táppénz mellé kapjanak kiegészítő állami támogatást is. Ha viszont olyan lesz a járványügyi helyzet, hogy az alsósok számára kinyitják az iskolákat, akkor pluszszakemberekre lesz szükség, mert most nincs elegendő szakszemélyzet ahhoz, hogy szét lehessen őket szórni kis csoportokba” – mondja Nagy Erzsébet. Arról, hogy mit kellene jobban csinálni, a tanároknak és a tanítás folyamatába minden eddiginél jobban belelátó szülőknek is markáns véleményük van. Miklós György szerint a tananyagot, tanterveket is felül kellene vizsgálni és nagyobb szabadságot kellene biztosítani a tanároknak, hiszen sokszor eddig is épphogy csak be tudták fejezni az anyagot év végére, és egy ilyen feszített tempóba nem férnek bele a rendkívüli helyzetek. A hagyományos, frontális tanítás helyett sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a kreatív, önálló vagy csoportos projektmunkára. Megerősíti ezt a szakszervezeti vezető is, aki németet tanít egy általános iskolában. A digitális tanmenetben eleve szelektálni kell, csak egy erősen redukált tananyagot lehet átadni. Szeptembertől ráadásul egy új Nemzeti Alaptantervet kellene digi­talizálni, ami akkor is dupla munka lenne, „ha nem egy korszerűtlen, XIX. századi, zavaros giccsről lenne szó”. Nem véletlen, hogy a PDSZ továbbra is az új alaptanterv halasztásáért küzd. „Szintén komoly probléma, hogy alig vannak olyan segédeszközök, szoftve­rek, amelyek a távoktatásra alkalmasak, pedig ezek ma már a hagyományos iskolai oktatásban is elengedhetetlenek lennének. Csakúgy, mint a tankönyvekből, ezekből sincs választék, hiába ajánlották a termékeiket a magáncégek akár ingyenesen is a karantén idején, ez hosszú távon nem tartható” – teszi hozzá Miklós György. 
Mindenki megőrült „Nagyon fontos lenne, hogy a minisztérium megkösse a megfelelő szerződéseket a szolgáltatókkal, legyen elég tárhely az iskolák, osztályok számára, ne egy apukának kelljen megvenni, ahogy például nálunk történt – erősíti meg Nagy Erzsébet. – Rengeteg szolgáltató, vállalkozás kínálta fel akár kedvezményesen is a termékét, de a tárca csak a KRÉTA-rendszert ajánl­gatta, ami viszont erre alkalmatlan. Egy olyan platformra lenne szükség, ami együtt tudja kezelni az osztályok összes anyagát, hogy a tantestületnek és a szülőknek se kelljen különböző helyekről összevadászni az elküldött anya­gokat. Minden csövön kaptunk mindenfélét, jöttek az anyagok a KRÉTA-n, a Messengeren, a Viberen, a Google Classroomon és sorolhatnám. Két nap volt az átállásra, a tantestület meg sem tudott állapodni, hogy milyen platformot használjunk, a legtöbben az elején azt sem tudták, miről van szó. Nem beszélve arról, nagyon sok kész digitális anyagot kellene biztosítaniuk, hogy a pedagógusok ne dögöljenek bele a munkába. Én minden osztályomnak tartottam a Zoomon órát, ezek általában délután 2 körül értek véget, 10 előtt nem volt érdemes elkezdeni, mert a gyerekek be sem léptek. Előtte reggel megnéztem az itt-ott beküldött feladatokat, visszajeleztem, ha láttam, hogy valaki valamit nagyon nem ért, külön megvitattam vele. Délután megírtam a dolgokat a következő napra, este és éjszaka pedig Prezi-videókat készítettem a kisebbeknek, mert nekik még szükségük van erre is” – érzékelteti Nagy Erzsébet, hogyan teltek a napjai a kihívást komolyan vevő tanároknak. Azt meséli, ő folyamatosan kért visszajelzéseket a szülőktől, akik szintén megőrültek ettől a helyzettől. Az ő fő gondjuk az volt, hogy a pedagógusok nem látták egymás munkáját, vagyis nem tudták, hogy a többiek mit csinálnak, mennyire terhelik a gyerekeket. Többek között ehhez kellene a közös platform. A beszámolók szerint sok volt az olyan tanár is, aki nem tartott online órát, csak kiadta, majd bevasalta a feladatokat. „Ezt pedig nehezen lehet a pedagógusokon számon kérni, hiszen sem képzést, sem segítséget, sem anyagot nem kaptak a digitális tanításhoz” – teszi hozzá.  Kevesebb eszköz, mint gyerek Miklós György szerint egyértelművé vált, hogy a tanár, az iskola és a szülők közötti kommunikációt fontos lenne javítani. Számos oka lehet annak, hogy a gyerek nem tud otthon hatékonyan tanulni, az eszköz, a hely, a motiváció hiányától kezdve akár odáig, hogy a család éppen komoly egzisztenciális válságot él meg, és emiatt rossz a hangulat. Ezeknek ki kellene derülniük. A tanárnak tudnia kellene, hogy a diák miért tűnt el, miért nem teljesít, és a szülőnek is értesülnie kellene arról, ha gond van. Elképzelhető, hogy valahol szociális munkás vagy éppen pszichológus segítségét kell igénybe venni, de ehhez először fel kell ismerni a problémát. Ehhez élő kapcsolat kellene a felek között, de általánosságban nem elég jó a kapcsolat a szülők és a tanárok között. A digitális oktatás kapcsán az eszközhiány az a probléma, amiről szinte mindenki értesült. Nagy Erzsébet úgy gondolja, ha ismét digitális tanrendre kényszerül mindenki, a minimum az lenne, hogy mindenkinek eszközt biztosítsanak. Tapasztalatai szerint nagy tévedés azt gondolni, hogy az eszközhiány csak a szegény, hátrányos helyzetű rétegek problémája. Még a felső-középosztálybelieknél is gondot okoz, ha egyszerre 2-3 iskolás gyerek van, a szülő pedig közben otthonról dolgozna. És akkor még nem beszéltünk a rászoruló családokról, ahol nem ritka, hogy egyetlen okostelefonnal próbálták megoldani a feladatokat, vagy még úgy sem. (Lásd keretes írásunkat.) A szakszervezeti vezető azt meséli utólag, véletlenül a tanév végén derült ki, hogy a tankerületben voltak kölcsönözhető gépek azok számára, akiknek nincs eszközük, de az információ nem jutott el a pedagógusokig és a gyerekekig. Márpedig a problémák kiküszöbölése elengedhetetlen lenne, mert bár bebizonyosodott: a digitális eszközök nem oldják meg a magyar oktatás problémáit, sőt az egyenlőtlenségeket tovább mélyíthetik, ugyanakkor, ha nem nyűgként tekintenek rájuk, jó kiegészítői lehetnek a hagyományos iskolai tanításnak.
78%
– a szülők ekkora része úgy érzi, a gyerekét nem tanították meg az iskolában a digitális oktatáshoz szükséges önálló számítógép-, okostelefon-használatra, illetve az applikációk, programok alkalmazására – derült ki a Szülői Összefogás Gyermekeink Jövőjéért közösség online felméréséből.

Segítenek a civilek

Hamar, már a karantén első napjaiban felismerve, hogy a legnagyobb gond az eszközhiány lesz, civil szervezetek kezdtek gyűjtésbe, hogy segítsenek a rászorulókon. Az Ablak a padra, a Civil Kollégium Alapítvány, az aHang és a Láthatatlan Tanoda közös gépgyűjtő kampánya során minden várakozást felülmúlva, 350 mélyszegénységben élő gyereknek biztosított valamilyen tanulást segítő digitális eszközt. „Nekünk, akik benne voltunk a projektben, életünk egyik legfelemelőbb élményében volt részünk. Az emberek szívesen adakoztak, és nagyon megható üzeneteket küldtek, különösen azután, hogy tudósítani kezdtünk azokról a helyekről, ahova megérkeztek az eszközök. A szülők és a gyerekek elmesélték, hogy milyen változást hoztak a tanulásba a gépek, sikerült hitelesen bemutatnunk, hogy digitális eszközök nélkül egy ilyen helyzetben iszonyatos megpróbáltatás tanulni. Ezt valószínűleg amúgy is átérezték azok a középosztálybeli szülők, akik maguk is otthon tanultak a gyerekükkel, el tudták képzelni, ez hogy menne gép nélkül. Sikerült felhívnunk a figyelmet arra, hogy a mélyszegénységben élő gyerekek egyetlen kitörési lehetősége az oktatás, amelyhez sok esetben nem jutnak hozzá megfelelő módon” – mondja Kertész Anna, a kampány kommunikációs felelőse.