London;múzeum;

2020-07-18 11:00:00

Múzeumnyitás Van Gogh-napraforgós arcmaszkban

A legtöbb állami támogatásban részesülő National Gallery teljesítette elsőként az "új normalitásnak" megfelelő feltételeket, de csütörtöktől az önfenntartó Royal Academy is fogadott már látogatókat.

Március utolsó hete óta várnak a képző- és iparművészet szerelmesei, nem beszélve a természeti- és műszaki tudományos ismeretterjesztésben felülmúlhatatlan Natural History és Science Museumot életük elválaszthatatlan részének tekintő gyerekekről a karantén könnyítésére. A napokban 1,5 milliárd fontos állami mentőinjekcióban részesült kultúra területén ez fokozatosan történik meg, míg közönség részvételével zajló élő színházi és zenei eseményekre továbbra is várni kell, a múzeumok koordinált sorrendben már meg is kezdték kapuik kitárását. Egyes koncertszervezők egyébként nem sokat teketóriáztak, e sorok írójának két jegyét, a John Williams legendás filmzenéjére épülő estet és Sir Elton John fellépését pontosan egy évvel halasztották el, 2021. októberére és novemberére.

Waldemar Januszczak, a The Sunday Times befolyásos művészeti kritikusa szerint az elsőként újranyitott National Gallery-nek viszonylag könnyű dolga van, mert "falra akasztott festmények közötti sétát megszervezni sokkal kevésbé bonyolult kihívás, mint amikor installációkat kerülgetnek, vagy videóművészeti alkotások előtt ülnek rövidebb-hosszabb ideig a sötétben a látogatók". Minden érdeklődő a Sainsbury Wingnél lép be a Trafalgar-téri múzeumba és a Charing Cross Road-i Getty kijáratnál távozik. Covid-okokból nem osztanak ki térképet a három útvonal közül választó vendégek között. Itt és másutt is múlt időbe került az audio-vezetés műfaja. Az arc és orr takarása az új szabályok közepette kötelező, de a fájdalmat enyhíti, hogy a szuvenírbolt Van Gogh Napraforgóit ábrázoló maszkot árusít. A Nemzeti Galéria a többi múzeumhoz hasonlóan ragaszkodik az előre lefoglalt időpontokhoz, a kevesebb látogatóhoz, az egyirányú forgalomhoz, a kétméteres távolságtartáshoz, a csak elvitelre berendezkedett kávézóhoz, a stratégiai pontokon elhelyezett leheletvédő plexifalakhoz és a rövidített nyitvatartáshoz. Gabriele Finaldi, a múzeum igazgatója büszke arra, hogy két időszakos fizetős kiállítást is át tudott menteni a vesztegzár utánra, a Tiziano Szerelem, vágy és halál, illetve a Nicolaes Maes: az aranykor holland mestere című összeállítást.

A rolókat csütörtökön felhúzott Royal Academy of Arts vezérigazgatója, Axel Rügel a nyitás kapcsán kifejtette, hogy a "galériáknak közösségi helyeknek kell lenniük, ahol az emberek megvigasztalódnak, ösztönzést és élvezetet kaphatnak". A látogatók még egy utolsó pillantást vethetnek a szépséges "Picasso és a papír" című kiállításra, és miután a kapacitást alaposan csökkenteni kell, a kártérítés a szokásosnál csendesebb, elmélkedésre alkalmas környezet, amikor az embereknek nem kell a nyakukat nyújtogatniuk, másokon áttaposniuk.

A különösen nagy tömegeket vonzó és "normális" időkben is közösségi közlekedési nehézségeket felvető South Kensington-i múzeumi negyed intézményei közül elsőként augusztus 5-én a Natural History Museum, majd egy nappal később a világ vezető iparművészeti múzeuma, a Victoria & Albert tér vissza az életbe, a Science Museum további két hetet várat magára. A V&A csütörtöktől vasárnapig, a Természettudományi Múzeum szerdától vasárnapig, a Műszaki Múzeum naponta, de szomszédaihoz hasonlóan rövidített nyitvatartással üzemel majd. Nagy dolog, hogy a V&A-nek sikerült meghosszabbítania a márciusban alig két hetet élt Kimonó: Kiotótól a kifutóig tárlatot, a Natural History őszi tervei között pedig változatlanul szerepel a felfokozott érdeklődéssel várt, J K Rowling ihlette Fantastic Beasts, Legendás állatok: a természet csodái kiállítás. A természettudományi óriás napi 2800-ban, a szokásos szám ötödében korlátozza a foglalható jegyek számát.

Sok bel- és külföldi látogató aggodalmát oszlatta szét Sir Ian Blatchford, a Science Museum Group igazgatója, egyben a múzeumi direktorok tanácsának vezetője, amikor határozottan kijelentette, a válság kapcsán sem merülhet fel a nemzeti kollekciókba való ingyenes belépés megszüntetése. Mint mondta, "a vita véglegesen és megváltoztathatatlanul lezárult, hiszen ez lenne a legártalmasabb lépés akkor, amikor közönségünk sokféleségének, sokszínűségének javítása a célunk. Ha a kormány képes lenne ezt megtenni, azonnal lemondanék".