Geszti Péter nevét hallva nagyon sok kulturális projekt eszünkbe jut. Miért vágott bele a filmproducerkedésbe?
Geszti Péter: Nagyon fontos, hogy a feleségemmel közös projektről van szó. Mi Edittel nem csak házasok vagyunk, hanem érzelmi, kulturális és gazdasági szövetséget kötöttünk. Együtt visszük a Grund kommunikációs ügynökséget és a produceri feladatokat is. Én csaknem öt évig voltam marketing tanácsadó a Magyar Nemzeti Filmalapnál. Andy Vajna kért fel, és örömmel mondtam igent, mert mindig is érdekelt a film műfaja. A Kalózok című játékfilm mellett több mint hatszáz reklámfilmet készítettem, lenyűgöz a hatáskeltés alkotói oldala. Játékfilm producerként az az izgalmas, hogy egyszerre tudod az alkotói oldalt és a marketinget irányítani. Azért mertünk belevágni, mert produceri feladatokat tulajdonképpen már korábban is végeztünk más műfajokban: az Arc kiállítás, a Nemzeti Vágta vagy a Rapülők Aréna duplakoncert létrehozása piaci alapokon történt. Egy kreatív kulturális tartalom megvalósítása, finanszírozása és eladása – nekünk ez a produceri munka definíciója. A filmgyártás esete annyiban különlegesebb, hogy ezt a tevékenységet az állam finanszírozza. Edittel azt gondoljuk, hogy ha egy producer és alkotó stáb több százmillió forintot kap, azzal a végén el is kell tudni számolnia abban az értelemben, hogy sikerre viszi a művet. A film élete a mi gondolkodásunk szerint jóval tovább tart, mint létrehozni, legyártani. Gondoskodnunk kell arról, hogy minél több ember megnézze.
Ennek az ars poeticának sok magyar alkotó örülne, mert inkább csak ellenpéldák jutnak eszembe. Például a Kojot esete, melyet a producer Kálomista Gábor tulajdonában lévő forgalmazó cég nem vitt sikerre a mozikban. Marketing tanácsadónként hogyan látta, látja az esetet?
Geszti Péter: Nem a Kojot az egyetlen jó magyar film, mely elbukott a pénztáraknál, pedig nem kellett volna. A Kojotnak jó plakátja és előzetese volt – nekem a kreatív marketing kérdésekre volt ráhatásom tanácsadóként, a forgalmazásra nem. A Kojot azonban speciálisan szomorú történet: komoly emberi és szakmai háború tört ki a producer-forgalmazó és a rendező között, és ez okozta igazán a film indokolatlan mellőzöttségét. Általánosságban úgy láttam az elmúlt években, hogy a legjobb szándékok ellenére is kialakult néha egy Bermuda háromszög, ahol alkotások elveszhettek. A háromszög résztvevői voltak: a támogató-finanszírozó (a Filmalap), a forgalmazó és a produkciós cég, ahol a producer mellett ott a rendező, aki a mai napig gyakran nagyobb befolyással van a kész film utóéletére, mint kellene. A rendező munkája az alkotói folyamattal véget ér, innentől kezdve nem neki kell eldöntenie, hogy milyen legyen a plakát vagy az előzetes, mert az egy másik szakma. Fontos: ezt nem a rendezők ellenében gondoljuk, hanem az ő érdekükben: a velük való egyeztetés kényes feladat, mint minden a filmes világban, hiszen az alkotók érzékenyek, és minden filmes hiper önérzetes. Azért is ültem át a produceri székbe, mert tanácsadóként sok munkám és erőfeszítésem kevesebb eredményt hozott, mint szerettem volna. A forgalmazóknak nagyobb macera egy magyar film, mint egy amerikai, ezért rendszerint kevesebb bevételt várnak tőle, a producerek egy részének sokszor nincs gyakorlatuk és eszközrendszerük, sem marketinges szemléletük, mert sokáig nem volt erre szükség. Emellett voltak marketing finanszírozási oldalai is a jelenségnek: a Filmalapnál korábban a producernek vissza kellett fizetnie a marketingre kapott pénzt. Örülök, hogy egy kis szerepet játszhattam abban, hogy ez ma már nincs így. Most, gyakorló producerként igyekszünk már a forgatás első napjától hírt adni a Szia, Életem!-ről. Emellett már a forgatókönyv kialakításakor is tudatosan építeni kell, hogy kiknek is szánjuk a készülő művet.
Hogyan értékelik a Vajna-korszakot?
Ditz Edit: Nekem személyes történem van vele kapcsolatosan, mert neki köszönhetem az első filmem, a Folyékony Arany létrejöttét. A produkcióban eleinte borszakértőként dolgoztam, az első változat nem ment át a Filmalap döntőbizottságán. Beszéltem Andy Vajnával, aki azt mondta, hogy rakjak össze egy másik történetet. Ez a pont volt, amikor átléptem projektmenedzseri szerepkörbe, és felhívtam Almási Tamás rendezőt, hogy dolgozzunk közösen egy új verzión. Beláttam, hogy a producerség egy másféle, izgalmas lehetőség a számomra, aki a kommunikációs és marketing szakma felől érkezik.
Geszti Péter: Tökéletes rendszer nem létezik - de jól működő igen. Fontos volt, hogy transzparenssé vált, hogy mi alapján ítélnek meg filmterveket. Elég hamar meg lehetett tanulni, hogy mi az, amit szeretett a Döntőbizottság és mit nem. Azokat is megértem, akik utálták, hogy egyablakossá vált a rendszer – nem ehhez voltak hozzászokva. Az újszerűség mindig kiveri a biztosítékot. Amit becsültem ebben az érában, hogy soha, semmikor nem volt politikai szempontja annak, hogy milyen filmet választottak ki. Andy Vajna egyik erőssége az volt, hogy olyan személyeket vett maga köré, akik más szempontok szerint gondolkodtak, mint ő. Ez nem jelenti azt, hogy nem ő mondta ki a végső szót – minden rendszerben ki kell valakinek mondani –, hanem volt egy olyan kultúrája a döntéshozatalnak, mely alapján - a Kincsem és Viszkis mellett - létrejöhetett a Hajnali láz, a Saul fia vagy a Testről és lélekről. Vajnával lehetett vitatkozni. A sors iróniája, hogy amit Andy szeretett volna - hogy a magyar filmek nézőszáma drasztikusan megnőjön -, csak részben sikerült, és amire csak mellékesen gondolt, a fesztiválsikerek, azok meg jöttek ezerrel. Mindemellett nem lehet szó nélkül elmenni a profizmusa mellett. Az irodalmi filmes hagyományaink miatt a hazai alkotók alapvetően művészetként tekintenek a filmre, Vajna pedig szórakoztató terméknek tekintette. De az elvitathatatlan, hogy az ő hatására ma már sokkal jobban fel kell készülni egy forgatásra, alaposabban kell eljárni egy forgatókönyv megírásakor. Ami pedig szintén nagy eredmény, hogy őrületesen nagy üzlet lett a külföldi produkcióknak értékesített magyar bérmunka – ez nélküle nem jött volna létre.
Sajnálják, hogy nincs már Magyar Nemzeti Filmalap?
Ditz Edit: Az üzleti élet folyamatos alkalmazkodásokkal teli, a kommunikációs cégünkben is alkalmazkodunk a változó ügyfelekhez. A célunk, hogy jó forgatókönyveket adjunk be, azt majd pedig meglátjuk, milyen hatékonysággal tudunk működni ebben az új felállásban.
Geszti Péter: A Magyar Nemzeti Filmalap is utasította el forgatókönyvünket, most örülünk annak, hogy az NFI-nél nyílt egy lehetőség, és tudunk forgatni.
Ditz Edit: Magyarországon limitált számú film jut el a gyártásig. Ha sikerül, ajándékként kell rá tekinteni.
Geszti Péter: A producerkedés Magyarországon sok mindentől függ, amire az embernek nincs ráhatása. A Filmalap megszűnését személyesen Andy Vajna emléke miatt sajnálom.
A Nemzeti Filmintézet megalakulásakor nem hívta senki vissza?
Geszti Péter: Nem. De nem is mentem volna, hiszen amikor annak idején megtudtam, hogy megkaptuk a lehetőségét, hogy a producerei legyünk a BÚÉK-nak, abban a pillanatban én magam álltam fel a tanácsadói székből. Nem lett volna elegáns tanácsot adni és producerkedni egyszerre. Most már pedig maradok a produceri munkánál.
Ha már szóba hozta a BÚÉK-ot: Hajdu Szabolcs rengeteg támadást kapott, hogy egy régebbi magyar film címét használta fel, sőt, ellopta a legutolsó filmjénél. Ez a problematika a BÚÉK esetében is érvényes, hiszen volt már ilyen címmel magyar játékfilm.
Geszti Péter: A jogi keretek mások, mint a valóságé. A BÚÉK széles körben használt nyelvtani forma. A Békeidők kifejezés is ilyen. A Forrest Gump már nem lenne védhető. Pontosan tudtam, hogy Szörény Rezső készített egy filmet BÚÉK címmel 1978-ban, láttam is korábban, igen szomorú látlelete a szocializmus hétköznapjainak. Nyomot is hagyott bennem, de nem emiatt lett a mi filmünk címe is BÚÉK. Két változat között őrlődtünk, az egyik a Különös szilveszter volt, mely egy Cserháti Zsuzsa dal címe. De végül a BÚÉK mellett döntöttünk, mert ez egy mindenki által ismert jókívánság, illetve a plakátra sokkal nagyobb betűkkel tudtuk felírni. Ezek egyszerű marketing szempontok. Mivel a Samsung például nagyon komoly támogatást tett bele a filmre, melyet mi a kampányra fordítottunk, a közös érdek az volt, hogy a karácsonyi- újévi időszakban mutassuk be a filmet. Éppen ezért lett a magyar verzióban a cselekmény szilveszter éjszakára időzítve, az eredeti olasz verzióban nem így volt. A BÚÉK címválasztása a forgatókönyvvel és a forgalmazási stratégiával együtt a tudatos filmkészítés része, amiben az alkotói és a marketing szemlélet is fontos volt a film közönséghez való eljuttatása során.
A Szia, Életem! cím mögött mi a nagy sztori?
Geszti Péter: Ez a produkció nagyon sok rettenetes címváltozaton van túl. Vérovis, Az apád, és a legrosszabb talán a Ha elfáradt, viheti volt. Kínlódtunk, mert a film pozicionálása miatt el akartuk kerülni az apa, papa, mese szavakat. Aztán, a végső döntés előtti éjszaka beugrott, hogy volt egy dalom, melynek a címe ez: Szia, életem! Ez egyrészt köszönésforma egy gyermeknek, illetve utalás arra a filmben megjelenő momentumra, amikor egy felnőtt szembenéz az életével.
A történelmi film definíciója terén manapság elég nagy a káosz. Hogy viszonyulnak ehhez a polémiához?
Ditz Edit: Produceri szempontból a történelmi filmmel a megfelelő büdzsé előteremtése komoly probléma, mivel ez a műfaj csak többmilliárdos költségvetéssel valósítható meg.
Geszti Péter: Sokan nem hiszik el nekem, de én magyar-történelem szakon végeztem az egyetemen, és ezért érdekel ez a zsáner. Egy történelmi játékfilmnek szerintem nem kell ragaszkodnia a konkrét életrajzokhoz, hanem egy valóságra részben épülő sztorit kell elmesélnie egy nagy sikerről, esetleg egy nagy bukásról, melynek a tanulságai ma is érvényesek, a drámája meg tud engem rázni. Egy nézhető, életrajzi elemeket is felhasználó fikciós filmhez - Gárdos Péterrel szólva - magadhoz kell venni a "hazudás jogát", adaptálni kell a tényeket a dramaturgiába. Amikor megjelent Nyáry Krisztián Igazi hősök - 33 magyar című könyve, legalább tizenötről azt gondoltam, hogy azonnal filmet kellene forgatni róluk. Kelet-európai sorsok, nagyszerű emberek. Történelmi filmet akkor érdemes készíteni, ha nem ideológiai alapon állunk neki. Ha el akarunk valamit mondani a gyerekeinknek arról, hogy miről szól a kultúránk.
