Előfizetés

Húsz perc alatt kimutatja a koronavírus-fertőzést egy ausztrál teszt

MTI
Publikálás dátuma
2020.07.18. 10:48
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A kutatók azt remélik, hogy tesztjüket antitestek észlelésére is lehet használni, segítve a vakcinák klinikai vizsgálatait.
Ausztrál kutatók kifejlesztettek egy tesztet, amely mintegy 20 perc alatt kimutatja vérmintából a koronavírus-fertőzést. A Monash Egyetem kutatói szerint a teszt kimutatja azt, hogy az adott egyén fertőzött-e és azt is, hogy fertőzött volt-e a múltban. A teszt fejlesztésében az egyetem kutatói mellett részt vettek a BioPRIA kutatóintézet valamint CBNS bio-nanotudományok intézet szakemberei. A teszt parányi, 25 mikroliter vérplazmát vizsgál agglutinácó – a vörösvértestek összecsapódása – után kutatva, amelyet a koronavírus idéz elő. Míg a jelenleg létező torokkenetteszt azt a célt szolgálja, hogy kimutassa a koronavírus-fertőzést, az agglutináció-vizsgálat azt is megállapíthatja, hogy ha valaki a közelmúltban fertőzött volt, még akkor is, ha a fertőzés már elmúlt. Óránként több száz ilyen tesztet lehet elvégezni – közölték a kutatók, akik azt remélik, hogy tesztjüket antitestek észlelésére is lehet használni, segítve a vakcinák klinikai vizsgálatait. A kutatók szabadalmaztatták eljárásukat, kormányzati és kereskedelmi támogatást kértek a gyártás felgyorsításához. Az új koronavírus világszerte már több mint 13,8 millió embert fertőzött meg, a Covid-19-ben és szövődményeiben mintegy 600 ezren haltak meg azóta, hogy a vírus múlt év végén megjelent Kínában.

Első díjat nyert el a NASA pályázatán a magyar Puli Space

MTI
Publikálás dátuma
2020.07.17. 17:50

Fotó: Puli Space Technologies/Facebook
A kihíváson olyan megvalósítható, kis méretű és kis tömegű mérő- és megfigyelőeszközök tervezése volt a feladat, amelyek akár cipősdoboz méretű robotokon is bevethetők.
Első díjat nyert az amerikai űrügynökség (NASA) "Honey, I shrunk the NASA payload" (Drágám, összepréseltem a NASA hasznos terhét) kihívásán a magyar Puli Space csapatának Puli Lunar Water Snooper (holdi vízszaglászó) elnevezésű detektora. A kihíváson olyan megvalósítható, kis méretű és kis tömegű mérő- és megfigyelőeszközök tervezése volt a feladat, amelyek akár cipősdoboz méretű robotokon is bevethetők. A Puli vízkutató detektora a holdi erőforrások kategória első díját hozta haza - közölte az MTI-vel pénteken a Puli Space. Mint a közlemény emlékeztet, a NASA Artemis programja 2024-re tűzte ki az újabb emberes Holdra szállást. Ennek előkészítésén nemcsak az Egyesült Államok dolgozik gőzerővel, hanem egy gyorsan növekvő nemzetközi közösség is munkálkodik azon, hogy a Holdon fenntartható módon teremtse meg az állandó emberi jelenlétet. Ehhez ugyanúgy ember nélküli küldetések kellenek az első körökben, ahogy az Apollo programban is robotikus felderítőkkel készítették elő a Holdra szállást. A tervezett kínai, indiai, orosz és japán expedíciók mellett a NASA CLPS (kereskedelmi holdi hasznos teher szolgáltatások) programjában magáncégek által fejlesztett leszállóegységek indulnak a Holdra: 2021 második felében az Astrobotic és az Intuitive Machines, 2022-ben a Masten Systems űrszondái visznek többek között NASA műszereket és kisméretű holdjárókat is. Ezeknek az expedícióknak fontos feladata a holdi erőforrások feltérképezése és azok kiaknázási lehetőségének vizsgálata. A Holdon jelenleg ezen lehetőségek első számú jelöltje a vízjég, amelyből a jövőbeli Hold-telepesek vízellátását lehetne biztosítani, de még fontosabb, hogy rakéta üzemanyagként is szolgálhat, hiszen elektrolízissel hidrogént és oxigént lehet belőle előállítani. A holdi hidrogénkészletek felfedezése és jellemzése ezért különösen fontos. A Puli Lunar Water Snooper képes azonosítani a hidrogént és méri annak a holdi talajban (regolit) lévő mennyiségét és eloszlását. A műszer extrém kis tömege és mérete pedig különösen alkalmassá és bevethetővé teszi, akár egy 2 kg-os holdjáró hasára szerelve is - szólt a Puli Space a detektorról. A NASA pályázatának zsűrije a közlemény szerint kiemelte, hogy a Puli Lunar Water Snooper koncepció izgalmas, jól kidolgozott, és egyhangúlag javasolta a díjra. "Ez a kihívás remek lehetőséget adott számunkra, hogy innovatív ötleteinket és mérnöki-tudományos képességeinket hasznosítva mutassunk valami érdekeset a NASA-nak is, és hozzájáruljunk egy holdfelszíni NASA küldetéshez a közeljövőben. (...) Mindenképp továbbfejlesztjük nyertes koncepciónkat, amelyre nagy az érdeklődés nemzetközi szinten, és bízunk benne, hogy 2022-ben a mérőeszközünk egy kis rover alján a Hold felszínén térképezi fel a hasznosítható vízkészleteket" - idézi a kommüniké Lucsányi Dávidot, a Puli tudományos csoportvezetőjét. Pacher Tibor, a Puli Space vezetője hozzátette: "nagyon örülök az elismerésnek, és büszke vagyok a csapat munkájára. A Puli csapata hisz abban, hogy közös munkával Magyarország is be tud lépni azon országok nagyon szűk csoportjába, akik képesek egy másik égitest elérésére, és részt vehetnek a Hold erőforrásainak hasznosításában, egy új, innovációra építő gazdaság kialakításában" - áll a közleményben. 

„Ne akarjunk gyorsan fogyni, nem egészséges!”

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.07.17. 14:14

Fotó: COLLANGES/BSIP / AFP
Az elhízás veszélyes, de a gyors súlycsökkentést, ha sikerül egyáltalán, megsínyli a szervezet.
A túlsúly egy idő után betegségeket okozhat, ördögi körbe taszíthat. „Ha valaki a korábbinál kevesebbet tud mozogni, de az étkezési szokásai nem változnak, egyre kövérebb lesz. Az elhízás anyagcsere problémákat okoz, csökkenti az életévek számát és növeli a daganatos betegség kialakulásának kockázatát is. Nem beszélve arról, hogy ha bármilyen műtétre van szükség, sokkal nagyobb a rizikó az altatásnál és a beavatkozásnál is” – mondta Káposztás Zsolt, a Duna Medical Center sebésze. Az elhízás miatt nehezebbé válik a lélegzés, alvási apnoe is kialakulhat. Az asztma, a magas vérnyomás és a cukorbetegség előfordulása is fokozott, ami a szív komolyabb megbetegedéséhez vezethet.  
A hízásnak lehetnek endokrinológiai okai; bizonyos mirigyek megváltozott működése miatt is növekedhet a súly, de állhat a háttérben pszichológiai, lelki probléma is, és az egészségtelen, mozgáshiányos életvitel és a túlevés is gyakori okozója. A gyors fogyás viszont veszélyes lehet, különösen, ha 50-60, vagy még ennél is több kilótól próbálunk megszabadulni rövid idő alatt – mondta a szakorvos.
A túl gyors fogyás általában nem hoz tartós eredményt, viszont megviseli a szervezetet. Az anyagcsere változásai miatt módosulhat a cukor-, a szénhidrát- és a zsírok háztartása is. A gyors súlycsökkenés izomtömeg-veszteséggel is járhat. A drasztikusan alacsony kalória- és szénhidráttartalmú diéta lelassítja az anyagcserét is, amely a diétát követően is úgy marad. A vitaminok és nyomelemek bevitelének csökkenése gyengeséghez, az immunrendszer problémáihoz, hajhulláshoz, izomgörcshöz vezethet, és a folyamatos éhség kínzó lehet. A gyors és agresszív diéta miatt kialakult alultápláltság szívproblémák kialakulásához vezethet.
Drasztikus eredményre vezet ugyan, de az életmódváltást a csőgyomor műtéttel sem lehet megspórolni. A minimális vágással végzett, laparaszkópos beavatkozás során eltávolítják a gyomor 80-85 százalékát, kiveszik az éhséghormont termelő részt, így nemcsak a térfogata lesz kisebb, de kevesebb étel befogadására lesz képes és az étvágy is csökken. A beavatkozás utáni diétával együtt mozogni is el kell kezdenie a betegnek. Ezzel a módszerrel másfél-két év alatt 60-80 kilótól lehet biztonságosan és fokozatosan megszabadulni.
„Azt ne akarja senki, hogy gyorsan menjenek le kilók, mert az nem egészséges”

– hangsúlyozta a szakorvos.