katonák;eskütétel;Benkő Tibor;

2020-07-18 12:01:52

A Hősök terén 383 katona tette le altiszti esküjét

Ezt követően helikopterekből álló kötelék húzott át a tér felett.

A budapesti Hősök terén szombaton 383, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján végzett katona tette le ünnepélyes altiszti esküjét.

Az esküt tett altisztek az ünnepségen elmondták az úgynevezett altiszti hitvallást. Ezt követően helikopterekből álló kötelék húzott át a Hősök tere felett.

A honvédelmi miniszter az altiszteknek az MTI tudósítása szerint azt mondta: az altiszti eskü egy életre szól, amelyben elkötelezték magukat hazájuk, nemzetük, a magyar emberek ügye mellett. Benkő Tibor hangsúlyozta: olyan esküt tettek, amelyben azt vállalták, hogy ha a helyzet úgy kívánja, a legfontosabb dolgot, az életüket is hajlandóak feláldozni a hazáért, a nemzetért, a bajtársaikért. A miniszter szerint az eskü, amit elmondtak, a hazáról, a nemzetről, a magyar emberekről, az ő békéjükről, biztonságáról, és annak védelméről szól, amelynek most az élére álltak.

A miniszter elmondta: a most esküt tett altisztek olyan időszakban léptek be a Magyar Honvédség kötelékébe, amikor a Magyar Honvédség megújul, és a 21. század kihívásait kezelni képes technikai eszközökkel látták el őket. Ezek a technikai eszközök azonban önmagukban semmit sem érnek, ha nincs mellettük jól kiképzett, felkészült, a hazájuk iránt elkötelezett, lojális katonaállomány – közölte Benkő, és köszönetet mondott a most esküt tett altisztek hozzátartozóinak a kormány és minden magyar ember nevében, akik fontosnak tartják a haza ügyét, védelmét és szeretetét, a haza szolgálatát.

Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka megnyitó beszédében elmondta: az önálló altisztképzés csaknem 100 éves. Ezalatt több átalakítás, megújulás történt a képzésben, de az oktatók, kiképzők mindig mindent megtettek, hogy az altiszti iskolából minél jobban felkészített katonák kerüljenek a Magyar Honvédség csapataihoz. Kiemelte: az első altisztek megjelenése óta sok minden változott, de egy dolog állandó, a hivatástudat. Altisztnek lenni nem munka, hanem hivatás – szögezte le. A vezérezredes elmondta, hogy a most esküt tevő altisztek az új, úgynevezett Acélkocka képzési rendszer első végzett évfolyama. Ők bizonyíthatják, hogy a megújult altisztképzés beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Kitért arra is, hogy nagy felelősség hárul a jövő altisztjeire, mert képesnek kell lenniük az újonnan beszerzett technikai eszközök kezelésére, javítására, harci alkalmazására. Hozzátette: az altisztek a legmodernebb „digitális katona” felszerelésekkel kezdik meg szolgálatukat.

Az altiszti állomány adja a honvédség „stabil gerincét”, akikre bizton számíthat a Magyar Honvédség vezetése és Magyarország lakossága – hangsúlyozta Korom Ferenc.