Varga Mihály;párbeszéd;Antonio Guterres;alapjövedelem;

2020-07-19 16:11:39

Varga Mihály véletlenül egyetértett egy fontos kérdésben a Párbeszéddel

Az ellenzéki párt boldogan üdvözölte, hogy a pénzügyminiszter is támogatja több mint 3700 milliárd forint újraelosztását – aztán jött a keserű ébredés.

Ritka öröm érte a Párbeszédet, azon kapták magukat, hogy egy magas rangú kormánytag is egyetért felvetésükkel.

Az ellenzéki párt az alapjövedelem bevezetéséről nyújtott be módosító javaslatot a 2021-es büdzsé tervéhez – ebben 3786 milliárd forintot osztottak volna szét, úgy, hogy minden gyerek után 50 ezer forintos támogatást, minden felnőtt számára legalább 100 ezres jövedelmet biztosítanak, a legkisebb nettó bért a jelenlegi 107 ezerről 166 ezer forint fölé emelték volna.

Meglepetten tapasztalták, hogy a módosító csomagot Varga Mihály pénzügyminiszter is megszavazta – azt pedig feltételezni sem akarták, hogy hiba történt.

„de biztos vagyok benne, hogy pénzügyminiszterként Ön amúgy is kiemelt figyelemmel kísérte a költségvetéssel kapcsolatos szavazásokat – ha pedig mégsem, akkor pedig jól hallhatta a frakciónak nem-et vezénylő képviselőtársát” - írta Vargának címzett, július 2-i keltezésű levelében Tordai Bence.

A politikus ezek után hosszasan faggatta Vargát: vajon azért támogatja az alapjövedelem bevezetését, mert az „nem növeli a költségvetés hiányát, növeli viszont a létbiztonságot” – esetleg azért, mert ezt a magyar társadalom 80 százaléka is támogatná? Vagy azért, mert az alapjövedelem kiutat jelentene a koronavírus okozta gazdasági válságból?

Varga reakciója július 17-én, pénteken jelent meg a Parlament honlapján. A szűkszavú, kétmondatos válasz a párbeszédes remények írmagját is kiirtotta.

- írta pénzügyminiszter, bármiféle részletesebb magyarázat, a jövedelemforma előnyeinek és hátrányainak értékelése nélkül.

A Párbeszéd azonban így sem adja fel, tervükhöz pedig megerősítést is kaptak. Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára a Nelson Mandela Alapítvány rendezvényén tartott online előadásában javasolta egy új globális társadalmi szerződés megkötését, aminek része lenne a  globális egészségügy biztosítás és alapjövedelem bevezetése is.  

Az MTI-ben megjelent összefoglaló szerint Guterres úgy fogalmazott, a Covid-19 járvány röntgenfelvételhez hasonlóan mutatja ki „a töréseket a társadalom törékeny vázában. Kimutat minden félrevezetést és hamisságot. Azt a hazugságot, hogy a szabadpiac mindenkinek képes biztosítani az egészségügyi ellátást, hogy a másik ember javadalmazás nélküli gondozása nem munka. Rávilágít arra az illúzióra, hogy a rasszizmus a múlté, arra a mítoszra, hogy mindannyian egy csónakban evezünk" -  mondta a főtitkár, aki arra is rámutatott:

Antonio Guterres szerint társadalmi egyenlőtlenségek látszanak meg azon is, hogy a világ nagyon összehangolatlanul reagált a világjárványra, miközben kormányok, vállalatok és magánszemélyek gyaníthatóan felhalmoztak a vírustesztkészletekből és azokból az egészségügyi eszközökből, amelyekre óriási szükség volt és van a járvány elleni küzdelemhez.

A gyarmatosítás öröksége még mindig velünk van, ez látszik a globális hatalmi viszonyokon is - tette hozzá.

A Párbeszéd vasárnap az MTI Országos Sajtószolgálatának elküldött közleményében üdvözölte Guterres állásfoglalását.