A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Országos Választmánya ezúton értesíti a PDSZ tagságát, az oktatásban érintett intézményeket, hivatalokat, szervezeteket és a nyilvánosságot, hogy 2020. július 15-ei hatállyal Szűcs Tamás, a PDSZ OV elnöke lemond elnöki megbízatásáról. Szűcs Tamás továbbra is a PDSZ és az Országos Választmány tagja marad, munkájára és értékes tapasztalataira továbbra is számít – ennyi a hivatalos közlemény. Szűcs Tamás levelet is írt a PDSZ tagságához, amelyből megtudhatjuk, hogy milyen közegben végezte munkáját, és amelyben így fogalmaz: „a rengeteg harc és összetett feladat kimerített, felőrölt. Úgy éreztem, hogy a legjobb megoldás, ha most hátralépek.”
Emiatt még nem ültem volna le a klaviatúrához, de a lemondott elnök nyílt levele és következő sorai szíven ütöttek: „számomra továbbra is csalódás, hogy az oktatási dolgozók közössége, ugyan talán már érti, hogy nincs keresnivalónk a nap alatt, ha nem fogunk össze, de még mindig nem teszi meg saját magáért a legalapvetőbb lépést, a csatlakozást.” Ebben a mondatban nemcsak a PDSZ kínja tükröződik, hanem a teljes hazai szakszervezeti mozgalom sanyarú jelene és bizonytalan jövője összegződik.
1. Az oktatás-nevelés ágazatban – a bölcsődéktől az egyetemekig bezárólag – számos szakszervezet működik. A legismertebb a PDSZ és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), de rajtuk kívül külön munkavállalói szerveződéssel rendelkeznek az óvodai, a szakképzésben tanító és a felsőoktatásban munkát vállaló dolgozók. Úgy érzem, hogy ennek a stratégiai ágazatnak egységes és összetartó érdekképviseletre lenne szüksége, és nem ilyen széttagolt struktúrára. Ha a teljes magyar pedagógus társadalom látná az erő-összpontosítást, talán szívesebben fordulna az egységbe szerveződő érdekképviselet felé. Szerintem az is indokolja a szervezeti koncentrációt, hogy ez a szakma (ez az ágazat) egymásra épülő elemekből áll, hiszen nincs sikeres középfokú képzés alacsony színvonalú alapfokú oktatás mellett.
2. Persze lehet, hogy „túlértelmezem” Szűcs Tamás levelét, de hát ő írja, hogy „a közös felelősségvállalás alapvető érdek. Ez az, amit máig nem sikerült tudatosítanunk.” Ha ez így van, akkor az együttes felelősséget egy ütőképes csapatban kell vállalni. Végignézve az elmúlt évek keserves és ellentmondásos küzdelmeit, sok esetben tapasztaltam, hogy a PDSZ és a PSZ bizony nem egy irányba húz. Sokkal inkább tűntek riválisnak, mint szövetségesnek. Nem szabad tehát csodálkozni azon, hogy az ágazat dolgozói idegenkedve nézik a két szakszervezet indokolatlan szkanderezését, a kormány pedig szemérmetlenül kihasználja a viszálykodást. Nyilvánvalóan az is nehezíti az érdekképviseletek helyzetét, hogy a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) „szakszervezetpótló” gúnyában tetszeleghet. Ez a hamis szerep és kép is azt a javaslatomat támasztja alá, hogy érdemi munkavállalói befolyást csak szoros együttműködésben, jogi és szakmai egységben lehet szerezni.
3. „Árulkodó adat, hogy az elmúlt fél évben legalább háromszor annyi emberen segített jogi szolgálatunk, mint amennyien beléptek a szervezetünkbe. Márpedig ingyen ebéd nincs: a rengeteg munka felőröli azokat, akik tenni akarnak, akik munkájukat, energiájukat ölik abba az ügybe, amiben hisznek. Ha csak aratni jössz, de vetni nem, egy idő után nem lesz mit enned.” Természetesen a mondat valóságtartalmában nem kételkedem, de a megközelítéshez van megjegyzésem. Értem a volt elnök elkeseredését, de arra nem érdemes apellálnia, hogy néhány jó szolgáltatás miatt az ágazati dolgozók majd tömegesen fognak belépni a szakszervezetbe. Ez csak akkor történik meg, ha pedagógusok tízezrei érzékelik, hogy a választott szakszervezeti vezetők közösen, hitelesen és határozottan lépnek fel érdekükben. Példaként: nem érdemes hónapról hónapra sztrájkfenyegetéssel előállni, hiszen mindenki tudja, hogy ezt a mai szabályozás keretében szinte lehetetlen jogszerűen megszervezni. Nem is sikerült eddig. Minden elbukott akció gyengítette/gyengíti az emberek szakszervezetbe vetett hitét és bizalmát.
A PDSZ elnökének lemondásával kapcsolatos észrevételeim – remélem, hogy érződik – természetesen nem kizárólag a pedagógus érdekképviseletekre, és nem is csak a hazai szakszervezetek tevékenységére vonatkoznak. Mindazoknak szólnak a fenti megjegyzéseim, akik a közeli jövőben közéleti és közérzeti változást akarnak Magyarországon. Tehát vállalkozói érdekképviseletek, nyugdíjas szervezetek, civil egyesületek, ellenzéki pártok: egy mindenkiért, mindenki egyért!
A szerző közgazdász, a Demokratikus Koalíció szakértője