Gellért-hegy;közterületek;sikló;

2020-07-22 13:02:33

Hosszú idő után hirtelen mindenki siklót építene a Gellért-hegyre, de még éveket kell várni

A Demszky-korszakból örökölt többségi magántulajdonos szerint célegyenesbe fordultak az évtizedes fővárosi tervek. A kormány mást akar.

Startra kész a Gellért-hegyi sikló építése; tisztább környezet és élhetőbb városrész jön létre az új budapesti felvonó megépítésével – közölte a Népszavával Bató Csaba, az évtizedek óta ígért környezetbarát közlekedési eszköz létrehozására még a Demszky-korszakban, 2008-ban alakított SIKLÓ-BERUHÁZÓ Kft. ügyvezetője. A céget 75 százalékban hazai magánvállalkozás, 25 százalékos részben pedig a fővárosi BKK Zrt. a tulajdonos.

A közlemény szerint az idén július 10-i Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat, amely 1,5 milliárd forinttal támogatja a Gellért-hegy közösségi közlekedési fejlesztéseinek és közterületi megújításának előkészítését, „célegyenesbe” fordította a beruházást. – A Tabán és a Citadella között megépülő felvonó lehetővé teszi a Gellért-hegy közútjait egyre inkább megterhelő turistabusz-forgalom akár teljes kiváltását is, ezáltal tisztább és élhetőbb környezetet teremt az érintett városrészben élők számára, valamint erősíti a főváros idegenforgalmi vonzerejét – írta Bató.  

Újratervezés és új források jöhetnek

Úgy értelmezte, hogy széleskörű konszenzus alakult ki, mivel a kormány mellett a főváros az I. kerületi önkormányzat vezetői is támogató nyilatkozatokat adtak azt ügyben, amely a Rác fürdő kétezres évek elején kezdődött felújításakor is téma volt. Bató Csaba már a bejárat és az állomások pontos helyét is részletezte, azonban az említett kormányhatározat szerint koránt sem biztos, hogy azok a tervek valósulnak meg. A dokumentum szerint ugyanis a sikló és a városi park együttes kialakítására szakmai koncepció és megvalósíthatósági tanulmány készül 2021 június 30-ig Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter irányításával, a Karácsony Gergely főpolgármester bevonásával.

Minderről Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a Népszavának  adott interjújában úgy nyilatkozott: 

Azt pedig, hogy a kormány is elégedetlen azzal, hogy a sikló többségi magántulajdonba kerüljön, jelzi az említett határozat másik pontja is, amely arról szól, hogy meg kell vizsgálni, hogy a finanszírozást az Európai Beruházási Bank vagy más kereskedelmi bank hiteléből finanszírozzák. A források biztosításáról pedig 2022. március 31-ig kell előterjesztést készíteni.