mentőautó;BM Heros Zrt.;

2020-07-22 10:51:58

Az egyetlen magyar mentőautó-gyártó cég éppen nem akar mentőautót gyártani, pedig sok új járgány kellene

Ráadásul a vállalkozás nemrég épített új gyártócsarnokot, amit az állam 1,4 milliárd forinttal támogatott.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) eredménytelenül zárta a 2021-2022 évekre szóló, mentőjárművek beszerzésére kiírt közbeszerzését, derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből, írja a hvg.hu.

Az eljárás azért lett eredménytelen, mert csak egyetlen cég adott be ajánlatot, azt azonban később (még a bírálat előtt) visszavonta.

Az OMSZ 3,2 milliárd forintot szánt a beszerzésre, ebből nagyjából 99 járművet vettek volna, de a beszerzés kútba esése a mentőszolgálat működésében nem okoz fennakadást, közölte az OMSZ a hvg.hu-val. Új eljárást kívánnak lefolytatni, de ennek részleteiről nem adnak tájékoztatást.

Az egyetlen ajánlattevő, a BM Heros LEK nevű állami kft. a hvg.hu-nak azzal indokolta ajánlata visszavonását, hogy az ajánlattételi határidő lejártát követően beállt, előre nem látható körülmény miatt a teljesítés a pályázó számára kockázatot jelentett volna. A rizikó miben lététét a cég nem részletezte.  Mindenesetre a BM Heros azt ígéri, „új eljárás esetén meg fogja fontolni az ajánlat beadását”.

Utóbbi ígérethez érdemes megjegyezni, hogy a BM Heros évek óta sorozatban nyeri a mentőszolgálat járműbeszerzéseit, ráadásul 2019 végén adták át az új gyártócsarnokukat, „a létesítmény egyebek mellett az Országos Mentőszolgálat számára készülő mentőautók gyártására is szolgál” – olvasható a korabeli kormányközleményben. A kormány 1,4 milliárd forintot adott a cégcsoportnak az új csarnok felépítésére. A csarnok ünnepélyes átadóján Góra Zoltán országos katasztrófavédelmi főigazgató beszámolójában elhangzott, hogy a BM Heros 2017 óta már háromszáztíz új mentőautót szerelt össze, a 2019-es pályázat pedig újabb százhatvan járműről szól, amelyeket 2020 márciusáig szerelnek össze.

Itt érdemes hangsúlyozni, hogy a BM Heros csak összeszerelést végez, nem a nulláról gyárt járműveket – így a koronavírus okozta fennakadások különösen érzékenyen érinthetik a céget. Például ha nem tudják beszerezni az alvázakat a Mercedestől, akkor járműveket sem tudnak összeszerelni.