Előfizetés

Pánik

Emil bácsit néhány hete temették el. Kilencven fölött járt, húsz évig az egyik megyeszékhely tanácselnökeként dolgozott, imádta a zenét és a dédunokáit. Amikor tavasszal, a járvány alatt elesett és kórházba került, majd egy állami gondozóházba, a gyerekei nem látogathatták - egy hónap alatt teljesen leromlott az állapota. Szégyen, de amikor először bemehettek hozzá, mocskos és büdös volt, később kiderült, hogy tetves is. Pánikszerűen kezdtek keresni másik helyet, ahová átvihetik. Napi (!) harmincezer forintért találtak is megoldást egy magánotthonban. Itt patyolattisztaság volt, naponta borotválták, mindent megkapott, utolsó napjai méltóságban teltek. Még két hétig élt. Amikor mindezt végighallgattam egyik gyermekétől, óhatatlanul kibukott a kérdés, hogy ennyi a lehetőség ma Magyarországon? Vagy feléled a saját megtakarításaid, netán az övét is, hogy az édesanyád/édesapád egy normális otthonban élhessen utolsó heteiben, hónapjaiban, kis szerencsével éveiben; vagy beletörődsz, hogy egy zsúfolt állami/önkormányzati/egyházi/alapítványi gondozóház vagy idősotthon legyen számára a végállomás, ahol a három másik helyett is dolgozó, végkimerüléshez közelítő személyzet elengedi a kezét. S mindez miért? Mert a magyar állam általában – és nem csak Orbán vezetése óta – nem akar foglalkozni ezzel a feladattal. Megteheti, hiszen az uniós jövőképben az szerepel, hogy minden nyugdíjaskorúról lehetőség szerint a saját otthonában kell gondoskodni, szociális nyelvre fordítva: az idősgondozási alapellátást kell fejleszteni. Ez elvileg teljesen normális hozzáállás, a baj csak az, hogy nálunk nincs se ez, se az. A 65 év felettiek száma kicsivel több, mint 1,8 millió, a 80 éven túliak nagyjából 440 ezren vannak. Ezek a százezrek ma 54 ezer bentlakásos helyen osztozhatnak, s a férőhelyek száma tavaly már nem nőtt, hanem csökkent. Házi gondozás 92 ezer embernek jut. A várólisták közismerten egyre csak dagadnak, de a kormány ahelyett, hogy tervezne és szervezne, homokba dugja a fejét. Idén a nyár közepéig egyetlen friss adat sem jelent meg az igényekről a szociális portálon. A járvány bebizonyította, mennyire kevés az idősekről való eddigi napi gondoskodás. Támogatásra szoruló tömegek kerültek az önkormányzatok látókörébe, egy komplett önkéntes hadsereg állt be az ellátásukba, de az is egyértelmű lett, hogy a mainál nagyobb szociális ellátórendszer működtetésére a településeknek nincs pénzük. Százezrek élnek hát kényszerből magányosan, százezreket gondoz a család, százezrek kiáltanak segítségért, de a kormány egyetlen ötlete az ellátórendszer reformjára, hogy amit lehet, átad az egyházaknak. Valamivel több pénzt kapnak, mint a többiek, és persze megkapják az ellátásra használt ingatlanokat. Csak az a kérdés, meddig marad ez így? Mert ha egyszer egy kormány majd azt gondolja, mégis egyforma támogatás járjon minden idősotthonnak, bárki is a fenntartója, nem biztos, hogy még megéri működtetni őket, el is lehet adni ezeket a házakat. Tényleg beletörődik egy ország, hogy ennyi jut az Emil bácsiknak?  

Tévedés kizárt

Százötven évvel ezelőtt, 1870 nyarán hirdette ki a római katolikus egyház a pápai tévedhetetlenség dogmáját. Eszerint ha az egyházfő „ex cathedra Petri”, azaz Péter székéből szól, akkor kijelentése hit és erkölcs dolgaiban kötelező érvényű, megmásíthatatlan. Politikai természetű döntés volt, vigaszdíj az idős IX. Piusznak, aki hosszú pontifikátusa alatt (1846–78) elvesztette a pápai állam befolyásának és területének legnagyobb részét, hatalma az olasz egység létrejöttével visszaszorult a Vatikán falai közé. A dogma anakronizmusnak számított a XIX. században. Ókori fáraók és császárok isteni kiváltságára emlékeztetett, akik a legfelsőbb igazság kizárólagos letéteményeseinek képzelték magukat, és jaj volt az alattvalónak, ha kételkedni merészelt kinyilatkozatásaikban. Ellentétes a józan ésszel – ami nem példátlan az egyház tanításai között –, az ókeresztény szellemmel. Száznál több püspök ellenezte is az első vatikáni zsinaton, köztük magyar főpapok. Az áterőltetett hittétel hívek sokaságát fordította el az egyháztól, és azóta is nehezíti a párbeszédet más vallásokkal. Legutóbb azt kellett tisztázni teológiailag, megilleti-e a nyugalmazott XVI. Benedeket (nem). Az igazsághoz tartozik, hogy másfél évszázad pápái, dicséretes önmérséklettel, alig használták e „szupererőt”. A joviális humorú XXIII. János meg is jegyezte, ő nem tévedhetetlen („Io non sono infallibile.”). Ferenc pápa lényétől idegen a dölyfös megfellebbezhetetlenség. Ám az abszurd ötlet történelmileg nem bizonyult ártalmatlannak: modern diktátorok elirigyelték a félisteni jogosítványt. Hitler, Sztálin, Pol Pot és társaik nem foglalták törvénybe, de az egyházzal ellentétben – ahol hatálya szigorúan korlátozott – totalitárius módra kiterjesztették az élet minden területére. Napjainkban populista politikusok, önjelölt népboldogítók és más gazemberek játsszák a csalhatatlant. Be nem ismernék, ha tévednek, inkább hazugságokból gányolnak „párhuzamos valóságokat”. Vajon miért rettegnek attól, ami közmondásosan emberi dolog? 

Holland veszedelem, magyar virtus

Ha nem sikerül megállapodásra jutni a vitás kérdésekről a költségvetéssel és a mentőcsomaggal összefüggésben, az Hollandiának lesz köszönhető - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök. A "holland fickó", Mark Rutte miniszterelnök Orbán szerint olyan feltételekkel állt elő, amelyek elfogadhatatlanok. (…) „Nem tudom, hogy mik szerepelnek Mark Rutte holland miniszterelnök személyes okai között, hogy gyűlöli Magyarországot és személy szerint engem, de végtelenül durván támadja az országot" – fogalmazott. "Nem szeretem azt a játékot, amikor hibáztatni kell valakit, de a holland kolléga felelős az egész rendetlenségért, amivel most szemben állunk” - tette hozzá. Először arra gondoltam, hogy Orbán sértődöttségének és Ruttéval való szembefordulásnak az az igazi oka, hogy a narancsmezesek válogatott labdarúgói negyedszázad óta aláznak minket a pályán: • 2013. 10. 11. Hollandia - Magyarország 8-1 • 2012. 09. 11. Magyarország - Hollandia 1-4 • 2011. 03. 29. Hollandia - Magyarország 5-3 • 2011. 03. 25. Magyarország - Hollandia 0-4 • 2010. 06. 05.Hollandia – Magyarország 6:1 • 1994. 06. 01.Hollandia – Magyarország 7:1 De tévedtem, hiszen Orbán Brüsszelben azt nyilatkozta, hogy „még a foci sem olyan fontos, mint hogy megegyezzünk”. Ebből a rövid mondatból azonnal rájöttem, hogy a helyzet komoly, mivel az elmúlt évtizedben olyan kijelentés, magyarázat, következtetés nem hangzott el a magyar kormányfőtől, ahol a labdarúgás csak a második helyen szerepelt. Az EU csúcs közben és után azon töprengtem, hogy mi lehet a baj Rutte úrral, hiszen mindig mosolyog. Jó, jó szemüveges, nagyon magas (1,93 méter), és fiatal korában zongorista szeretett volna lenni. Talán afféle művészlélek. Vélhetően nem „gazdatípus”, a disznóvágást sem kultiválja, és nem is szotyola pusztító. Mark Rutte egy művészeti gimnáziumban érettségizett. A leideni egyetemen volt történész szakos hallgató, ahol 1992-ben megszerezte mesterfokozatú diplomáját. 2010 óta harmadik kormányát vezeti. Egy gazdag, sikeres és versenyképes ország miniszterelnöke. Liberális a lelkem, de Hollandiában ez nem számít bűnnek. A 17 millió lakosú Hollandia által előállított bruttó hazai termék (GDP) öt és félszer nagyobb a magyarnál. Kis ország, komoly demokratikus hagyományokkal. Még az is előfordulhat, hogy érdemes lenne tanulni tőlük. Lehet, hogy a gazdasági és politikai sikerszéria miatt sem kedveli a magyar vezető a holland kormányfőt? A 2017-ben hazánkból távozó holland nagykövet (Gajus Scheltema) azt merte nyilatkozni, hogy Hollandia nem pénzelhet korrupciót, és nem tarthat életben egy korrupt rendszert. Mondta ezt Budapesten. Utána csak olaj volt a tűzre Judith Sargentini egykori holland EP képviselő 2018-as jelentése, amitől a magyar kormány összes tagjának felment a vérnyomása. Takarékos és szorgalmas nép lakja Németalföldet, nem igazán szeretik, ha az általuk sok munkával megkeresett pénzt a portyázó és fürkésző magyarok ellopják vagy elherdálják. A derék hollandusok az EU nettó befizetői, és nem könyöradományok felhasználói. Minden adóforintjuk felhasználásáról tudni szeretnének, és miniszterelnökük ezért olyan szigorú és hajthatatlan pénzügyi, valamint jogállami kérdésekben. De az is lehet, hogy Rutte olvasta a Der Spiegel német magazin legutóbbi vezércikkét, amely szerint „Orbán Viktor és demokráciaellenes haverjai vezetik az Európai Uniót. Ideje lenne megmutatni nekik, hogy Európa több, mint egy pénzkiadó automata, ahonnan igény szerint kiszolgálhatják magukat. Orbán elüldözött egy egyetemet Budapestről, felszámolta a független média utolsó képviseleteit, és visszaélve a koronavírus által okozott válsággal – átmeneti időszakra – átvette a Parlament irányítását is”. Mi van akkor, ha a holland kormányfő is ugyanezt gondolja, és most megálljt akart parancsolni Orbánéknak?! Nem irigylem Rutte urat, hiszen következetes álláspontjával nagyon felbosszantotta hazánk első emberét. Ne csodálkozzon tehát a szemüveges liberális, ha Soros György és Jean-Claude Juncker után ő is megkapja a „Magyarország ellensége” címet, és hamarosan ellepik Budapestet az arcképével ellátott plakátok, valamilyen frappáns Rogán-Habony felirattal kísérve. Jó lesz, ha a „holland fickó” visszavesz magából, mert mi nagyon nem szeretjük a „rendetlenséget”! Az EU csúcs véget ért, a pénzt hosszú vita után megkaptuk, és a demokrácia deficites Magyarország sem lett holland gyarmat. Fogalmam sincs, hogy mi lesz a holland-magyar politikai purparlé hosszabb távú következménye és végkimenetele. A helyzetet súlyosbítja, hogy Kövér László is beszállt a partiba (levelet írt a holland házelnöknek), s tudjuk, ahol ő megjelenik, ott békének, megértésnek és kulturált hangnemnek helye nincs. Szerencsére közös határvonal sincs a két ország között, így csapataink – egyelőre - a laktanyában maradnak. Lehetséges persze, hogy Németh Szilárd már körletszemléket tart, és sok helyen ellenőrzi a takarodót is. Abban még bízhatunk, hogy a két ország labdarúgó válogatottja a közeli jövőben nem találkozik egymással, így futballháborúra sem kerülhet sor. A pénzosztáson kívül ez az egyetlen eredmény, amit tényleg jó szívvel könyvelhetünk el.