Végjáték

Emlékszik még valaki, miért volt szomorú Lázár János 2014-ben? Az Origo, azon belül is a hírportál címlapja miatt amúgy, amely címlapot akkoriban, amikor ez a szomorúság hírré vált, már rég a kormány szerkesztett. Nem olyan látványosan, mint most, csak sunyin, a háttérből, kizárva bizonyos témákat a címlapképes történetek köréből. Az Origo – akkorra már csak virtuális – függetlenségét természetesen nem sikerült megvédeni a kollaborációval, a tulajdonos Telekom több százmilliárdos állami megrendelés fejében átengedte Orbán köreinek a koncot, a cégnél emiatt (Németországban) lezajlott belső vizsgálat eredményét sosem hozták nyilvánosságra.

Most, amikor nem Lázáron, hanem Orbánon a szomorkodás sora, mi pedig az Index origósodásának egyre tragikusabb jeleit látjuk, meg olvassuk az egymásnak ellentmondó megnyilvánulásokat részben az indexes újságírók, részben a mészárosmunkát a nevén nevezni nem hajlandó menedzserek részéről, érdemes emlékeztetni rá (legalább) magunkat: amikor egy szerkesztőség először halkan, majd egyre hangosabban szólt, hogy veszélyben van a függetlensége, akkor – bárki, bármilyen érvekkel állította is az ellenkezőjét – eddig még mindig az derült ki, hogy a szerkesztőségnek volt igaza. Tisztességes újságíró számára ugyanis nincs nehezebb annak nyilvános megvallásánál, hogy a tartalom, amelyhez a nevét és az arcát adja, kormányzati nyomás alatt készül; ilyesmivel sosem viccelünk.

Az Index tartalomgyártó munkájának autonómiája nem Dull Szabolcs eltávolításával került veszélybe. A kirúgás – sajnos ezt is saját tapasztalatból tudjuk – a folyamat azon fázisát jelzi, ahol nyíltan megüzenik, hogy nem számít sem az újságírók akarata, sem a látszat, sem a várható botrány. Ez még nem a vég, csak egy újabb veszteség, amelyet továbbiak fognak követni - nem csak az Indexnél.