Előfizetés

Radar alatt az autisták és a fogyatékosok

Kuslits Szonja
Publikálás dátuma
2020.07.26. 18:37

Mindenkinek másképp volt nehéz az elmúlt néhány hónap, de az autizmussal élő vagy sérült gyereket nevelő szülők számára különösen kemény volt a karantén. Sokan egy személyben voltak dolgozó nők, anyák, feleségek, gyógypedagógusok, fejlesztők, mindezt úgy, hogy semmiféle segítséget nem kaptak az államtól. Egy friss felmérés szerint a sajátos nevelési igényű vagy fogyatékos gyermekek 8,2 százaléka távoktatásban sem részesült.
Az Autisták Országos Szövetségének kezdeményezésére bizottság jött létre az Országos Autizmus Stratégia megújítása érdekében – nemrég erről tájékoztatott a kormány. Szükség is van a korai fejlesztés, a szűrés, az oktatás, valamint a családtámogatási rendszer frissítésére, az újraszervezésre, de kérdés, hogy valójában mi valósul meg a tervekből, a stratégia ugyanis még nem jelent semmit, ha nem követik kormányzati döntések. Anélkül ez is csak egy szép lufi lesz, mint – többek szerint – a korábbi iránymutatás. „Több szülő is jelentkezett nálunk amiatt, mert nem elégedettek az ­autisták érdekvédelmével, ezért nálunk is alakult egy munkacsoport, mivel az előző stratégiából a gyakorlatban sok minden nem valósult meg. Az ­autista gyerekek jövője gyakran attól függ, hogy mennyire határozottak a szüleik és kijárják-e az útjukat, de ennek nem így kellene lennie” – mondja Csordás Anett, a Lépjünk, hogy Léphessenek! Közhasznú Egyesület elnöke. Az egyesület célja az országban élő, központi idegrendszeri sérült gyerekeket nevelő családok támogatása, érdekképviselete. A szervezetet 2011-ben szülők egy csoportja hozta létre. Csordás Anett elmondta: sok szülő azért küzd, hogy gyermekét ne nyilvánítsák autizmussal élőnek, mert az gyakran egyenlő azzal, hogy nem járhat egy iskolába a többiekkel. Folyamatos készenlétben „Sokszor érezzük, hogy azok a folyamatok, amelyek a változáshoz kellenek, lassúak, egy családnak például nincs 4-5 éve arra, hogy gyógypedagógus érkezzen egy iskolába vagy lakóotthonba, de akkor is menni kell előre, össze kell fogni” – fogalmazott Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének elnöke, aki maga is egy autizmussal élő gyermek édesanyja. Tizenhat éves fiával nem volt könnyű az elmúlt néhány hónap, hiszen Marci nem hagyható felügyelet nélkül, március óta nincs iskola, így azóta Editnek kell lefoglalni, foglalkoztatni gyakorlatilag egész nap. „Édesanya, dolgozó nő, háziasszony vagyok, és a napi életritmus mellett folyamatosan kell figyelni arra is, hogy neki is értelmesen teljen az egész napja. Ha erre nem tudok kellő mértékben figyelni és ezt folyamatosan menedzselni, akkor ő maga kezdi keresni az ingereket például a bőrének órákon át tartó csipkedésével, rágásával, vagy a szemhéja húzogatásával. A napi, vagy akár a több nappal későbbi terveket pedig nemcsak nekem kell tudni, hanem neki is el kell magyarázni. Ehhez egy képes naptárt használok, amiben számára értelmezhető módon láthatja, hogy mikor megyünk például strandra vagy a nagyszülőkhöz” – részletezi Edit. Az autistáknál jellemző tünet a szociális interakciók nehézsége, az időnként nehézkes kommunikáció (szavak helyett képek értelmezése), az alul- vagy túlérzékenység. Marci például mindenkivel egyformán, ugyanúgy barátkozik, nem tartja be a szociális érintkezés mások számára megszokott határait. Ha lehet, mindenkinek az ölébe ül, közeledik felé, ami, mivel már kamasz, eredményezhet kínos, kellemetlen szituációkat, amiket Editnek kell kezelni. Ez folyamatos készenlétet igényel. Magyarországon a legtöbben nem tudják, hogy viselkedjenek egy autizmussal élő emberrel, és hiá­nyoznak a speciális intézmények is, amelyekben az autizmussal élőkkel foglalkoznak. Országosan és helyi szinten is hatékonyabban kellene felhasználni az erőforrásokat. Bár Edit szerint sok a jó szakember, nem tudnak annyira „elaprózódni”, mint amire igény lenne. Ezen szerinte változtatni kellene, hogy a családok és az intézményrendszer is megfelelő támogatásokat kapjon. A korábbi autizmusstratégia mentén egyébként már elindult egy mentor-szülő hálózat, amelynek célja, hogy segítsen a friss diagnózis utáni folyamatokban a családoknak.
Egyre több az érintett „Büszkék vagyunk arra is – mondja Kővári Edit –, hogy az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán egy Európában is egyedülálló autizmus szakirányon lehet tanulni a spektrumzavarról. Ám a diagnosztika javulásával annyira megnőtt az autizmusban érintett személyek száma, hogy új feladatok jöttek, amelyekhez képest eltörpülnek a korábban elért eredmények. (A becslések szerint Magyarországon a lakosság egy százaléka, körülbelül 100 ezer ember diagnosztizált autista, de ennél jóval többen lehetnek – a szerk.) A mindennapokban, a társadalom számára is érzékelhető probléma például, hogy a rendszer nem tud mit kezdeni a többségi intézményekben tanuló autista gyerekekkel. Pedig az ő tanulási képességeik egyébként a normál vagy az átlag feletti szinten vannak, nem indokolt, hogy szegregált csoportokba kerüljenek, de ahhoz, hogy ez másként legyen, szemléletváltásra és megfelelően képzett pedagógusokra lenne szükség, ami igen komoly feladat. Időközben emellett felnőttek olyan autista gyerekek is, akik megtalálhatnák a helyüket a munkaerőpiacon, ha lenne egy támogató rendszer, de nincs ” – fogalmazott Kővári Edit. Nincsenek elegen A nehézségeket évek óta saját bőrén tapasztalja Tóth-Turgonyi Dóra, aki négy gyermek édesanyja. Elsőszülött fia már felnőtt, sajátos nevelési igényű, oxigénhiánnyal született lánya egyetemista, középső fia 8. osztályos, ő beilleszkedési és tanulási, magatartási nehézségekkel küzd, míg a legkisebb fia középsúlyos autista. A karantén­időszak nekik sem volt egyszerű, de ő másokat is igyekezett támogatni. „2015-ben lettem mentorszülő, önkéntes alapon próbálok segíteni azoknak a családoknak, amelyek autizmussal élő gyermeket nevelnek. Szükség is van a segítségre, mert bár Magyarországon nagyon jó a szakembergárda, jók a gyógypedagógusok, de nagyon kevesen vannak. A járvány alatti oktatásról pedig nem is akarok beszélni, olyan borzasztó volt. Három gyerekkel volt itthon egy laptopunk, ráadásul képzettség nélkül autizmus­spe­ci­fi­ku­san oktatni egyetlen szülő sem tud, mégsem volt segítség” – mondja Dóra.

Állami támasz nélkül

Az új stratégia és a kormány látszólagos támogatása azt sejteti, hogy az autizmussal élők esetében erős az érdekképviselet, ez azonban nem jellemző minden rászoruló csoportra. Több ezer olyan család van az országban, amelyik magára maradt a problémáival. Nagy Anna otthon ápolja két sérült, 6,5 hónapra született, kerekes székes gyermekét. Az ikerlányok, Anna és Nóri már 16 évesek. Nóri egy ritka rendellenességgel, nyelőcső nélkül született, már több műtéten is túl van. A tavaly januárban velük készült riportunk során Anna elmondta: nettó 104 ezer forintot kapott az államtól azért, mert otthon ápolja a lányokat, de nem panaszkodik, lelkileg támogatják egymást és a családjától is kapnak némi támogatást. Erre szükség is van, hiszen mára közel 140 ezer forintba kerül csak a havi lakhatásuk. Most arról kérdeztük, van-e olyan szervezet vagy alapítvány, amely próbálja még segíteni őket akár fejlesztésekkel, akár mentorhálózattal. Kiderült: egyedül vannak, mert „nem tartoznak sehova”, így nincs, aki képviselje őket. Helyzetük messze nem egyedülálló. Miután a koronavírus-járvány lassítása érdekében az iskolák 2020. március 16-án digitális oktatásra álltak át, a „Lépjünk, hogy Léphessenek!” Közhasznú Egyesület egy online kérdőívvel szerette volna felderíteni, hogy a fogyatékossággal élő és sajátos nevelési igényű tanulók oktatása ebben az időszakban hogyan zajlott. Az egyesület honlapján arról tájékoztat: 770-en töltötték ki a kérdőívet, melyek alapján a gyermekek 8,2 százaléka semmilyen távoktatásban nem részesült, további 15,1 százalékuk pedig csak hetente egyszer számíthatott valamilyen fejlesztésre a digitális oktatás keretében. Az összefoglaló szerint a legtöbb problémát nem a pedagógusok és gyógypedagógus erőfeszítései, hanem a távoktatásra való felkészületlenség jelenti. A hirtelen jött átállás nem tette lehetővé, hogy megfelelő tervvel álljanak elő a differenciált oktatására. „Én az anyja vagyok, nem pedagógus, főleg nem gyógypedagógus, logopédus, konduktor és anya egy személyben” – írta egy édesanya. Problémát okozott az is, hogy az önkormányzatok nem kaptak az államtól pluszforrást arra az intézkedési tervre, amit március 31-ig kellett volna megvalósítani. Így a sérült gyerekeket nevelő családoknak nem volt segítsége, az egyesület önkéntesei jártak ki bevásárolni, mert gyerekkel nem tudtak volna kimenni. „Próbálunk segíteni, de nem lehet csak önkéntesekkel biztosítani egy olyan feladatot, amit az államnak kellene megoldani” – mondja Csordás Anett. Sokan dolgozni sem tudtak úgy, hogy folyamatosan a gyerek mellett kellett lenniük. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz szeptembertől, de a szülők az eddigi tapasztalatok alapján nem sok jóra számíthatnak.

A hiány nem szűnt meg

Miklós Gábor
Publikálás dátuma
2020.07.26. 09:49
Gierek
Fotó: Perventsev / Sputnik - AFP
Ősszel kezdik forgatni Sziléziában az Edward Gierek életét feldolgozó lengyel mozifilmet a Wegrzyn fívérek, Michal és Wojciech rendezésében. A forgatókönyv alapjául szolgáló könyvet Rafal Wos gazdasági újságíró készítette. A címszerepet Michel Koterski kapta, aki gyorsan közölte közösségi oldalán, hogy ez a „legnagyobb kihívás eddigi színészi pályáján”.
Edward Gierek Lengyelország vezetője volt 1970 és 1980 között, mint a Lengyel Egyesült Munkáspárt első titkára. Nevezhetnénk a mai leegyszerűsítő szóhasználattal kommunista diktátornak, ám ezekben az években aligha volt már élet és halál ura országában. Gierek tipikus pártbürokrata volt, bányászként kezdte, egyre feljebb jutott az állampárt rang- és befolyási létráján, míg 1970 januárjában a többi vezetővel együtt leváltották elődjét, Wladyslaw Gomulkát. A hatalomváltást megelőzte egy munkáslázadás Gdanskban, amelyet a pártállam rendőri-katonai eszközökkel vert le. Gierek modernizálási programot hirdetett, amelyben nyugati kölcsönből építette fel a hiányzó árucikkeket előállító gyárakat, nyugati mezőgazdasági technológiát és alapanyagokat vásárolt. Ezek termékeivel fizette volna ki a hiteleket, miközben modernizálja az országot. Ám a hiány nem szűnt meg, a terv nem jött be, Gierek megbukott, akárcsak elődje. Viszont már vérontás nélkül. 1980-ban létrejött a Szolidaritás. De ennek már csak szemlélője volt. Gierek mára nem gyűlölt alak, elismerik szándékait, sok frázisát, ötletét a mai nacionalista jobboldal is átvette. Nálunk aligha lenne befektető és rendező, aki megpróbálkozna vele, hogy a Kádár-korszak pártembereiről elemző filmet készítsen.

Dobozban a gladiátor története

A koronavírus miatt elmaradt több, már elkészült lengyel történelmi mozifilm bemutatója. Dobozban van még a Najmro, a Gierek-korban játszódó vígjáték, egy dollárbolt (Pewex) kirablásáról szól, illetve a tolvaj Zdislaw Najmrodzki a hőse. szintén bemutatásra vár a Magnezja („Magnézium”), a múlt század harmincas éveiben játszódó gengszterfilm, amelyben a lengyel-szovjet határvidéken egy zsidó maffiacsalád harcol a szovjet oldalról érkező konkurens banditákkal. Világháborús tematikája van két már korábban megfilmesített történetnek. Az Orzel lengyel hadihajó akkor süllyedt el, amikor legénysége Dunkerque-nél a nácik elől menekülő szövetségesek Angliába menekülését segítette. Már 1958-ban is készült film erről, ahogy megfilmesítette már egy szlovák rendező Tadeusz Pietrzykowski, lengyel bokszoló történetet is a Bokszoló és a halál címmel. Most Bajnok (Mistrz) címmel forgatták le az 1940-ben Auschwitzba hurcolt sportoló élettörténetét. Pietrzykowski 1939-ben a nácik ellen, megpróbált Nyugatra szökni, de menekülés közben elfogták és a lágerbe vitték. Az őrszemélyzet szórakoztatására játszott meccseket más foglyok, néha németek ellen. Auschwitzból más táborokba került, ott is erre kényszerítették. Túlélte, hazatért és végül testnevelő tanárként és edzőként dolgozott. A kiszolgáltatottság és megfélemlítettség légkörében gladiátorként is megőrizte emberségét.

„Még Burgundiánál is jobb”

Doros Judit
Publikálás dátuma
2020.07.26. 08:12

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Az egri borvidék változik, érzékenyebben reagál a piacra, követi a trendeket. Az egri borvidék nem változik, vagy legalábbis jobban tenné, ha nem változna. A két, markáns, egymással kiegyezni nehezen tudó vélemény jól jellemzi az ország egyik legérdekesebb borvidékének összetett arculatát, borkészítési filozó­fiájának megosztottságát. Bikavér vagy csillag, testes borok továbbra is vagy szűkített választék – ki éli túl, kinek éri meg?
Az egri borvidék változik, érzékenyebben reagál a piacra, követi a trendeket, szűkíti a fajtaválasztékot, hogy értelmezhetőbb legyen a fogyasztók számára. Az egri borvidék nem változik, vagy legalábbis jobban tenné, ha nem változna, és a hagyományaira alapozva továbbra is a nagy testű, hosszan érlelhető borokat részesítené előnyben – íme két, markánsan ellentmondó vélemény, amely jól jellemzi az ország egyik legérdekesebb borvidékének összetett arculatát, borkészítési filozófiájának megosztottságát. Caroline Gilby (Master Of Wine) egy egri borkonferencián mesélt nemrégiben arról, mennyire nehéz a magyar borokat eladni a külföldi pia­cokon, hiszen gyakran már a fajták nevét is bonyolult lefordítani. Arra is felhívta a figyelmet, hogy kiváló bort készíteni nem elég, legalább annyit kellene költeni marketingre, mint az új hordókra vagy a szőlőültetvényre: márpedig szavai szerint az állam senki helyett nem fogja elvégezni ezt a munkát, ezt az adott térség szereplőinek kell megten­niük.­ Azt pedig ugyanitt az egyik nagy hazai borforgalmazó, a Bortársaság képviselője tette hozzá: az utóbbi évek tapasztalatai szerint a vásárlók már nem töltenek el órákat a polcok között bolyongva, borokat válogatva, gondosan elolvasva a címkéket, tanulmányozva fajtákat és évjáratokat: gyors információkat és könnyen értelmezhető borokat akarnak. A testes borok helyett pedig – főként a fiatalabb fogyasztók körében – mind népszerűbbek a hordót nem látott, reduktív, illatos fajták, az Irsai Olivér és a sauvignon blanc: ezeket könnyen felismerik, ami siker­élményt okoz, és így legközelebb is ezekhez a fajtákhoz nyúlnak először.

Érdekek összehangolása

A borfogyasztás – egy felívelő szakasz után – az utóbbi időben csökkenni kezdett a kézműves sörök és habzóborok térhódítása miatt. Ez számokban is igazolható, akár az egri borvidékre vetítve: tíz-tizenkét évvel ezelőtt az egri hegyközség még 12 ezer tagot számlált, ma ez a szám 3000. Ezer négyzetméteres szőlőbirtok felett kötelező a hegyközségi tagság, azalatt csak azoknak kell regisztrálniuk, akik értékesítik a szőlőjüket. Míg korábban 6049 hektár volt a borvidék összterülete, ez mára 5000 hektárra csökkent, köszönhetően a 2009–2012 közötti időszaknak, amikor uniós támogatást kaptak a szőlőjüket kivágó gazdák. „A szőlőművelésből manapság keserves megélni, noha akár több fiatal is szívesen képzelné el ebben az ágazatban a jövőjét. Az azonban elképesztő, hogy 2020-ban egy 20-30 hektáros ültetvényből nem tud megélni egy család, mert a szőlő ára folyamatosan csökken vagy stagnál, miközben minden más – vegyszerek, traktor, hordó, munkaerő – ára emelkedik” – panaszkodott az egyik hegyközségi tag. Hozzátette: a 2000-es évek elején az akkor még működő Egervin (az Egri Borkombinát utódcége – a szerk.) és az Egri Csillagok Zrt. mint két nagy felvásárló versengett a szőlőért, miközben ott álltak a domboknál a cseh kamionok is, hogy kivigyék a gyümölcsöt. Húsz éve 170 forint volt egy kiló cabernet franc, ma örül egy termelő, ha 120 forintot kap ugyanezért – és közben eltelt két évtized, és mindennek az ára a többszörösére emelkedett – dohogott. Más szemmel látja a borvidéket egy nagy cég vezetője: Pál Sándor, az Egri Csillag Zrt. vezérigazgatója, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának alelnöke szerint ez a borvidék fejlődő pályán van. Az ellentmondások egy részét az okozhatja, hogy sokféle érdeket kell összehangolni a pár hektáros kézműves borkészítőétől az olyan nagy borászatokéig, mint amilyen az Ostoros-Novaj Zrt. vagy épp a Juhászvin. Kézzelfogható és jó irányt mutató változásnak értékelte, hogy a korábban oly „hírhedt” Szépasszonyvölgy az utóbbi időben átalakult, neves borászatok nyitottak itt pincéket, védjeggyel minősítik az igényes vendéglátókat. A piacnak való megfelelés azonban, mint mondta, már csak azért sem könnyű, mert az ültetvényeket nem lehet egyik napról a másikra átállítani, pedig sok esetben ezt kellene tenni: hiába jól terem Egerben például a Blauburger, ha nincs rá kereslet. Épp ezért egyfajta sikertörténetnek nevezte az egyre nagyobb teret hódító egri csillagot, amelyet mint új brandet az egri bikavér párjaként, fehér házasításként fogalmaztak meg közel egy évtizede a fiatalabb generá­ciót képviselő egri borászok

Hisznek a bikavérben

Dula Bence tiszteletbeli örökös egri hegybíró szerint azonban igazából nincs új a nap alatt, és bőven elegendő lenne az egri borvidéken, ha a hagyományokat tisztelve és valós szaktudással felszerelkezve, tiszta pincében, gondos odafigyeléssel alkotná meg mindenki a maga borait, legyenek azok fehérek vagy vörösek, fajtaborok vagy házasítások. „A közel egy évtizede kitalált egri csillag valójában reinkarnáció, nem egy új márka, de sikeres, csak a mostani világban, ahol folyton valamilyen újdonsággal kell előállni, hogy elérjük a fogyasztók ingerküszöbét és mozogjon a piac, a múltat már nem annyira sikkes kommunikálni” – mondta. Szavai szerint a huszadik század elejétől, vagyis az első igazi bikavéreket az 1910-es években megalkotó Grőber Jenő óta egészen a hetvenes évekig létezett az úgynevezett egri fehér, amely a mostani csillaghoz hasonlóan üde fehér házasítás volt, és mindig az adott évben legjobb minőséget hozó fajták adták az alapját. A ’60-as évek, majd később a rendszerváltás idején elinduló divatirányzatok aztán padlóra küldték, népszerűbbek lettek a fajtaborok, valaki inkább kért egy pesti vendéglőben innentől kezdve egy sauvignon blanc-t – szinte mindegy is, melyik termelőtől –, mint ezt a klasszikust. Ő továbbra is hisz a bikavérben, bár, mint mondja, meglehetősen indulatossá válik, amikor ennek lebutított változatát látja viszont a polcokon, négyszáz forint alatti áron, hungarikumként megjelölve, vagy amikor nagy termelői kapacitásokkal rendelkező, tucatborgyártók alacsony presztízsű olasz folyóborral keverve adják el ilyen néven a minőségi egri szőlőt csak nyomokban tartalmazó „lőrét”. Ezek mind ártanak annak a rengeteg munkának, időnek és pénznek, amit azok az egri borászok áldoznak a bikavérre, akik valóban méltó követei ennek a márkának. Hozzátette: már a kilencvenes évek elején vitája volt Gál Tiborral (a közismert egri borász 2005-ben autóbalesetben vesztette életét a Dél-afrikai Köztársaságban, ahol egy szőlőbirtok szakmai vezetőjeként dolgozott) arról, hogy három-négy valódi húzónév kellene a borvidéknek, vagy inkább sok, tisztességesen dolgozó és kiváló minőséget produkáló vállalkozás: ő maga ez utóbbinak a híve, még ha ez kevésbé látványos, marketinget teremtő erő is. Szavai szerint a természetföldrajzi adottságok és a tradí­ciók miatt a borkultúrával rendelkező igényes borfogyasztók elvárják a karakteres „egries” megjelenést az egri boroktól, azt azonban hangsúlyozta, hogy gyorstalpalón végzett szőlészek és borászok ne akarják megszabni a borvidék arculatát, a minőség helyett a marketingre helyezve a hangsúlyt. „El kellene fogadni végre, hogy Eger a nagy, testes, hosszan érlelhető borok igazi otthona, ahol persze emellett lehet könnyű fehéreket, rozékat meg sillereket is készíteni, de az »egri vörösbor« továbbra is egy klasszikus, szerethető, valódi márka kell legyen, ez lenne a fő cél, amiért az egri szőlészeknek, borászoknak sokat kellene tenniük, legfőképpen összefogva.

A piac vezet

Hogy mennyire nem a generációk közötti felfogásbeli különbség okozza a borkészítési filozófiák egymásnak feszülését, azt jól jellemzi az Egri Borműhely két évvel ezelőtti megalakulása: ennek a kezdetekkor tíz, meghatározó borászat volt a tagja, köztük fiatal és idősebb borászok, pár hektáros borászatok és milliós palackszámot előállító nagy cégek. Mára kilencen maradtak, miután az Egri Csillagok Zrt. kilépett a társulásból. A céljuk a kezdetektől fogva az volt, hogy egységes borvidéki kommunikációval lépjenek fel, és megalkossák az úgynevezett egri palackot, amellyel a fiatal borfogyasztók figyelmét is szeretnék felkelteni. Bolyki János, a műhely egyik tagja szerint manapság nem lehet nem reagálni a változásokra, hiszen ha nem veszik figyelembe, milyen borokat szeretnek a fogyasztók, akkor készíthetnek bármilyen szuper, testes vörös házasítást nagy tételben, az a nyakukon marad. Megvan a helyük az ilyen tételeknek is, maguk is készítenek Grand Superior borokat, de a vendégek zöme a könnyedebb vörösek és fehérek irányába mozdult el – vélekedett. A szintén műhelytag St. Andrea Borászatot képviselő Lőrincz György szerint a világ folyton változik, és ehhez alkalmazkodni kell. „A rendszerváltás óta nem változtattunk oly mértékben, mint kellett volna, talán azért, mert az ember egy picit mindig fél az újtól, és azt hiszi, ha ragaszkodik a régihez, és csak egy kicsit változtat, akkor minden jó lesz. De nem lesz az, és ha nem tudunk gyorsan reagálni, dönteni, lomhák vagyunk, és nem fektetünk bele pénzt és energiát, a borvidék jövőképe sem fog kifényesedni” – mondta. Márpedig Egerben rendkívüli lehetőségek rejlenek – tette hozzá –, hiszen adottsága, területe és történelmi arculata még Burgundiánál is jobb, más kérdés, hogy ezt mennyire sikerül kiaknázni. Szavai szerint beszédes adat, hogy a St. Andrea Borászat megalakulásának első tíz évében, 2002 és 2012 között ők maguk annyi pénzt fordítottak a borászat marketingjére, mint a hegyközség az egész borvidékére, és ez az arány azóta még inkább eltolódott a cég javára. Lőrincz György nem tagadja: azok közé tartozik, akik szerint az egri borvidéknek a két, rá jellemző, különleges házasításra, vagyis a bikavérre és a csillagra kellene koncentrálnia, és eközben arra törekedni, hogy ne csak a csúcskategóriás, hanem az alapborok is nagyon finomak legyenek. A koronavírus, szavai szerint, rendezett egy kis „ámokfutást”: azok, akik eddig sem álltak elég stabil lábakon, most megrogytak, és ez okoz majd némi átrendeződést a borvidéken. Akadnak olyan, 10-15 éve még neves borászatoknak számító vállalkozások, amelyek már most visszafogottan működnek, sokan pedig a szőlőültetvények eladásán gondolkodnak. Arra a kérdésre, hogy ezekre a területekre vajon érdeklődnek-e külföldi befektetők, úgy válaszolt: egyelőre ennek nem látni jelét, noha örülni kellene egy ilyen változásnak, mert a borvidék reputációját mindenképp növelné a megjelenésük.