Előfizetés

Csukás István szobrot kapott Balatonszárszón

MTI
Publikálás dátuma
2020.07.25. 15:30
Megyeri János szobrászművész alkotása, az idén elhunyt Csukás István Kossuth-díjas író mellszobra mellett áll
Fotó: Vasvári Tamás / MTI
A Kossuth-díjas művész második otthona a díszpolgárság és a róla elnevezett színház után szoborral tiszteleg az író előtt.
Balatonszárszó, Csukás István második otthona, a díszpolgárság és a róla elnevezett színház után szoborral tiszteleg az író előtt – hangzott el az idén elhunyt Kossuth-díjas művész tiszteletére rendezett emléknap szoboravató ünnepségén szombaton. Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkára elmondta: „Az író alig jelent meg a nyilvánosság előtt, mégis, nem akad ember ebben az országban, ezen a nyelvterületen, akinek a neve hallatára ne jelennék meg az arca, a jellegzetes bajusza a kackiás bajuszpödrő mozdulatával, vagy ne azonosítaná nevét valamelyik hősével.” Emlékeztetett arra, hogy Csukás István, akit leginkább meseíróként ismer a közönség, remek költő is volt. „Népszerű volt anélkül, hogy ezzel élt, vagy visszaélt volna. Sok szeretetet tudott adni művein keresztül, aminek köszönhetően nagy szeretet övezte” – mondta.
Az idén elhunyt Csukás István Kossuth-díjas író mellszobra az avatóünnepség napján a balatonszárszói Csukás Színház előtt
Fotó: Vasvári Tamás / MTI
Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője méltatta, hogy Balatonszárszó a turisztikai fejlesztésiben „egyedi és unikális” utat választott, amikor a kultúra felé nyitott. Hozzátette: a településen ennek több évtizedes hagyománya van, ami már megnyilvánult a József Attila kultuszban és a közelmúltban átadott „vers utcában”, amelynek nyolc állomásán a magyar irodalom gyöngyszemeit mutatják be. A politikus Csukás István közkedveltségének titkát négy fontos dologban látta: a profizmusában, az alázatában, a közönsége és olvasói iránti tiszteletében, valamint témaválasztó képességében. A Csukás Színházban tartott ünnepi megemlékezésen felszólaltak az írót személyesen ismerők is, művészek olvasták fel alkotásait. A színház bejáratnál elhelyezett, Megyeri János szobrászművész által készített Csukás István-mellszobor leleplezését követően kezdődött meg a Süsü, a sárkány kalandjai című zenés mesejáték a Roxinház előadásában.

Szemben a halállal

Tölgyesi Gábor
Publikálás dátuma
2020.07.25. 10:00

Fotó: Markoszov Szergej / Népszava
Mindenki annyit ér, amennyije van? Régi és hatalmas tévhit. Akárki a megmondhatója ennek.
Végül nagy útra kell kelni és nincs mód elkerülni ­­– ez nemcsak számos középkori moralitásjáték alapvetése. Vallások,filozófiák, irodalmi művek fel is teszik a legnagyobb kérdést: ha végül meghalunk, mivégre vagyunk a világon? És hogyan kellene élni, okosan ülni Fortuna szekerén? A Bibliától Paolo Coelhóig minderre sokféle válasz létezik, ám a középkori Európában nem roskadoztak a polcok önsegítő könyvektől. A XVI. század elején megszületett angol moralitásjáték, az Everyman gazdag főhőse is eljut a mindenség partjához, ahol rádöbben, minden és mindene semmivé foszlik. Vagyon, barátság, rokonság, szépség nem segíthet, cserbenhagyják az olyan sarkalatos erények is, mint az erő és a józanság, az öt érzékről nem is beszélve. Istennek, önmagának mindenkinek számot kell adnia arról, valójában mennyit ér(t) ő maga. Egyszer legalább. Az osztrák Hugo von Hofmannsthal 1911-es szecessziós átdolgozása, a Jedermann tette világhírűvé az angol Akárkit, Max Reinhardt tömegeket megmozgató rendezése a Salzburgi Ünnepi Játékok referenciapontja lett. A Deutsches Theater már 1912-ben bemutatta a Jedermannt Budapesten, az előadás egyik itthoni hatása a Szegedi Szabadtéri Játékok 1930-as megalapítása. Bár a darabot Kállay Miklós 1924-ben lefordította, amelynek volt előadása Szegeden a Nemzeti Színházban is, a Dóm tér előtt – a tervekkel ellentétben – sosem mutatták be. Az „eredeti” darabot, az Everymant viszont mostanáig sehol sem játszották az országban, bár Weöres Sándor részleteket már lefordított belőle, Tellér Gyula a teljes művet magyarra ültette, és ez 1984-ben meg is jelent egy középkori irodalmi antológiában. Nem mellékszál: valójában az Everyman is adaptáció, mégpedig a XV. század végén megszületett németalföldi Elckerlijc című moralitásjátéké, amelyet Szabó T. Anna fordított le. Ezt a németalföldi Akárkit már be is mutatták Magyarországon, bábelőadás-felolvasószínházi formában. Mégpedig a „liberálisnak” elkönyvelt Átrium Film-Színházban, a „liberálisnak” bélyegzett Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak – Szenteczki Zita, Horváth Márk és Kovács Domonkos – rendezésében, előadásában. Lesz Szegedi Szabadtéri Játékok, nem lesz, lesz, de csak az Újszegedi Színpadon, azaz mégsem, mert mégiscsak lehet a Dóm téren is ­– a világjárvány a nyári kulturális naptárt is naptárt kegyetlenül átírta. A szabadtéri játékok első előadásán, az Akárki főpróbáján így is hiába kerestük a nézőtéri tribünt, vagy a látványos díszleteket – az most maga a Dóm volt –, csak a pereces lányt kímélte meg az elővigyázatosság. Van, aki maszkban ülte végig az egyórás előadást, van, aki anélkül, mindenesetre mindenki örömmel hallhatta, hogy Bodolay Géza kegyesen írta át Tellér Gyula fordítását, nem változtatta meg annak szakrális lényegét: a sűrű szövegű, rímbe szedett, nagyobb odafigyelést igénylő mű egy bizonyos tekintettel, füllel ma már ugyanúgy modern, mint a középkori képzőművészet – és hasonlóan naiv és „absztrakt”. Kasza és poroltó – e két eszköz jelenik meg az előadás első jelenetében Hegedűs D. Géza (Halál és Bölcs) kezében, hogy nem sokkal később Isten (Kosztolányi József) szalajtsa a Halált Akárkihez (Zsótér Sándor), haladék nélkül álljon a színe elé számadásra. Persze nem sietős neki. Nem látjuk igazán bűnösnek, inkább kétségbeesettnek, tépelődőnek. Mindenki magára hagyja, azaz majdnem: Tudás (Farkas Andrea) elvezeti Jótetthez (Gidró Katalin), aki csak akkor tud lábra állni, ha Akárki magára ölti A megbánás köpönyegét (Herczeg T. Tamás). Bodolay Géza és a társulat egyszerű eszközökkel teremt meg emlékezetes előadást ­– ennek fontos része a világítás, vetítés, zene használata –, a szükségből erényt kovácsolva. Egy-egy színész két szerepben kétféle karaktert játszhat el, így idézve a középkori színjátszást is, de ez önmagában is hálás feladat. Benedek Mari jelmezei részben a szuperhős filmeket idézik – hiszen a szereplők egy része megszemélyesített fogalom. Végül mindenki magára marad. De mégsem. És a poroltó? Talán oltható az olthatatlan tűz? Van remény? Talán. Mégiscsak.   
Infó: Akárki moralitásjáték Szegedi Szabadtéri Játékok, július 23. Rendező: Bodolay Géza Jelmeztervező: Benedek Mari Látvány: Schulek Frigyes és Foerk Ernő

Ország Lili teljessége

Rózsa Gyula írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2020.07.24. 12:30
MÍTOSZ A JELENBEN - Labirintustriptichon, 1975
A Bozsó múzeumban újra látnunk kell, hogy a festőművész piktúrája igen nagy dimenziókba – mélyre és magasra – jutott.
Út a totalitáshoz: a kecskeméti Ország Lili kiállítást úgy rendezték meg, hogy a művek sora felvezessen a nagyterem végfalához. Mintegy – Ország Lili esetében ez a hasonlat igazán nem erőltetett – mintegy az ikonosztázionhoz. A főfal három nagyobb méretű táblájához, amelyen már-már morzsolódó, de annál súlyosabb kőtömbökre rajzolódnak héber betűk, (Írások a falon), amelyen, a másodikon, az ismert áramkör-nyomatok rendeződnek a cím ígérte falképpé, (A város és freskója), és a legeseménydúsabb harmadikon, amelyen gótikus fülkeszobrok artisztikus finomsága próbál keretet adni a súlyos kavargásnak (A város és múltja). Monumentális drámák hatvanhétből, illetve hetvenegyből, ami pedig a hozzájuk vezető utat illeti, azt szerencsésen inkább a logika és a tartalom, semmint a puszta kronológia irányította. Kilencszázötven-ötvenegyből való ugyan a Táj órával című vászon, s lehet elmélkedni azon, miként alkothatott, ha nem szürrealitást, legalább az olasz metafizikusokéhoz hasonló, baljós eseménytelenséget a főiskolát éppen befejezett festő, ám legalább ennyire fontos az, hogy mennyire hiteles, máig érvényes ez a szótlan abszurditás a szocreál korszaknak éppen a kezdetéből, azaz, talán a legagresszívebb periódusából. Mindkét Nagy fal (Labdázó) vasgömbje romboló bomba és győzelmes a kis figurához képest, a Nagy bagoly rémülete agresszív a szakadt dróthálóketrecben, a Szürreális tájnak sikerül néhány görbe, ámde megmagyarázatlan karó révén titkos szürreálitással nyugtalanítania. Az ötvenes évek vásznai csaknem olyan kemények és illúziótlanok, mint Ország Lili montázsai, amelyek közül most csak egy látható a Bozsó Gyűjtemény teremsorában. Annál gazdagabb a műveket kölcsönző Antal-Lusztig gyűjtemény a hatvanas évek és a művész haláláig tartó hetvenes csonka évtized műveiben. Igazából főművekben, amelyek egy addig is sajátos, legalább annyira vádoló, mint szorongó figurativitás folytatásai. Mert a Bozsó múzeumban/képtárban újra látnunk kell, hogy az idők során Ország Lili piktúrája változáson ment át: miközben technikája gazdagodott, gesztusait meg motívumvilágát csökkentette és tömörítette, a piktúrája a végsőket tekintve igen nagy dimenziókba – mélyre és magasra – jutott. A figurák és szituációk bizarrsága héber betűk izgatott, szenvedélyes kalligráfiájává lényegült át, a szürreális, abszurd térhatások nem kevésbé nehezen leírható labirintusokká szerveződtek és bonyolódtak, az egykor csak küllemüknél fogva bizarr élőlények bizarr technikával kapták meg lényegüket. 
A Fátyolos nő lidérces komikumát (1955) egy évtizeddel később a Feliratok a múltból nem kevésbé lehetetlen betűzuhataga követte, a két Nagy fal (1955) tövében elvesző emberalakok helyét Dór oszlopok alatt ülő fáraószobrok, de a nyomtatott áramkör, mint nyomódúc segítségével előállított figurák vették át. A szürrealitás, a képtelen helyzetek feszültségébe kerülő-kényszerülő szereplők és elemek lehetetlensége látszólag nem változott, és Ország Lili művészetében a korai halált megelőző etapban mégis más minőséget, a totalitás magabiztosságát kell felfedeznünk. A Dór oszlopok tábláján épp olyan fölösleges sajnálkozást keltve sorakoznak geometrikus fegyelmű, ámde csupasz, vakolatlan homlokzatú templomépületek, amilyet a nagyvonalú Itáliában érez a széplelkű turista, a Kövek és betűk barátságosan szürke világában eltűnnek a betűk a kőhasábok geometriájában, a Fekete ikonosztáz meg lényegénél fogva foglalja keretrendszerbe vagy háromszor is az Istenanyát. De nem ez a rejtett vagy most már alig rejtett geometria az egyetlen oka a késői művek (a festő ötvenkét évesen halt meg!) megnyugvó mélységének. Legfeljebb része annak a rezignált humanizmusnak, amely a korai művek drámáit, tragédiáit továbbra is őrzi, de teszi ennek az őrzésnek a különös távolságtudatával. Emlékező humanizmussal, amely humanizmus szürrealitásával és szürrealitása ellenére az élet teljességét képes megragadni. Infó: Ország Lili: Múltba nyíló kapuk. Ország Lili művei az Antal – Lusztig gyűjteményből Bozsó Gyűjtemény, Kecskemét Nyitva: október 4-ig  www.gyularozsa.com