Először csak egy piros folt volt rajta. Másnapra megnyúlt és rózsás színe lett. Aztán alakult két közepe, fekete szőre és árnyéka is. Vastag széle lett, átfonta a nyakát. Illatozott. Nem, az az igazság, hogy büdösödött. Akár egy fekély. Mintha egy agyonhordott cipő szaga lenne rajta vizes zoknival, amiben három hétig betonoztak. Pont olyan volt Olga arcán a két lepkefolt.
Olga a szomszédunk. Van egy utazási irodája. Macedóniába megy minden hétfőn. Kezdetben nem volt sok ügyfele, ezért lemondta az idegenvezetést. Ma már sokan utaznak vele, vendégmunkások. Görög, török, szerb és albán családok is akadnak köztük. Szkopje meg gyönyörű város, mindenki tudja, ha kivágjuk belőle a lakótelepeket, és az elhagyott ipartelepeit felgyújtanánk. Vagy bombát dobnánk rá, szokott viccelni Olga, újra építenénk az egészet. De szép is volna, sopánkodik Olga, ha mindent tiszta lappal lehetne kezdeni. Pont ő beszéli ezt, aki nagy híve a miniszterelnöknek és a kerítéseknek, attól függetlenül, hogy a határátkelőből és az utasaiból szépen megél, na, ők mások, fizetnek és dolgoznak, az teljesen más, szívem (így hív, szívem, meg néha úgy, buta tyúk). A munkások lefoglalják online a széküket és szépen csendben ülnek, míg Szkopje vasútállomására nem ér a buszom.
Az utcán történt minden. Egy szkopjei utcán. Először azt hitte, megtámadta a légy. Szerette volna lecsapni. De gyorsan elrepült. Utána ment, vagy három háztömbön át, és a Pénzváltó vasbódéjának párkányára szállt le. Ugyanaz a nagy, zöld, gennyfoltos légy, fekete szemekkel. Most jönne a lényeg: akkorát csapott a légyre, hogy ettől a mozdulattól (szegény Olga) elcsúszott, és beesett az utcai derítőbe. Jól felhasította a lábszárát. Vérzett, tapaszt tett rá. Mire feltápászkodott, felvette a ridiküljét, megint ott ült a hátán a szemtelen rovar. Ezúttal legalább sikerült rácsapnia. Csakhogy akkorát vágott a saját hátára, hogy majd kiköpte a tüdejét. Amikor aztán a szállásán pisilni ment, ott ült a lehúzó műanyag fogantyúján. Micsoda szemtelen fráter.
Még zümmögve fütyörészett.
Olga nagyon ideges lett. El is szédült tőle, a légy felrebbent, a kád szélének repült, itt végre lecsapta. Sárga lé folyt rá az új szállodai frottírtörülközőjére. Utána vette észre, már itthon volt, igen, a tükörben, hogy piros foltok nőttek az arcán. Fertőző foltok.
Másnap, azután, hogy kitört a koronajárvány, összefutunk a lépcsőházban. Riadt szemmel vizslatom Olga arcát. Épp a liftgombokat takarítom fertőtlenítővel. Nagyon ramatyul nézel ki. Papucs van rajta, nejlonköpeny. Pityereg, maszkot fog hordani, elhatározta. Nem is akar velem beszélgetni, mert akkor találkozik a leheletünk.
Tavasz van. Nyílik az aranyeső. Szaga lesz a napsugárnak a kosárlabdapályán. Amíg még ki lehet menni. Két nap múlva kiírják, hogy nem, fertőzésveszélyes. Nemsokára bezárhatjuk magunk mögött a bejárati ajtót.
Beszökött a láthatatlan vírus. Először Itáliába, aztán a szlovénokhoz, horvátokhoz, most meg itt van nálunk Zuglóban, Pesten. Kitör a járvány, és ez lesz Olga veszte.
Bőr nélkül mennek le a szomszédok vásárolni, és bőr nélkül tanulunk, az iskola bezárt. Nem tapintjuk egymást, határok, falak, palánkok. Egy nap egy játszótér, két tanulás napközivel. Akik nem érnek egymáshoz, nem tudnak vigasztalódni.
A szomszéd kislánynak szintén foltjai lesznek. Pont olyanok, mint Olgának, nem játszik vele senki. Sári, de lehet, hogy csak Sár. Olyan fura nevek vannak, a fiam osztályába jár egy Bot, és ideköltözött a Nusi, újságolja a lányom, ezt értem, Nusi néni, ott élt velünk falun.
Olga nem érti. Neki nem a tüdeje fáj, mint a többi vírusosnak. Nincs láza, nem köhög és nem kapar a torka.
Másnap foltos lesz a nyaka körül. Se kullancs, se darázs, méh vagy pók nem csípte meg. Hetek óta mondja, hogy vásároljak be rendesen, mert tönkrement az utazási irodája. Üresek a buszok, hotelek, nem lesz élelmiszer. A járvány után éhezés jön, mondja egy jóember a Facebookon, de ő szeret mindenkit. Tartsunk össze! Remélem, kiesik a belük, akkor kormányváltás lesz. Három smiley.
Elmegy a diktátor, ezt is írja. Másnap elviszik a rendőrök. Nem nyitom ki többet a gépet. Jobbnak látom, ha Olgával sem érintkezem.
Csakhogy Olga másnap is jön. Direkt úgy intézi, hogy találkozzunk a lépcsőházban a fordulónál.
Ott a vörös karika a nyakán, körbeér. Hurok, mintha akasztanának, súgja. Kezd a mellére húzódni. És kúszik fel az arcáról a homlokára. Sállal takarja, szkopjei kockás sállal, de így is kilátszik. Kénytelen vagyok megmondani neki, mert folyton engem kérdezget, hogy mi lehet ez. Mutáció.
Minden reggel lefotózza, terjed az egész testén. Szaga van, gennyes.
Mit tegyen szerintem? Bezártak a rendelők. Bólogatok. Nem tudok jobbat, igen, mutáció, egy élősködő mutáns, valami kínai vérszívó denevér üledéke. Levesből ették ki, úgy terjedt át.
A legyek is szállítják, ők szeretnek a szarra szállni. Ha beoltották gyerekkorában, talán elmúlik. Igyekszem vigasztalni. De épp a mondatom közben úgy elfog az undor, hogy önkéntelenül befogom az orromat.
A kosárlabdát felhozom a pincéből. Felfújjuk a gyerekekkel, elég kemény. Zárva a pálya. Elmegyünk egy másik pályára, az is zárva. Átmegyünk egy másik kerületbe, nyitva.
Futás mindennap a ligeti körpályán.
Fejkörzés, inkább nem szólok vissza. Ilyenkor házasságok mennek tönkre. Vírusidőben lassan
érlelődik a genyaság és sokkal alattomosabb. Bőr alatt kúszik. Sokan egyedül futnak, órákon át. Van, aki járó motorral ül az autójában, Sportot olvas. Kesztyű és maszk nélkül élhet végre.
Nők flangálnak a bezárt bevásárlóközpontok körül. A kirakat üvegére tapasztják a szájukat. Belehelik, aztán visszaveszik a maszkot, és indulnak tovább, a kávézókhoz. Ott le is guggolnak.
Begyalogolok a városba megnézni, mi az üres. Az üres csupasz és szép. Szaga sincs, az üres boldog.
Eltűnt a pesti bűz, a rohadás, még a patkányok is visszahúzódtak.
Állítólag van macskahalál is a vírustól. Online cselgáncsedzés a gyerekekkel, megtanulom a lefogásokat japánul. Hegedűóra hallás nélkül. Zene szűrőkön át. Korrektúrázok, elkezdenek írni emberek cikkek ügyében. Kézirat-előkészítés: hosszú merengés a helyesírási hibákon.
Már több napja lezárták a várost, kijárási tilalom van. Amikor sírást hallok a lépcsőházból. Először pityereg, majd zokog. A felső emeleti kamaszlány nem mehet ki a barátnőihez. Könny szökik a bőrére, potyognak a vírusok. Belerúg a falba. Pereg a vakolat. Becsapják a bejárati ajtót.
Milyen lehet érintés nélkül élni? Érintés nélkül is lehet élni. Meg nem érinteném Olga foltjait. De tudom, hogy meg kell majd fognom. Közeledik az idő.
Olga most már mindennap becsönget. Maszk van rajta, másnap kesztyű, harmadik héten szkafanderruha.
Éppen spenótot főzök fasírttal, amikor szólnak a gyerekek, hogy Olga néni a Holdra készül, menjek, a tizediken vár. A tetőfeljárónál.
Felmegyek. Gyalog, hogy a liftet ne lélegezzem be, ott tenyésznek, ott ezrével lehetnek. Tényleg egy bolygót kötött a derekára. Azt mondja, ez a Hold. Ha szerencsénk van és működik még a diszpécserszolgálat, kilövünk a világűrbe. Nem tudom, én, még… Hebegem.
Ácsi! Mi van, berezeltél? Tán jobb itt bezárva élni, vírustámadásban? Bízzak benne, ez a legfontosabb, a megértés és a szeretet. Kölcsönösség. Ismeri az utazási lehetőségeket, évek óta a szakmában dolgozik. Menjek vele, a gyerekek is jöhetnek, a férjemet is hozhatom. Ha van szeretőm, őt is, csak ne nyígjon folyton. Ugye, rendes, higgadt, vírustalan ember a szeretőm? Hozhatom a könyvkiadómat. Többet nem, ennyi elég lesz.
Szerinte a gennyes, bűzlő kiütése a kiber-vírustámadás miatt van. Babonából nem mondhatja ki a nevét. Ugye, tudom, miről beszél. Igen, persze, bólogatok.
Egy barátnője, például, na, hogy járt? Egész nap ragozta, felrakott cikkeket és koporsós képeket, hullahűtőházat, mobil infúziós konténert. A Vatikánból jött a mail, hogy pozitív a tesztje. Karanténba vonulhatott. Napok óta nem írt, szóval nagy valószínűség szerint ő már nem él. Aki nem tartja be a szabályokat, leszedik. Szóval jobb, ha mihamarabb indulunk, mert a fertőtlenítőszer nem használ. Ugye, látom én is, amit mond? Bízzak meg benne! Figyeljünk embertársainkra, idézi a miniszterelnökét.
Olga szerint minden érintés veszélyes. A tűzhely, egy liter tej, a hűtő kilincse, a garázskapu távirányítója, a műanyag virágok. A kilincseknél és a liftgombnál nincs fertőzöttebb tárgy.
A vírus a Holdra nem megy át, ha van Isten. Meghal a világűrben, és Isten szépen él majd tovább. Meg az a pár ember, aki kilőtte magát a világűrbe, ez logikus, nem? Ebben az egyben bízhatunk. Előtte fertőtlenítünk. A gyerekeim imádják a Holdlabdát, amit a derekához kötött. Rugdossák, Olga fetreng a földön.
Röntgenszemem nő. Próbálom elképzelni, hol kúszhatnak meg a vírustapadók a lakásban.
Szúnyogcsípés (a falon egy átvészelte a telet), pók, rágcsálók. Az nem vastüdő.
Lehet, hogy betegek vagyunk?
Lehet, hogy átment rajtunk?
Átlátszó, láthatatlan, gyilkos.
Kisfiamnak 39 fokos láza van.
Borogatás, pelenkák, köhögés.
Telefon. Két nap alatt lemegy a láza.
Érintések kellenek. A takarításhoz. A csomagok átvételéhez. Gumibőrű emberek állnak sorban a postán és a patika előtt. Üvegélet. Plasztikfalakat húznak az arcok elé. Főzök. Mosogatok. Főzök. Takarítok. Oldalas, lencsefőzelék, hal. Rizs, krumpli, tészta. Bevásárlás: sorban állás bőr nélkül. Nincs arcuk, csak maszkjuk. Ha elmegy a szaglásod, elkaptad a vírust. Szimatolok. Először a bútorokat, utána a hörcsögalmot, a romlott tegnapi halat. A rohadt retket. Szép a bűz, örülök minden rohadásnak.
Most már akkor is tudom, hogy Olga kiment a lakásából, ha nincs ott. Érzem foltjainak a szagát.
Nem kapsz majd levegőt. Mesterséges tüdő. Megállás nélkül köhögsz majd. Hörögsz és elfogy a levegőd, ezek a vírus utolsó stádiumának a tünetei. Ez áll a cetlin, amit Olga becsúsztat egy vírusvédő zacskóban a bejárati ajtónk alá.
Megszólalni sem bírok. Végül nem csöngetek át. Olga ezt beleegyezésnek veszi.
De aztán órákon át hiába várom az indulásunkat. Persze a gyerekek élvezni fogják, legalább történik velünk valami. Most már én is ki akarok lőni a világűrbe! Erre ébredek másnap reggel.
Gyorsan elmegy a nap. El is felejtem az egészet, annyi a teendőnk a lakásba bezárva.
Szép tavaszi este kerekedik, csillagok, telihold, mindjárt húsvét. Sonka feltámadással, kiülök a lodzsára. Nézem az eget, a mennyet fürkészem és Jézus testét gézzel bekötve, sebekkel, szögekkel. Épp azt a pillanatot kapom el, amikor Olga kilövi magát. Ott van, kapaszkodik a Holdlabdába.
Ő az, repül!
Szóval nem várt meg minket. Elindult, a derekára kötözött léggömbökkel. Ez a hajó is elúszott. Nincs menekvés. Bűnhődni fogunk. Súgja az égből Olga vékony, elmúló cérnahangon. Itt rohadunk meg Pesten.
