Előfizetés

Kiss Noémi: A bőr

Kiss Noémi
Publikálás dátuma
2020.08.01. 13:25

Fotó: Béres Márton / Népszava
Először csak egy piros folt volt rajta. Másnapra megnyúlt és rózsás színe lett. Aztán alakult két közepe, fekete szőre és árnyéka is. Vastag széle lett, átfonta a nyakát. Illatozott. Nem, az az igazság, hogy büdösödött. Akár egy fekély. Mintha egy agyonhordott cipő szaga lenne rajta vizes zoknival, amiben három hétig betonoztak. Pont olyan volt Olga arcán a két lepkefolt. Olga a szomszédunk. Van egy utazási irodája. Macedóniába megy minden hétfőn. Kezdetben nem volt sok ügyfele, ezért lemondta az idegenvezetést. Ma már sokan utaznak vele, vendégmunkások. Görög, török, szerb és albán családok is akadnak köztük. Szkopje meg gyönyörű város, mindenki tudja, ha kivágjuk belőle a lakótelepeket, és az elhagyott ipartelepeit felgyújtanánk. Vagy bombát dobnánk rá, szokott viccelni Olga, újra építenénk az egészet. De szép is volna, sopánkodik Olga, ha mindent tiszta lappal lehetne kezdeni. Pont ő beszéli ezt, aki nagy híve a miniszterelnöknek és a kerítéseknek, attól függetlenül, hogy a határátkelőből és az utasaiból szépen megél, na, ők mások, fizetnek és dolgoznak, az teljesen más, szívem (így hív, szívem, meg néha úgy, buta tyúk). A munkások lefoglalják online a széküket és szépen csendben ülnek, míg Szkopje vasútállomására nem ér a buszom. Az utcán történt minden. Egy szkopjei utcán. Először azt hitte, megtámadta a légy. Szerette volna lecsapni. De gyorsan elrepült. Utána ment, vagy három háztömbön át, és a Pénzváltó vasbódéjának párkányára szállt le. Ugyanaz a nagy, zöld, gennyfoltos légy, fekete szemekkel. Most jönne a lényeg: akkorát csapott a légyre, hogy ettől a mozdulattól (szegény Olga) elcsúszott, és beesett az utcai derítőbe. Jól felhasította a lábszárát. Vérzett, tapaszt tett rá. Mire feltápászkodott, felvette a ridiküljét, megint ott ült a hátán a szemtelen rovar. Ezúttal legalább sikerült rácsapnia. Csakhogy akkorát vágott a saját hátára, hogy majd kiköpte a tüdejét. Amikor aztán a szállásán pisilni ment, ott ült a lehúzó műanyag fogantyúján. Micsoda szemtelen fráter. Még zümmögve fütyörészett. Olga nagyon ideges lett. El is szédült tőle, a légy felrebbent, a kád szélének repült, itt végre lecsapta. Sárga lé folyt rá az új szállodai frottírtörülközőjére. Utána vette észre, már itthon volt, igen, a tükörben, hogy piros foltok nőttek az arcán. Fertőző foltok. Másnap, azután, hogy kitört a koronajárvány, összefutunk a lépcsőházban. Riadt szemmel vizslatom Olga arcát. Épp a liftgombokat takarítom fertőtlenítővel. Nagyon ramatyul nézel ki. Papucs van rajta, nejlonköpeny. Pityereg, maszkot fog hordani, elhatározta. Nem is akar velem beszélgetni, mert akkor találkozik a leheletünk. Tavasz van. Nyílik az aranyeső. Szaga lesz a napsugárnak a kosárlabdapályán. Amíg még ki lehet menni. Két nap múlva kiírják, hogy nem, fertőzésveszélyes. Nemsokára bezárhatjuk magunk mögött a bejárati ajtót. Beszökött a láthatatlan vírus. Először Itáliába, aztán a szlovénokhoz, horvátokhoz, most meg itt van nálunk Zuglóban, Pesten. Kitör a járvány, és ez lesz Olga veszte. Bőr nélkül mennek le a szomszédok vásárolni, és bőr nélkül tanulunk, az iskola bezárt. Nem tapintjuk egymást, határok, falak, palánkok. Egy nap egy játszótér, két tanulás napközivel. Akik nem érnek egymáshoz, nem tudnak vigasztalódni. A szomszéd kislánynak szintén foltjai lesznek. Pont olyanok, mint Olgának, nem játszik vele senki. Sári, de lehet, hogy csak Sár. Olyan fura nevek vannak, a fiam osztályába jár egy Bot, és ideköltözött a Nusi, újságolja a lányom, ezt értem, Nusi néni, ott élt velünk falun. Olga nem érti. Neki nem a tüdeje fáj, mint a többi vírusosnak. Nincs láza, nem köhög és nem kapar a torka. Másnap foltos lesz a nyaka körül. Se kullancs, se darázs, méh vagy pók nem csípte meg. Hetek óta mondja, hogy vásároljak be rendesen, mert tönkrement az utazási irodája. Üresek a buszok, hotelek, nem lesz élelmiszer. A járvány után éhezés jön, mondja egy jóember a Facebookon, de ő szeret mindenkit. Tartsunk össze! Remélem, kiesik a belük, akkor kormányváltás lesz. Három smiley. Elmegy a diktátor, ezt is írja. Másnap elviszik a rendőrök. Nem nyitom ki többet a gépet. Jobbnak látom, ha Olgával sem érintkezem. Csakhogy Olga másnap is jön. Direkt úgy intézi, hogy találkozzunk a lépcsőházban a fordulónál. Ott a vörös karika a nyakán, körbeér. Hurok, mintha akasztanának, súgja. Kezd a mellére húzódni. És kúszik fel az arcáról a homlokára. Sállal takarja, szkopjei kockás sállal, de így is kilátszik. Kénytelen vagyok megmondani neki, mert folyton engem kérdezget, hogy mi lehet ez. Mutáció. Minden reggel lefotózza, terjed az egész testén. Szaga van, gennyes. Mit tegyen szerintem? Bezártak a rendelők. Bólogatok. Nem tudok jobbat, igen, mutáció, egy élősködő mutáns, valami kínai vérszívó denevér üledéke. Levesből ették ki, úgy terjedt át. A legyek is szállítják, ők szeretnek a szarra szállni. Ha beoltották gyerekkorában, talán elmúlik. Igyekszem vigasztalni. De épp a mondatom közben úgy elfog az undor, hogy önkéntelenül befogom az orromat. A kosárlabdát felhozom a pincéből. Felfújjuk a gyerekekkel, elég kemény. Zárva a pálya. Elmegyünk egy másik pályára, az is zárva. Átmegyünk egy másik kerületbe, nyitva. Futás mindennap a ligeti körpályán. Fejkörzés, inkább nem szólok vissza. Ilyenkor házasságok mennek tönkre. Vírusidőben lassan érlelődik a genyaság és sokkal alattomosabb. Bőr alatt kúszik. Sokan egyedül futnak, órákon át. Van, aki járó motorral ül az autójában, Sportot olvas. Kesztyű és maszk nélkül élhet végre. Nők flangálnak a bezárt bevásárlóközpontok körül. A kirakat üvegére tapasztják a szájukat. Belehelik, aztán visszaveszik a maszkot, és indulnak tovább, a kávézókhoz. Ott le is guggolnak. Begyalogolok a városba megnézni, mi az üres. Az üres csupasz és szép. Szaga sincs, az üres boldog. Eltűnt a pesti bűz, a rohadás, még a patkányok is visszahúzódtak. Állítólag van macskahalál is a vírustól. Online cselgáncsedzés a gyerekekkel, megtanulom a lefogásokat japánul. Hegedűóra hallás nélkül. Zene szűrőkön át. Korrektúrázok, elkezdenek írni emberek cikkek ügyében. Kézirat-előkészítés: hosszú merengés a helyesírási hibákon. Már több napja lezárták a várost, kijárási tilalom van. Amikor sírást hallok a lépcsőházból. Először pityereg, majd zokog. A felső emeleti kamaszlány nem mehet ki a barátnőihez. Könny szökik a bőrére, potyognak a vírusok. Belerúg a falba. Pereg a vakolat. Becsapják a bejárati ajtót. Milyen lehet érintés nélkül élni? Érintés nélkül is lehet élni. Meg nem érinteném Olga foltjait. De tudom, hogy meg kell majd fognom. Közeledik az idő. Olga most már mindennap becsönget. Maszk van rajta, másnap kesztyű, harmadik héten szkafanderruha. Éppen spenótot főzök fasírttal, amikor szólnak a gyerekek, hogy Olga néni a Holdra készül, menjek, a tizediken vár. A tetőfeljárónál. Felmegyek. Gyalog, hogy a liftet ne lélegezzem be, ott tenyésznek, ott ezrével lehetnek. Tényleg egy bolygót kötött a derekára. Azt mondja, ez a Hold. Ha szerencsénk van és működik még a diszpécserszolgálat, kilövünk a világűrbe. Nem tudom, én, még… Hebegem. Ácsi! Mi van, berezeltél? Tán jobb itt bezárva élni, vírustámadásban? Bízzak benne, ez a legfontosabb, a megértés és a szeretet. Kölcsönösség. Ismeri az utazási lehetőségeket, évek óta a szakmában dolgozik. Menjek vele, a gyerekek is jöhetnek, a férjemet is hozhatom. Ha van szeretőm, őt is, csak ne nyígjon folyton. Ugye, rendes, higgadt, vírustalan ember a szeretőm? Hozhatom a könyvkiadómat. Többet nem, ennyi elég lesz. Szerinte a gennyes, bűzlő kiütése a kiber-vírustámadás miatt van. Babonából nem mondhatja ki a nevét. Ugye, tudom, miről beszél. Igen, persze, bólogatok. Egy barátnője, például, na, hogy járt? Egész nap ragozta, felrakott cikkeket és koporsós képeket, hullahűtőházat, mobil infúziós konténert. A Vatikánból jött a mail, hogy pozitív a tesztje. Karanténba vonulhatott. Napok óta nem írt, szóval nagy valószínűség szerint ő már nem él. Aki nem tartja be a szabályokat, leszedik. Szóval jobb, ha mihamarabb indulunk, mert a fertőtlenítőszer nem használ. Ugye, látom én is, amit mond? Bízzak meg benne! Figyeljünk embertársainkra, idézi a miniszterelnökét. Olga szerint minden érintés veszélyes. A tűzhely, egy liter tej, a hűtő kilincse, a garázskapu távirányítója, a műanyag virágok. A kilincseknél és a liftgombnál nincs fertőzöttebb tárgy. A vírus a Holdra nem megy át, ha van Isten. Meghal a világűrben, és Isten szépen él majd tovább. Meg az a pár ember, aki kilőtte magát a világűrbe, ez logikus, nem? Ebben az egyben bízhatunk. Előtte fertőtlenítünk. A gyerekeim imádják a Holdlabdát, amit a derekához kötött. Rugdossák, Olga fetreng a földön. Röntgenszemem nő. Próbálom elképzelni, hol kúszhatnak meg a vírustapadók a lakásban. Szúnyogcsípés (a falon egy átvészelte a telet), pók, rágcsálók. Az nem vastüdő. Lehet, hogy betegek vagyunk? Lehet, hogy átment rajtunk? Átlátszó, láthatatlan, gyilkos. Kisfiamnak 39 fokos láza van. Borogatás, pelenkák, köhögés. Telefon. Két nap alatt lemegy a láza. Érintések kellenek. A takarításhoz. A csomagok átvételéhez. Gumibőrű emberek állnak sorban a postán és a patika előtt. Üvegélet. Plasztikfalakat húznak az arcok elé. Főzök. Mosogatok. Főzök. Takarítok. Oldalas, len­csefőzelék, hal. Rizs, krumpli, tészta. Bevásárlás: sorban állás bőr nélkül. Nincs arcuk, csak maszkjuk. Ha elmegy a szaglásod, elkaptad a vírust. Szimatolok. Először a bútorokat, utána a hörcsögalmot, a romlott tegnapi halat. A rohadt retket. Szép a bűz, örülök minden rohadásnak. Most már akkor is tudom, hogy Olga kiment a lakásából, ha nincs ott. Érzem foltjainak a szagát. Nem kapsz majd levegőt. Mesterséges tüdő. Megállás nélkül köhögsz majd. Hörögsz és elfogy a levegőd, ezek a vírus utolsó stádiumának a tünetei. Ez áll a cetlin, amit Olga becsúsztat egy vírusvédő zacskóban a bejárati ajtónk alá. Megszólalni sem bírok. Végül nem csöngetek át. Olga ezt beleegyezésnek veszi. De aztán órákon át hiába várom az indulásunkat. Persze a gyerekek élvezni fogják, legalább történik velünk valami. Most már én is ki akarok lőni a világűrbe! Erre ébredek másnap reggel. Gyorsan elmegy a nap. El is felejtem az egészet, annyi a teendőnk a lakásba bezárva. Szép tavaszi este kerekedik, csillagok, telihold, mindjárt húsvét. Sonka feltámadással, kiülök a lodzsára. Nézem az eget, a mennyet fürkészem és Jézus testét gézzel bekötve, sebekkel, szögekkel. Épp azt a pillanatot kapom el, amikor Olga kilövi magát. Ott van, kapaszkodik a Holdlabdába. Ő az, repül! Szóval nem várt meg minket. Elindult, a derekára kötözött léggömbökkel. Ez a hajó is elúszott. Nincs menekvés. Bűnhődni fogunk. Súgja az égből Olga vékony, elmúló cérnahangon. Itt rohadunk meg Pesten.

Debreczeny György: Szóhasználat

Debreczeny György
Publikálás dátuma
2020.08.01. 12:19

Fotó: Yulia Panova / Shutterstock
"használt szavaimat ki halássza ki? / na és a gyári újakat?"
1. (hol az a boldogság?) „hol az a boldogság, melyről az újságokban írnak?” Venegyikt Jerfoejev hol az az újság melyben a boldogságról írnak? hol az az írás? hol az a boldogság? műanyag vödörbe szedtem egyetlen cseresznyefánkról június közepén a cseresznyét ha már meggyet nem szedhettem róla aztán a vödör tartalmát műanyag ládába ürítettem amelyet előzőleg gondosan kibéleltem újságpapírral hol az a műanyag boldogság amely valódi? egy műanyag ládából cseresznyézünk? hol az a boldog szó? hol az a boldog műanyag amely önmagát bontja le? hol az a régi újság az a megboldogult? 2. (a boldogság ígérete) szavak a szótárból hol a boldogság szó mostanában? a szupermarketek polcain? talán egy újságcikkben? egy szótár mélyén valahol? a politikusok nyilatkozataiban? az ígéret az a kijelentés amellyel valaki ígér valamit az ígéret földje a boldogság a jólét országa ígérj nekem valami szépet az ígéret átvitt értelemben nagy reményekre feljogosító személy akitől a jövőben sok szép ígéretet várhatunk hát reményre ígéretre fel! tűzifát vitt átvitt értelemben az erdőből a tüzelőtárolóba onnan a kályhába s az így lett áthozat a melegnek bemutatott tűzifa-áldozat de sok fűtetlen szobában hol a tűzifa mostanában? ígérj boldogságot és tűzifát és meggyógyul az én lelkem 3. (szóhalászat szóhasználat) szóhalászat szóhasználat használt szavaimat ki halássza ki? na és a gyári újakat? olyan szótlan vagyok ma mint a kovászos uborka kapros sós fokhagymás lében leben und leben lassen hogyan használjam a halászat szót ha ma nem akarok az üvegből egyetlen uborkát sem kihalászni? hol kezdjem mai szóhalászatomat? hogyan készítsem el a zsákmányt? az uborkásüvegből ki halássza ki kovászos szavaimat? szóhalászat szóhasználat jaj de szép a halászháló jaj de szép az uborkásüveg!

A nők többsége a szüzességét is a Balatonnál veszti el

Rácz I. Péter
Publikálás dátuma
2020.08.01. 11:19

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
A tóhoz való érzelmi viszony a döntő: egyszerűen a szabadságot jelenti – mondja Kiss Noémi, akinek Balaton című novelláskötete hétfőn jelenik meg a Magvető Kiadó gondozásában. A Kádár-kor fullasztó levegőjét megidéző tizennégy novella kapcsán Ötvös Csöpi éppúgy szóba került, mint Zöld Sándor egykori belügyminiszter.
Bizonyos értelemben nyári olvasmányként tűnik fel a 14 novellát magába foglaló Balaton című kötet, valamilyen vonatkozásban mindegyikben megjelenik vagy az elbeszélés terepéül szolgál a tó. Eleve tematikus gyűjteménynek íródott vagy az egyes írások egy idő után egyfelé konvergáltak?  Jó ideje könyvekben gondolkodom, nem pedig különálló történetekben. A Sovány angyalok megjelenése után 1-2 évvel a ma legismertebb „balatoni író”, Podmaniczky Szilárd kért fel, hogy írjak a Balatonról az általa szerkesztett SiópArt című folyóiratba – nem is tudva, hogy a gyerekkoromban ez volt a legfontosabb hely, a legörömtelibb és egyben a legdrá­maibb kalandok terepe is. A Piócák című novellát küldtem el neki. Interjút is készített velem a tóhoz fűződő viszonyomról, s ezek után kristályosodott ki bennem a gondolat, hogy a következő kötetem Balaton-központú lesz. A Balatonhoz fűződő meghatározó viszonya engem is érdekel, de ahogy az első novella, a Honeckerpapucsok erős felütése – „Az NDK-val együtt tűnt el a Balaton” – is cezúrával él, úgy én is egyfelől a ’89 előtti, gyerekkori, másfelől a már felnőttként, akár két kisgyerek édesanyjaként megtapasztalt élményeire lennék kíváncsi.  „Anya, én olyan szomorú vagyok, mindig megkönnyezem, amikor ott kell hagyni a Balatont” – mondta a kisfiam, amikor idén elutaztunk Révfülöpről. Ez alapján is azt gondolom, igazából nincs különbség, hogy a ’80-as években vagy 2020-ban megy le az ember a Balatonra. Ráadásul nagyon hasonló a helyzet, hiszen ma is a magyarok háromnegyede itt nyaral, már aki megengedheti magának egyáltalán a nyaralást. Pontosan úgy, ahogy a ’80-as években. A tóhoz való érzelmi viszony a döntő. S ez nem valamilyen ökológiai érdeklődés a nádasok és az állatviláguk iránt, hanem egyszerűen a szabadságot jelenti – ezért is került rá a könyv borítójára: ez a szabadság könyve. Amúgy a borító a Balaton kockacukor korabeli mintázata. A Kádár-korra eső gyerekkorom fullasztó közegéből kiszabadulva, a tó partján valami egészen nagyszerű dolgokat élhettem meg. A Balaton ideális egy gyereknek, hiszen a vize selymes és langyos. Nem hideg-jeges, nem sós, nincsenek benne ragadozók, órákig fürödhetsz és úszhatsz is benne, mert nincsenek áramlatok, lökések, hínárkötegek. Nem csap a sziklához a víz. Arra már felnőttként jöttem rá, hogy társadalmilag is mennyire érdekes volt: kikkel, milyen családokkal kerülhettünk ott kapcsolatba, hogyan lett valakinek nyaralója, miért tartották fontosnak a németek, hogy újra és újra eljöjjenek?… Nekünk Siófokon volt a nyaralónk, itt volt az első diszkó, az első dj-k, itt vehettél először menő nyugati cuccokat a ’80-as években – ahogy nagyvonalakban az Ötvös Csöpi-filmek is mutatják. A szerelem, párkapcsolat és az ártatlanság is a tóhoz köthető, a bőr és a víz, a piócák húzogatása, az iszapbirkózás, sátrazás. Az agyagos pocsolyák. Ma már ebből nincs semmi, a nádasok nagyrészt eltűntek, a partot lebetonozták, nincsenek se nyugat-, se keletnémetek, a nyaralók szociológiai összetétele is megváltozott. De az érzelmi viszony most is erős, tehát nekem íróként könnyű volt előhívni az emlékeket. Amit viszont előhívtam, idővel épp az ellenkezője lett: szenvedélyes, de drámaian fájdalmas. Összesűrűsödik benne a kor sovány levegője. És a novellákban részben érvényesülő gyerekperspektívát mennyire volt könnyű létrehozni?  A magyar irodalomban az utóbbi időben rendkívül közhelyessé vált ez a gyermeki szemszögből való ábrázolás, én ettől kifejezetten ódzkodtam, kerülni próbáltam. Számomra az volt a fontos, hogy inkább ábrázoljon ez a hang, mint hogy ezt a hangot megteremtsem. Nagyon jó gyereknyelven beszélni, tisztán, élesen és némileg redukáltan – nálam ez a nyelv volt meg először. És hát szerencsés vagyok, mert van két tízéves gyermekem, akiket egész nap hallhatok. Térjünk egy kicsit vissza a habokba: mikor úszta át először a Balatont?  Amikor abbahagytam a verseny­úszást, évekig nem mentem medencébe. Megundorodtam a klóros víztől, ám egyszer az egyetemista barátaim, akikkel együtt nyaraltunk, rávettek, hogy ússzuk át a tavat. Aztán többször részt vettem a Balaton-átúszáson. Már régóta terveztünk gyereket a férjemmel, de csak nem lettem várandós, így az egyik átúszás előtt megfogadtam, ha ez sikerül, az is fog! Erre már kifejezetten rágyúrtam, edzettem, hogy jó időt ússzak, Risztov Éva nyert abban az évben, fél órát vert rám. Ráadásul mindjárt ikerterhes lettem. Szóval tényleg sokat köszönhetek a Balatonnak. Szép, mitikus kapcsolat. Ezek szerint a könyv mottója a tó keletkezéséről sem véletlenül mitológiai.  Gyerekként nemcsak a nyaralónkba, de a SZOT-üdülőkbe is eljutottam, ott pedig a kultúrafelelősök annyiszor elmondták a könnycseppekből való keletkezését, hogy adva volt a metafora.
Mielőtt teljesen elringatnának bennünket a hullámok, a novellákban a nosztalgikus érzések felelevenítése mellett hullát sodor partra a víz, egyéni és közösségi traumák, személyes veszteségek, szabadság iránti vágyak, hatalmi kegyetlenkedések, abszurd helyzetek, alkoholizmus, homoszexualitás témái kerülnek felszínre. A magyar tenger tragédiák színhelye is, vagy maga a tragédia. Mintha lebontani igyekezne mindenfajta turisztikai imázst.  Nem volt tudatos, de valóban, a Balaton lehet veszélyes és tragikus is. A magyar társadalomban a nők többsége a szüzességét is a Balatonnál veszti el. Ezt most képletesen értem, vége az ártatlanságnak, a tópart a társadalmi visszásságokkal is szembesít. Szenvedéllyel, betegségekkel, elfordulással, agresszióval, vetélkedéssel. Itt szembesültem először az alkoholizmussal… Egy balatoni nyaraló, ahol az egész nagy család – 16-20 ember – együtt üdül egész nyáron, összezárva, sűrű mikroklímával bír. Amikor ezekből építkezve megírtam a novellákat, akkor láttam csak, hogy mennyire nyilvánvalóan fonák történetek kerekedtek ki a gyerekkor eseményeiből – és örültem neki. Arra azért ügyeltem, hogy sértődés ne legyen belőle, ezek az elbeszélések koncentrált fikciók. A nagyapa figurája is, aki visszatérő alakja a novelláknak és egyfajta mentor funkciót lát el az elbeszélő (kis)lány mellett?  Ő igazán valóságos, tapintható. Nagyapám 1986-os halálával olyan trauma ért, hogy hosszú ideig alvási gondjaim voltak. Nehéz volt egyedül feldolgozni és elviselni a halálát, túl sok minden tapadt hozzá, projektáltam, egyedül maradtam, fáztam. Akkor jöttem rá, milyen nagyon fontos volt számomra. A pénzét a hatalmas könyvtára bővítésére fordította, rengeteg könyvet, novellát, verset felolvasott nekem. Rendőrorvosként a Belügyminisztériumnak dolgozott 1948–1951-ig, miközben – és miután főleg – meggyőződéses antikommunista volt. Anyukám elmondása szerint ő helyszínelt Zöld Sándor belügyminiszter halálánál. A sportban is rendkívül támogató volt, a nagyanyámmal mindig elkísértek a versenyeimre. Szerepel a kötet egyik különösen kiemelkedő novellájában is, az ötvenes évek elejére visszautaló Kanálislányban, ami egy gyerekgyilkosságot ír le, méghozzá valósnak tűnő dokumentumok, orvos szakértői vélemények beidézésével. A Nyitott mondatban megjelent (2020. április 17.) Réce Anna, 1951 című elbeszéléssel egy tendenciára mutat – esetleg egy következő könyvre?  A stég című novella kapcsán, ahol a helyszínelést a nagyapa végzi, érdekesnek tűnt továbbkutatni az 1948–51 közötti rendőrorvosi ügyeit, de a levéltárban név alapján nem lehetett tájékozódni, így sok doboz iratot át kellett lapoznom. Egy konkrét eset érdekelt, amiről annak idején otthon is mesélt: TF-es vagy műegyetemista sportoló lányok összefogtak és meggyilkoltak egy trafikost a Gellért-hegy környékén, miután az szexuális szolgáltatásokért cserébe nyugati árucikkekkel fizette ki őket. Ezután kerültek elő a női sorsok, ahol a nagyapám halottszemlézett – ilyen volt a Réce Annában megírt történet is –: a korban rengeteg nő nem tudta máshogy megoldani az igen komoly egzisztenciális problémáját, csak úgy, hogy megszabadult a gyermekétől. Több ezer oldalam van most ezekről az ügyekről. Akkor némi megnyugvásként az eljövendő kötetről térjünk vissza egy múltbeli könyvre: a Rongyos ékszerdoboz úti jegyzetei az új kiadásban már bővültek. Nem mindennapi helyekre utazik rendszeresen, de minek köszönhetően, mi hajtja?  Paul Celan költészetével foglalkozva kerültem kapcsolatba az egyetemünk kulturális és vizuális antropológia tanszékének kutatóival, akikkel aztán többször is elutaztam a költő szülőföldjére, Bukovinába – majd egyre tovább, kelet felé, a Kaukázusba. Rengeteg biztatást kaptam a folytatásra, amikor az irodalmi útirajzaim megjelentek. Nekem is egyre fontosabbak lettek ezek az utak, sokat tanultam az antropológusoktól, ezekkel az utazásokkal olyan világ tárul fel előttem, amiről a magyar irodalom szinte egyáltalán nem közvetít: a volt szovjet tagállamok, Grúzia, Örményország, Azerbajdzsán társadalmairól, lakóinak életéről. Ahogy azonban a Balaton-könyv sejtetni engedi, a ’80-as években mindenki számára vágyott Nyugatra is eljutott, a Csendes-­óceán partjára – ahol a víz sós, cápáktól hemzseg…  Tavaly a családdal fél évet töltöttünk Kaliforniában, a Balaton-könyv jelentős részét ott írtam. Illetve a Duna partján, ahol ma élek. Így volt alkalmam összevetni azokat a képzelgéseimet, amiket a ’80-as években a tó partján gondoltam Amerikáról és az óceán vízéről, a valósággal. Vagy az indiánozásainkat, aminek alapját a szocialista indiánfilmek képezték, a valódi rezervátumok világával. Ami az óceánt illeti, úszni tényleg nem tudtam benne, ahogy a Balatonban, az áramlás minduntalan a sziklákhoz vetett, majdnem komolyabban is megsérültem. Nem ugyanaz a világ.

Kiss Noémi

író, irodalomtörténész, a Miskolci Tudományegyetem Magyar Nyelv és Irodalomtudományi Intézetének adjunktusa. Legutóbbi kötetei: Ikeranya. Az első év (2013), Sovány angyalok (2015), Rongyos ékszerdoboz. Utazások Kelet-Euró­pában, Bukovina, Galícia, a Balkán, a Kárpátok és a Kaukázus tájain (2018), Lámpaoltó Pöttyös néni (2018), Balaton (2020.) Művei német, bolgár, szerb és angol nyelven is megjelentek. 2011-ben könyvet írt a fotográfia és az irodalom kapcsolatáról Fekete-fehér címmel. Történész férjével és ikergyermekeivel