gyilkosság;Komárom;

2020-07-30 10:34:41

Meghosszabbították a két komáromi férfi letartóztatását, akik a gyanú szerint halálra verték a lakótársukat

A gyanúsítottak továbbra is tagadják bűnösségüket.

Továbbra is tagadja a bűnösségét az a két férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy június 17-én a késő esti órákban halálra verték az alkalmai ismerősüket – közölte a 24.hu megkeresésére Borbély Veronika, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes szóvivője. Hozzátette, hogy a Tatabányai Járásbíróság egyetértett a főügyészség indítványával, és három hónappal meghosszabbította a gyanúsítottak letartóztatását.

A portál felidézi: a két negyven körüli férfiszívességi lakásfelhasználóként lakott az őket befogadó sértettnél. Egyik este addig verték ittasan a jótevőjüket, amíg a többszörös törések és a kialakult belső vérzések miatt a férfi életét vesztette. Kiderült, hogy mindkét férfi volt már büntetve korábban, megélhetést biztosító jövedelemmel pedig egyikük sem rendelkezik.

Mivel esetükben komolyan tartani lehet attól, hogy újabb szabadságvesztéssel járó bűncselekményt követnének el, vagy megpróbálnának elrejtőzni a hatóságok elől, ezért az ügyben eljáró nyomozási bíró az ügyészi indítvánnyal egyezően meghosszabbította a letartóztatásukat.