Előfizetés

Csak az NNK laborjaiban lesz 30 500 forint az „utazási” koronavírus-teszt

D. A.
Publikálás dátuma
2020.07.31. 10:07
Illusztráció
Fotó: Varga György / MTI
A tisztiorvosi szolgálat kereken 100 mintavételi pontot jelölt ki a turistáknak. A szervezet honlapja alapján úgy tűnik, a szolgáltatásnak egységes ára lesz.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) honlapján közzétette azoknak a vizsgáló helyeknek a listáját, ahol elvégeztethető a koronavírus kimutatására szolgáló önköltséges PCR-teszt. A mintegy száz helyszínen zömében magánszolgáltatók biztosítják a vizsgálatot. Az NNK a honlapján közzé tette az állami laborszolgálat díjtételeit, az egyéb vizsgálóhelyek árairól Müller Cecília országos tiszti főorvos a köztévé hírműsorában azt mondta: a tesztelés előtt a konkrét költségekről érdemes a választott szolgáltatónál érdeklődni. A hivatal honlapján lévő árlista szerint a mintavételért 3500 forintot, a tesztért további 27 ezer forintot kérhetnek el, az angol nyelvű igazolás további ezer forintba kerül. Azt ígérik, hogy az átlagosan 30 500 forint ellenében a tesztek eredménye 24 óra alatt elkészül. Akinek ennél előbb van szüksége a leletre, az 30 500 forint helyett 45 700 forintért juthat még aznap hozzá, feltéve, ha délelőtt tíz óráig megtörténik a mintavétel. Ugyanennyit kell majd fizetni akkor is, ha valaki szombati napon kéri a vizsgálatot. Az országos tiszti főorvos a köztelevízióban az MTI tudósítása szerint pénteken elmondta: szombattól a sárga vagy piros besorolású országból Magyarországra érkezőknek kötelező 14 napra házi karanténba kell vonulniuk, amit kiválthatnak két negatív PCR-teszttel. Az országba lépők a határon egészségügyi vizsgálaton esnek át, kapnak egy értesítést a kötelező karantén elrendeléséről, valamint egy piros cédulát, amit kötelesek elhelyezni a lakásuk ajtaján. Aki mentesüni szeretne a karantén alól, annak az országba lépést követően kérelmet kell benyújtania a területileg illetékes járási hivatalhoz, illetve Budapesten a kerületi hivatalhoz, melynek díja háromezer forint. A kérelmező ezután kap egy rendelkezést, amelynek birtokában a tesztelés idejére elhagyhatja a karantént és felkeresheti az általa választott mintavételi helyet. Ezek listája megtalálható a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján. A mintavételi helyek felkereséséhez tömegközlekedési eszközt nem lehet igénybe venni, és előzetesen egyeztetett időpontban, maszkban kell érkezni. A teszt eredményét e-mailen vagy - az ügyfélkapuval rendelkezőknek - az e-téren keresztül küldik el a laboratóriumok, az eredményről a kérelmezőnek kell tájékoztatni a hatóságot (a területileg illetékes kormányhivatal kerületi vagy a járási hivatal népegészségügyi osztályát). A sárga besorolású országból érkezők az első negatív PCR-teszt után elhagyhatják a karantént, de kötelező elvégezniük a második tesztet is. A piros besorolású országból érkezők a második teszt eredményéig kötelesek karanténban maradni. A karantén, illetve a tesztelés kötelezettsége alól mentesül az, aki a határon bemutat két, a Magyarországra lépést megelőző 5 napon belül, de 48 óra különbséggel elvégzett, negatív PCR-tesztet vagy egy igazolást arról, hogy az elmúlt fél évben átesett a koronavírus okozta betegségen. Piros besorolású országból külföldi állampolgár nem léphet be Magyarországra, a sárga besorolású országokból belépő nem magyar állampolgárokra ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a magyarokra.

Huszonegy új koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.07.31. 09:52

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
73 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 6-an vannak lélegeztetőgépen.
Huszonegy újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4505-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma változatlanul 596 fő, 3353-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 556 fő – közölték pénteken a kormányzati tájékoztató oldalon. Az aktív fertőzöttek 34 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, és a gyógyultak 45 százaléka budapesti. 73 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 6-an vannak lélegeztetőgépen. Az oldal adatai szerint 339 163 mintavétel történt eddig. „A járvány továbbra is jelen van és több országban erősen terjed, ezért a járványügyi készültség továbbra is érvényben van. Az a cél, hogy a vírust a határon kívül tartsuk és a további szigorításokat, korlátozásokat elkerüljük. Ezért léptek életbe a beutazási korlátozások, amelyek célja, hogy megakadályozzuk a fertőzés külföldről történő behurcolását és a járvány magyarországi fellángolását. A sárga és piros besorolású országokból hazatérőknek, valamint mindazoknak, akiknél a járványügyi kontaktkutatás során elrendelik, hatósági házi karanténban kell maradniuk. A beutazási korlátozások bevezetése óta a hatósági házi karanténban lévők száma emelkedett, jelenleg 8083 embernél van érvényben. Az Operatív Törzs a hatósági házi karantén betartásának fokozott ellenőrzésére kérte fel a rendőrséget. Az általános szabályok változatlanok: továbbra is viselni kell a maszkot az üzletekben, a tömegközlekedésben és továbbra sem tartható 500 fő feletti zenés, táncos rendezvény” – írták. Az oldal térképe alapján továbbra is Budapesten (2053) és Pest megyében (685) van a legtöbb fertőzött. Ezt követi Fejér (380), Komárom-Esztergom (312) és Zala (265) megye. A legkevesebb fertőzött Tolna (15), Békés (16), Jász-Nagykun-Szolnok (24) és Vas (25) megyében van Magyarországon. 

17,3 milliónál a koronavírus-fertőzöttek száma a világon

A világon 17 297 276 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 673 171, a gyógyultaké pedig 10 132 579 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban még 17 029 155 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 667 011, a gyógyultaké pedig 9 948 163 volt. A fertőzés 188 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

Orbán: Nem kapunk pénzt az Európai Uniótól, valójában a nyugatiak által innen kivitt pénz egy részét szereztük vissza

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.07.31. 08:26
Orbán egy 2016-os Kossuth Rádiós interjú közben
Fotó: Anadolu Agency / Hungarian Prime Ministry Press O
Az a beállítás, hogy ők méltóztatnak nekünk „lökni egy kis pénzt”, a miniszterelnök szerint „megalázó és nem fedi a valóságot”.
„Azt nem tudom megmondani, mi lesz, csak azt, nekünk mit kell tennünk” – mondta Orbán Viktor péntek reggeli interjújában, a Kossuth Rádióban, arra a kérdésre válaszolva, meddig lehet kivédeni, hogy Magyarországon is elinduljon felfelé a koronavírus-fertőzöttek száma. A miniszterelnök kiemelte:
  • nem szabad feladni a higgadt védekezést, mindig legyen a fejünkben, hogy a vírus itt van közöttünk, nincs még vakcina,
  • a kormány pedig megpróbál kiszámítható döntéseket hozni. Több száz ember áll készenlétben a háttérben, az operatív törzs keddenként tesz javaslatot a kormány számára, ezekről szerdán döntenek, a döntések pedig péntekenként léphetnek hatályba.
„Itthon a legbiztonságosabb, itthon tudunk vigyázni egymásra” – üzente a miniszterelnök. Azokat, akik mégis külföldre utaznak, arra kérte, úti célul a zöld jelzésű országokat válasszák. Kiemelte: sok országban megindult a járvány második hulláma, Nyugat-Európában kevésbé drámai, de romlik a helyzet. Orbán hangsúlyozta: a magyar védekezés bevált, és ha tartjuk azt, ahogy eddig együtt éltünk a vírussal, nem lesz baj. Hozzátette, hogy nem olyan helyzetben vagyunk, mint az első hullámnál, márciusban az egész világ felkészületlenül állt a járvány előtt. Szerinte kiderült, hogy Európa egyik legjobb egészségügyi rendszere a magyar, a védekezéshez szükséges eszközöket mi gyártjuk, és minden védőeszközből annyi készül, amennyi kell. Ám az eszközök mit sem érnek, ha a mindennapi élet szabályai nem jók, és az emberek nem tartják be, ezért fontos a nemzeti konzultáció – vélekedett. Orbán megismételte, hogy továbbra is az idősek vannak a legnagyobb veszélyben, vigyázni kell rájuk. Azt javasolta, hogy „miután most jól van beállítva a védekezés szintje”, és minden változás kockázatot jelentene, ne változtassunk.

„Kanyarban kell előzni”

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy augusztus 15-e után sem lesznek nagy létszámú (500 fő feletti) zenés-táncos rendezvények. Orbán most arról beszélt: a kormány több mint ötmilliárdot különített el, és a turisztikai ügynökség kidolgozott egy programot, garázskoncerteket ajánlanak. Azt mondta, hogy amikor könnyűzenészekről beszélünk, csak a színpadon lévőket látjuk, pedig sok mindenki van a háttérben, például világítók, hangtechnikusok. 800 milliárdot kifejezetten a cigányzenészek megsegítésére különítettek el. „Azt hiszem, hogy amit lehetett a kormány megtett” – fogalmazott a miniszterelnök. A gazdaságvédelmi intézkedésekkel kapcsolatban kiemelte: a magyar munkaügyi statisztika „a dzsungelhez hasonló”, különböző mutatók különböző bázisokkal számolva. Azt mondta, összességében a dolgozók számának növekedését tekintve megtört a lendületünk, de közel vagyunk ahhoz, hogy bekövetkezzen, hogy annyi munkahelyet hozzanak létre, amennyit a vírus tönkretett, ehhez viszont kell még „néhány hét”. Arra a kérdésre, mi lesz akkor, ha jön a második hullám, Orbán azt mondta, a gazdasági védekezésnek egy speciális változatát alakították ki. Felidézte Matolcsy György jegybankelnök szavait, aki úgy fogalmazott, „kanyarban kell előzni”, és azt mondta: nem érhetjük be sikeres intézkedések átvételével, különleges válságkezelési eszközöket kell kitalálni, mely nem azonos a többi országéval. Azt mondta, ilyen, hogy a kormány nagy összegeket és szabályváltozásokat eszközölt a beruházások területén.

„Megalázó és nem fedi a valóságot”

Az uniós költségvetéssel kapcsolatban azt mondta, hogy bár a magyar nyelv valamiért úgy rögzítette, „pénz kapunk” az Európai Uniótól, valójában az innen a nyugatiak által kivitt pénz egy részét szereztük vissza. Szerinte egyenlőtlen feltételekkel vállaltuk a versenyt, és ezért jár nekünk esélyegyenlőséget teremtő pénzügyi visszatérítés, az a beállítás, hogy ők méltóztatnak nekünk „lökni egy kis pénzt”, „megalázó és nem fedi a valóságot”.