A kormány következetes. 2010-től kezdve érvényt szerez a miniszterelnök nagyívű tézisének: segély helyett munka elvén kell szervezni eztán a munkaalapú társadalmat. Az így verbuválódott közmunkások külön kasztot képeztek a munkavállalók között. A modern kori kényszermunka a valóditól abban különbözött, hogy valamicske pénzt is adtak érte. A koronavírus-válság kezdetére, mert a kormánynak is kezdett terhes lenni a közpénzből finanszírozott értelmetlen foglalkoztatás, minimálisra csökkent a létszámuk.
Mindig lesznek azonban akik rákényszerülnek a kormány kegyére, mert máskülönben nem juthatnak a megélhetést jelentő forintokhoz. E tekintetben a mostani válságot is sajátos módon kezeli a kormány. Általános elv volt külhonban, hogy a vásárlóerőt fenn kell tartani, ezért a kormányok a munkáltatók által fizetett csökkentett bért kiegészítették úgy, hogy az majdnem elérte a válság előttit, tehát a korábbi életszínvonal közel tartható volt. Nálunk ettől elzárkózott a kormány, a vállalkozásoknak ad pénzt, az embereknek nem.
Most a zenészek, az előadók, a fesztiválszervezők és háttérkiszolgálóik kerültek kilátástalan helyzetbe, miután továbbra sem tarthatnak nagyobb létszámú koncerteket. Így erre az évre már biztosan bevételek, fizetések nélkül maradnak. Adódott volna a lehetőség, hogy normatív módon, azaz mindenki számára juttat annyit a kormány a közösből, hogy méltóságuk elvesztése nélkül átvészelik e szűkös időket. De nem - mert mint a kormányszóvivőin bejelentették -, kapnak támogatást, csak egy kicsit muzsikáljanak érte. Szervezzenek közelebbről meg nem határozott garázskoncerteket és részesülhetnek a kormány kegyében.
Az ínség nagy úr, az előadóművészek is emberek, hajlani fognak a hatalom szavára, húzni, pengetni fogják és még énekelnek is hozzá. És örülhetnek, hogy nem Nagykállóban éltek egykor, amikor a Kállayak az éhezőkkel egy 12 méter magas ínség-dombot hordattak össze kézi erővel, így kellett megszolgálni a kenyérnek való gabonát. Amit egy év múlva vissza is kellett fizetni.