Mátraalján, falu szélén…

Ezt legalább annyian tudnák folytatni, mint a Talpra magyart. Ki ne ismerné Fazekas Anna verses meséjét, az Öreg néne őzikéjét? Valahol megvan nálunk a nagyalakú, keményfedeles könyv is, Róna Emmy idilli rajzaival. Rajtuk minden szereplő csupa báj, egy se ronda vagy gonosz. Úgy látszik, Mátraalja már csak ilyen. Itt könnyen felbuzog a szívjóságnak árja, és ki-ki öreg néneként kezd viselkedni: „melegszívű, dolgos derék,/ mese őrzi aranyszívét”. Jelenleg épp az állam aranyszívét őrzi a mese. Hogy mennyire dolgos és derék, abba most ne menjünk bele, a lényeg, hogy a Mátrai Erőmű megvásárlásával megsegítette szegény kis Mészáros Lőrincet. Mit is tehetett volna, ha egyszer ott látta szomorkodni az út szélén? Ahol tudvalevőleg senkit nem hagynak. Öreg néne sem hagyta ott a sebesült őzikét. Öreg néne őzikéje, magyar állam Lőrinckéje. Mindketten jól jártak. A dolog úgy kezdődött, hogy az őzike, „sete-suta,/ rátévedt az országútra”. Illetve Lőrincke, aki egyáltalán nem sete-suta, sőt, a híresztelésekkel szemben valószínűleg gyors eszű, ravasz ember, mégiscsak veszélyes útszakaszra tévedt. Nem csoda, hogy nem figyelt. Tele volt a feje a sok beruházással: idegenforgalom, építőipar, agrárium, sport, média, ásványvíz, most meg még a Belgrád-Budapest vasútvonalat is neki kell megépítenie. Sok ez egy embernek. Pláne, ha őzike. Még jó, hogy a vasutat együtt építheti két kínai céggel. Jól meglesznek, így volt a társakkal az őzgidácska is öreg nénénél: „Cili cica, Bodri kutya,/ mellé búvik a zugolyba,/ tanultak ők emberséget,/ nem bántják a kis vendéget”. Majd bolondok lesznek, amíg jól tartják, etetik mindegyiket. Öreg nénéék. Illetve magyar államék. Jól indult a Mátrai Erőmű ügye is. Mészáros és társai a hírek szerint nem egészen 6 milliárdért vették, és egy év múlva az új tulajdonosok már ki is vettek több mint 11 milliárd osztalékot abból a tartalékból, amit az elődök az elkerülhetetlen környezetvédelmi és egyéb beruházásokra tettek félre. Ebből a Mészáros-féle cégeknek 8 milliárd jutott, vagyis hipp-hopp: már vissza is jött a vételár meg némi plusz. Az Erőműre többé nem is nagyon volt szükség - ki látott már őzikét erőművel? Ezt még Róna Emmy se tudta volna szépre színezni. Csak a baj volt vele. Igaz, előre lehetett tudni, hogy a szénerőműveknek sokat kell majd fizetniük a széndioxid-kibocsátásért, meg hogy a működési engedély csak 2025-ig érvényes. De ki lát bele egy őzike fejébe? Talán eleve egy bőkezű állami vevőnek akarta továbbadni? Talán előre így beszélték meg az erdei barátokkal? Vagy az átálláshoz nagy uniós támogatásban reménykedett? Ki tudja. (Ez az a pont, ahol figyelmeztetnem kell Önöket: el ne kezdjenek itt nekem strómanozni! Mészáros az ilyesmiért már jól beperelte az Együtt pártot. Nem nyert ugyan, de azóta mindenféle történt a bíróságok házatáján, persze csakis a függetlenségük érdekében. Az viszont kizárt, hogy az őzikézés sértő legyen. De tudom ajánlani a stróman helyett az „intéző” vagy „ispán” kifejezést is, igazán szép, tisztességes állás volt a nagyurak, akár a király birtokán.) Fokozta a bajt, hogy a cégek máris elkezdtek környezeti károkat okozni. Pusztultak a halak, fekete lett a patak vize. Őzike már nem mondhatta: „Várja patak, várja szellő,/ kék ég alján futó felhő”, helyette mérgesgázokra panaszkodtak. Az erőműre öt egész millió kártérítést rótt a szigorú hivatal, amikor túl nagy lett a botrány. Jó, igaz, hogy Mészáros ennyit naponta keres, többszáz milliárdja van, de akkor is! Ami fáj, az fáj. Az elemzők azt írták, valami nem stimmel az osztalékfelvétellel sem. A PTK szerint osztalékot csak akkor szabad kivenni a cégből, ha az nem veszélyezteti a fizetőképességet. Márpedig abban az évben, 2019-ben már gyűltek a viharfelhők: év végén már csak annyi volt a számlán, ami a dolgozók egy havi fizetésére sem elég. Még a végén vissza kellett volna tenni azt az osztalékot! Szerencsére ebben a pillanatban „arra ballag öreg néne./ Ölbe veszi, megsajnálja”, nagyon helyesen. „Friss szénával megeteti,/ forrásvízzel megitatja,/ mintha volna édesanyja”. Mi az, hogy „mintha”? Az állam mindnyájunk édesanyja. Hogy is lehetne rosszabb öreg nénénél? Gondjaiba veszi Mészárosékat, és megveszi a teherré vált Mátrai Erőművet. És mivel a szíve szakad meg azoktól a szomorú őzikeszemektől, nem a korábbi vételárat adja érte (amit már úgyis visszavettek osztalékként), hanem közel háromszorosát: 17 milliárdot. Ha lúd, legyen kövér. Ha őzike, akkor is. Csakhogy Tóth Bertalan, az MSZP elnöke hosszú huzavona után végre hozzájut a vevő állami vállalattól a papírokhoz. Hát nincs szíve ennek az embernek? Kiderül, hogy az ügylet jóval többe kerül: tőkeemeléssel, hiteltörlesztéssel és új hitelkerettel együtt jelenleg 75 milliárdra rúg. Nagyvonalú nemzet vagyunk: fizetjük. Bár aggaszt picit, hogy a mesében öreg nénének végül az egész őzike-pereputtyot etetnie kell: „Körülötte gidák, őzek/ látogatni el-eljőnek,/ télen-nyáron, évről évre…/ Gidára vár sós kenyérke.” Hát hiszen kedves jószágok: öreg néne őzikéje, magyar állam Lőrinckéje. Csak a sós kenyérkéből kezdünk kifogyni kicsit.    
Szerző
Lendvai Ildikó, volt országgyűlési képviselő
Frissítve: 2020.08.01. 07:29

A magyar dicsőség hete

Azt állította Orbán Viktor (rendszeres Kossuth rádióbeli interjújában), hogy „a járvány idején kiderült: a magyar egészségügyi rendszer Európa egyik legjobban teljesítő rendszere”. Ezzel szemben a tény az, hogy semmi ilyesmi nem derült ki, és a magyar egészségügy továbbra is az egyik legrosszabb Európában. A járvány nagyarányú elterjedését eleve nem az egészségügyi rendszer akadályozta meg, hanem az, hogy a lakosság fegyelmezetten betartotta az időben meghozott korlátozó intézkedéseket. Az egészségügy a legveszélyesebb időszakban fel sem volt készülve a pandémiára (ezt maga Orbán is elismerte), de még a legjobb rendszerek (mint a német) is legfeljebb a legsúlyosabb következmények enyhítésére képesek. Ugyanakkor az összehasonlítható adatok alapján a magyarok egészségi állapota és várható élettartama az egyik legrosszabb az unióban, az egészségügyre jóval kevesebbet költünk az átlagnál, az intézmények állapotáról pedig mindenkinek vannak személyes tapasztalatai. Lehet, hogy Orbánnak nincsenek? Azt is állította Orbán (ugyanott), hogy „egy nagy fenét kapunk pénzt az Európai Uniótól. Az innen kivitt pénz egy részét szereztük vissza”. Ezzel szemben a tény az, hogy az Európai Unió innen nem visz ki pénzt, csak a befizetett tagdíjat, a nyugati cégek pedig a saját befektetett pénzükből keletkezett hasznot viszik el, bár gyakran azt sem, mert ismét befektetik. Vajon mit szólna a miniszterelnök, ha a Mol vagy az OTP a külföldön szerzett profitját nem hozhatná haza? Csapatokat küldene a pénzért? Azt állította ezenkívül a miniszterelnök, hogy az uniós támogatás azért jár nekünk, mert a nálunk szerencsésebb országoknak „megengedjük, hogy védővámok nélkül idehozzák az áruikat, megengedjük, hogy beruházzanak, és versenyre kényszerítsenek bennünket, holott mi körhátránnyal indultunk”. Ezzel szemben a tény az, hogy Magyarország és a többi, volt szocialista ország éppen azért indult „körhátránnyal”, mert a szovjet KGST-világban nem volt verseny, nem volt szabad kereskedelem, és a versenyképtelen gazdasági ágakat az állam védte és támogatta, különben elvéreztek volna, mint a Trabant a Mercedesszel szemben. Amikor tehát csatlakoztunk a Nyugathoz, és megengedtük, hogy bejöjjenek a korszerű termékek, a nyugati cégek pedig itt beruházzanak, akkor ezzel a magyar versenyképesség nőtt, és a körhátrányunk már önmagában ezzel is csökkent. Az uniós támogatások rendszere pedig ott segít, ahol a szabad piac nem tud. Gyakran még a körhátránnyal induló Lőrinc barátnak is. Azt állította végül Orbán Viktor, hogy „a világ legjobb munkásai közé tartoznak a magyar munkások, és a világ legjobb mérnökei közé tartoznak a magyar mérnökök”. Ezzel szemben a tény az, hogy ennek a magyar szívet megdobogtató kijelentésnek nincs sok alapja. A magyarországi termelékenység még a Visegrádi Négyek másik három országának termelékenységétől is elmarad, a budapesti Műszaki Egyetem pedig a nemzetközi egyetemi rangsorokban általában a sok századik, futottak még egyetemek közt helyezkedik el. Rettegj, Németország! 
Szerző
Bolgár György
Frissítve: 2020.08.01. 07:28

Lázár kontra Orbán

Nem tagadta meg önmagát Lázár János abban az interjúban, amelyet csütörtökön olvashattak a Népszavában; ugyanazt a karakteres politikust láthattuk – olvashattuk – viszont, akit megismertünk kancellária miniszterként. Jól értesültek szerint nagyjából ez is okozta a vesztét; nemhogy Orbán Viktor feltétlen híveként, ellenkezőleg: olykor potenciális kihívójaként bukkant fel a nyilvánosságban. Sokan mondják: ez okozta vesztét, a hajdani harmadik legbefolyásosabb politikusból visszaesett hódmezővásárhelyi, na jó, szegedi potentáttá, akinek az lett volna a feladata, hogy elhódítsa a térséget részint Botka Lászlótól, részint pedig Márki-Zay Pétertől. Nagyjából úgy hangozhatott a miniszterelnöki utasítás: menj vissza oda, ahonnan jöttél és bizonyíts ott. Ami részint sikerült is: magabiztos győzelmet aratott az országgyűlési választásokon, Hódmezővásárhelyen, simán bemasírozott a parlamentbe, ahol ezt a simaságot azzal kívánta jelezni, hogy a patkó utolsó sorába ült. Hajlamosak lettünk volna ezt a lépését megint csak Orbánnal szembeni gesztusként értékelni, de az „Elnököt” nem abból a fából faragták, hogy az ilyesmit csak úgy lenyelje. Lázár bármennyire is új üstökösnek számított a Fidesz égboltján, a miniszterelnök túl nagy falatnak számított számára. És ő ezt nagyjából be is látta; belátta, amikor elfogadta a dohányügyi biztos megbízatását, majd a mezőhegyesi ménesbirtok koordinálásáért felelős miniszteri biztos beosztását. Lássuk be: ez nem éppen a parlamenti patkó utolsó sora, a kevély országgyűlési képviselő megnyilvánulása, sokkal inkább a behódolásé; nincs itt más út számára, csak az Orbán által kijelölt. Már persze, ha a politikát választja karrierje folytatásának is. Márpedig azt szánja, ez az említett interjúból is kiderül. Azt nyilatkozta: csak egy évre vállalja a tenisz szövetség vezetését, mert az ő útja a politika, nem pedig a sport. Amivel egyfelől beismerte: számára parkolópálya a sportvezetői megmérettetés, de azt is: csakis ezen a módon vezet az út vissza Orbán közelébe. Magyarul, bármily karakteres is volt ez a csütörtöki megszólalása, valójában nem volt más, mint annak elismerése, neki bizony be kell hódolnia. Be kell hódolnia annak az embernek, aki ma Magyarországon azt is meghatározza, hogy ki legyen egy-egy sportági szövetség irányítója, aki – ha azt akarja – Lázár János ültetheti a teniszező vezetőjének székébe, még akkor is, ha ő maga nem ebből a világból érkezett. Lázár ugyan úgy beszélt az orbáni felkérésről, hogy a miniszterelnök szabad döntési jogosítvánnyal ruházta fel - „nézz körül és döntsél", idézte Lázár Orbánt -, de mindannyian tudjuk, hogy a Karmelita kolostor-beli találkozón Lázár nem kerül valóságos döntési helyzetbe. De érezhette úgy is: Orbán utat nyitott számára, hiszen beleegyezett abba, hogy egy évre vállalja a szövetségi pozíciót. A miniszterelnököt ismerve: ebből nem következik feltétlenül az, hogy Lázárt visszaengedi a kormány közelébe, annyi azonban igen: ha továbbra is akarja őrizni önálló karakterét, akkor még a tenisz szövetség vezetése is sok lesz számára. Lázárnak tudnia kell: a HR-es továbbra is Orbán Viktor marad.  
Szerző
Németh Péter
Frissítve: 2020.08.01. 07:29