A demokrácia néppárti szemmel

Még áprilisban lapunk számolt be először arról, hogy az Európai Néppártban (EPP) felfüggesztett Fidesz azonnali kizárását kezdeményezi a dán Konzervatív Néppárt. Más tagpártok is jelezték, csatlakoznának a kezdeményezéshez. Akkor a felhatalmazási törvény verte ki a biztosítékot, ami azóta hatályát vesztette ugyan, de a járvány leple alatt sikerült azért becsempészni néhány olyan törvényt, amely nem feltétlenül azt sugallta, hogy Magyarország jogállam. Egyes nyugat-európai kereszténydemokrata pártok már szinte könyörögnek, hogy zárják ki végre a Fideszt az EPP-ből, mert egy tradicionális, keresztény értékeket képviselő pártcsaládban nincs helye olyan pártnak, amely rendre a populistákkal szövetkezik és az illiberális demokráciákat tartja mintának. Csakhogy az EPP-ben is működik egy véd- és dacszövetség, itt is akadnak olyan pártok, amelyek kiállnak a Fidesz mellett. Janez Jansa, a Szlovén Demokratikus Párt (SDS) elnöke, aki tavaly márciusban levélben követelte, hogy a néppártban ne legyen szavazás a Fidesz kizárásáról, idén tavasszal hazája miniszterelnöke lett, ami a magyar kormányfő pozícióit javította. Illúzió, hogy az EPP-ben meglenne a kellő politikai akarat a Fidesz kizárására. Hiába látszik eltökéltnek Donald Tusk, a pártszövetség elnöke, hiába állítja rendszeresen pellengérre a magyarországi jogsértéseket Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője, az ő elkötelezettségük a jelek szerint túl kevés. Az Európai Néppárt azonban ezzel egyre hiteltelenebbé válik, hiszen bár az EP legjelentősebb frakciójaként ki kellene állnia a demokrácia mellett, a kritikus pillanatokban védi a jogállamiságot megsértő politikusait. Más példák is ezt igazolják. Július közepén a szerb ellenzéki Szövetség Szerbiáért nevű csoport levelet írt az Uniónak, amelyben két szakértői csoportnak az országba küldését kérte. Ezek feladata az lenne, hogy felmérjék a demokrácia és a sajtószabadság állapotát. A szerbiai tüntetések hatására három európai parlamenti frakció, a szociáldemokratáké, a liberálisoké és a zöldeké is kiállt az ellenzék mellett, az EPP viszont hallgatott. A Néppártnak ugyanis nagy szövetségese Aleksandar Vucic elnök, akit rendszeresen meg is hívnak az EPP rendezvényeire. Olyannyira, hogy a június 21-én megrendezett csonka szerb voksolás előtt maga Tusk is kiállt Vucic mellett, miközben a választás demokratikus mivolta igencsak megkérdőjelezhető. Bulgáriában a hatalom döntéseibe kétes hátterű oligarchák is beleszólnak, s a hatalmi ágak szétválasztása az uniós csatlakozást követően 13 évvel is vágyálom. A lakosság nagyobb része Bojko Boriszov kormányfő leváltását követeli. Az EU-tól azonban aligha várhatnak együttérzést, a néppárt ugyanis védelmezi Boriszovot, pártját, a GERB-et egy évvel Szófia uniós csatlakozása után, 2008-ban vették fel az EPP-be. Sokszor éri bírálat – amúgy teljes joggal – az Európai Bizottságot, hogy nem lép fel kellőképpen a demokráciát sértő államok ellen. De mit is várhatunk a brüsszeli testülettől, ha egyik fontos alappillére egy olyan pártcsalád, amelynek a demokráciához fűződő viszonya – finoman fogalmazva – ambivalens.
Szerző
Rónay Tamás
EPP

Mátraalján, falu szélén…

Ezt legalább annyian tudnák folytatni, mint a Talpra magyart. Ki ne ismerné Fazekas Anna verses meséjét, az Öreg néne őzikéjét? Valahol megvan nálunk a nagyalakú, keményfedeles könyv is, Róna Emmy idilli rajzaival. Rajtuk minden szereplő csupa báj, egy se ronda vagy gonosz. Úgy látszik, Mátraalja már csak ilyen. Itt könnyen felbuzog a szívjóságnak árja, és ki-ki öreg néneként kezd viselkedni: „melegszívű, dolgos derék,/ mese őrzi aranyszívét”. Jelenleg épp az állam aranyszívét őrzi a mese. Hogy mennyire dolgos és derék, abba most ne menjünk bele, a lényeg, hogy a Mátrai Erőmű megvásárlásával megsegítette szegény kis Mészáros Lőrincet. Mit is tehetett volna, ha egyszer ott látta szomorkodni az út szélén? Ahol tudvalevőleg senkit nem hagynak. Öreg néne sem hagyta ott a sebesült őzikét. Öreg néne őzikéje, magyar állam Lőrinckéje. Mindketten jól jártak. A dolog úgy kezdődött, hogy az őzike, „sete-suta,/ rátévedt az országútra”. Illetve Lőrincke, aki egyáltalán nem sete-suta, sőt, a híresztelésekkel szemben valószínűleg gyors eszű, ravasz ember, mégiscsak veszélyes útszakaszra tévedt. Nem csoda, hogy nem figyelt. Tele volt a feje a sok beruházással: idegenforgalom, építőipar, agrárium, sport, média, ásványvíz, most meg még a Belgrád-Budapest vasútvonalat is neki kell megépítenie. Sok ez egy embernek. Pláne, ha őzike. Még jó, hogy a vasutat együtt építheti két kínai céggel. Jól meglesznek, így volt a társakkal az őzgidácska is öreg nénénél: „Cili cica, Bodri kutya,/ mellé búvik a zugolyba,/ tanultak ők emberséget,/ nem bántják a kis vendéget”. Majd bolondok lesznek, amíg jól tartják, etetik mindegyiket. Öreg nénéék. Illetve magyar államék. Jól indult a Mátrai Erőmű ügye is. Mészáros és társai a hírek szerint nem egészen 6 milliárdért vették, és egy év múlva az új tulajdonosok már ki is vettek több mint 11 milliárd osztalékot abból a tartalékból, amit az elődök az elkerülhetetlen környezetvédelmi és egyéb beruházásokra tettek félre. Ebből a Mészáros-féle cégeknek 8 milliárd jutott, vagyis hipp-hopp: már vissza is jött a vételár meg némi plusz. Az Erőműre többé nem is nagyon volt szükség - ki látott már őzikét erőművel? Ezt még Róna Emmy se tudta volna szépre színezni. Csak a baj volt vele. Igaz, előre lehetett tudni, hogy a szénerőműveknek sokat kell majd fizetniük a széndioxid-kibocsátásért, meg hogy a működési engedély csak 2025-ig érvényes. De ki lát bele egy őzike fejébe? Talán eleve egy bőkezű állami vevőnek akarta továbbadni? Talán előre így beszélték meg az erdei barátokkal? Vagy az átálláshoz nagy uniós támogatásban reménykedett? Ki tudja. (Ez az a pont, ahol figyelmeztetnem kell Önöket: el ne kezdjenek itt nekem strómanozni! Mészáros az ilyesmiért már jól beperelte az Együtt pártot. Nem nyert ugyan, de azóta mindenféle történt a bíróságok házatáján, persze csakis a függetlenségük érdekében. Az viszont kizárt, hogy az őzikézés sértő legyen. De tudom ajánlani a stróman helyett az „intéző” vagy „ispán” kifejezést is, igazán szép, tisztességes állás volt a nagyurak, akár a király birtokán.) Fokozta a bajt, hogy a cégek máris elkezdtek környezeti károkat okozni. Pusztultak a halak, fekete lett a patak vize. Őzike már nem mondhatta: „Várja patak, várja szellő,/ kék ég alján futó felhő”, helyette mérgesgázokra panaszkodtak. Az erőműre öt egész millió kártérítést rótt a szigorú hivatal, amikor túl nagy lett a botrány. Jó, igaz, hogy Mészáros ennyit naponta keres, többszáz milliárdja van, de akkor is! Ami fáj, az fáj. Az elemzők azt írták, valami nem stimmel az osztalékfelvétellel sem. A PTK szerint osztalékot csak akkor szabad kivenni a cégből, ha az nem veszélyezteti a fizetőképességet. Márpedig abban az évben, 2019-ben már gyűltek a viharfelhők: év végén már csak annyi volt a számlán, ami a dolgozók egy havi fizetésére sem elég. Még a végén vissza kellett volna tenni azt az osztalékot! Szerencsére ebben a pillanatban „arra ballag öreg néne./ Ölbe veszi, megsajnálja”, nagyon helyesen. „Friss szénával megeteti,/ forrásvízzel megitatja,/ mintha volna édesanyja”. Mi az, hogy „mintha”? Az állam mindnyájunk édesanyja. Hogy is lehetne rosszabb öreg nénénél? Gondjaiba veszi Mészárosékat, és megveszi a teherré vált Mátrai Erőművet. És mivel a szíve szakad meg azoktól a szomorú őzikeszemektől, nem a korábbi vételárat adja érte (amit már úgyis visszavettek osztalékként), hanem közel háromszorosát: 17 milliárdot. Ha lúd, legyen kövér. Ha őzike, akkor is. Csakhogy Tóth Bertalan, az MSZP elnöke hosszú huzavona után végre hozzájut a vevő állami vállalattól a papírokhoz. Hát nincs szíve ennek az embernek? Kiderül, hogy az ügylet jóval többe kerül: tőkeemeléssel, hiteltörlesztéssel és új hitelkerettel együtt jelenleg 75 milliárdra rúg. Nagyvonalú nemzet vagyunk: fizetjük. Bár aggaszt picit, hogy a mesében öreg nénének végül az egész őzike-pereputtyot etetnie kell: „Körülötte gidák, őzek/ látogatni el-eljőnek,/ télen-nyáron, évről évre…/ Gidára vár sós kenyérke.” Hát hiszen kedves jószágok: öreg néne őzikéje, magyar állam Lőrinckéje. Csak a sós kenyérkéből kezdünk kifogyni kicsit.    
Szerző
Lendvai Ildikó, volt országgyűlési képviselő
Frissítve: 2020.08.01. 07:29

A magyar dicsőség hete

Azt állította Orbán Viktor (rendszeres Kossuth rádióbeli interjújában), hogy „a járvány idején kiderült: a magyar egészségügyi rendszer Európa egyik legjobban teljesítő rendszere”. Ezzel szemben a tény az, hogy semmi ilyesmi nem derült ki, és a magyar egészségügy továbbra is az egyik legrosszabb Európában. A járvány nagyarányú elterjedését eleve nem az egészségügyi rendszer akadályozta meg, hanem az, hogy a lakosság fegyelmezetten betartotta az időben meghozott korlátozó intézkedéseket. Az egészségügy a legveszélyesebb időszakban fel sem volt készülve a pandémiára (ezt maga Orbán is elismerte), de még a legjobb rendszerek (mint a német) is legfeljebb a legsúlyosabb következmények enyhítésére képesek. Ugyanakkor az összehasonlítható adatok alapján a magyarok egészségi állapota és várható élettartama az egyik legrosszabb az unióban, az egészségügyre jóval kevesebbet költünk az átlagnál, az intézmények állapotáról pedig mindenkinek vannak személyes tapasztalatai. Lehet, hogy Orbánnak nincsenek? Azt is állította Orbán (ugyanott), hogy „egy nagy fenét kapunk pénzt az Európai Uniótól. Az innen kivitt pénz egy részét szereztük vissza”. Ezzel szemben a tény az, hogy az Európai Unió innen nem visz ki pénzt, csak a befizetett tagdíjat, a nyugati cégek pedig a saját befektetett pénzükből keletkezett hasznot viszik el, bár gyakran azt sem, mert ismét befektetik. Vajon mit szólna a miniszterelnök, ha a Mol vagy az OTP a külföldön szerzett profitját nem hozhatná haza? Csapatokat küldene a pénzért? Azt állította ezenkívül a miniszterelnök, hogy az uniós támogatás azért jár nekünk, mert a nálunk szerencsésebb országoknak „megengedjük, hogy védővámok nélkül idehozzák az áruikat, megengedjük, hogy beruházzanak, és versenyre kényszerítsenek bennünket, holott mi körhátránnyal indultunk”. Ezzel szemben a tény az, hogy Magyarország és a többi, volt szocialista ország éppen azért indult „körhátránnyal”, mert a szovjet KGST-világban nem volt verseny, nem volt szabad kereskedelem, és a versenyképtelen gazdasági ágakat az állam védte és támogatta, különben elvéreztek volna, mint a Trabant a Mercedesszel szemben. Amikor tehát csatlakoztunk a Nyugathoz, és megengedtük, hogy bejöjjenek a korszerű termékek, a nyugati cégek pedig itt beruházzanak, akkor ezzel a magyar versenyképesség nőtt, és a körhátrányunk már önmagában ezzel is csökkent. Az uniós támogatások rendszere pedig ott segít, ahol a szabad piac nem tud. Gyakran még a körhátránnyal induló Lőrinc barátnak is. Azt állította végül Orbán Viktor, hogy „a világ legjobb munkásai közé tartoznak a magyar munkások, és a világ legjobb mérnökei közé tartoznak a magyar mérnökök”. Ezzel szemben a tény az, hogy ennek a magyar szívet megdobogtató kijelentésnek nincs sok alapja. A magyarországi termelékenység még a Visegrádi Négyek másik három országának termelékenységétől is elmarad, a budapesti Műszaki Egyetem pedig a nemzetközi egyetemi rangsorokban általában a sok századik, futottak még egyetemek közt helyezkedik el. Rettegj, Németország! 
Szerző
Bolgár György
Frissítve: 2020.08.01. 07:28