Ijesztő balkáni gyermekdalok – „Önkéntelenül is démonizálják az idegeneket”

Nem Magyarország az egyetlen, ahol összemossák a menekültek identitását a vallásukkal – nyilatkozta a Népszavának Dr. Idil Akinci, az Edinburgh-i Egyetem kutatója.

Azzal kezdte, hogy nem szeretné használni a „muszlim migráció” kifejezést. Ez a két szó azonban szinte összeforrt Magyarországon és máshol is Európában. Mi az oka ennek a kategorizáló szóhasználatnak?

Magyarország történelme évszázadokig összefonódott az Oszmán Birodaloméval. Az Orbán Viktor által használt narratíva nagyon hasonlít az akkorihoz, a „muszlim megszállás” iránt kelt félelmet. A jelenlegi határok nem csak fizikai, hanem jelképes képződmények is amelyek történelmi emlékeket idéznek. A bevándorlók és menekültek hivatalosan nem mindig muszlim vallásúak vagy nem azonosítják magukat muszlimként, a politikai diskurzus mégis egységes, leegyszerűsítő, egydimenzióssá korlátozó kategóriába veszi őket, hiszen így könnyebb kiemelni a különbségeket „köztük” és „köztünk”. Nyugat-Európában legtöbbször szekuláris és liberális értékek alkotják a közösségek nemzeti önmeghatározásának a lényegét, aminek szerves része a befogadás. Ezen értékek nagyrészt, ha nem teljesen kimaradnak a populista narratívából, ahol inkább a kereszténység a központi eleme a nemzeti és európai identitásnak. Ezért is lehet az iszlám ilyen erős ellenpólus. A vallást kulturális kategóriává teszik. De azt is muszáj megérteni, hogy Magyarország nem egyedi ebből a szempontból. Például a balkáni országokban még mindig vannak gyermekdalok, amelyekben az oszmánok a mumusok, akik elrabolják a rossz gyerekeket. Ezzel a látszólag elhanyagolható részlettel önkéntelenül is démonizálják az idegeneket. Még azokban a nyugat-európai országokban is, ahol a közösségi kultúra pedig alapvetően szekuláris, egyre gyakrabban figyelhető meg tartózkodás a multikulturális értékek előtérbe helyezésétől és a kereszténység ott is fontosabbá válik a nemzeti identitás meghatározásában. Persze vannak csoportok, amelyek liberálisabb eszmékkel azonosulnak, néhányan tudatosan igyekeznek lebontani a sokszor készen kapott gondolkodásmódot, de bizonyos fokig mindenkit meghatároz a szocializálódása. Az Oszmán Birodalom hagyatékát pedig nem csak Orbán emlegeti folyamatosan, hanem Erdogan is. Ezt példázza az ajánlat, hogy építsenek új minaretet, renoválják a szigetvári mecsetet, régészeti munkálatokat finanszírozzanak vagy tárják fel Szulejmán szultán sírját. A muszlimellenes populizmust egyébként a történelmi, politikai és gazdasági körülmények között kell értelmezni, az állam és az állampolgárok érdekei alapján. A nemzeteknek identitásuk megtartásához mindig szükségük lesz kívülről érkező „másokra”. Napjainkban ez a fenyegetés egyre többször jelenik meg vallási köntösben, ez azonban nem jelenti azt, hogy ez törvényszerűen így is marad. Például nemrég láttuk, ahogy Törökország és Magyarország érdeke egy közös cél érdekében közeledett egymáshoz: mindketten „biztonsági zónát” akarnak Észak-Szíriában. A kérdés itt máris nem a „muszlim migrációról” szól, hanem a forrásokról. Az aggodalom mindig gazdasági, a „csomagolásnak” azonban érzelmileg mozgósítónak kell lennie.

Mi lehetne a megfelelő narratíva, amely kiválthatná a „muszlim migráció” fogalmát az európai politikai kontextusban?

A lényeg, hogy elismerjük a különböző muszlim csoportokat Európa egészében. Ezekbe beletartoznak azok a muszlim közösségek, amelyek évszázadok óta Európán belül élnek, még Magyarországon is, ugyanúgy mint azok a második, harmadik, vagy negyedik generációs muszlimok akiknek a szülei a 20. század közepén érkeztek a kontinensre. Őket sokan még mindig a „migráns” kategóriába sorolják. Ezen kívül vannak a menekültek, akik napjainkban leginkább, de nem kizárólagosan a szír polgárháború miatt érkeznek. Ugyanennyire fontos, hogy hasonlóan definiáljuk az „európaiságot”. Jó pár európai ország között hatalmas politikai, történelmi és kulturális különbségek vannak. Magyarországnak például kevés közös pontja van Norvégiával, „európai identitása” hangoztatásával mégis magához közelebb állónak sejteti, mint például Törökországot. Azt sem egyszerű megállapítani, hogy egyáltalán miben áll a „muszlimság”. A szimbólumokon alapszik, például a fejkendő, a hidzsáb hordásán, vagy a felmenőkön, az önmeghatározáson, az országon, ahonnan valaki származik? Az általunk „muszlimnak” tartottak esetében sokszor előfordul, hogy a saját önmeghatározásukban sokkal fontosabb az, hogy nők, munkavállalók, menekültek, stb.

Okozhat a vírus új migrációs hullámot Európába? Milyen eséllyel változtathatja meg a járvány az európai közösségek hozzáállását a bevándorláshoz és kifejezetten azokhoz, akik muszlimként határozzák meg magukat?

Egy dologban teljesen biztos vagyok: a pandémia sokkal láthatóbbakká tette a határokat. A világban való utazás elsősorban a nemzetiségen, a lakhatási jogokon és az állampolgárságon alapul, olyan kategóriákon amelyeken a bevándorlók és menekültek legtöbbször kívül rekednek. A populista vezetők pedig a migráció ellehetetlenítésére használhatják az eddiginél szilárdabb határokat. Az Egyesült Királyságban és máshol, például az Öböl-menti országokban egyértelműen látszik, hogy a vírus nem csak a külső de az egyes közösségek közötti belső válaszvonalakat is megszilárdította. Kinek van hozzáférése ingyenes egészségügyi ellátáshoz és kik dolgoznak a járvány frontvonalában? Ez nagyon is függ az illető bevándorló státuszától, rasszbéli és etnikai hovatartozásától. A járvány és a migráció összefüggését illetően minden azon múlik, hogy lesz-e újabb hullám, amit pedig az határoz meg, hogy az egyes országok mennyire sikeresen kezelik a járványt felkészültségükkel vagy lehetőség szerint védőoltással. Ezek azok a tényezők, amelyek az embereket ismét egyes régiók felé irányíthatnák és itt nem csak Európára gondolok, hanem bármely olyan helyre, ahol nagyobb esélyét látják a biztonságuknak.