Szegény gazdag

Egész életében attól rettegett, hogy elszegényedik. Középszerű fiatalember, negyven éves, jogász egy nagyvállalatnál, rendes fizetéssel. Semmi oka nem volt az aggodalomra, őt azonban szigorú beosztásra nevelték. Csak a legszükségesebbre szabad költeni, mert nem tudni, mit hoz az élet. Már gyerekkorában is spórolós volt. Egyedül élt, szerényen, kis lakásban, lányokkal csak az ismerkedésig jutott el. A nők viszik a pénzt, apa mindig ezt mondta.

És most nyert százmillió forintot. Lottón. Mi legyen? Apa már nem él, anya betegen egy öregek otthonában, már fel sem fogná. És hogyan tovább? Elintézte a formaságokat, két bankszámlára utalták át a pénzt. Senkinek sem szólt. Minden titokban marad. Teljes személytelenség. De hogyan tovább? Vehet elegáns autót, évente két-három hetet tölthet a tengerparton, lesznek ragyogó barátnői, hiszen a pénz most már nem számít.

Új életet kezdett. Felmondta az állását, otthagyta korábbi lakását, egy vidéki városba költözött, vett néhány apróságot, új televíziót, keresztrejtvény-újságokat. Egyelőre nem akart sokat költeni. Nézegette az utazási irodák hirdetményeit, távoli, kalandos utakat, de drágának találta őket. Majd később. Számítógépen keresett nőismerősöket, de úgy döntött, hogy erre nem ad pénzt, majd keres magának egy okos lányt, akiben megbízhat. Ez lett volna a legfontosabb. A bizalom. Ha egyáltalán beavatja, hogy micsoda összeg van a birtokában. Nem, szó sem lehet róla. Különben csak ezért fogják szeretni.

Hetente személyesen kereste fel a bankokat, ahol a számláit vezették, hogy ellenőrizze az egyenleget. Nézte a számsorokat. Jó érzés volt. Anya büszke lenne rá, hogy így megtanult beosztani. El is mondta neki, hogy most már nem kell érte aggódnia.

Mi lenne, ha külföldre menne? A bankban azt mondták, a pénz bárhol felvehető, de aztán azt gondolta, mégis biztonságosabb, ha itthon marad. Minden utazás kockázatos. Reggelente sokáig aludt, evett, takarított, sétált. Az élelmiszerboltban, ahol rendszeresen vásárolt, megtetszett neki egy fiatal eladólány. Néha váltottak egy-egy szót. Hívja el kávézni? Utána egy mozi? Vacsora? Legfeljebb gyorsétteremben. És utána? Felhívná a lakására? A végén összeköltöznek, előbb-utóbb szóba kerül a pénz. Hogy miből él. Pedig olyan szerény fiúnak látszott. Kölcsönkérne, ő pedig nem adna.

Egy évig élt így, akkor kezdődtek a szédülések. Meghízott, gyakran fájt a feje, vett orvosságot, de mindig csak aznapra, pálinkát is, a legolcsóbbat. És csak beosztással fogyasztani, mondta magának. Vigyázni a pénzre. Egyre nehezebben ébredt, délben már meghúzta az üveget, délután lefeküdt szunyókálni, így viszont nehezebben tudott este elaludni. Tévét nézett hajnalig, az álmatlanság azonban egyre keservesebben gyötörte. Meglátogatta anyát, elmondta, milyen jó élete van, és úgy is gondolta. Aztán hazafelé, az autóbusz-megállóban összeesett. A mentők vitték kórházba. Mielőtt meghalt, volt még egy tiszta pillanata, amikor elégedetten gondolt arra, hogy a pénz, az legalább megmaradt.

Szinte semmit sem költött belőle.