Lehet találgatni, miről akarta elterelni a figyelmet Donald Trump. Az amerikai gazdaságtörténet legnagyobb negyedéves visszaeséséről, a fekete polgárjogi hős, John Lewis temetéséről és az ott megjelenő három volt elnökről (meg a saját hiányáról) vagy a 150 ezredik amerikai koronavírus-halottról. Ezekről nem sikerült, de lehet, hogy valami egész másról igen, miközben a sajtó azzal foglalkozik, el lehet-e halasztani az elnökválasztást (nem). Trump nagy varázsló, ha olykor látszólag összefüggéstelenül beszél is , de tematizálni, azt tud.
A demokrácia alapjába, a választások tisztaságába vetett hit megrendítése csak egy a vereségtől betegesen félő politikus végső, kétségbeesett lépése lehet. Valószínűleg nem is a világnak, csupán saját magának, családjának és hűséges követőinek szánt összeesküvés-elmélet, amellyel utólag majd meg lehet magyarázni a kudarcot. Egyben annak beismerése, hogy nem bízik a győzelemben, „normális” kampánnyal nem tartja behozhatónak a hátrányát Joe Bidennel szemben.
Más esetében felmerülne, hogy szabad-e egyetlen választás kimenetele miatt megkérdőjelezni a történelem eddigi legsikeresebb államberendezkedését, a képviseleti demokráciát, de Trumpnál ez teljesen értelmetlen. Számára egyszerűen nem létezik más érdek, csak a sajátja. Pedig nem is olyan régen, alig húsz éve történt, hogy Al Gore lemondott a jogi lépések forszírozásáról és az ország, a demokrácia érdekében elfogadta George W. Bush minimális arányú floridai és ezzel országos győzelmét. Gore azóta erkölcsi elégtételt kapott, életművét a vereség ellenére sikeresnek könyvelik el, választási visszalépését férfias, hazafias tettnek tartják.
Olyan trükkje még Trumpnak sincs, amely az utókort is félre tudja majd vezetni. A történelembe nem csak minden idők legrosszabb, de egyben legméltatlanabb amerikai elnökeként fog bevonulni.