Miért nem lehetek olyan, mint a többi gyerek? – tépelődik a nyolcéves címszereplő a Mihályi Csongor és az időgyurma című meseregényben. Már amikor van ideje ilyeneken gondolkodni a térugrás, galambháton repülés és Párizs bebarangolása közben. Az izgalmas, fordulatokkal teli sztori három jóbarát mágikus kalandjairól szól és csak úgy viszi magával az olvasót téren és időn át. Van azonban egy mélyebb rétege is a történetnek, amely fontos családi beszélgetések kiindulópontja lehet: beleláthatunk, hogyan gondolkodik és érez egy sajátos nevelési igényű kisgyerek.
Csongi az átlagosnál sokkal érzékenyebb a zajokra és a szagokra, gyakran elejti vagy elveszti a dolgokat, utálja a cipőfűzőket, a vonalakat a füzetben és bárminemű változást. Ugyanakkor mindent tud a Voyager-2 űrszondáról, ismeri a Föld összes zászlóját és villámgyorsan olvas. Csongi Asperger-szindrómás. Legjobb barátja, Miklósi Miklós „Duplamik” állandóan izeg-mozog, fél percig tud csak odafigyelni egy matekfeladatra és túl sokat beszél a zombikról. Cserébe nagyon gyorsan fut és korszakalkotó ötletei vannak. Duplamik ADHD-s, vagyis figyelemhiányos hiperaktivitás zavara van. A szándékoltan nem túl szélsőséges karakterekben könnyedén magára ismerhet bárki, aki eltér az átlagostól. Ugyanakkor a könyv semmiképpen sem csak a különleges odafigyelést igénylő gyerekeknek vagy az ő szüleiknek ajánlott, sőt. Kifejezetten hasznos olvasmány azoknak a felnőtteknek, akik közvetlenül nem érintettek, de szeretnék jobban megismerni ezt az élethelyzetet. A gyerek olvasók pedig a jó mese mellett kapnak egy adag érzékenyítést speciális igényű társaik iránt.
A könyvben Csongor szemszögéből látjuk a világot, ő meséli el a kalandjait jólesően könnyed, mai nyelven. A lazaság egyedül ott csúszik át túlzásba, amikor a nyolcéves szereplők olyanokat mondanak, hogy „basszus” vagy „kicseszés”. Amennyire nem zavaró az erősebb megfogalmazás egy felnőtteknek szóló írásban, annyira kilógnak ezek a szavak a kisiskolás korosztálynak szóló kötetből. A kezdő olvasóknak továbbá nehézséget okozhat, hogy a főhős csapongó gondolatfolyamai olykor féloldalas körmondatokban öltenek testet – ez a másik oldalról viszont a kötet egyik erénye, hiszen bepillantást enged egy átlagostól eltérően gondolkodó gyerek fejébe.
A regény túlmutat azon, hogy a speciális igényű gyerekeket el kell fogadni. A cél ehelyett az lenne, hogy az ilyen gyerekek gyengeségei mellett vegyük észre az erősségeiket is. Bendl Vera a tipikusan negatívnak értékelt tulajdonságokat pozitív előjellel jeleníti meg a mesében, így lesz például Duplamik állandó sprintelése az időgyurma működésbe hozásának, tehát a varázslat megvalósulásának nélkülözhetetlen eleme. Az író olyan világot fest, amelyben szindrómával rendelkezni kimondottan menő is lehet. Remsey Dávid illusztrátor a Csongi pólójának közepén virító nagy ’CS’ betűvel – Superman ’S’-e után szabadon – mintha azt jelezné, hogy Csongi egyfajta szuperhős. A harmadik barát, az „átlagos” Fehér Léna elkeseredik, amiért ő nem olyan különleges, mint a fiúk és arra vágyik, hogy neki is legyen szindrómája. (Az idegesítően szabálykövető, okoskodó, de melegszívű kislányról akaratlanul is Harry Potter Hermione-jára asszociálunk.) Fehér Léna karaktere útmutatás mindannyiunknak: ő nem a különcségeik ellenére, hanem azokkal együtt szereti a barátait, a nehéz helyzetekben pedig védelmezően lép fel mellettük.
A könyv szerencsére nem esik abba a hibába, hogy az Aspergert vagy az ADHD-t sétagaloppnak állítsa be. Érzékletesen mutat be néhány olyan hétköznapi helyzetet is - például egy ebédelést az iskolai menzán -, amely kínkeserves élmény lehet annak, aki a nyüzsgést és zsivajt önhibáján kívül képtelen elviselni. Bendl Vera jó arányérzékkel adagolja a különleges állapottal együtt járó pozitív és negatív élményeket. A két fiú nem válik szánni való karakterré, de nem is problémák nélküli szuperhősök. Csak két gyerek, akik másképpen vannak huzalozva, mint a többiek.
Bendl Vera: Mihályi Csongor és az időgyurma
Pozsonyi Pagony, 2020
