Beck Tamás;
választójog;populizmus;
2020-08-04 08:05:00
A közelmúltban megtartott és meglehetősen szoros eredménnyel végződött lengyel elnökválasztás után Kádár Barnabás azzal magyarázta Andrzej Duda győzelmét, hogy a „populisták megnyerték az idősebb, szegényebb, vidéki és alacsonyabb iskolázottságú szavazókat”. A Momentum egykori képviselőjelöltje ezért felveti: ugyan miért rendelkezik mindenki egyetlen szavazattal, életkorától, lakhelyétől, vagyoni helyzetétől, illetve iskolázottságától függetlenül?
Kádár a hazai közéletben nem az első, aki elvitatná bizonyos társadalmi rétegekhez tartozó emberektől a választójogukat; hosszú esztendőkkel ezelőtt a Jobbik akkori vezetői például iskolai végzettséghez kötötték volna a törvényhozási választásokon való részvételt. Az ifjú momentumos politikus időközben bocsánatot kért ominózus kijelentéséért, én azonban vidéki származásúként igenis találva éreztem magam a szavaitól.
A legfélelmetesebb az, hogy Kádár Barnabás diagnózisa tulajdonképpen helytálló; Dudán kívül Orbán Viktor, Boris Johnson, vagy a washingtoni adminisztráció jelenlegi vezetője egyaránt a nagyvárosoktól távol eső vidékeken találta meg tömegbázisának zömét. Itthon maradva: a magyarországi autokrata elsősorban a hazánk legeldugottabb szegleteiben élők szavazataira számíthat. Azon falvak lakóira, melyek Raskó György agrárközgazdász megállapítása szerint egy feudálkapitalista viszonyrendszerbe zuhantak vissza napjainkra.
Olyan emberekről beszélek, akik teljesen kiszolgáltatottak munkaadóiknak, a többnyire Fidesz-vazallusként számon tartott helyi agrárvállalkozóknak. Sok településen ennél is rosszabb a helyzet; kizárólag közmunka létezik, a benne való részvétel feltétele viszont a megfelelő helyre húzott iksz négyévente. A választópolgárok objektív tájékozódásáról sem lehet szó ezekben a régiókban, hiszen ők - ha valamit - a Mészáros Lőrinc és más kormánypárti oligarchák által célzatosan megkaparintott vidéki napilapokat olvassák. És akkor még nem említettem a kistelepüléseken nagy befolyással bíró klerikusokat, akik a szószékről presszionálják vakbuzgó híveiket az Orbán-kabinet támogatására.
A társadalomföldrajz jeles kutatója, Enyedi György találóan jegyezte meg még 1980-ban, hogy az elmaradt faluban élő paraszt és a fővárosi tudós „mintha nem is egy kontinensen élnének”. Ez sem indokolja azonban azt a lépést, melyet némely politikus mintegy gyógymódként kínál: a vidékiek megfosztását szavazati joguktól.
Tény, hogy például Orbán Viktor idehaza mindenekelőtt a vidékieknek udvarol. Miért adott volna különben azon meggyőződésének hangot a minap, miszerint „a magyar férfiember archetípusa” a gazda? De ha Kádár Barnabásra hallgatunk, s ahelyett, hogy vidékre is eljuttatnánk az ellenzéki üzeneteket, az általános választójog felszámolásának gondolatával játszadozunk, tulajdonképpen miniszterelnökünk helyett végezzük el a piszkos munkát. A Fidesz opponense joggal tartja ugyanis Orbán Viktort a magyar demokrácia sírásójának. Ő persze elegánsan, fehér kesztyűben dolgozik. Ne veszítsük el vele szemben erkölcsi fölényünket!
Beck Tamás publicista