Budapest;piac;Mesterházy Balázs;

2020-08-08 19:58:18

Mesterházy Balázs: Őszikés (Részletek a Törecsek című verses regény V. fejezetéből)

32. Budapest elméletben

Andorral egy vasárnap a szobában, mint két „pesti”,

játszottunk. Elméletben, gondolatban Pesten jártam,

és amikor azt láttam, hogy közlékeny, kommunikatív

állapotban van éppen, hívtam, tartson velem,

én megértem, ismerem, ami neki hiányzik, ő pedig

megért engem. A játék az volt, hogy felidéztük,

elméletben végigvettük, melyikünknek mi hiányzik

az önálló életből, hogy van meg bennünk Budapestünk.

Elsőre rögtön egy szép, közös pont adódott,

az Andrássy út és az Írók Boltja, Andor itt elmondta,

hogy minden héten legalább egyszer bejárt, havonta

pedig eltöltött a boltban egy egész délelőttöt vagy

délutánt. Felült az emeletre nyolc-tíz könyvvel, főleg

verseskötetekkel, mert megvenni ennyit nem tud az ember,

azt mondja: nem lehet, de így elolvasom őket, ha akarok

és szépet találok, nyugodtan jegyzetelhetek, csöndes,

elmélyült, „rendbenvanavilágszerű” sajátórák ezek.

Mondom, közös halmaz volt ez, az Írók Boltja mellett

nekem még néhány étterem, főleg a MENZA, de nagyon

hiányzik a Liszt Ferenc tér is, no meg a Zeneakadémia.

Megveszek a lakásomért, bent, a 9. kerületben, Középső

Ferencváros, a Bakáts tértől nem messze, a Mester utca

közelében. Hiányzik a gyrososom és az éttermem a

Tompában, borozóm mellette és hiányzik kedvenc

zöldségesem, no meg kávézóm a sarki SPAR tövében.

Sosem gondoltam, hogy még egy OTP-fiók is tud

hiányozni éppen. Micsoda nonszensz, hogy egy ilyen

kis semmiségen, vagy például a Klauzál téri piac lángososára

gondolva elbőgöm magam, hogy aztán végképp ne beszéljek

a mozikról, a Művészről, a Toldiról és a Corvinról, a hetente

berobbanó friss, príma felhozatalról, és a mozizásokról

kedves, jó barátommal. A Művészben utána a kávézóban

dumálás, cukor- és mindenmentes torta, a körúton valahol

fröccs, vagy egy jó pálinka. És akkor ráadásul, igen, még

a Nagykörút zaja és pora, bűze és abszurd forgalma is

hiányzik. Milyen jó volna most délután ötkor a dugóban

állni, csúsztatott gázpedállal, tízzel araszolni

a Nyugatitól a Blaháig. Szebb madarat meg elképzelni sem

tudok most, mint a benzingőztől csatakos, barna galambokat

a villamosmegálló betonján és az omladozó falú házak

ablakpárkányain. Bármit odaadnék most ezekért.

Milyen jó volna az Örökmozgó elé, egy csésze kávéval

kiülni a körútra a padra, és azt képzelni legalább néhány

pillanatra, hogy létezik visszaút kilencvenhatba, amikor

százéves volt a mozi, és naponta akár három filmet is

megnéztünk. Aztán: hiányoznak még kocsmáim,

borozóim. Hiányzik az uszoda a Margitszigeten.

Hiányoznak a Vár macskakövei. És hiányzik a Tabán.

A kis presszó a Gül Baba türbéje mellett, jó, rendben,

ez utóbbi három már Budán. Pestről hiányzik még

az alsó rakpart, minden második délután ezen mentem

ki a Margit-szigetre, hiányzik Attila szobra,

a kanyar a Lánchíd alatt és hiányzik a Közgáz épülete.

Aztán a bazilika előtti tér és a frissen sütött pita

az Október 6-ban, az Arany János torkolatában.

A Hold utcai piac, emeletén az éttermekkel,

oldalában a klassz bisztróval, jó kis kacsasültet szoktam

itt enni, lila káposztával, kemencében sült burgonyával.

Nem beszélve konditermemről a Jókaiban,

ha erre gondolok, elsírom magam, mostanában

sokszor a WC-ig is alig bírok elvergődni,

ami lehet hihetetlen, mondanám: hallatlan,

de nincs ezen már mit szépíteni, ez a helyzet, ez van.

Andorral lejátszottuk, aminek annyi értelme

mindenképpen volt, hogy ha más, például az egészség

nem is, de ez: visszakeveredni az életbe, ez célt

adott, volt valami, amire lehetett vágyni,

ráadásul részemről nagyon. Kiültem a minap

a vegyesbolt elé, és ahogy ezen gondolkodom,

hónapok óta először lehetségesnek is érzem. 

34. Helyi piac

Szórakozási lehetőség, intézeten kívüli esemény alig van.

Kimenni a faluba, ahogy azt már mondtam is, persze ki lehet,

a kocsmát kivéve semmilyen tiltott hely nincsen, de hogy is mondjam:

azért (finoman szólva is) ez egy csendes kis falu. Nem hiszem,

hogy aki még sohasem élt ilyen kis helyen, az tudja, milyen súlyos batyu

ez, főleg télen, semmihez nem fogható magányérzés lesz

úrrá az emberen. Korán, már öt, max. hat körül magukra csukódnak

a terek, néptelenek lesznek az utcák, bezárkózik mindenki, már délután.

Pedig ez itt a Dél-Dunántúl, Somogy, nem Borsod-Abaúj,

netán Nógrád. De akkor is. A főváros után nehéz és szürke.

Mármint az élet. Mert maga a település pöpec. Az egyik legzöldebb

hely, ahol voltam valaha. Rendben vannak a járdák,

park is van, a focipálya mellett, no és szép zöld domboldala

van a pálya felett, amikor erősnek érzem magam és

tudok többet gyalogolni, gyakran felmegyek egészen

a domboldalra vezető utca végéig, a domb tetejére.

Onnan a település központjának egészére rálátni.

A focipálya, mellette a park. Srégen szemben vele a bolt,

ott a kis híd, önkéntes tűzoltószertár, látni a presszót, na és a patak.

A pálya melletti parkban és mellette a kis, kavicsos-murvás téren

szokták tartani a falunapot, a búcsút, a piacokat.

Provanszban az alap, hogy a falvakban komoly piac van,

mennek körbe egy-egy térségben, nagyjából járásnyi területen,

külön naptár készül, hogy a hét melyik napján, melyik településen

nyílik meg a vásár. Az ember egy kábé ötven kilométeres körben

a hét minden napján követheti, intézheti a hely termelőktől a bevásárlást.

De Magyarországon ez nagyobb dolog, hogy falun, kistelepülésen

zöldségpiacot tartanak. Sőt kézműves termékeket pakolnak ki,

igaz, hetente csak egyszer, leginkább szombaton. Mindegy is,

nem folytatom, annyi a lényeg, hogy nem csak önmaguknak termelnek,

hanem árulnak is, úgyhogy ez jó itt. Friss, helyi zöldségeket lehet így venni.

Amióta melegebb van és én is jobban vagyok, minden szombaton

begyalogolok, el szoktam menni a piacra. Ha mást nem is, de gyümölcsöt

(főleg alma van meg dió, esetleg körte, mandula, szilva) mindig veszek.

A pszichológus is támogatott ebben, merthogy leginkább nem a tény, hogy

vásárolok, hogy gyümölcsöt vagy mást, hanem a rendszeres elfoglaltság.

Hogy az benne a nagy dolog, meg az benne a fontos. Mitagadás,

valóban, hiszen az elején még semmi nem ment. Befordultam

a fal felé, úgy aludtam végig a napokat. Izzadtam, remegtem,

mindenféle hangokat hallottam. De az alvás is vagy ájulás volt,

vagy rémálmokat álmodtam, azokkal karcoltam az ébrenlétet.

Egy ideig egybefolyt minden, napszakok, étkezések. Minden.

Egyedül a sötétet vettem mindig észre. Az volt az egyetlen,

érzékelt változás. Úgyhogy nagy dolog a heti piac, igen,

öltözni kell, készülődni, na és persze maga a gyaloglás.

Nálunk amúgy is alapvető családi szokás, hogy a piacozás

a férfiak dolga. Siófokon apám szokta intézni,

pontosan, mint valami atomóra, úgy indul el mindennap

kilenckor, hogy végiglátogassa a piacot, a totózót, a boltokat.

Pesten én magam, de csak szombatonként, főleg a Hunyadi térit

vagy a két kedvencemet: a Klauzál teret és a Tűzoltó utcában

a termelőit. Itt leginkább kenyeret, pékárut szoktam beszerezni,

kis kézműves cuccokat. A szépen felújított Klauzál téren pedig

zöldséget, gyümölcsöket, innen már gyakran hozok húsokat is.

Néha Hold utca, ott és a Klauzálon kolbászos, azt délelőtt

be szoktam vállalni, hozzá, ha nem kocsival vagyok, kisfröccsöket,

esetleg hosszúlépést. Jó azért, hogy itt is van valami ilyesmi,

ismerős, bevett gyakorlat, otthonos érzés, de az önállóság

és a megszokott szertartásosság marhára hiányzik,

ez nem is kérdés. Ki kell kerülnöm innen. A legegyszerűbb,

ha nem úszom ár ellenében és szépen megcsinálom, amit mondanak.