Amikor két és félmillió szavazó változást akar, az hatalmas erő. Különösen, ha ugyanazt akarják: Orbán bukását. Közel vagyunk ehhez a ponthoz, csak annyi kéne, hogy a külön-külön gyengécske ellenzéki pártok összeálljanak. Ha megteszik, akkor nemcsak egy választási szövetség jön létre, hanem új közakarat is születik, amely már szét tudja verni Orbán rendszerét.
Csakhogy, úgy tűnik, könnyebb megállítani a szelet, mint összehozni az ellenzéki pártokat. 2014 óta az egymás elleni küzdelem tartja hatalomban Orbánt, azt hiszem, semmi más. Valójában egyetlen kérdés körül folyik a tánc: Orbán után ki legyen a miniszterelnök. De a kérdésre nincs válasz. Ösztönösen úgy gondoljuk, hogy Orbánt csak erővel lehet legyőzni, és legalább akkorával, mint amekkora erővel ő elvette a szabadságunkat. Ezért régóta várjuk, hogy jöjjön egy olyan erős lelkű vezér, aki legyőzi Orbánt, de nem jön. Talán ilyen vezér ma már nem is születik, legalább is Európában. Orbán a politikai dinoszauruszok egyik utolsó darabja, és ellene másként kell küzdeni, mint eddig gondoltuk.
Az viszont jó hír, hogy megszületett az az ellenzéki szavazó, akinek egyetlen kérdése van: Gyurcsány Ferenc, Jakab Péter, Fekete-Győr András és Tóth Bertalan, hajlandók vagytok együttműködni, vagy nem? Azért kérdezi, mert az ellenzéki szavazó fejében minden ideológiai különbséget felülír Orbán megbuktatásának szándéka. Ez köti össze az Orbán-ellenes szavazókat. Már nem várják a megváltót, és kezdenek megszabadulni ettől az idejétmúlt gondolattól. Harmincezer évvel ezelőtt természetes volt, hogy mindig a legerősebb lett a falkavezér, és a farkasoknál ma is így van. De nem kéne, hogy az ellenzéki pártokat még ma is ilyen kőkorszaki érzések vezessék. A jelenség részben érthető, arról van szó, hogy a kultúránk rendkívül gyorsan változik, de az ember biológikuma nem. Az agyunk működése nagyrészt olyan, mint a kőkorszakban volt. Például, ma a politikában a legfontosabb vezetői tulajdonság az együttműködés és a megállapodás készsége, de lehet, hogy az agyunk mást akar, mert a versenyre és az állandó győzni akarásra van programozva. Az agyunkban van egy kis mag, az amigdala, amelynek jelentős szerepe van a túlélésben. Az a dolga, hogy a legkisebb veszély esetén riadót fújjon. Ez jól működött az erdőben, amikor megrezzent a bokor, és őseink azonnal futottak a tigris elől. De még mindig működik ez a túlélő funkció. Az egyik párt mond valami butaságot, mire a szövetségesek azonnal árulást látnak és túlreagálják a képzelt veszélyt.
A siker feltétele pont az, hogy tudunk-e másként viselkedni, mint ahogy programozva van az agyunk. A tudatosságunk vezessen és ne a hajlamaink. A jó politikus képes túllépni a kőkorszaki érzésein és tapintatos demokráciákban ezt el is várják a vezetőktől. A sikeres vezető nem gondolkodik állandóan versenyben és győzelemben, hanem a "win-win" helyzeteket szereti. Sőt a legjobbak úgy tekintenek a partnerre, a szövetségesre, mint barátra, akinek jót akarnak. Dánnak, hollandnak, svédnek vagy németnek lenni azt jelenti, hogy nem akarok mindig nyerni, első lenni és jól járni. Fontos, hogy a másik félnek is jó legyen, fontos a közös feladat sikere. Így aztán a hatalom gyakorlásának egészen más, szoft formái jöttek létre. Angela Merkel tizenöt éve vezeti Európát erőszak nélkül. Az osztrák kancellár, a kanadai, az új-zélandi miniszterelnök, vagy a finn kormányfő példája is arra int, hogy vezetőt ma már más szempontok szerint választunk.
Szerintem Orbán bukásához nem hatalmas erő kell, hanem az, hogy az ellenzék megszabaduljon egy régi algoritmustól: az állandó versenykényszertől. Ebben az ódivatú működési módban nincs barát, szövetséges, közös cél, "win-win" helyzet, csak rivális és ellenség. Ha az ellenzék képes ezen túllépni, akkor megszülethet az Új Ellenzék. Ez azt jelenti, hogy egy ellenzéki pártnak úgy kell működne, hogy a többi ellenzéki párt is elégedett legyen vele. Például, a DK sajtótájékoztatót tart és ezzel a Momentum is elégedett. Az MSZP hirdetést jelentet meg és ez tetszik a Jobbiknak is. A Momentum akciót szervez és a többiek is támogatják. Ez a magyar politikában ismeretlen és újféle gondolkodás volna, de szerintem erre van szükségünk. Ez kell a nyeréshez és a győzelem után így tudnak hatalomban maradni.
Én akkor születtem, amikor a Marlboro Man. Az igazi, amelyet Chicagóban a Leo Burnett reklámstúdió készített. 50-es férfi, erős és büszke. Nincs család, nincs otthon és nem lehet domesztikálni. A maszkulin kultúra szellemiségét, a létezés kezdetleges formáját fejezte ki, amely két szóban leírható: csak én. De ez a múlt. Bármerre jársz a földön, ahol jól működik a gazdaság, ahol van innováció, pénz, profit és nyugatias szemlélet, ott régóta nincs Marlboro Man. Kikopott az a férfi és az a vezető, aki ragaszkodik a falkavezér szerepéhez. A modern világot már új algoritmus szervezi, és itt a kulcs: együttműködés.
Szerintem Orbánt nem egy erős férfi fogja legyőzni, hanem új, nőies készségek. Érdemes rákeresni a neten az Athena Doctrine kifejezésre. Erről találsz cikket, könyvet, előadást és a világ egyik legnagyobb felmérésének a tanulságait. 50 országban, másfél millió embert kérdeztek meg és a többség szerint a sikeres vezetők legfontosabb készségei ma már az emberi természet nőies oldaláról jönnek: integritás, becsület, empátia, kommunikáció, együttműködés, rugalmasság, tanulás, mások támogatása. Ezek kellenek a jó vezetéshez. Az ember nőies oldala szerethetőbb, mint a túlzottan maszkulin természetünk.
Dobrev Klára, Donáth Anna, Szél Bernadett, Szabó Tímea, Cseh Kata öt remek nő. Egyikükről sem tudjuk, hogy milyen miniszterelnök volna. De az sejthető, hogy normálisak és nem kapnak idegösszeomlást a demokráciától. Ha ez az öt nő együttműködne, én habozás nélkül rájuk bíznám a következő kormányt. Szerintem az együttműködő nők jobb vezetők, mint az egymással rivalizáló férfiak. Pontosabban, itt nem az a kérdés, hogy a vezető nő vagy férfi, hanem, hogy maszkulin vagy inkább nőies értékek szervezik-e a politikáját.
Mindenesetre, ahol a fiúk megtanulták becsülni a lányos értékeket - az együttműködés, a bizalom, a tapintat kultúráját -, ott a politika jobb lett. Mindezt azért említem, mert közeledik a választás, de az ellenzéki „fiúk” még mindig egymás ellen küzdenek. A Momentum szeretne nagyon más lenni, mint az MSZP. Ha jól látom, az MSZP épp egy újrapozicionálási kampánnyal küszködik. A Jobbik keresi, hogyan lehet újra radikális és közben EU-kompatibilis. A DK szívesen működik együtt bárkivel, de leginkább csak az első hely érdekli. Ez így együtt azt jelenti, hogy Orbán marad, kétharmaddal.
Donáth Anna bejegyzéseit szeretem, de egyáltalán nem érdekelne, hogy ő miben más, mint Dobrev Klára. Az érdekel, hogy ez két nő képes-e együtt nyakon csapni a Fideszt, vagy sem. Donáth és Dobrev igazi tehetségét abban mérném, hogy tudnak-e együttműködni, megállapodni, egymásért küzdeni. Ma ez a legkeresettebb politikusi készség. És a választásokig egy csöppet sem érdekel, hogy van-e különbség az MSZP és a DK között. 2022-ig csak az számít, hogy mekkora a használati értékük, amikor Orbán legyőzése a cél. Azt hiszem, Machiavelli ma ezt tanácsolná: ha meg akarod szerezni a hatalmat, akkor légy nagyvonalú és együttműködő! Ha látható akarsz lenni, akkor a másik kezét emeld a magasba! Ha jobb ellenzék akarsz lenni, akkor lépj egy szintet a politikai tudatosságban! Egyébként ez a szintlépés egyszer már sikerült. A rendszerváltás idején elégtelen volt a telefonhálózat, de a sok évtizedes hátrány felszámolása helyett szerencsére a mobilhálózat fejlesztése került előtérbe. Néhány év múlva pedig Budapesten több mobiltelefon volt, mint Párizsban vagy Berlinben. Egyszerűen átugrottunk egy fejlődési szintet. Ehhez hasonló szintlépésre volna szükség az ellenzéktől.
HOGYAN KEZDJÜNK HOZZÁ? Először számoljunk. A felnőtt lakosság 30-33 százaléka mozdíthatatlan Orbán-rajongó, 30-33 százaléka pedig nem fog szavazni. És van az Orbán-ellenes oldalon 30-33 százalék. Ha az ellenzék bármely része nem áll fel a közös színpadra, akkor Orbán marad kétharmaddal. A következő évben nincs sok esély újraosztani az ellenzék 33 százalékát. Így az egymás elleni küzdelem helyett érdemes volna szintet lépni, más stratégiát is kipróbálni. Mire gondolok?
NYISSUNK ONLINE PLATFORMOT! Igaza van Haraszti Miklósnak, az ellenzék valódi feladata a parlamenten kívül van. Csak félállásban maradjon bent, és minden erejét fordítsa a szervezésre. Nyissanak digitális platformot és kezdjenek egymással tárgyalni! Érdemes mediátort hívni, aki segít a szabályok lefektetésében, abban, hogy senki se uralhassa le a dialógust és minden párt az asztalnál maradjon. Segít, hogy elinduljon a tárgyalás az ellenzéki minimumról, majd a közös programról.
Sokan mondják, hogy felesleges a pártprogram, az nem érdekli a szavazót. Nincs igazuk, program kell. Ha az ellenzéki pártok beletesznek ezer órát a közös programkészítésbe, akkor megismerik egymást, nő a bizalom, az elfogadás. Ha ezer órát dolgoznak a programon, akkor van miről beszélniük, van jövőképük és el tudják mondani, hogy milyen Magyarországot akarnak. A programnak „szaga van”, tíz kilométerről érezni, hogy a politikus komolyan veszi a feladatát és gondol valamit az országról.
Ha van program, akkor jöhet az árnyékkormány. Minden héten egy új minisztert lehet bemutatni. Majd elkezdődik a közös program bemutatása, amelyekben mindig nagy kérdésekről lenne szó: az ország újjászervezése, háborúskodás vagy béke, múlt és jövő, Brüsszel vagy Moszkva, iskola, kórház és a többi.
ORBÁNNAL ÉS SZAVAZÓIVAL NINCS DOLGUNK Orbán harminc éve áll a színpadon, harminc éve látjuk, mit csinál. Amit el kellett mondani róla, már elmondtuk. Ami romlottságra rá kellett mutatni, már rámutattunk. Nem tudjuk tovább árnyalni a képet. Mindenki ismeri, mindenkinek van egy rögzült képe Orbánról. Ezért az ellenzéknek egyáltalán nem kéne Orbánról beszélnie. Van 2,3 millió Orbán-imádó, velük sincs dolgunk. A nagy imádat valamikor majd összeomlik, de siettetni nem tudjuk. A mozdíthatatlan Orbán-szavazón nincs fogás, kár energiát pazarolni rá.
AZ ELLENZÉK A JÖVŐRŐL BESZÉLJEN! Orbán hibát hibára halmoz, egyik PR katasztrófából zuhan a másikba, ez annyiban fontos, hogy az ellenzéknek most van esélye erősödni. Hogyan? Minden választási kampány támadásból és védekezésből áll. A védekezésben viszonylag szorgalmas az ellenzék, sok éve szembesíti Orbánt toxikus hazugságaival, vezetői alkalmatlanságával. Szokásosan ezt hívjuk negatív kampánynak. A támadás viszont nem megy. Ez volna az ellenzék termék- és jövőépítése, a közös történet felépítése, amely mindig, mindenhol arról szól, hogy élhetünk egy sokkal jobb országban, csak előtte szavazz ránk.
A közös történetmondás hiányzik, ezért a támadás/védekezés egyensúlya megbomlik. Pedig egyszerű dologról van szó: ha elmondod, hogy Orbán rombol, akkor kötelező hozzátenned, hogy az ellenzék épít. Ha Orbán kijátssza egymás ellen a magyarokat, akkor az ellenzék közösséget épít. Ha Orbán mindenhol ellenséget lát, mi barátokat. Javasolnék egy módszert, Margaret Thatcherét. Ő a támadás/védekezés feladatát mindig három lépésben rendezte: először felállította a diagnózist, ez és ez van. Majd leszögezte, hogy ez így nem mehet tovább. A harmadik lépésben pedig megoldást adott: ezt és ezt fogjuk tenni. Ez volt a struktúrája szinte minden megnyilatkozásának.
Amikor az ellenzék a jövőről beszél nem tehet mást, mint ígér. És nem ígérhet mást, mint nagy változást, különben miért szavaznának rá. De ha nagy változást ígér, akkor fortissimóban kell játszania és a felelőtlenségig legyen bátor. Vagyis az ellenzék ígérjen sokat, aztán tegyen meg mindent, hogy az ígéret legalább kétharmada megvalósuljon. Ilyenkor a bolondbiztos szlogen így hangzik: eljött a változás ideje.
Az ellenzéknek azt kell kínálnia, amiben jó és hiteles lehet, ugyanakkor Orbán reménytelenül gyenge. A politika dichotóm természetű, így erre mindig van lehetőség. Ez azt jelenti, hogy többnyire két ellentétes álláspont közül kell választani, úgy, hogy nincs köztes megoldás: háborút akarsz vagy békét? Ez a kérdés például jó történetté formálható, ahol az ellenzék megnyugvást kínál, miközben köztudott, hogy Orbán zsigerileg képtelen a békességre.
Ha Dobrev, Donáth, Cseh, Szél, vagy Szabó Tímea együtt lép színpadra, könnyen láthatják őket modernnek, újszerűnek, kedvesnek és frissnek, mert valóban azok. Mellettük Orbán, Semjén és Kövér igazi őskövületek – mert azok is. A politikusnők mellé kell egy harmadéves színházrendező: laza sál, friss hegyi levegő az arcon, nevetés, jókedv - és jól látható lesz, kik állnak a jó oldalon, kik képviselik a jövőt.
A tízmillió magyarból hétmillió gyenge és kiszolgáltatott. Azért, mert szegény, vagy öreg, vagy beteg, vagy kevés iskolát végzett, sokszor együtt az egész. Eközben Orbán politikájában nincs részvét és szánalom, nincs együttérzés és megértés, nincs megbocsájtás és nincs segíteni akarás. Az ő politikája kilépett a humanizmusból. Az ellenzék feladata és lehetősége, hogy újra és újra beszéljen arról, hogy részvét nélkül lecsúszunk a főemlősök szintjére. Mindegy, hogy a Jobbik, a Momentum, az MSZP vagy a DK áll a színpadon, mindegyikük beszéljen arról, hogy az Orbán utáni Magyarországon mindenki nagyobb biztonságban fog élni.
Ha működik a platform, lehet nyitni a kisebb pártok felé, azok is lehessenek teljes jogú partnerek. Van néhány tehetséges politikus, aki ma szólistaként tevékenykedik: mindenekelőtt Hadházy Ákosra, Szél Bernadettre és Szabó Tímeára gondolok. Ők hadd csatlakozzanak valamelyik párthoz, és ha akarnak, vegyenek részt a platform munkájában.
Ha mindez megvan, akkor a kampány szervezését érdemes odaadni fiatal reklámosoknak. Csináljanak ellenzéki indulót, tavaszi hangulatot, friss arculatot, karikatúrát, viccet, mémet, gúnydalt Orbánról. És kapjanak szabad terepet, hogy megmozduljanak a színészek, zenészek, filmesek. Csörögjön az adományvonal, jelentkezzenek önkéntesek. Jó volna ha ez az ország megnyerhetné az első, igazi harcát.
VAN HONNAN TANULNUNK Chilében több mint 15 éve diktatúra volt, amikor jött egy fiatal reklámszakember, aki túllépett a pártokon, szakszervezeteken, és meghirdette a NO kampányt. Jelentése egyszerű volt: NO PINOCHET. Elfelejtve minden ideológiai különbséget, egyetlen Pinochet-ellenes erővé állt össze az ellenzék, és menesztették a diktátort. 2012-ben film készült erről, a címe: No. Az Oscar-díjra jelöl film a lényeget tekintve igaz, megmutatja, hogy egy választási kampány hogyan vezette vissza Chilét a demokráciába.
MÉG EGY GONDOLAT Sokan vélik úgy, hogy ha az ellenzék összeállna, Orbán megtorpedózná a választást. Szerintem viszont nem. Ebben az esetben vagy a szavazófülkében dőlne el Orbán sorsa, vagy az utcán: belobbanna a kormányváltó hangulat. Ceaușescu jut az eszembe, aztán Milošević, Mečiar és Fico. És Orbán is csak addig erős, amíg az ellenzék egymás ellen harcol.
