Előfizetés

Haddzs 2020: az ezer kiválasztott

Háddzsi Galgóczi István
Publikálás dátuma
2020.08.09. 07:47

Fotó: STR / AFP
A koronavírus elgondolkodtatta a saría bölcseit, a tavasszal elkezdődött pandémia nem csak a Ramadán hagyományait változtatta meg, hanem a mekkai zarándoklatét is. Tavasszal a fertőzés elkerülése végett Szaúd-Arábia lezárta a határait a zarándokok előtt, mert senki sem akarta, hogy a múlt megismételje önmagát. 967-ben a pestis miatt függesztették fel a haddzsot, 1048-ban pedig az éhínség miatt nem indultak el a karavánok Kairóból, a XIX. században pedig kétszer is Mekkából indult a kolera „világgá”.

Korlátozott részvétel

Mindenki jól tudta, hogy mekkora kockázatot jelent a haddzs, mivel az elmúlt évek során a zarándokok száma átlagban 2 és fél millió volt, de volt olyan év, amikor több mint 3 millióan jártak Mekkában. Végül a haddzsot az idén is megtartották, de korlátozott létszámmal, 1000 résztvevővel. A bizonytalanságot jelzi, hogy kezdetben még 10 ezer résztvevőről beszéltek. Szaúd-Arábia minden évben meghatározza, hogy melyik országból hány zarándokot fogad, a kvóta alapja az adott országban élő muszlimok száma. Így érthető, hogy a legtöbb zarándok Indonéziából, Bangladesből, Indiából, Egyiptomból, vagy Törökországból érkezik. Idén a haddzs és umra minisztérium úgy döntött, hogy milliók helyett csak 1000 Szaúd-Arábiában élő szaúdi, és ott dolgozó nem szaúdi állampolgár tehet eleget a Korán előírásának. A kiválasztottakra 8000 egészségügyi dolgozó, 51 klinika, és 200 jól felszerelt mentőautó vigyázott. „Allah Akbar!” című könyvében Germanus Gyula, az első – bizonyíthatóan – magyar háddzs, vagy a jobban ismert török jövevényszóval háddzsi, részletesen leírja az emlékeit. Bár a koronavírus módosította a haddzsot, a szabályok semmit sem változtak. Mekka szent városába még mindig csak muzulmánok mehetnek be, aki nem tudja bizonyítani, hogy muszlim vallású, azt nem engedik be. A külföldi állampolgárok ezt hivatalosan a zarándok-vízummal tudják igazolni, igaz a zarándokok már zarándok ruhában érkeznek. Az ihrám a férfiaknál két fehér, a szélén nem elvarrt leplet jelent, a nők pedig az iszlám hagyományainak megfelelően vannak felöltözve, a testüket eltakarják, de az arcuk látszik.
A mekkai nagymecsetben a zarándokok először hétszer körbejárják a Kába szentélyét (a Kába kockát, kocka alakú építményt jelent), aminek az egyik sarkában található a Fekete Kő, ami eredetileg fehér (világos) volt, de az emberek bűnei befeketítették, pontosabban folyamatosan feketítik. Az iszlám tanítása szerint a Kába a monoteizmus első szentélye és még Ádám építette. A történelem során a szentélyt többször átépítették, többek között a bibliai Ábrahám és a fia Iszmáil (Izmael), az arabok ősatyja is. A szentély mellett látható Ábrahám lábnyoma, és itt van eltemetve Iszmáil és édesanyja, Hágár is.

Hágár és fia

Idén a Kába hétszeri körbejárásakor a hagyományos tömeg helyett előre megrajzolt vonalon, szájmaszkban haladtak a hívők, egymástól megfelelő, 1,5 méteres távolságra. A zarándoklat második állomása, a szaíj (száj) is hasonló módon történt. A Kába mellett található Szafá és Marva dombja, amelyek között a háddzsiknak hétszer kell oda-vissza futniuk. A történet a Bibliából ismert: „Felkele azért Ábrahám jó reggel, és vőn kenyeret és egy tömlő vizet, és adá Hágárnak, és feltevé azt és a gyermeket annak vállára s elbocsátá. Az pedig elméne, és bujdosék a Beérseba pusztájában. / Hogy elfogyott a víz a tömlőből, letevé a gyermeket egy bokor alá. / És elméne s leűle által ellenébe mintegy nyillövésnyi távolságra; mert azt mondja vala: Ne lássam mikor a gyermek meghal. Leűle tehát által ellenébe, és fölemelé szavát és síra. / Meghallá pedig Isten a gyermeknek szavát és kiálta az Isten angyala az égből Hágárnak, és monda néki: Mi lelt téged Hágár? ne félj, mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott a hol van. / Kelj fel, vedd fel a gyermeket, és viseld gondját, mert nagy néppé teszem őt. / És megnyitá Isten az ő szemeit, és láta egy vízforrást, oda méne azért, és megtölté a tömlőt vízzel, és inni ada a gyermeknek. / És vala Isten a gyermekkel, s az felnövekedék, és lakik vala a pusztában, és lőn íjászszá." (1Móz, 21:14-20) A Biblia által említett forrás a Zemzem (Zamzam), aminek a vizéből mindenki iszik, sokan meg is mosakodnak benne. A legszentebb, legértékesebb ajándék, amit a muszlimok innen hazavisznek, természetesen nem más, mint a forrás vize.
Az iszlámban két mekkai zarándoklat van: a kicsi, vagy umra, és a nagy, vagy haddzs. Az umra, amit a járvány miatt a szaúdiak idén felfüggesztettek, az előbb említett két részből áll, majd a hajvágás, mint záró rituálé következik. A legtöbb zarándok a tamattu nevű zarándoklatot választja, ennek lényege, hogy az umra elvégzése után megcsinálj a haddzsot, aminek kezdete fix: az idén az iszlám időszámítás 1441. évében a Dzú al-Hiddzsa hónap nyolcadik napjára, azaz július 29-re esett. Aznap a zarándokok elmentek a Mekkától 7 kilométerre lévő Minába, ahol a világ legnagyobb sátorvárosa található. Itt imádkoztak, meditáltak, Koránt olvastak, majd a következő nap reggelén az Arafát-hegyhez indultak. Mivel hagyományosan ilyenkor milliók mennek egy irányba, és senki sem megy Mekkába, a hatóságok lezárják a városba vezető utat és hagyják, hogy a zarándokok konvojai azokat a sávokat is használják, a saría felülírja a KRESZ-t. Most, hogy Mekka kiürült, eljött a Kábát fedő fekete selyem lepel, a kiszva kicserélésének az ideje. A Próféta idejében a kiszva fehér volt és piros, majd a korai kalifák korában fehér, a középkorban pedig volt még sárga és zöld is, de a XII. századtól fekete. A Korán idézetekkel díszített kiszvát csak 1928 óta készítik Szaúd-Arábiában, korábban, évszázadokon át Egyiptomból érkezett. A fekete selyem kicserélését élőben is közvetítette a tévé, a lényeg, hogy a régi darabokat csak akkor engedik le a földre, amikor az újak már beborítják a falat. Ezeket a régi darabokat a királyságban felvágják, és ajándékként szétosztják az iszlám világában.
A zarándokok a Kába hétszeri körbejárásakor napernyővel védekeztek a tűző nap elől, viszont a Kába tetején dolgozó munkásoknál nem volt napernyő, pontosabban esernyő, pedig úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. (Talán a dézsa szó helyett jobb lenne az arab eredetű ibriket írni.) Nagy öröm arrafelé az eső, viszont Mekka egy kietlen völgyben fekszik, ezért az esőzések után hatalmas árvizek szoktak lenni.
Megkövezik a sátánt A hagyomány szerint Ádám és Éva az Arafát-hegynél találkozott először a Paradicsomból történt kiűzetésük után, és az itt áll Namira-mecset, amelynek a helyén 632-ben a Próféta az utolsó beszédét mondta, majd pár hónappal később meghalt. Ezt a beszédet manapság többször is idézik George Floyd halálával kapcsolatban, mondván, az iszlám elutasít mindenféle rasszizmust. Ugyanis a Próféta ebben a búcsúbeszédében azt is mondta, hogy minden ember egyenlő, és nem lehet különbséget tenni az emberek között a bőrszín alapján. A hatalmas Namira-mecsetben, ahol a hívók a déli, és a délutáni imájukat végzik, 450 ezer ember fér el. De ez a nagy szám még mindig kevés a 2 millióhoz képest, már csak azért is, mert az imatérben egy jól látható csík jelzi, itt ér véget az Arafát-hegy, tehát ha egy muszlim azon kívül imádkozik, akkor nem érvényes a zarándoklata. Az idén emiatt senkinek sem kellett aggódnia, a háddzsik egy hatóságilag kijelölt imaszőnyegen ültek, egymástól több méterre, és végig szájmaszkot viseltek, akárcsak az imám, aki az istentiszteletet vezette. Napnyugta után mindenki a szomszédos Muzdalifába ment. A napnyugtai és az esti ima elvégzése mellett a zarándokok kavicsokat is gyűjtöttek, amelyekkel Minában megkövezik a sátánt szimbolizáló oszlopokat. A következő nap reggelén (a hónap tizedik napján) visszatértek Minába, és először megkövezték a sátánt szimbolizáló legnagyobb oszlopot. A szaúdi hatóságok mindig felhívják a figyelmet arra, hogy a zarándokok Muzdalifán ne "féltéglákat" gyűjtsenek, hanem csak apró kavicsokat, ugyanis nem mindegyik kavics talál célba. Amikor több mint 2 millió ember kövez, egy folyamatos zümmögést lehet hallani, ahogy a kavicsok célba érnek. A csoportos zarándokoknál megfigyelhető, hogy a férfiak a nők mögé állnak, így védve őket a tömeg nyomásától. Az idén ez is kényelmesen történt, mindenkinek meg volt a hatóságok által kijelölt helye, ahonnan dobhatott. Az áldozati állat bemutatásakor ismét a Bibliáé a főszerep, ugyanis ilyenkor a muszlimok arra emlékeznek, hogy Ábrahámnak nem kellett feláldoznia a saját fiát. Július 31-én kezdődött az iszlám második legszentebb ünnepe, az áldozati ünnep, vagy Éjd (Id) al-Adha. Napjainkban a zarándokoknak már nem kell kést ragadniuk, elég ha megvesznek egy igazolást a folyamatról, vagyis úgy vágnak le egy állatot, hogy sosem látták azt. Végül a hajvágás következik, sok férfi leborotválja a haját, de a nőknek elég egy-két tincs levágása is. A hívők visszatérnek Mekkába, hogy már a Kába új borítója előtt ismét megtegyék a hét kört. Mivel a legtöbb muszlim a tamattu nevű zarándoklatot végzi, így kötelező jelleggel még egyszer futniuk kell a Szafá és a Marva dombok között. És eljön az ihrám levételének az ideje, a sátánt szimbolizáló három oszlopot a következő napokban már világi ruhában is meg lehet dobálni, majd a város elhagyása előtt a hagyományos módon el kell köszönni a Kábától. Augusztus 20-án a muszlimok ismét ünnepelni fognak, ugyanis kezdetét veszi az iszlám időszámítás szerint 1442. esztendő.

COVID-19, avagy a III. világháború - Triptichon (1)

Kenessei András
Publikálás dátuma
2020.08.08. 18:55

Fotó: MIGUEL MEDINA / AFP
A kiérdemesült XX. században két világháborúban is pusztította a Földet és önmagát az emberiség. Pedig egyik sem volt nemhogy világ-, de még teljes földháború sem. Számos ország, sőt, földrész (Dél-Amerika) is kimaradt, alkalmasint mindkettőből. Európában pedig, ahol legpusztítóbb és leghosszabb volt sorban a második, négy ország területe és népe megmenekült a pusztítástól: a semleges Svájc és Svédország, valamint Spanyolország és Portugália. Hollandia csak azért nem, mert hiába nyilvánította önmagát semlegesnek – akárcsak az I. világháborúban –, a németek nem vették figyelembe, de csak azért, hogy rajta és Belgiumon keresztül oldalba-hátba kerülhessék a szemből bevehetetlen francia Maginot védelmi vonalat és villámgyorsan (Blitzkrieg) elérjék Párizst, valamint a La Manche csatornába szoríthassák a brit expedíciós hadsereget. Az I. világháború befejezése utáni századik évben aztán történt valami, amit nem lehet másként értékelni, mint egy újabb világháborút, amelyet az emberiség puskalövés nélkül szabadított magára. Igen, erről a világjárványról van szó, amely valóban világháború-szerű, a szó szoros értelmében, hiszen ebből a katasztrófából a világ egyetlen országa sem volt képes kivonni magát, sem ellenállással, sem védekezéssel, sem pénzáldozattal. Az egyik legmegbízhatóbb nyomkövető és értékelő forrás, a Johns Hopkins Egyetem, amely szinte a pandémia kitörésének első pillanatától követi a világjárvánnyá dagadó vírusfertőzést, 188 országot, illetve területet nevez meg és tart számon folyamatosan (fertőzöttek, halálesetek, gyógyultak) – és természetesen rengeteg tudományos kutatást végez, valamint ezekről közleményeket jelentet meg. A mellékelt térkép a fertőzöttséget mutatja: nincs ország, amely ne háborúzna – kivételesen: egységben a többivel – a közös ellenséggel szemben. (1. ábra)
Ha alaposan áttanulmányoztuk a térképet, akkor itt az ideje, hogy röviden szóljunk a triptichonról, és hogy mi keresnivalója van itt. Nos, a triptichon ógörög eredetű, képzőművészeti szakkifejezés, jelentése: hármasoltár(kép), vagy szárnyasoltár. Többnyire templomokban és múzeumokban látható: egy nagyobb középső, és két keskenyebb, szélső fatáblára festett, egyházi, vallási témájú kép, amelynek oldalszárnyait behajtva, befedik a középső képet. Gyakran a melléktáblák külső felületére is festenek vagy faragnak műalkotásokat, hogy behajtva is mondjanak/mutassanak valamit a hívőknek. Néha becsukva mintha kérdéseket tennének fel az éppen jelenlévőknek és későbbi korok (alkalmasint múzeumi) látogatóinak, hogy újra kitárva a szárnyakat: a középső alkotás adjon választ. Visszatérve napjaink egyik legégetőbb kérdésére: hogy a koronavírus ne okozhasson akkora pusztítást, mint a száz évvel ezelőtti spanyolnátha, (amelynek áldozatait 25 és 50 millió közé teszik), olyan védekezés fajtákat találtak ki és valósítottak meg, amelyek a korábbi évszázadokban sem voltak ismeretlenek (izoláció, tisztálkodás, a fertőzésben elhunytak mielőbbi elhantolása). Annak ellenére, hogy mind az egészségügy, mind a vele kapcsolatban levő tudományágak sokkal fejlettebbek, mint akár a száz évvel ezelőtti világjárvány esetén, megoldást csak a nagy erőkkel keresett és fejlesztett védőoltástól várhatunk. Legjobb tudomásom szerint a spanyolnátha ellen nem volt ilyen, ahogyan a nagy középkori és ókori járványok (pestis, himlő, kanyaró, stb.) idején sem, csak jóval később. Remélhetően a valóban hatásos COVID-19 ellenszert sem generációkkal utóbb sikerül megtalálni és milliárdszámra legyártani, beadni. Miközben tudományos előrejelzések nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy ez a koronavírus mutálódik (akár többször is) és mire megtalálják és elkészítik az ellene hatásosan bevethető vakcinát, addigra már a mutálódott és újramutálódott változata pusztítja majd az emberiséget. A COVID-19 istenigazából nem is halálos. Bizonyíthatóan tudjuk: nem a vírus öli meg áldozatait, és nem öl válogatás nélkül mindenkit, hanem leginkább az idős, egyéb, súlyos betegségekkel küzdő emberek esnek áldozatául. A vírus csak besegít, felerősíti azok alapbetegségeit, akikhez hozzáfér, de a megbízható statisztikai adatok szerint ebből a rétegből is sokan túlélték. Már az első megbetegedések utáni – passzív – védekezés is hatékonyan tudta megelőzni és csökkenteni a fertőzések exponenciális növekedését. A mai napig tartó (újból hangsúlyozom: passzív) védekezés látszott és bizonyult az egyelőre leghatásosabb ellenszernek, mert így lehetett, legalábbis mostanáig megakadályozni milliók robbanásszerű fertőződését. Nem akarom lebecsülni a koronavírus veszélyességét, de az a helyzet, hogy magától a vírustól nem halt meg senki; és akiknek a halálát okozta, azokra közvetett hatással volt. Még egyszer hangsúlyozom: eszem ágában sincs lebecsülni a koronavírus okozta veszélyeket, de tény, hogy (már ha hinni lehet a hivatalos statisztikáknak) az utóbbi fél évben a koronavírushoz köthető halálesetek száma alacsonyabb a korábbi évek hat hónapnyi időszakainak influenza okozta haláleseteinek mértékénél. A fenyegetettség azonban jelenleg nagyobb, hiszen korábban nem volt olyan influenza-járvány, amely egyszerre a Föld minden országában jelentkezett volna. A COVID-19 nemcsak arányaiban, hanem abszolút számokban kifejezve is alacsony fertőzöttséget mutat a lakosság teljes számára vonatkozóan. A Johns Hopkins Egyetem adatai szerint 2020. augusztus 4-én este a világfalu nyolcmilliárd lakójából 18 543 662 ember volt fertőzött és 700 714-en vesztették életüket. A napi növekmény, kerekítve 200 000, illetve 6 000 körül alakult. A spanyolnátha halálos áldozatainak számát csak felbecsülni tudják, részint az adatszolgáltatások hézagossága és lehetetlensége, részint az egyes országok adatközlési hiányosságai miatt, de kétségtelen, hogy az akkoriban nem egészen 2 milliárd ember közül (mint föntebb említettem) 25-50 millióan haltak meg (ez a szám többszöröse az I. világháborúban elesettekének). Ez jobb esetben 0,0125, vagyis 12,5 ezrelék, rosszabb vetületben a duplája. A világfalu COVID-19 áldozatainak száma valamivel több, mint 700 ezer, ami a 8 milliárdnak 0,0000875-öd része, vagyis valamivel kevesebb, mint 9 százezrede. Köznapi nyelven ez azt jelenti, hogy globális átlagban százezer emberből 9 halt meg a COVID-19-hez köthetően. Semmiféle pániknak, vagy fölösleges aggodalmaskodásnak, rémisztgetésnek nem volna helye, ha… … szóval, ha komoly szakemberek nem figyelmeztetnék a közvéleményt, hogy a veszély még nem ért véget. A veszély, a járvány, a járványveszély még itt van köztünk. Már eddig is sokszor lehetett hallani arról, hogy statisztikailag kifejezhető a járvány következő hullámban való visszatérése és feltételezhetően ez a következő hullám jóval erősebb és tragikusabb hatású lesz, mint a mostani, első nekifutás. Gondolom, sokak fejében megfordult (nem csak az enyémben), hogy komoly tudósok mire alapozzák ezt az előrejelzést. Nos, nem másra, mint arra a brit statisztikára, amely arról szól, hogy miként zajlott le 1918-19-ben az Egyesült Királyságban a spanyolnátha pusztítása. Három hullámban, mint a mellékelt grafikonból látható. (2. ábra)
Ezzel kapcsolatban óva intenék mindenkit, hogy a feltételezett hasonlóság alapján bármiféle érvényesnek gondolt következtetést vonjon le. Mint azt megpróbáltam pontosan meghatározni: „feltételezett” és „hasonló”. Vagyis nem bizonyosan és nem ugyanaz. Azt is tudjuk, hogy minden hasonlat sántít. Mint ahogy azt is, hogy a világmindenségben a dolgok fizikai-matematikai lezajlása többnyire nem egyenesvonalú, hanem hullámszerű terjedésű. Mint például a koronavírus mostani, első hullámának a lecsengése. A fertőzöttek és az elhunytak számának lassú csökkenése, majd kis növekedése, újabb csökkenése, újabb növekedése és így tovább. A trendvonal lefelé (vagy felfelé) tart, de nem egyenesen. Természetesen számíthatunk a következő, nagy hullámra, de már vannak tapasztalataink, amelyeket ha értelmesen hasznosítunk, csökkenthetjük a robbanásszerű fertőzést, valamint a halálesetek számát. A  világháborús veszély talán nem annyira ebben van, hanem a járulékos károkban. Amit a COVID-19 a gazdaságban okozott. Arról van szó, hogy az eddig aránylag gyenge lefutású járvány mekkora, hihetetlen felfordulást okozott a világfalu gazdaságában. És milyen szokatlan felfordulást: olyat, amilyennel eddig nem nagyon találkoztunk. Nem kisebb szakértő, mint Gita Gopinath, az IMF kutatási igazgatója írta ezt a Valutaalap honlapján június 16-tól olvasható elemzésében. Ezért nem a legutóbbi, 12 évvel ezelőtti, pénzügyinek kinevezett válságot hozza fel összehasonlításként, hanem a 90 évvel ezelőttit, az 1929-34 közti világválságot. Amikor is jószerével minden összeomlott. Amit azonban csak kevesen tudnak (és erről mostanában nem nagyon esik szó), hogy a válság fél évtizedének elmúltával még húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az irányadó New York-i tőzsdeindex, a Dow Jones elérje ugyanazt a szintet, ahonnan 1929-ben elindult a szakadék felé. Lássunk erről is egy szemléletes grafikont. (3. ábra)
Azért választottam a Dow Jonest, mert az USA részt vett ugyan a II. világháborúban, de a Hawaiit ért japán orvtámadáson kívül semmilyen területi-népességi kárt nem szenvedett el, és a New York-i tőzsde folyamatosan működött. Láthatjuk a mostani elemzések és jóslatok eredőjét-gyökerét: a V- és/vagy az L-típusú konszolidációt. Azért az elgondolkoztató, hogy az 1929 és 1937 közti évek valóban V-formát adnak ki, de a teljes helyreállás 25 évig tartott (közben persze egy kis háborúskodás is volt) és ez inkább egy némileg hanyatt döntött L-re hasonlít. Nem akarok a nemzetközi, gazdasági-tőzsdei jövendőmondó guruk babérjaira törni (tévednek ők is éppen eleget), csak óvatos figyelmeztetésekbe bocsátkoznék. Mondjuk azt illetően, hogy ha ez az éppen letudott félév csak az első hullám volt és így is milyen megrázkódtatásokat volt képes előidézni, akkor mi mindenre számíthatunk, ha valóban lesz második hullám. Vagy mondjuk arra mutatnék rá, amire az előbb idézett Gita Gopinath felfigyelt (és gondolom, sokan mások is), hogy a termelő ágazatokat kevésbé viselte meg a COVID-19, mint a szolgáltatásokat, és hogy a tőzsdék mennyivel jobban megúszták, mint a termelői szektorok, és hogy mi lehet ennek az oka. Egy kicsit róka-fogta csukának látom a helyzetet. Ugyanis minél inkább az emberek egészségének a védelme a fontos, a COVID-19 következő hullámában (már ha bekövetkezik) annál erőteljesebben kell szeparálni mindenkit mindenkitől (karantén, kijárási korlátok, maszk, fertőtlenítés, védőkesztyű, stb, stb, stb). Miközben minél jobban lelassul és megáll a gazdaság, annál jobban kell koncentrálni a mindennapi szükségletek minimális kielégítésére (étkezés, tisztálkodás, közművek működése, közlekedés, szállítás, stb, stb, stb). Arról nem szólva, hogy minél jobban megáll a munka, annál kevesebb lesz a pénzmozgás, az adóbevétel. És ezzel együtt a kormányok mozgástere. Ha viszont a gazdasági szükséghelyzet megszüntetése kap prioritást, akkor a fertőzések és a halálesetek száma fog növekedni. Nos, innen érdemes folytatni.

Minisorozat, jó rendező, párna

A jelenkor lassan mindenkire rányomja végzetét. Észre kellett vennem magamon, hogy sorozatokat nézek. Ugyan még nem nagy, de már szép számban. A mozi mítosza jó ideje nem hat rám: nagyon jó este, ágyban fekve, telefonon filmet nézni. Nem ropog a fülembe a popcorn. Én ropogtatom a csipszet, a parányt, nyújtózhatok, és ami a legjobb: megállíthatom a „vetítést”. Hívnak, szólnak hozzám, vécé – pause, aztán folytatjuk. Nem világos valami, elvesztettük a fonalat – pause, visszatekerés. Támad az álmosság: stop, kikapcs, a többit majd holnap. Vagy holnapután. Vagy egy hét múlva. A különös az, hogy ebben a tunya, személyes kapcsolatban az ember, az olvasásélményhez hasonlóan, sokkal közelebb kerül a filmekhez. Nem másfél-két órája, hanem ideje lesz rájuk. Hagyja feltárulkozni a mű szerkezetét, a formai megoldásokat, a koncepciót. Ha elnehezedik a fej, nem feltétlenül az alkotó lesz a hibás. Most nem megy a ráhangolódás, próbáljuk meg később, máskor. A filmművészet szerelmese persze ágyban fekve is idegenkedik a sorozatoktól. Bulvár dolognak tartja, sajnálja rá az estéket. De aztán itt is róluk olvas, ott is őket ajánlják, rájuk meresztődnek a szemek a családban. Hát, csak beléjük kóstol! És ha nem lesz is a rabjuk, ráérez az ízükre. Be kell látnia, hogy itt is tízes az értékskála, van műfaji kínálat, és már közel az esztétikum szférája. A ponyva alatt talán „nagyregények” érlelődnek. Telefon képernyőre, fekvőhelyzetre, ágypárnára szabva. Csak az a baj, hogy bármennyire erőteljesek a közegek, plasztikusak, szívünkhöz növőek a karakterek, bármilyen izgalmasan fordul erre-arra a történet, a hatodik rész körül általában a fáradtság jelei kezdenek mutatkozni, takarékoskodni kell a munícióval, hogy célba vánszorogjon egy-egy évad. Ezért is kedveli meg az ember a minisorozatokat, a 3-8 részes, feszes drámákat. Áttekinthetőek, nem nyújtják magukat időhúzó mellékszálakkal és csavarokkal. Ebben a formában tudott átütő sikerré válni a Csernobil, így őrizte meg végig feszültségét a cseh Eszmélet, a Fox csatornáról szóló A legharsányabb hang, vagy egy hazai produkció, az Átok négyrészes nyitánya. Sorozatoknál a színészekre hajlamos figyelni a néző, az ő együttesükhöz és játékukhoz kapcsolja őket. A filmes nyelv szinte tanulhatóan egységesnek tűnik, mintha mindegy lenne, ki a rendező, az operatőr, ha felkészült. Előfordulnak persze olykor tudatos art-filmes hangütések, jó példa rá az Átok vagy az Aranyélet világa. De még érdekesebb, mikor a kommersz narrációban csillan föl valami egyedi. Néztem az Egy nagyon angolos botrány című minisorozatot, és persze a ráncosan megújuló Hugh Grantre meresztettem a szemem. Egy idő után azonban éreztem, hogy a filmes előadásmód is valahogy ismerős. Rápillantottam a stáblistára, és kiderült, a produkciót Stephen Frears rendezte. A királynő, a Tamara Drewe és sok más népszerű angol film készítője. Sosem töprengtem Frears rendezői munkásságán, egyéniségén. Egyszerűen biztos kezű lektűrmesternek tartottam. De most világossá vált, hogy sajátos stílusa van. A közegábrázolás, a karakterépítés, a dramaturgiai szerkesztés műgondján túl olyan szinten sűrít a követhetőség megőrzésével, hogy a történet kibillen komolyságából, és egyedien finom irónia szabadul fel belőle. Egyszerre lélektani és társadalomkritikai dimenzióban. Pereg a telómon az új sikermini, a szintén HBO GO kínálta Kvíz. Már csak azért sem lehet abbahagyni, legfeljebb három estére elosztani, mert a nálunk is legendás vetélkedő, a Legyen ön is milliomos! sikerének kezdeteihez vezet. Annak a botránynak a történetén keresztül, mikor az egyik nyertest, Charles Ingram őrnagyot csalással vádolták meg, és feleségével együtt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Ingramék máig tagadnak, és a film is bizonytalanságban hagyja a nézőt. De nem ez az érdekes, hanem a kvízőrület misztikuma. Hogy akkor sikeres egy vetélkedő, ha nem csak a tudásról, hanem a véletlenről, a szerencséről, a sorsszerűségről szól. Hiszen nincs az a lexikális tudás, amely minden kérdésre (főleg, ha semmi köze a műveltséghez) szállítaná a helyes választ. És ilyenkor marad a tippelés, a „kártyajáték” izgalma. A lényeg pedig nem az, hogyan lehet valaki – akár kisebb csalással is – véletlenül milliomos, hanem: hogyan lehet a tévétársaság biztosan milliárdos. Mert míg a versenyző csalása (mondjuk, beépített néző köhint neki a helyes válaszlehetőség elhangzásánál) a szabályok megszegése, a tévés produkcióé bele van építve a szabályokba. Ingram azért lesz gyanús, mert nyer, pedig nem nyerhetne. És ott vannak még az illegális szerveződések játékra jelentkezők műsorba ügyeskedésére, válaszadásra telefonos segítségkérésnél. meg persze a rengeteg szociális motiváció, ami reménytelen versenybe hajszolhatja az embereket. A film lendületes szerkezete keserűen finom iróniával egységben láttatja az összes szálat, problémát. Nincs is szüksége 12 részre. Én csupán egyetlen dologra tippeltem vele kapcsolatban: ezt a minisorozatot is Stephen Frears rendezte. Nyertem volna.