Vidnyánszky Attila;Jordán Tamás;Színház- és Filmművészeti Egyetem;

2020-08-08 19:58:00

Jordán Tamás ironikusan lepápázza Vidnyászkyt, és kérdőre vonja a színházi szentatyát

Pusztuló egyetem, ideológiai vonalkövetés, lekezelt vizsga-előadások, azaz mi rejlik a látszatbírálat mögött.

"A közeljövőben, színészként hatalmas feladat vár rám. A Rózsavölgyiben a Két pápa című darabban én alakíthatom XVI. Benedek pápa szerepét, aki, mint tudjuk, lemondott a pápaságról és átadta azt az argentin érseknek Bergogliónak", írja Facebook-posztjában Jordán Tamás.

Aki a darabról a mai színházi helyzetre asszociál. "A mai színházi életünk pápája Vidnyánszky Attila. Őt ugyan nem a magyar színházi élet nagyjai választották meg, hanem ő maga nevezte ki saját magát és ezt szentesítette a hatalom. És nem csak azzal lett a magyar színházi élet pápája, hogy az alapítvánnyá alakított SZFE kuratóriumának elnöke lett, hanem hosszú évek óta már ő a magyar színházi élet megfellebbezhetetlen vezetője. Most már a kimondottan a pápája. Jár neki a tévedhetetlenség vélelme. És mi, a színház papjai, plébánosai, bíborosai ezt tudomásul vesszük a hívőkkel, a közönséggel együtt." (Emlékeztetőül: az alapítványi működtetésre átállított Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának ura Vidnyánszky Attila lett.)

Persze Jordán szerint akadna egyvalaki, aki kétségbe vonhatná a pápa tévedhetetlenségét, és ez maga a pápa. Csakhogy Vidnyánszky kételyek nélkül él, így Jordán játsza el a pápa lelkiismereti hangját, és kérdez.

Például felrója a pápának, hogy az panaszolja: a végzős diákok nem mennek vidékre, a preferált pesti színházak elszipkázzák őket. Csakhogy Jordán szerint a helyzet az, hogy ezek a vidéki igazgatók nem látják, nem ismerik a végzős növendékeket, így nem is hívják őket. A színház igazgatók nem tekintik meg a nagy gonddal, alázattal létrehozott vizsga-előadásokat.

Aztán azon ironizál, hogy Vidnyánszky panaszolja, miszerint jelenleg milyen rossz feltételek között működik a Színművészeti. Pusztul az épület, elavultak a technikai eszközök. "Eminenciádnak igaza van. Az intézmény mindenkori vezetői szinte könyörögve kértek pénzt a mindenkori hatalomtól a fentiek orvoslására, de nem kaptak. Miután Szentségednek teljesen igaza van a diagnózisban, hogy szinte haldoklik az épület, remélhetjük Isten segítségével és az Ön pápai súlyával lesz esély a problémák orvoslására."

Végül egy intelemmel zárja Jordán, közvélemény-kutatások etredményét citálva, miszerint a fiatalok többsége ellenzéki gondolkodású. "Ha ez így lesz a Színműre felvettek körében is, akkor tenni kell valamit az egységes ideológia kialakítása érdekében. Nyilván be kell iktatni, a művészet tanítási idejének rovására ilyen átnevelő órákat. Az én fiatal koromban volt olyan képzés, hogy tudományos szocializmus, volt olyan tantárgy, hogy világnézetünk alapjai. Félelemmel tölt el az a gondolat, hogy a művészeti képzés helyett ideológiai átnevelés lesz."