„Az Orbán majd segít”

Megállíthatatlannak tűnik a horvátországi Drávaszög magyarságának fogyása. Többek szerint szellemileg öregedett el a térség, az anyaország gazdaságfejlesztő támogatása viszont reményt ad.

Csutorás Csaba krumplit szed föl a családjával, Sepse határában. Árnyékban 33 fok, a napon 60, ők megállás nélkül hajladoznak, még se izzadnak, amit tán az magyaráz, hogy Csutoráséknak többgenerációs kertészeti rutinjuk van. Amiképp a horvátországi Drávaszög őslakosai közül szinte mindenkinek. Agrárvidék ez, az udvari határátkelőtől Sepséig gondosan megművelt szántók és gazdag termést ígérő gyümölcsösök, szőlők közt visz az út.

Az 53 esztendős Csutorás Csaba 28 éve traktoros egy bellyei agrárcégnél, ma éjszakai műszakja lesz, szóját öntöz, napközben meg a saját földjén krumplit takarít be feleségével, lányával, vejével. A családnak 3 és fél hektár földje van, nagyobb része szántó, megvan hozzá minden gép, igaz, öreg masinák, a Ferguson kombájn 55 éves, mondja a gazda, de működik, mint a svájci óra. Csutorásékat arról kérdezem: éreznek-e változást annak okán, hogy Horvátország 2013. óta az uniós állam.

- Szerintem nincs változás – szólal meg a családfő. – Errefelé munka alig, a fiatalok elmennek dolgozni az ország más részébe és külföldre, és ott telepednek le. Húsz éve a szerbek kiűzése után, Sepsén négyszázan laktak, most legfeljebb kétszázan.

- A volt osztálytársaim közül szinte mindenki külföldön van már – bólint rá a férfi lánya, a 21 éves Edina. – Boltosnak tanultam, de a környéken nincs állás. A férjem segédmunkás építkezésen. A földünk ad biztonságot, a szüleim kétszobás házában elférünk, de ha gyerekünk lesz, el kell mennünk, oda, ahol találunk rendesen megfizetett munkát.

Ez a vidék kiesik az ország gazdasági vérkeringéséből, itt továbbra is az agrárium biztosít - a korábbinál sokkal kevesebb ember számára - megélhetést. Horvátország nemzeti jövedelmének negyedét a tengerparti turizmus hozza, ez az ágazat vonzza a befektetőket, a Drávaszög ebből semmit se profitál. Mindezek okán a térség lélekszáma drámaian csökken. Ez igaz a többségi nemzetre és a magyar kisebbségre egyaránt. Arról nincsenek friss statisztikai adatok, hogy a 6 ezer drávaszögi magyarból mennyien maradtak szűkebb pátriájukban, de a helybéliek szavai alapján úgy tűnik, az elmúlt 10 évben több mint ezren külföldre mentek, és már nem térnek vissza.

A szinte csakis magyarok lakta Sepsével szomszédos Csúzán 2011-ben 560-an laktak, most már csak 450-en, s a helybéliek 95 százaléka magyar. A falu helytörténésze, a 78 esztendős Reppmann Dékány Zsuzsanna, nyugdíjas matematikatanár szerint a csúzaiakra jellemző volt, hogy bár a földből éltek, sok energiát fordítottak önmaguk művelésére.

- 1882-ben megalakítottak egy olvasókört – idézi a múltat a pedagógus -, és ott megosztották egymással azt, hogy mit olvastak. Irodalmat és gazdálkodásról szóló könyveket, mindent. Az olvasókör fontos közösségépítő egyesület volt. Sajnos ma már csak papíron létezik ez a kör.

Dékány Zsuzsanna szerint a csúzai magyarság összetartozásán a 91-es háború súlyos sebeket ejtett, ma pedig mintha fontosabb volna az asszimiláció, mint a saját közösségük. Erről vall, hogy a helyi iskolába tanuló magyar gyerekek felét horvát osztályba íratják a szülei, azt gondolván: így könnyebb lesz majd nekik továbbtanulni, érvényesülni.

Ha valaki megnézi a falu egyik, műemlékké nyilvánított borospincéjét, akkor ráérez arra, hogy 100-150 éve, a 15-20 holdon gazdálkodó csúzai családok milyen szépen gyarapodtak. A pince előtt álló, egykor borfeldolgozásra használt 20 méter hosszú épületbe akár lovasszekér is behajthatott, s a terem tetőszerkezetét egy 26 méter hosszú, egyetlen fa törzséből kifaragott mestergerenda tartja. A löszfalba vágott-falazott pince mérete is meggyőző, elférne ott 3-400 hektoliter, vagyis 40-50 ezer palack feltöltésére elegendő bor.

- Eladnám, ha borász tenne rá ajánlatot – árulja el a 115 éves pince 80 éves gazdája, az egykor könyvelőként dolgozó Pápa Margit. – De eddig csak egy gombatermelő meg egy hentes vette volna meg, aki kulent érlelne itt. Ha megtenném, hogy nekik adom, apám forogna a sírjában.

Sikeres borászt azért ma is találunk Csúzán. A 69 esztendős Kováts Istvánnak a dédapja is a szőlőből élt, s tőle fokozatosan a fia, a 32 éves Attila veszi át az irányítást. A család szőlője a szerb megszállás után még 7 hektár volt, most 15. A szőlő felét eladják, felét feldolgozzák, a bor egyre nagyobb részét palackban értékesítik. Számukra nagy segítség, hogy az Orbán-kormány 2017-ben elindított egy programot Horvátország magyarlakta területeinek gazdaságfejlesztésére.

- Eszközbeszerzésre pályáztunk – mondja Kováts Attila. – A kisvállalkozások három év alatt 25 ezer eurónyi támogatást nyerhetnek el, és ehhez 25 százalék önrészt kell vállalnunk. Horvátországban uniós támogatásokhoz nekünk nehéz hozzájutni. Azt fontos emberek kapják. A magyarországi támogatás javítja a versenyképességünket. Kell a segítség az itteni magyarságnak. Egyébként a drávaszögi magyar középiskolások és egyetemisták fele a felmérések szerint külföldön akar majd élni. A magyar kormány támogatása abban segít, hogy minél többen itt maradhassunk apáink földjén.

- Úgy háláljuk meg a támogatást – teszi hozzá Kováts István -, hogy amit a kapott pénzből veszünk, azt Magyarországon vesszük meg. Ezzel és az önrészünkkel az ottani vállalkozásokat segítjük, és az áfa a magyar állam bevétele.

Kováts Attila bátyja is nyert 15 ezer euró támogatást, ő mandulaültetvényt telepít ebből egy hektáron. A pénzből telik gépekre is, amelyekkel a mandulát lehet majd feldolgozni.

Gyuricsin Leopold egy magyarországi zöldségtermelő kutató cég vetőmagját értékesíti Horvátországban, a cég képviselőjeként. A 49 éves, erdőmérnök végzettségű, csúzai férfi egy, a munkájához szükséges kombiautó vásárlásához kapott 75 százalékos támogatást.

- Az én családomban van magyar, sváb és sokác vér – mondja az erdőmérnök -, a régi monarchia szülöttje vagyok, ám magyarnak tartom magam. A kiírás nem kérdezi, hogy aki pályázik, magyar-e. A lényeg, hogy magyar nyelven kell pályázni és a magyarlakta területen kell élni. Ez a pályázat történelmi jelentőségű, előtte, száz éven át egyik magyar kormány se segített így minket. Az viszont továbbra is baj, hogy a Drávaszög szellemileg elöregedett. Az is öreg, aki korban még nem az. Az itt élők valahogy lemaradtak a világtól az elmúlt 30 évben. Nem tanulnak, nem tartanak lépést a korral, ezért sokan nem is gondolnak arra, hogy belefogjanak valami újba.

Ezt az elöregedést, elkorszerűtlenedést mások is említették. Mintha ez is igazolná a régieket, akik azért jártak az olvasókörbe, hogy egymástól tanulva lépést tartsanak a világgal.

A megkérdezettek szavai alapján egyértelmű, hogy az Orbán-kormány népszerű a drávaszögi magyarok körében. Sokan kértek magyar állampolgárságot, és a Fideszre szavaztak a 2018-as választáson. Tudják azt is, hogy emiatt Magyarországon az ellenzéki szavazók neheztelnek rájuk, mondván: a határon túliak nem nálunk adóznak, akkor ne szóljanak bele az állam belügyeibe. Beszéltem tucatnyi drávaszögi magyarral, s erre szinte mind azt felelték: nem tehetnek róla, hogy elcsatolták őket Magyarországtól. Igénylik, hogy ők is hozzánk tartozzanak, ezért bele akarnak szólni a nemzet sorsába.

A drávaszögiek többségét nem zavarja az sem, hogy az ellenzék és Európa kritikája szerint az Orbán-kormány erősen korlátozta a demokratikus jogok hazai gyakorlását. Amikor erről beszéltem Sepsén a 70 éves Fejes Sándorral – aki nyugdíjazásáig gőzturbina és kazánszerelő volt – ekképp reagált: "nekem tetszik, amit Orbán csinál, maguknál rend van".

A Vörösmarton élő és Eszéken turizmust tanuló 20 éves Obermajer Dávid elmondta, hogy amikor Orbán náluk járt a kollégium avatásán, a magyar diákok nagyon örültek, és látszott mennyire szeretik a miniszterelnököt. Megjegyeztem, hogy nálunk a fiatalok körében már népszerűtlen a Fidesz és vezetője, mivel hozzá és pártjához sok gyanús ügylet kötődik. Dávid hallott erről, de megerősítette, hogy náluk Orbán népszerűségét ez nem csökkenti.

A kormányfőt kevesen bírálták az általam kérdezett drávaszögiek közül. Egyikük, az 59 éves, egykor katonaként és rendőrként szolgáló Bisztricán József, aki 150 libáját legeltette, amikor megszólítottam.

- Másról se hallok, minthogy Orbánék ellopnak mindent! – fakadt ki a vékony, beesett arcú, vörösmarti férfi. – Sokan tudják ezt róla nálunk is, és gyűlölik miatta. Én is. De erről nem beszélnek, pedig bántja ám az embereket.

A fentebb mér idézett drávaszögiek is hallottak arról, hogy a kormánypártok politikusait Magyarországon a többség felháborítóan korruptnak tartja, de erre ők megvonták vállukat, mondván: a politikusok mindenütt lopnak. Nem értenek semmihez, összegezte véleményét Gyuricsin Leopold, azért mennek erre a pályára, mert a saját szakmájukban vagy vállalkozásukban nem boldogulnak, aztán politikusként osztják az észt, meg a pénzt. Maguknak. Horvátországban is ez megy, s a világ ilyen, nem kell ezen csodálkozni.

A lényeg, hogy "az Orbán segít" a határon túli magyaroknak, hangsúlyozták többen, hogy ennek mi lesz a hosszú távú hatása, megállítja-e a program a magyarok elvándorlását és asszimilációját, az még megjósolhatatlan, de ez a kormány legalább megpróbálja.