lista;járvány;állami támogatás;raktárkoncert;

2020-08-11 14:51:07

Száz együttes tarthat majd raktárkoncertet a fesztiválok gyakori fellépői közül

A lista már megvan, még nem nyilvános, de annyi kiderült, hogy egyedül az Esti Kornél alternatív rockbanda helye biztos.

Megvan a lista, alakul a támogatói program – vette észre a hvg.hu, hogy milyen feltételekkel részesülhetnek zenészek abból az 5,3 milliárd forintos kormánytámogatásból, amelyből raktárkoncerteket tarthatnak. Egy korábbi kormánydöntés alapján ugyanis a koronavírus-járvány miatt így segíti az állam a válságba került zeneipart. 

A kabinet által a feladatra felkért Lobenwein Norbert – aki több hazai fesztivál főszervezője – a Facebookon tett közzé részleteket arról, hogyan választják ki azokat a fesztiválzenekarokat, amelyek részesülhetnek a segélycsomagból. 

A fesztivál kategóriában eredetileg 40-50 produkciót lehetett volna meghívni, Lobenweinék kérésére ezt 100-ra emelték, emellett felvették a kapcsolatot 13 hazai fesztivál szervezőjével, és arra kérték őket, hogy közösen állítsák össze a listát, 100 százalékos transzparenciával.

- Összegeztük, hogy mely zenekarok, hány fesztiválon vettek volna részt idén. A lista tetejére került az, akit tíz fesztivál hívott volna meg – ecsetelte a szervező, hozzátéve: egy ilyen akadt, mégpedig  az Esti Kornél. Tehát eddig egyedül ennek az alternatív rockegyüttesnek a helye biztos valamelyik „raktárban”. 

A lista alján az egyfesztiválosok szerepelnek, de Lobenwein Norbert mindenkit megnyugtatott:

A tizenhárom idén elmaradt fesztivál: a Bánkitó, a Fishing on Orfű, a SZIN, a FEZEN, a TÁBOR, az EFOTT, a VOLT, a Strand, a Művészetek Völgye, a Campus, az East Fest Mezőtúr, a Rockmaraton és a Kolorádó. A végeredmény alapján Lobenweinék nemrég elkezdtek egyeztetni azzal a száz produkcióval, akiket a felsorolt fesztiválok szervezői delegálnak, ám ez a lista az említett esti Kornél kivételével egyelőre nem publikus.