Előfizetés

Közösségi adakozásból gyűjtenének az Index tulajdonosai a portál jövőbeni működtetéséhez

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.08.11. 17:57
Az Index munkatársai kezükben a felmondásukkal
Fotó: Bődey János / Index
Alig halad az új stáb toborzása, a régiek felmondási ideje pedig hamarosan lejár.
Még az Index szomorú fordulatokban gazdag szétesésének is vannak vicces fejezetei – írta kedden a 444.hu. Értesülésük szerint az Index tulajdonosaihoz tartozó blog.hu közösségi finanszírozási kampányt tervez, aminek el is készítették a weboldalát, amit véletlenül publikus felületre tettek ki, amit aztán eltüntettek. Az oldalt azonban a 444.hu rögzítette, és a „kampányanyag” látható is a cikkükben.   Forrásaik szerint az úgynevezett screenshotokon látható közösségi finanszírozási kampányt mostanában indítanák el. A vonatkozó oldalak még nem készültek el teljesen, van, ahol a végleges helyett még a „lorem ipsum” kitöltőszöveg szerepelt, és a korábban ott olvasható támogatási összegek sem valódiak. – A blog.hu annak az Indamédia nevű cégnek a portfóliójába tartozik, amit idén márciusban vásárolt meg Vaszily Miklós, „a Fidesz és Mészáros Lőrinc médiabeli végrehajtóembere”. Ez az Indamédia az a cég, amin keresztül a hatalom három éve a kezében tartja az Indexet, mivel rajtuk folynak át a lap hirdetési bevételei is – vázolta a portál. A cikk szerint Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke és társai alig haladnak az Index új stábjának verbuválásával, a régiek felmondási ideje pedig lassan lejár. Így egyre kevesebb lesz a kitehető cikk és másféle tartalom, ezért az Index-címlapot többek között a civil bloggerek posztjaival próbálják feltölteni.

Emmi: szeptember 1-jén hagyományosan indulhat az iskola

MTI
Publikálás dátuma
2020.08.11. 16:26

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
A járványügyi helyzetet folyamatosan értékelik, a digitális tanítás tapasztalatait pedig hasznosítják majd.
Normál menetrend szerint tervezi a kormány a tanévet, a hamarosan megjelenő rendelet szerint szeptember 1-jén hagyományosan indulhat az iskola – közölte kedden az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A tárca szerint a koronavírus-járvány magyarországi alakulása eddig kedvező, jelenleg nem indokolt a digitális oktatással helyettesíteni a hagyományos oktatást. Ugyanakkor hozzátették: sok országban jelentősen nő a fertőzések száma és a hazai adatok is óvatosságra intenek. Ezért a kormány, az Operatív Törzs és a járványügyi hatóság folyamatosan értékeli a helyzetet, és szükség esetén további intézkedésekről dönt. Az iskolák protokollt fognak kapni a járvány elleni védekezést segítő teendőkről. A tárca szerint továbbra is alapfontosságú:
„beteg, a koronavírus tüneteit mutató gyereket ne engedjenek a szülők közösségbe. Hangsúlyozták azt is: felelős szülői magatartással, az alapvető óvintézkedések betartásával elkerülhető az iskolákat érintő korlátozások bevezetése.”

– A veszélyhelyzet idején elrendelt és sikeresen működő tantermen kívüli, digitális munkarendben gyűjtött tapasztalatokat és eredményeket az Emmi, az iskolák és a pedagógusok is elemzik, és szakmai egyeztetéseket követően a hagyományos iskolarend keretében is alkalmazzák – áll a közleményben. Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2020. október 22. (csütörtök), a szünet utáni első tanítási nap. 2020. november 2. (hétfő). A téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2020. december 18. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2021. január 4. (hétfő). A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2021. március 31. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2021. április 7. (szerda).   A rendelet részletesen tartalmazza az idei október-novemberi és a jövő év május-júniusi írásbeli érettségi vizsgák időpontját is. Az őszi érettségi vizsgák október 16-án, a tavasziak május 3-án kezdődnek.

Újraindult a Lánchíd felújítási közbeszerzése, a BKK néhány nap alatt pótolta a hiányt

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.08.11. 15:36

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
A fővárosi cég állítja, a jövő márciusi munkakezdéshez már csupán kedvező ajánlatokra és a kormányígéret szerinti támogatásra van szükség.
Megjelent a Széchenyi lánchíd felújításának kivitelezési munkáiról szóló közbeszerzési részvételi felhívás az Európai Unió Hivatalos Lapjában – írta keddi közleményében a BKK. A fővárosi cég szerint amennyiben kedvező ajánlatok érkeznek és a kormány biztosítja az ígért támogatást, akkor a júliusban bejelentett ütemtervnek megfelelően haladhat az eljárás.  – A BKK 2021. februárjában köthet szerződést a kivitelezővel, és márciusban kezdődhet a kivitelezés. Magyarország szimbóluma így 2023-ra születhet újjá – emelte ki a fővárosi közlekedésszervező társaság.  Hozzátették, hogy a BKK a Közbeszerzési Hatóság által kért hiánypótlást néhány nap alatt teljesítette, az eljárásban mindez nem okoz semmilyen késedelmet. A Lánchíd felújításával kapcsolatban minden információt nyilvánosságra hoztak a bkk.hu/lanchid oldalon. Ahogyan azt a Népszava a múlt héten megírta, a Közbeszerzési Hatóság tartalmi hibákra hivatkozva visszadobta a Lánchíd felújítására vonatkozó, még júliusban benyújtott tenderkiírást, annak módosítására kötelezte a projektfelelős Budapesti Közlekedési Központot (BKK). A hatóság azt kifogásolta, hogy a BKK túl nagy, 10 éves referencia időszakot adott a jelentkezőknek, ezért előírta ennek 8 évre csökkentését. A városvezetés szerint az állami Közbeszerzési Hatóság úgy módosíttatta az átkelő felújítására kiírt közbeszerzést, hogy azzal szűkítette a versenyt.