Előfizetés

"Meggondolatlan és ostoba" - a szakemberek nem boldogok az orosz vakcinától

MTI
Publikálás dátuma
2020.08.12. 10:38

Fotó: Russian Direct Investment Fund / AFP
Bár Putyin elnök olyan jónak tartja a Covid-19 elleni orosz védőoltást, hogy egyik lányának is beadta, a világ több egészségügyi szakértője a tudományos részleteket hiányolja.
A kevesebb mint két hónapos, emberekkel végzett klinikai tesztek után a világon elsőként jegyezték be Covid-19 elleni vakcinát Oroszországban. Vlagyimir Putyin orosz államfő szerint a vakcina hatékony és tartós immunitást alakít ki a szervezetben, "és minden szükséges ellenőrzésen átment". Közölte, hogy egyik lánya is megkapta az oltást. Az oltóanyagot fejlesztő orosz intézet azonban mindeddig nem tett közzé egyetlen klinikai vizsgálatról sem részletes eredményt mértékadó tudományos folyóiratokban.
Az embereken végzett klinikai tesztek kevesebb mint két hónapig tartottak. A vakcinafejlesztésben folyó globális verseny első helyéért Oroszországnak még nagy létszámú, emberekkel végzett klinikai teszteket kell lefolytatnia, amelyek eredményei megmutathatnák, hogy működik-e az oltóanyag. 
Az orosz oltóanyagot az ország egészségügyi minisztériuma ugyanis azelőtt jegyezte be, hogy a tesztek úgynevezett harmadik fázisát, vagyis a többezres létszámmal végzett próbákat elvégezték volna. Szakértők szerint az orosz vakcina - az előállítás módjáról és a biztonságosságról, az immunválaszról és a Covid-19 hatékony megelőzéséről - publikált adatainak hiánya miatt a tudósok és az egészségügyi hatóságok a sötétben tapogatóznak. "Anélkül, hogy a tudományos munkákat elemzésnek vetették volna alá, nem lehet tudni, hogy az orosz vakcina hatékonynak bizonyult-e" – mondta Keith Neal, a brit Nottinghami Egyetem járványtani és fertőzőbetegség-kutatója.
"Lényegében nagyszabású, lakossági szintű tesztet folytatnak"

– jelentette ki Ayfer Ali.

A brit Warwicki Egyetem gyógyszerkutatója szerint a szupergyors bejegyzés azt jelentheti, hogy a vakcina lehetséges mellékhatásait talán még nem lehetett észrevenni. Noha valószínűleg ritkák, ezek komolyak is lehetnek – figyelmeztetett.
Francois Balloux, a University College London Genetikai Intézetének tudósa a döntést 
"meggondolatlannak és ostobának"

nevezte. "Egy nem megfelelően tesztelt vakcinával végzett tömeges oltás etikátlan. Az orosz oltási kampányban jelentkező bármilyen probléma katasztrofális lenne mind az egészségre káros hatásai, mind a védőoltások lakossági elfogadásának és hitelének további rontása miatt" – fejtette ki.
A keddi orosz bejelentés idején a világ több mint féltucat gyógyszerfejlesztő cége végez nagy létszámú teszteket emberi részvétellel Covid-19 elleni vakcinajelöltjükkel, mindannyian önkéntes résztvevők tízezreinek bevonásával. Az élvonalbeli gyógyszerfejlesztők - köztük a Moderna, a Pfizer és az AstraZeneca - azt remélik, év végéig megbizonyosodnak, hogy vakcinájuk működik és biztonságos. Mindegyiküktől elvárják, hogy tesztjeik eredményeit és az oltóanyag biztonságosságáról szóló adatokat nyilvánosságra hozzák és átadják ellenőrzésre az amerikai, európai és más hatóságoknak, mielőtt jóváhagynák a vakcinákat.
Az Egészségügyi Világszervezet egyeztet az orosz hatóságokkal arról, hogyan tudná a szervezet elfogadni minősített vakcinaként a már bejegyzett vakcinát – közölte kedden a WHO szóvivője. Hozzátette: bármilyen oltóanyag elfogadásának feltétele, hogy a legszigorúbban áttekintsék és megvizsgálják azokat az adatokat, amelyek bizonyítják a vakcina biztonságosságát és hatékonyságát. 

Összezárnak a diktátorok

Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2020.08.12. 09:00

Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala
Egymást támogatják azok az európai politikai vezetők, akik örökös elnöki címre pályáznak. Önös érdekekből közben olyan döntéseket hoznak, amivel hazájuk, de akár a hagyományos világrend stabilitását fenyegetik.
Winston Churchill egyik sokszor idézett mondása szerint a demokráciánál nincs vesződségesebb politikai rendszer, de nem találtak ki jobbat nála. A brit kormányfő egy másik alkalommal pedig úgy fogalmazott, a demokrácia ellen az a legjobb érv, ha egy politikus öt percet beszél a választóval. Manapság mintha egyre több országban akarnának rácáfolni az egykori brit miniszterelnök mondataira. Bár az egyes vezetők megtartják a választásokat, eleve olyan körülményeket teremtenek, hogy azt még a legnagyobb jóindulattal sem lehet sem szabadnak, sem demokratikusnak nevezni. Közben ezek a vezetők a választókkal sem beszélnek már, mert buborékban élnek, belbiztonsági apparátusuk tartja őket és klientúrájukat a hatalomban, így fittyet hánynak a társadalom igényeire. Tapasztalataik szerint a hatalom brutális eszközeivel el lehet hallgattatni azokat, akik a rezsimet bírálják, a pénzügyi eszközök megvonásával és beépített emberekkel pedig az ellenzéket is meg lehet osztani. Európában mind több olyan vezető bukkan fel, aki rafinált eszközökkel építi ki hatalmát, s törekszik arra, hogy mindörökre hazája élén maradjon. Ha úgy vesszük, ebből a szempontból még korrektebb volt Joszip Broz Tito megoldása, akit 1974-ben Jugoszlávia örökös elnökének neveztek ki. Tito nem törekedett arra, hogy a hatalmat felesleges, demokratikusnak álcázott választásokkal legitimálja. Ettől függetlenül a Nyugat benne bízott és a szintén 1974-ben megszületett alkotmány révén olyan jogokat biztosított a nemzeti kisebbségeknek, amelyeket egyes uniós tagországok is megirigyelhetnének. Azért is lehet az a benyomásunk, hogy a hibrid, a demokráciának álcázott diktatúrát alkalmazó kormányzási forma mintha egyre több hívet toborozna a világban, mert ezek a vezetők összezárnak. A mai viszonyokat nagyon is híven jellemzi, hogy Alekszander Lukasenko fehérorosz elnök „újraválasztásához” elsőként Hszi Csin-ping kínai elnök gratulált, majd csatlakozott hozzá Vlagyimir Putyin orosz, később pedig Recep Tayyip Erdogan török elnök. Ugyan mindhárman pontosan tudták, hogy egy egészen pimasz módon elcsalt voksolásról van szó, aminek a célja legfeljebb az lehetett, hogy a fehéroroszok „atyja” még szorosabbra vonja a gyeplőt, még jobban terrorizálja a lakosságot a várhatóan egyre súlyosbodó gazdasági helyzet miatt, mégis deklarálták a diktátor hatalmának kiterjesztését, a terror uralmának meghosszabbítását. Igaz, álszentség is lett volna éppen tőlük számon kérni máson a demokráciát. Hszi Csin-ping alatt tragikussá vált az emberi jogi helyzet Kínában, 2018-ban eltörölte az elnökök számára Mao Ce-tung óta előírt két mandátumot, így örökre hazája államfője maradhat. A nemrégiben elfogadott hongkongi nemzetbiztonsági törvénnyel pedig felrúgta az „egy ország – két rendszer” elvét, ami 50 évig biztosított volna különjogokat az addig brit fennhatóság alatt lévő városnak. Vlagyimir Putyin sem tartozik a nemzetközi megállapodások, szerződések, de akár egy másik ország területi integritásának nagy tisztelői közé, amit a Krím félsziget 2014-es lerohanása (az Ukrajnától való elszakadást úgynevezett referendummal deklarálták), majd a kelet-ukrajnai események is igazolnak. Az orosz elnök Lukasenkóhoz hasonlóan díszletként tekint hazája polgáraira, amit a július elején zárult, úgynevezett referendum is bizonyít. Az alkotmánymódosítás értelmében az alaptörvényből kivették azt a passzust, miszerint egy elnök legfeljebb két egymást követő ciklusban maradhat államfő. Putyin ugyan Hszi Csin-pinggel ellentétben nem deklarálta, hogy örökre Oroszország elnöke maradjon, ügyel arra, hogy a féldiktatúrát demokratikus mázzal vonja be, de a cél ez esetben is ugyanaz: sosem akarja kiengedni a kezéből a gyeplőt.  Törökországban szintén rendeznek választásokat, s némi meglepetésre a tavalyi önkormányzati voksolás eredményét nem másították meg. Igaz, mondvacsinált indokkal pótvizsgára kötelezték Isztambulban az ellenzéki Ekrem Imamoglut, akit aztán földcsuszamlásszerű eredménnyel választottak meg a metropolisz polgármesterének. Ugyanakkor Erdogan is csúfot űz a demokráciából, elhallgattatja a kritikus sajtót, támadást intéz a közösségi médiák ellen, börtönbe záratja az újságírókat a szabadságjogokat semmibe vevő terrorizmus elleni törvény alapján, s mindent elkövet azért, hogy ellehetetlenítse az ellenzéki polgármesterek munkáját. 
Erdogan és Putyin látogatása miatt menetrend szerint lebénítják Budapestet is
Fotó: Zagyi Tibor / Népszava
S akkor még nem szóltunk Benjamin Netanjahu izraeli elnökről. Bár Izrael demokrácia, a miniszterelnök minden nemtelen eszközt képes bevetni, hogy hatalmon maradjon és elkerülje a börtönt. Az említett politikai vezetők olyan korban vannak, amikor már gondolniuk kell politikai örökségükre is. Csakhogy eközben visszafordíthatatlan döntéseket hoznak, amelyekkel a világ rendjét is veszélyeztetik. Bár Lukasenko rendre „demokratikus” választást rendez, valójában az észak-koreai dinasztikus rendszert kívánja meghonosítani, hiszen nem is tagadja, hogy utódának fiát, Nyikolajt, azaz „Kolját” akarja megtenni, aki augusztus végén tölti be 16. születésnapját. Talán a jugoszláv minta is a fejében motoszkálhat, hiszen Jugoszlávia halálát az is okozta, hogy Tito nem gondoskodott az utódlásáról. Lukasenko politikai szempontból halhatatlanná akar válni, e célja érdekében mindenkin átgázol. A fehérorosz elnök már 26 éve van a hatalomban. De a többiek is politikai matuzsálemnek számítanak. Vlagyimir Putyin már 20 éve államfő, illetve kormányfő, Erdogan még „csak” 17 éve, Hszi Csin-ping hozzájuk képest politikai zöldfülűnek számít hét éve tartó elnökségével. De mindannyian hasonló korúak, 66-67 évesek. Netanjahu 3 évvel fiatalabb, ám ő sem számít tapasztalatlannak a politikában: 14 éve áll az izraeli kormány élén. Halhatatlanná válásukért nagy árat kell fizetnie a világnak, mert helyrehozhatatlan károkat okoznak. A halhatatlanná válás jegyében fogant Erdogannak az a döntése, melynek értelmében az ENSZ és egyes országok tiltakozására fittyet hányva júliusban elrendelte a világhírű Hagia Sophia mecsetté alakítását, amely kilenc évszázadon keresztül a keresztények legfontosabb temploma volt. Törökországban a lakosság 70 százaléka támogatta ezt a lépést, bár azzal talán nem számolt a török elnök, hogy a túlnyomó többség úgy nyilatkozott, mindez nem befolyásolja abban, egy választáson kire adja a voksát. De azt elérte Erdogan, hogy ha egyszer megbuktatnák is, nagyon kicsi az esély arra, hogy ezt a döntését bárki képes legyen visszavonni. Senki sem vállalná, hogy magára haragítsa az iszlám szavazókat. Ugyanez a helyzet a Krímmel is. Ha az az amúgy lényegében elképzelhetetlen forgatókönyv valósulna meg Oroszországban, hogy Putyint egy olyan politikus követné, aki számára a nyugati demokratikus berendezkedés a minta, ez esetben is kizárható, hogy elrendelné a félsziget visszaszolgáltatását Ukrajnának, hiszen egy ilyen döntéssel politikai szempontból saját halálos ítéletét írná alá. Oroszországban ugyanis máig ható nemzeti traumát okozott az 1917-es és az 1991-es területvesztés. Netanjahu a megszállt ciszjordániai területek annektálásával kíván halhatatlanná válni. Különbség azonban, hogy ő egy ilyen lépést nem merne megtenni az Egyesült Államok jóváhagyása nélkül. Ugyanakkor ha mégis elvenné a palesztinoktól ezeket a területeket, bárki követné is a kormányfői tisztségben, ezt a döntést nem semmisítené meg, hasonló okokból. Az ott élő izraeli telepesek sosem lennének hajlandóak elköltözni onnan. Könnyen lehet, hogy Winston Churchill elszörnyedne, ha azt látná, manapság merre halad a világ. A nyugati típusú demokrácia már nem vonzó, Közép-Európában és a Balkán egyes részein különösen nem, térségük mind több országában a diktátorok jól bevált, a demokráciát aláásó módszereit alkalmazzák. Bár egy uniós tagországban azért nem uralkodhatnak fehéroroszországi állapotok, itt is beindíthatnak visszafordíthatatlan folyamatokat például azzal, hogy kormánypropagandával megmérgezik az emberek lelkét és tudatát, mélyítik a társadalmi megosztottságot.

Djukanovic Tito nyomdokain

Bár Montenegróról kevesebb szó esik, mindössze 600 ezren élnek ebben a csodaszép adriai országban, valójában a jelenleg éppen az elnöki székben ülő Milo Djukanovic még az említett őriembereken is túltesz. Bár mindegyiküknél fiatalabb, hiszen még 60 sincs, februárban töltötte be 58. életévét, jövőre lesz 30 éve annak, hogy bekerült a hatalomba. Már 1991-ben, mindössze 29 évesen montenegrói kormányfőnek nevezték ki. Az ország akkor még Jugoszláviához tartozott, így a poszt még nem járt jelentősebb hatalommal. Később azonban ügyesen használta fel politikai tapasztalatait, időben szakított Slobodan Miloseviccsel, akit 2000-ben elsöpört a népharag, Djukaniovic azonban elképesztő rafináltságról tanúbizonyságot téve betonozta be a hatalmát. Sokáig Oroszországgal szövetkezett, de már az Európai Unióba kívánja irányítani hazáját, amely már a NATO-ba is felvételt nyert. Az EU-tól sem áll távol a „cél szentesíti az eszközt” elve, így a montenegrói parlamenti választásra készülő Djukanovicot nem fedte meg, amikor nem éppen a demokrácia szellemében fogant döntéseket hozott, bizonyíthatóan kapcsolatot alakított ki alvilági figurákkal, vagy amikor 2015-2016-ban a rendőrség brutálisan lépett fel a kormányellenes tüntetőkkel szemben. 

A Lukasenko-rezsim erőszakkal próbálja megtörni a társadalom ellenállását

Miklós Gábor írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2020.08.12. 08:30

Fotó: Viktor Tolochko / Sputnik/AFP
Szvetlana Tyihanovszkaja ellenzéki jelöltet erőszakkal eltávolították az országból. Sok ezer tiltakozót letartóztattak.
Nincs épp eszű ember, aki elhinné, hogy Tyihanovszkaja jószántából mondta szövegét videóra, s hagyta el hazáját – mondta Gitanas Nauseda litván elnök. Litvánia fogadta be az elnökjelöltet, akit a hatóságok szállítottak a határra. Vele tarthatott pár nappal korábban letartóztatott stábfőnöke Marija Moroz is. Először azt felételezték, hogy Moroz kiengedésével vették rá Tyihanovszkaját a távozásra, de közben részletek derültek ki a KGB-műveletről. Az elnökjelölt a Központi Választási Bizottság (CIK) épületébe azért ment, hogy benyújtsa fellebbezését a meghamisított eredmények miatt. Ott elválasztották ügyvédjétől és két órán keresztül győzködte őt a helyi politikai rendőrség két vezetője. Feltehetően fenyegették, hogy gyerekeit, tömlöcben tartott férjét bántódás érheti. Így vették rá, hogy arra szólítsa fel az embereket, ne kerüljenek összeütközésbe a hatalommal. Az ellenzéki stáb nem tudott hollétéről, csak akkor tudták meg, hogy Litvániában van, amikor a litván külügyminiszter ezt közölte az interneten. A tiltakozásokat a rezsim az internet részleges, időnként teljes lenémításával próbálja akadályozni. Összeütközéseket jelentettek az ország legtöbb nagy- és kisvárosából. Hamis tehát a lukasenkói állítás, hogy csak a Nyugat által felheccelt fővárosiak zavarognak. Az OMON rohamrendőrség brutálisan számol le a megmozdulásokkal. Korábban csak könnygázt alkalmaztak és vertek, később hanggránátokat vetettek be, most már gumilövedékekkel támadnak. A brutalitást dokumentáló felvételek, a tudósítások bejárják a világsajtót. Új eleme a mozgalomnak, hogy az átterjedt az üzemekre. A Kozlov Elektrotechnikai Gyárban kétszáz munkás gyűlt össze. Egyikük beszámolója szerint, amit a tut.by írt le, az igazgatóság nem volt hajlandó meghallgatni a tiltakozókat. Kiszállt a helyszínre az OMON, a sztrájkolókat támogató embereket elvitték. Munkásokat is letartóztattak – írta a tut.by független portál. A független és ellenzéki web-site-okat a rezsim megpróbálja zavarni. A belarusz kibertérbe különböző megoldások kerengenek arra, hogyan játsszák ki ezeket a zavarásokat. Az orosz nyelvterületen igen népszerű Telegram kommunikációs alkalmazás kifejlesztője Pavel Durov bejelentette: Belarusz területén cenzúraellenes lépésekkel könnyítik meg a kapcsolattartást. Nehéz felmérni a távolból, mennyire erős és mély ez a mozgalom, mennyire tart ki Lukasenko mellett az apparátus és az erőszakszervezetek. Az eddigi tüntetések több embert mozgattak meg, mint a korábbi alkalmak, de nem mentek annyian az utcára, hogy ez elgondolkoztassa a diktatúra második vonalát, illetve a hadsereget. A rezsim esetleges belső ellenzéke nem kapott meggyőző jelzéseket sem a Nyugattól, sem pedig Moszkvából. A nyugati sajtó Lukasenko vereségéről ír, de a kormányok eddig megelégedtek az enyhe feddésekkel. Az orosz legfőbb vezetés ugyan köszöntötte a belarusz diktátort a választási győzelem alkalmával, de Moszkva egyáltalában nem egy hangon kezeli a történteket. Az állami média is tisztában van vele, hogy Putyinnak is elege van a minszki emberből, s kedvtelve nézi vergődését. Jellemző, hogy Konsztantyin Zatulin befolyásos kormánypárti orosz politikus, az állami duma tagja és a FÁK-államokkal foglalkozó bizottságának alelnöke mit nyilatkozott a Gazeta.ru-nak. Valakit idézve azt mondta: Lukasenko megnyerte a választást, de elvesztette az országot. A „nyerést” is kétségesnek állította, mert szerinte az egész folyamat tele volt hamisításokkal, már a kampány időszaktól kezdve, így kávézacc-jóslás pontosságú értelmetlen spekuláció a kérdés: hány százalékot kaphatott Lukasenko? Vagyimir Zsirinovszkij, Putyin udvari ellenzékije pedig Lukasenko menekülését vizionálta a közeli jövőre, ami most van, az szerint a „rezsim agóniája.”