Előfizetés

Összezárnak a diktátorok

Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2020.08.12. 09:00

Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala
Egymást támogatják azok az európai politikai vezetők, akik örökös elnöki címre pályáznak. Önös érdekekből közben olyan döntéseket hoznak, amivel hazájuk, de akár a hagyományos világrend stabilitását fenyegetik.
Winston Churchill egyik sokszor idézett mondása szerint a demokráciánál nincs vesződségesebb politikai rendszer, de nem találtak ki jobbat nála. A brit kormányfő egy másik alkalommal pedig úgy fogalmazott, a demokrácia ellen az a legjobb érv, ha egy politikus öt percet beszél a választóval. Manapság mintha egyre több országban akarnának rácáfolni az egykori brit miniszterelnök mondataira. Bár az egyes vezetők megtartják a választásokat, eleve olyan körülményeket teremtenek, hogy azt még a legnagyobb jóindulattal sem lehet sem szabadnak, sem demokratikusnak nevezni. Közben ezek a vezetők a választókkal sem beszélnek már, mert buborékban élnek, belbiztonsági apparátusuk tartja őket és klientúrájukat a hatalomban, így fittyet hánynak a társadalom igényeire. Tapasztalataik szerint a hatalom brutális eszközeivel el lehet hallgattatni azokat, akik a rezsimet bírálják, a pénzügyi eszközök megvonásával és beépített emberekkel pedig az ellenzéket is meg lehet osztani. Európában mind több olyan vezető bukkan fel, aki rafinált eszközökkel építi ki hatalmát, s törekszik arra, hogy mindörökre hazája élén maradjon. Ha úgy vesszük, ebből a szempontból még korrektebb volt Joszip Broz Tito megoldása, akit 1974-ben Jugoszlávia örökös elnökének neveztek ki. Tito nem törekedett arra, hogy a hatalmat felesleges, demokratikusnak álcázott választásokkal legitimálja. Ettől függetlenül a Nyugat benne bízott és a szintén 1974-ben megszületett alkotmány révén olyan jogokat biztosított a nemzeti kisebbségeknek, amelyeket egyes uniós tagországok is megirigyelhetnének. Azért is lehet az a benyomásunk, hogy a hibrid, a demokráciának álcázott diktatúrát alkalmazó kormányzási forma mintha egyre több hívet toborozna a világban, mert ezek a vezetők összezárnak. A mai viszonyokat nagyon is híven jellemzi, hogy Alekszander Lukasenko fehérorosz elnök „újraválasztásához” elsőként Hszi Csin-ping kínai elnök gratulált, majd csatlakozott hozzá Vlagyimir Putyin orosz, később pedig Recep Tayyip Erdogan török elnök. Ugyan mindhárman pontosan tudták, hogy egy egészen pimasz módon elcsalt voksolásról van szó, aminek a célja legfeljebb az lehetett, hogy a fehéroroszok „atyja” még szorosabbra vonja a gyeplőt, még jobban terrorizálja a lakosságot a várhatóan egyre súlyosbodó gazdasági helyzet miatt, mégis deklarálták a diktátor hatalmának kiterjesztését, a terror uralmának meghosszabbítását. Igaz, álszentség is lett volna éppen tőlük számon kérni máson a demokráciát. Hszi Csin-ping alatt tragikussá vált az emberi jogi helyzet Kínában, 2018-ban eltörölte az elnökök számára Mao Ce-tung óta előírt két mandátumot, így örökre hazája államfője maradhat. A nemrégiben elfogadott hongkongi nemzetbiztonsági törvénnyel pedig felrúgta az „egy ország – két rendszer” elvét, ami 50 évig biztosított volna különjogokat az addig brit fennhatóság alatt lévő városnak. Vlagyimir Putyin sem tartozik a nemzetközi megállapodások, szerződések, de akár egy másik ország területi integritásának nagy tisztelői közé, amit a Krím félsziget 2014-es lerohanása (az Ukrajnától való elszakadást úgynevezett referendummal deklarálták), majd a kelet-ukrajnai események is igazolnak. Az orosz elnök Lukasenkóhoz hasonlóan díszletként tekint hazája polgáraira, amit a július elején zárult, úgynevezett referendum is bizonyít. Az alkotmánymódosítás értelmében az alaptörvényből kivették azt a passzust, miszerint egy elnök legfeljebb két egymást követő ciklusban maradhat államfő. Putyin ugyan Hszi Csin-pinggel ellentétben nem deklarálta, hogy örökre Oroszország elnöke maradjon, ügyel arra, hogy a féldiktatúrát demokratikus mázzal vonja be, de a cél ez esetben is ugyanaz: sosem akarja kiengedni a kezéből a gyeplőt.  Törökországban szintén rendeznek választásokat, s némi meglepetésre a tavalyi önkormányzati voksolás eredményét nem másították meg. Igaz, mondvacsinált indokkal pótvizsgára kötelezték Isztambulban az ellenzéki Ekrem Imamoglut, akit aztán földcsuszamlásszerű eredménnyel választottak meg a metropolisz polgármesterének. Ugyanakkor Erdogan is csúfot űz a demokráciából, elhallgattatja a kritikus sajtót, támadást intéz a közösségi médiák ellen, börtönbe záratja az újságírókat a szabadságjogokat semmibe vevő terrorizmus elleni törvény alapján, s mindent elkövet azért, hogy ellehetetlenítse az ellenzéki polgármesterek munkáját. 
Erdogan és Putyin látogatása miatt menetrend szerint lebénítják Budapestet is
Fotó: Zagyi Tibor / Népszava
S akkor még nem szóltunk Benjamin Netanjahu izraeli elnökről. Bár Izrael demokrácia, a miniszterelnök minden nemtelen eszközt képes bevetni, hogy hatalmon maradjon és elkerülje a börtönt. Az említett politikai vezetők olyan korban vannak, amikor már gondolniuk kell politikai örökségükre is. Csakhogy eközben visszafordíthatatlan döntéseket hoznak, amelyekkel a világ rendjét is veszélyeztetik. Bár Lukasenko rendre „demokratikus” választást rendez, valójában az észak-koreai dinasztikus rendszert kívánja meghonosítani, hiszen nem is tagadja, hogy utódának fiát, Nyikolajt, azaz „Kolját” akarja megtenni, aki augusztus végén tölti be 16. születésnapját. Talán a jugoszláv minta is a fejében motoszkálhat, hiszen Jugoszlávia halálát az is okozta, hogy Tito nem gondoskodott az utódlásáról. Lukasenko politikai szempontból halhatatlanná akar válni, e célja érdekében mindenkin átgázol. A fehérorosz elnök már 26 éve van a hatalomban. De a többiek is politikai matuzsálemnek számítanak. Vlagyimir Putyin már 20 éve államfő, illetve kormányfő, Erdogan még „csak” 17 éve, Hszi Csin-ping hozzájuk képest politikai zöldfülűnek számít hét éve tartó elnökségével. De mindannyian hasonló korúak, 66-67 évesek. Netanjahu 3 évvel fiatalabb, ám ő sem számít tapasztalatlannak a politikában: 14 éve áll az izraeli kormány élén. Halhatatlanná válásukért nagy árat kell fizetnie a világnak, mert helyrehozhatatlan károkat okoznak. A halhatatlanná válás jegyében fogant Erdogannak az a döntése, melynek értelmében az ENSZ és egyes országok tiltakozására fittyet hányva júliusban elrendelte a világhírű Hagia Sophia mecsetté alakítását, amely kilenc évszázadon keresztül a keresztények legfontosabb temploma volt. Törökországban a lakosság 70 százaléka támogatta ezt a lépést, bár azzal talán nem számolt a török elnök, hogy a túlnyomó többség úgy nyilatkozott, mindez nem befolyásolja abban, egy választáson kire adja a voksát. De azt elérte Erdogan, hogy ha egyszer megbuktatnák is, nagyon kicsi az esély arra, hogy ezt a döntését bárki képes legyen visszavonni. Senki sem vállalná, hogy magára haragítsa az iszlám szavazókat. Ugyanez a helyzet a Krímmel is. Ha az az amúgy lényegében elképzelhetetlen forgatókönyv valósulna meg Oroszországban, hogy Putyint egy olyan politikus követné, aki számára a nyugati demokratikus berendezkedés a minta, ez esetben is kizárható, hogy elrendelné a félsziget visszaszolgáltatását Ukrajnának, hiszen egy ilyen döntéssel politikai szempontból saját halálos ítéletét írná alá. Oroszországban ugyanis máig ható nemzeti traumát okozott az 1917-es és az 1991-es területvesztés. Netanjahu a megszállt ciszjordániai területek annektálásával kíván halhatatlanná válni. Különbség azonban, hogy ő egy ilyen lépést nem merne megtenni az Egyesült Államok jóváhagyása nélkül. Ugyanakkor ha mégis elvenné a palesztinoktól ezeket a területeket, bárki követné is a kormányfői tisztségben, ezt a döntést nem semmisítené meg, hasonló okokból. Az ott élő izraeli telepesek sosem lennének hajlandóak elköltözni onnan. Könnyen lehet, hogy Winston Churchill elszörnyedne, ha azt látná, manapság merre halad a világ. A nyugati típusú demokrácia már nem vonzó, Közép-Európában és a Balkán egyes részein különösen nem, térségük mind több országában a diktátorok jól bevált, a demokráciát aláásó módszereit alkalmazzák. Bár egy uniós tagországban azért nem uralkodhatnak fehéroroszországi állapotok, itt is beindíthatnak visszafordíthatatlan folyamatokat például azzal, hogy kormánypropagandával megmérgezik az emberek lelkét és tudatát, mélyítik a társadalmi megosztottságot.

Djukanovic Tito nyomdokain

Bár Montenegróról kevesebb szó esik, mindössze 600 ezren élnek ebben a csodaszép adriai országban, valójában a jelenleg éppen az elnöki székben ülő Milo Djukanovic még az említett őriembereken is túltesz. Bár mindegyiküknél fiatalabb, hiszen még 60 sincs, februárban töltötte be 58. életévét, jövőre lesz 30 éve annak, hogy bekerült a hatalomba. Már 1991-ben, mindössze 29 évesen montenegrói kormányfőnek nevezték ki. Az ország akkor még Jugoszláviához tartozott, így a poszt még nem járt jelentősebb hatalommal. Később azonban ügyesen használta fel politikai tapasztalatait, időben szakított Slobodan Miloseviccsel, akit 2000-ben elsöpört a népharag, Djukaniovic azonban elképesztő rafináltságról tanúbizonyságot téve betonozta be a hatalmát. Sokáig Oroszországgal szövetkezett, de már az Európai Unióba kívánja irányítani hazáját, amely már a NATO-ba is felvételt nyert. Az EU-tól sem áll távol a „cél szentesíti az eszközt” elve, így a montenegrói parlamenti választásra készülő Djukanovicot nem fedte meg, amikor nem éppen a demokrácia szellemében fogant döntéseket hozott, bizonyíthatóan kapcsolatot alakított ki alvilági figurákkal, vagy amikor 2015-2016-ban a rendőrség brutálisan lépett fel a kormányellenes tüntetőkkel szemben. 

A Lukasenko-rezsim erőszakkal próbálja megtörni a társadalom ellenállását

Miklós Gábor írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2020.08.12. 08:30

Fotó: Viktor Tolochko / Sputnik/AFP
Szvetlana Tyihanovszkaja ellenzéki jelöltet erőszakkal eltávolították az országból. Sok ezer tiltakozót letartóztattak.
Nincs épp eszű ember, aki elhinné, hogy Tyihanovszkaja jószántából mondta szövegét videóra, s hagyta el hazáját – mondta Gitanas Nauseda litván elnök. Litvánia fogadta be az elnökjelöltet, akit a hatóságok szállítottak a határra. Vele tarthatott pár nappal korábban letartóztatott stábfőnöke Marija Moroz is. Először azt felételezték, hogy Moroz kiengedésével vették rá Tyihanovszkaját a távozásra, de közben részletek derültek ki a KGB-műveletről. Az elnökjelölt a Központi Választási Bizottság (CIK) épületébe azért ment, hogy benyújtsa fellebbezését a meghamisított eredmények miatt. Ott elválasztották ügyvédjétől és két órán keresztül győzködte őt a helyi politikai rendőrség két vezetője. Feltehetően fenyegették, hogy gyerekeit, tömlöcben tartott férjét bántódás érheti. Így vették rá, hogy arra szólítsa fel az embereket, ne kerüljenek összeütközésbe a hatalommal. Az ellenzéki stáb nem tudott hollétéről, csak akkor tudták meg, hogy Litvániában van, amikor a litván külügyminiszter ezt közölte az interneten. A tiltakozásokat a rezsim az internet részleges, időnként teljes lenémításával próbálja akadályozni. Összeütközéseket jelentettek az ország legtöbb nagy- és kisvárosából. Hamis tehát a lukasenkói állítás, hogy csak a Nyugat által felheccelt fővárosiak zavarognak. Az OMON rohamrendőrség brutálisan számol le a megmozdulásokkal. Korábban csak könnygázt alkalmaztak és vertek, később hanggránátokat vetettek be, most már gumilövedékekkel támadnak. A brutalitást dokumentáló felvételek, a tudósítások bejárják a világsajtót. Új eleme a mozgalomnak, hogy az átterjedt az üzemekre. A Kozlov Elektrotechnikai Gyárban kétszáz munkás gyűlt össze. Egyikük beszámolója szerint, amit a tut.by írt le, az igazgatóság nem volt hajlandó meghallgatni a tiltakozókat. Kiszállt a helyszínre az OMON, a sztrájkolókat támogató embereket elvitték. Munkásokat is letartóztattak – írta a tut.by független portál. A független és ellenzéki web-site-okat a rezsim megpróbálja zavarni. A belarusz kibertérbe különböző megoldások kerengenek arra, hogyan játsszák ki ezeket a zavarásokat. Az orosz nyelvterületen igen népszerű Telegram kommunikációs alkalmazás kifejlesztője Pavel Durov bejelentette: Belarusz területén cenzúraellenes lépésekkel könnyítik meg a kapcsolattartást. Nehéz felmérni a távolból, mennyire erős és mély ez a mozgalom, mennyire tart ki Lukasenko mellett az apparátus és az erőszakszervezetek. Az eddigi tüntetések több embert mozgattak meg, mint a korábbi alkalmak, de nem mentek annyian az utcára, hogy ez elgondolkoztassa a diktatúra második vonalát, illetve a hadsereget. A rezsim esetleges belső ellenzéke nem kapott meggyőző jelzéseket sem a Nyugattól, sem pedig Moszkvából. A nyugati sajtó Lukasenko vereségéről ír, de a kormányok eddig megelégedtek az enyhe feddésekkel. Az orosz legfőbb vezetés ugyan köszöntötte a belarusz diktátort a választási győzelem alkalmával, de Moszkva egyáltalában nem egy hangon kezeli a történteket. Az állami média is tisztában van vele, hogy Putyinnak is elege van a minszki emberből, s kedvtelve nézi vergődését. Jellemző, hogy Konsztantyin Zatulin befolyásos kormánypárti orosz politikus, az állami duma tagja és a FÁK-államokkal foglalkozó bizottságának alelnöke mit nyilatkozott a Gazeta.ru-nak. Valakit idézve azt mondta: Lukasenko megnyerte a választást, de elvesztette az országot. A „nyerést” is kétségesnek állította, mert szerinte az egész folyamat tele volt hamisításokkal, már a kampány időszaktól kezdve, így kávézacc-jóslás pontosságú értelmetlen spekuláció a kérdés: hány százalékot kaphatott Lukasenko? Vagyimir Zsirinovszkij, Putyin udvari ellenzékije pedig Lukasenko menekülését vizionálta a közeli jövőre, ami most van, az szerint a „rezsim agóniája.”  

Szabad szemmel: attól tart az EU, Orbán blokkolhatja a diktátor Lukasenko elleni szankciókat

Szelestey Lajos
Publikálás dátuma
2020.08.12. 07:10

Az Unió egyelőre még öblögeti, miként alakítsa az autoriter rezsimmel való kapcsolatát.

Süddeutsche Zeitung

Norvégiát aggasztja, hogy Európában aláássák a demokratikus és emberi jogokat, ezen belül különösen nyugtalanítónak találja Magyarország és Lengyelország esetét. Ine Eriksen Soreide azelőtt nyilatkozott, hogy ma Berlinben német kollégájával tárgyal. A részletekről szólva kifejtette, hogy Oslónak már 15 országgal sikerült megállapodnia a norvég alapok felhasználásáról, vagyis, hogy az Európai Gazdasági Térség keretében nyújtott pénzeket a civil társadalom erősítésére fordítják. A magyarokkal azonban mindez idáig nem vezetett eredményre a próbálkozás, mert norvég részről megkérdőjelezhetetlen feltétel, hogy az alapot a kormánytól függetlenül kezeljék. A politikus nem tartja jónak azt sem, hogy az amerikai elnök szűkíteni igyekszik a nemzetközi együttműködést, hiszen pl. a koronaválság megmutatta, mennyire fontosak a szoros államközi kapcsolatok. Ám az EU-n belül is látni, hogy bizonyos országok igyekeznek bezárkózni. A miniszter, aki korábban a védelmi tárcát irányította, kitért arra is, hogy Oroszország katonailag egyre aktívabb az Északi-sarok térségében. Vadászgépeik sokszor támadó alakzatban közelítenek norvég célpontok felé, ezért Oslo örömmel veszi, hogy Trump minden twitterüzenetével ellentétben Amerika – a NATO-szerepvállalás részeként – erősíti fegyveres jelenlétét a régióban. Az oroszok persze tudják, hogy Norvégia az Észak-Atlanti Szövetség tagja. Mégis egyre agresszívabb a viselkedésük, amit a NATO nem vehet tudomásul. Norvég megítélés szerint Oroszország nem Norvégia, hanem a katonai szervezet számára jelent kihívást.

Neue Zürcher Zeitung

Az Index bedarálása után a jelentéktelenség fenyegeti a maradék független sajtót Magyarországon. Ezzel a benyomással távozott Budapestről a svájci lap tudósítója. Találkozott Dull Szabolccsal, a legnépszerűbb hírportál menesztett főszerkesztőjével, aki megerősítette neki a véleményét, mármint hogy ő a sajtószabadság elleni támadás áldozata lett. Mindenesetre az újságíró jelképpé vált. Korábbi munkatársaival egyetemben egyértelmű számára, hogy politikai okokból állították fel. A szerkesztőséget pedig alaposan megszervezett akcióval robbantották szét. Ám ezzel átlépték a vörös vonalat a média önállósága ügyében – mutat rá Dull. A beszámoló úgy folytatódik, hogy a független sajtóorgánumok erős politikai és gazdasági nyomás alatt állnak. Az utóbbi években a leginkább kormánykritikus újságokat, portálokat vagy bezárták, vagy hatalombarát üzletemberek felvásárolták. Maradt az RTL, de az német kézben van, illetve egy-két híroldal, csak annak korlátozott a látogatottsága. Bodoky Tamás, az Átlátszó alapítója úgy véli, hogy Orbán 100 százalékig engedelmes sajtót akar, ami roppant autoriter hozzáállás. Viszont emiatt nem hirdetnek a kritikus médiában olyan cégek, amelyek a hatalomtól függnek. Nehogy bármiféle megtorlás érje őket. Egyébiránt a kormány közvetlen elnyomó intézkedéseket nem tesz. Úgy csinál, mintha a nemszeretem média nem létezne, viszont nagyon is él a háttérben a gazdasági nyomásgyakorlás eszközeivel. Hiszen évente átszámítva 150 és 300 millió svájci frank közti összeget költ reklámra. Az Átlátszó ugyanakkor mindössze 310 ezer frankból működik. Úgy hogy kitalálta az olcsó újságírást, így tud túlélni. Az Index viszont tömegekhez jutott el, nem ritkán napi kétmillió olvasóval. A tábor egyaránt rokonszenvezett a kormánnyal, valamint az ellenzékkel is. A presszió a hatalom részéről a tavalyi, vesztes önkormányzati választás után erősödött fel, mert a portál részletesen foglalkozott a Borkai-botránnyal. De hogy mi történt az utóbbi hónapokban a háttérben, azt Bodolai László, az Igazgatóság vezetője nem kívánta megosztani a svájci újsággal. Sokfelől hallani azt a véleményt, hogy a Fidesz nem akarta bedönteni az Indexet, a cél a megfegyelmezés volt. Tehát hogy ne legyen annyira éles hangvétele. Úgy ahogyan az a Népszavával történt, amely működik, de óvakodik az olyan kényes témáktól, mint az Orbán közeli korrupciós ügyek. Cserében a feltételezések szerint anyagi támogatást kap a kormánytól. Egyértelmű, hogy jelenlegi formájában vége az Indexnek, és hogy a látogatók jelentős részét el fogja veszteni. Már ha sikerül új munkatársakat verbuválni. Bodoky azt mondja, a portál nélkül az ő oknyomozó cikkeik nem jutnak majd el a széles tömegekhez. Így csak azok olvassák azokat, akik eleve nem kérnek a hatalomból.

Frankfurter Allgemeine Zeitung

A vezető német konzervatív lap azt írja a ma 90. születésnapját ünneplő Soros Györgyről, hogy az már rég nem az a spekuláns, aki egykor térdre kényszerítette a brit fontot. és ezzel jó egymilliárd dollárt keresett. „Második életében” politikai tanácsadóként és mecénásként ténykedik. De ettől még épp annyit bírálják, mint amikor az üzletben utazott. Azt persze alighanem örömmel fogadja, hogy az EU immár kész közös adósságba verni magát, azaz azt csinálja, amit Soros már 11 éve felvetett. Ám sok minden más nem az ő szája íze szerint alakul. 2004-ben például. azt mondta: szeretne Magyarországból olyan helyet csinálni, ahonnan már nem akarna kivándorolni. Akkoriban igencsak támogatta a kelet-európai másként gondolkodókat, majd a rendszerváltással megtalálta igazi célját. Létrehozta a Nyílt Társadalom Alapítványt, és az azóta 15 milliárd dollárt osztott szét, nem kis részben magyar földön. Annak idején segítette az akkor még radikálisan liberális Fideszt, amely mára jobboldali-nemzeti lett. Orbán, az egykori ösztöndíjas, immár az illiberális demokrácia mellett tesz hitet. A CEU-nak távoznia kellett Budapestről. Egykori hazájában Sorost a migránsválság óta ellenségképnek használják. Egy törvény egyenesen azt az elnevezést kapta: Stop, Soros. Orbán gyakran antiszemita hangot üt meg, amikor a pénzemberről beszél. Ez igencsak fájhat Sorosnak, mert az USA mellett mindmáig hazájának tekinti Magyarországot is. Egyébiránt Kelet-Európában a civil társadalom építése mellé állt, amely idegesíti a Putyin-féle autokratákat. Szerepe azonban Amerikában is vitatott, miközben Bill Gates mellett a legnagyobb adományozók közé tartozik. Csakhogy míg Magyarországon a demokrácia ellenségeivel szemben túlnyomórészt civileket és olyan, gyámolító nélküli kisebbségeket támogat, mint a romák, addig a tengerentúlon pártpolitikai alapokon a demokratákkal vállalt közösséget és időnként igen meredek kijelentésekre ragadtatja magát a republikánusokkal szemben.

Deutsche Welle

Soros György születésnapján a külföldieknek sugárzó német közszolgálati rádió összefoglalja, melyek a leggyakoribb összeesküvés elméletek a befektető ellen. Ideértve, hogy náci kollaboráns volt, spekuláns, és lakosságcserét akar. Továbbá a világot uraló háttérhatalom egyik vezetője. Azaz széleskörű hálózatot tart fenn, olyanokból, akik újságíróknak, civil aktivistáknak, polgárjogi harcosoknak nevezik magukat, valójában azonban Soros-ügynökök. Továbbá az üzletember fontos politikusokat is bábfiguraként mozgat. A célja az, hogy egész nemzeteket fosszon meg kulturális és nemzeti identitásától, országokat tegyen rabszolgává, adósrabságba kényszerítse őket. Üzleti húzásaival már eddig is milliókat taszított szerencsétlenségbe. Most pedig azon dolgozik, hogy Európa keresztény lakossága helyére muzulmán migránsokat hozzon be. Aki ennek ellenáll, az ellen nemzetközi hazugság- és rágalomhadjáratot indít. A milliárdos emberbarát a 80-as évek közepe óta milliárdokat fordított a demokrácia és a képzés támogatására, ám ezzel sok ellenséget szerzett magának a világban. Amúgy az összeesküvés elméletekre kár volna sok szót vesztegetni, ám amit a Deutsche Welle idáig felsorolt, azt nem más, mint Orbán Viktor veti Soros szemére. Ráadásul a kormányfő ezzel a nézetével messze nincs egyedül a földrész keleti felén. A pénzember az utóbbi években az egyik leggyűlöltebb figura lett a térségben. Sokszor hatalmon lévő politikusok formálják a róla alkotott ellenségképet. Ám egyikük sem megy olyan messzire, mint Orbán. A nemzeti konzultáció is foglalkozik vele, ám aki nemmel felel a kérdésekre, amelyekben burkoltan már benne van a válasz, az hazafiatlannak, a nemzet ellenségének számít. A felmérések viszont azt tanúsítják, hogy a mag termékeny talajra hullott: az emberek nagy többsége kifejezetten negatív szereplőnek tartja a befektetőt, aki káros befolyást fejt ki. Sőt, azt is elhiszik róla, ami bizonyítottan hamis és légből kapott. Miközben a mottója úgy hangzik: „Szívesen keresek sok pénzt, hogy azután azt jó célokra fordítsam”. Orbán, aki maga is Soros-ösztöndíjas volt, szívesen hangoztatja, hogy a befektető által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok nemzeti kormányokat támadnak. A hálózat azonban csupán kitaláció, Magyarországon nemigen van olyan civil szervezet, amely csak az OSF-től kapna anyagi segítséget. A támogatások kedvezményezettjeinek nem kell számot adniuk politikai-ideológiai hovatartozásukról. Szakértők szerint nemigen van alapítvány, amely átláthatóbban működik. Orbán kedvenc vesszőparipái közé tartozik, hogy Sorosnak feltett vágya kiszorítani Európából a keresztényeket. Ám az állítólagos Soros-tervnek semmi alapja sincs, hiába rukkol ki újabb és újabb részletekkel a magyar vezetés.

Guardian

A belorusz karhatalom brutális fellépése nyomán az EU felül akarja vizsgálni viszonyát a Lukasenko-kormányzattal, de vannak félelmek, hogy Magyarország blokkolná az esetleges szankciókat. Orbán Viktor ugyanis két hónapja arra szólította fel a szervezetet, hogy helyezze hatályon kívül a megtorló intézkedéseket Minszk ellen. Mindenesetre az unió külügyi vezetője, Borrel most kijelentette, hogy az elnyomást és a békés tüntetők letartóztatását be kell fejezni. A jelek arra utalnak, hogy fenyegetés érte a gyerekeit, az ellenzék jelöltje ezért távozott váratlanul Litvániába. Miközben országszerte már 2. napja folytatódtak az összecsapások az állig felfegyverzett rendőrség és a tüntetők között, Tyihanovszkaja videoüzenetben utalt arra, hogy ultimátumot kapott a családja kapcsán, ezért nem volt más választása, mint elmenni. Úgy fogalmazott: „Isten nem engedte, hogy másokat olyan választás elé állítsanak, mint engem. A gyerekek a legfontosabbak az életben”. A körülmények azt mutatják, hogy miközben igyekszik szétverni az utóbbi 26 legnagyobb megmozdulásait, Lukasenko egyre nagyobb nyomást gyakorolt az asszonyra. A litván külügyminiszter úgy nyilatkozott a brit lapnak, hogy az ellenzéki jelöltet hét órára őrizetbe vették, miután az panaszt emelt választási csalás miatt. Mindesetre nagyon úgy néz ki, hogy felolvastattak vele egy nyilatkozatot, amelyben arra hívja fel támogatóit, hogy ne demonstráljanak a kormány ellen. Ne veszélyeztessék a saját életüket. A gyerekeit már a kampány során külföldre küldte, mert fenyegetéseket kapott. Férje, aki közkedvelt blogger, május óta börtönben van. Egy belorusz elemző szerint az asszonyt azért távolították el, mert ha lecsukják vagy vádat emelnek ellene, az csak felszította volna a tiltakozást. Így valószínűleg azt akarták bizonyítani, hogy gyenge, nem alkalmas vezetőnek. Ám annak igazából nem volt más választása, minthogy elmeneküljön. Később legalább egy ember meghalt, több tucatnyian pedig megsérültek az újabb összecsapásokban. A karhatalom gumilövedéket és hanggránátokat vetett be, az utca a többi közt Molotov-koktéllal és petárdával válaszolt. Emellett barikádokat emelt. Úgy néz ki, hogy a tiltakozások spontán módon szerveződnek, nincs vezetőjük, bár a közösségi médiában a részvevők igyekeznek összehangolni az akciókat.

Financial Times

Magyar származású a legfrissebb amerikai pénzügyi botrány főszereplője. George Karfunkel, aki azóta elhunyt fivérével az 50-es években érkezett az Egyesült Államokba. Most azért került a érdeklődés előterébe, mert a Kodak igazgatósági tagjaként mindössze pár órával azelőtt ajándékozott 116 millió dollár értékű céges részvényt az általa vezetett ortodox zsidó jótékonysági szervezetnek, hogy a kormányzat bejelentette: 765 millió dolláros kölcsönt nyújt a vállalkozásnak a vírusfertőzés ellenszerének gyártására. Az adomány nagy adócsökkentést tesz lehetővé az üzletember számára, miközben a papírok értéke több mint ezerszeresére ugrott. Azóta az illetékes hatóság már közölte, hogy egyelőre nem folyósítja a hitelt, kongresszusi demokrata képviselők pedig vizsgálatot követelnek. Hiszen a Kodaknak nincs köze a gyógyszergyártáshoz, ráadásul felmerül a bennfentes kereskedés gyanúja. Időközben az óriásvállalat részvényeinek jegyzése visszaesett a korábbi szintre. Karfunkel egyébként rajta volt az entebbei gépen, amelyet palesztin terroristák térítettek el 1976-ban, hogy bosszút álljanak a zsidókon, de megúszta.