Szégyen

Hallgatni arany – valószínűleg ez a közmondás a mérvadó a magyar külügyminisztériumban és a miniszterelnöki hivatalban, különben elég csúnya dolgokra gondolhatnánk annak kapcsán, hogy miközben a civilizált, demokratikus világ vezetői sorra ítélik el a fehéroroszországi elcsalt elnökválasztás utáni rendőri brutalitást, Budapesten néma csönd övezi a történteket. A magát kereszténynek hirdető kormányunk prominensei vélhetően jól ismerik a Bibliát, be is tartják annak tanításait, minden bizonnyal nem idegen számukra sem a prédikátorok könyvének intelme, miszerint mindennek rendelt ideje van – ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak is.

Nos, kedves uraim, most a szólásnak lenne ideje. Még csak nem is azért, mert minden olyan nemzetközi struktúra, amelynek részesei vagyunk, az Európai Unió és a NATO egyaránt elítélte már a Lukasenko-rezsim ámokfutását, nem is csak azért, mert a velünk szomszédos országok vezetői – beleértve a baráti lengyel kormányzatot és az illiberalizmussal szintén kacérkodó Andrej Babis cseh kormányfőt – már rég felemelték szavukat a minszki megtorlás, az emberi jogok lábbal tiprása miatt. Érettünk, „magyar emberekért” és önmaguk becsületéért is illene már megszólalni. Azért, hogy mi „magyar emberek” ne kelljen szégyenkezzünk amiatt, hogy akkor, amikor segítségre lenne szüksége egy szomszédos népnek, mi hallgatásunkkal épp az őket elnyomó diktátornak nyújtunk segítő kezet. Mi, forradalmi múltunkra oly büszke magyarok, ha nem is saját tapasztalatból, de a kollektív emlékezet révén, apáink, nagyapáink elbeszéléseiből tudjuk, mennyit számított ötvenhatban minden, a forradalom mellett kiálló nemzetközi megszólalás, mennyire külföldről vártuk-reméltük a segítséget az elnyomással szemben. Most a fehéroroszoknak sincs más reményük, mint a nemzetközi nyomás. És mi, „magyar emberek” e történelmi tapasztalat fényében jogosan várjuk el állítólag demokratikus és keresztény kormányfőnktől, külügyminiszterünktől, hogy nyissák ki a Bibliát, lapozzanak a Prédikátorok Könyve 3. fejezetéhez, és mossák le végre a szégyent, ami az ő hallgatásuk miatt minden magyar fejére hullt.