„De mit csináljon az ember egy ennyire romlott társadalomban? Engedelmeskedjen a romlott törvényeknek? Törvénysértés megszegni egy korrupt törvényt vagy egy korrupt esküt?” – hangzanak el egy szereplő szájából a közhelyessé vált, de mégis mindig elementárisan aktuális kérdések Philip K. Dick most végre magyarul is megjelent, Űrlottó című regényében. S ez csak az egyik társadalomfilozófiai-egzisztenciális (és jogi) vonulata a XXIII. század elején, 2203-ban játszódó regénynek.
Annak a regénynek, mely 1953–54-ben íródott és 1955-ben jelent meg, a XX. század egyik vitathatatlanul legnagyobb hatású sci-fi nagymesterének első sci-fi regényeként.
[A regénynek az akkor 25 éves Dick eredetileg A Kvízmester mindent visz címet adta, de a kiadója, Don Wollheim ezt megváltoztatta; a regény, mely az Ace Booksnál jelent meg és egy másik szerző másik regényével, dupla könyvként (Ace Double) látott napvilágot, ma a gyűjtők vágyálma. Az angliai első, 1955-ös kiadás ugyanakkor World of Chance („Esélyek világa”) címmel jött ki. „Amíg az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? (1968) a mozivászon miatt meg nem jelent Szárnyas fejvadász címen (1982), ez volt Phil legnagyobb bestsellere (300 000 fölötti példányszámmal)” – Lásd Lawrence Sutin: Isteni inváziók. Philip K. Dick élete. Ford. Szécsi Noémi. Agave, Könyvek, 2007.]
Dicknek, állítom, egy regénylapján több eredeti és fantasztikus ötlete van, mint sok sci-fi vagy egyéb szépírónak egész életművében – de Dick sziporkázása-tobzódása közben mégsem ragad le ezeknél, nem bíbelődik velük, nem magyarázza túl őket, hanem meghagyja világteremtő funkciójuk részelemeiként – s ettől is olyan zseniálisak a művei. Nincs ez máshogy az Űrlottóban sem, a 200 oldalon „odavetett” elképzelések mindegyike külön-külön regény tárgya lehetne: a világelnök (Kvízmester) kiválasztása véletlenszerű lottóhúzással (vö. Douglas Adams Zaphod Beeblebroxával a Galaxis Útikalauz stoposoknakból), a telepaták alkalmazása, az űrutazás, a holdi üdülőtelep és szabadidőpark, a földi kasztrendszer és a munkatáborok, a kiszolgáló robotok, a tudatátvitel, az androidok, a high-tech keveredése a babonával (asztro-kozmológia), az internetelőd Interplanetáris Vizuális Iparvállalat hálózati képernyő (ipviv) stb. nem csak Dick későbbi munkáiból köszönnek vissza. Ahogy a fogyasztói társadalom végletekig vitt, disztópikus jövőjének érzékelése is döbbenetesen aktuális egy 65 évvel ezelőtti regényben olvasva, miközben gyakorlatilag ebben élünk!
De ahogy a bevezetésül vett idézetből kiviláglik, mindig vannak, akik elégedetlenek a nekik jutott osztályrésszel, netán gondolkodni sem restek, s a hűbéri kiszolgáltatott rendszerben nem csak a saját sorsuk megváltozását szeretnék elérni, de az egész társadalomét is, ami által nyilván az övéké is javulna. Van, aki ennek érdekében megbuherálja a matematikus Neumann János által megalkotott játékelmélet alapján működő, véletlenszerűséget előnyben részesítő sorsológépet, egy mágneses palackot. Van, aki hatalmának megőrzése, és saját világjobbító szándékainak stratégiája érdekében gyilkosságokhoz folyamodik – mindezt legálisan, törvényekkel támogatva a kor társadalmában. Van, aki elmenekül a Földről, s a mitikus 10. bolygón remél új életet kezdeni. Van ellenben, aki az algakaja helyett csupán igazi steakre vágyik, nyugodt családi otthonra, és hogy a művészetté emelt reklámok, a verbális információt színorgiává transzformáló pompáját csodálhassa a televízióján.
A PKD-életművet 2003 óta megjelentető Agave Könyvek sorozatának 33. köteteként Dick kalandregénye nemcsak a disztópia-társadalomkritikai víziója miatt izgalmas, meglepő fordulatok viszik előre és színesítik a cselekményt, mely a hatalomért és a túlélésért folytatott küzdelem jegyében zajlik – s a világ nem elég hozzá! (Ford. Pék Zoltán, Agave Könyvek, 2020. 202 o.)
