Tichy–Albert 4:3

Látszólag nem volt nagy program, kettős rangadó semmiképpen. Elvégre a Honvéd–MTK után az FTC–Győr következett ötvenöt évvel ezelőtt, 1965 augusztusában a Népstadionban. Habár... Az MTK 1964-ben KEK-döntőt vívott, az FTC 1965-ben VVK-t nyert, az ETO ugyanabban az évben a BEK legjobb négy csapata közé jutott. Ám az NB I-ben a Győr az ötödik, az MTK a nyolcadik helyen állt, igaz, a Honvéd a listavezető – és utóbb bajnok – Vasas mögött másodikként következett.

A lényeg: kiment 60 ezer néző.

Az őszi idény első három fordulójának mérkőzéseit összesen 305 ezren tekintették meg a helyszínen. Ez 14 523-as középértéket tett ki, ám szerény szám volt a nagy fővárosi klubok egész évi látogatottsági átlagához képest: FTC 38 077, MTK 28 077, Vasas 24 000, Újpest 20 385, Honvéd 17 923.

Tichy Lajost kiváltképp „feldobta” az érdeklődés. A Honvéd amulettje az MTK-nak négy gólt rúgott: egyet ballal, egyet jobbal lőtt közelről, egyet tizenhatról küldött jobbal a bal alsóba, végül – a változatosság kedvéért – huszonötről púpozta ki a bal felsőt. Adott egy gólpasszt is Nógrádi Ferencnek, aki maga is két gólt szerzett, és további hármat előkészített Tichynek. Ám a honvédek viszonylag vitéz helytállása sem volt elég ahhoz, hogy bekerüljenek a forduló válogatottjába. A legjobb tizenegy így festett: Szentmihályi (Újpest) – Kővári (Szeged), Mészöly (Vasas), Kleibán, Molnár (mindkettő Csepel) – Szojka (Salgótarján), Lutz (Ózd) – Szabó (Tatabánya), Németh (Csepel), Albert, Fenyvesi (mindkettő FTC). A négygólos Tichy – Tussinger Antallal és Vági Istvánnal együtt – nagy nehezen beküzdötte magát a B csapatba: Rapp (Pécs) – Bakos (Vasas), Ferencz (Salgótarján), Vági, Ihász (Vasas) – Tussinger, Rákosi (FTC) – Csömör (Szeged), Varga (FTC), Tichy, Zámbó (Újpest).

Nógrádi meg sehol sem volt 7:1-gyel, két góllal és három gólpasszal...

Ma nagyjából 320-szoros válogatott lenne.

Tichy amúgy csak az MTK ellen ért el kettőnél több gólt abban a bajnoki évadban; összesen húsz gólt jegyzett, ötször duplázott. A legtöbbet (huszonnyolcat) 1964-ben szerezte, míg 1959/60-ban huszonhatot, 1961/62-ben huszonhármat, 1960/61-ben huszonegyet, 1962/63-ban ugyancsak húszat számlált. Négyessel bajnoki meccsen még kétszer büszkélkedhetett: 1955-ben a Dózsa (7:3), majd 1961-ben a Komló ellen (5:0). Egyszer a válogatottban is volt négytalálatos: 1959-ben a 8:0 feléről ő gondoskodott a svájciakkal szemben.

Azon a meccsen együtt játszott Sándor Károllyal, ám „Csikar” 1965-ben már az MTK szakosztály-vezetőjeként kesergett: „Majdnem annyi gólt kaptunk, ahány lövés a kapunkra ment.” A kiütéses vereségben az is szerepet játszott, hogy Laczkó Mihály, aki az első félidőben, 2:0-nál a felső lécre lőtt, a szünet utáni szakasz első percében, 2:1-nél megsérült, és 4:1-nél lement a pályáról. (Cserélni nem lehetett.) Az MTK amúgy is tele volt sérülttel, nélkülözte Jenei Istvánt, Varga Gyulát, Bödör Lászlót, Vasas Mihályt. Igaz, Bödört és Vasast az évad végén kipenderítették a klub elöljárói. Nem a Honvéd-meccs miatt, hiszen azon nem is játszott a két csatár. Bár a kudarcot azért is nehéz volt megemészteni, mert az MTK húsz évvel korábban szenvedett hasonló vereséget: 1945 júniusában a Kispest győzte le 6:0-ra az Üllői úton. A féltucatos nyertesek között Bozsik József volt a jobbhalf, Puskás Ferenc a balösszekötő (és idősebb Puskás – Purczeld – a mester), de a gólokat az egyaránt duplázó Egresi Béla, Mészáros József, valamint a Franciaországban is futballozó Nemes-Nehadoma József szerezte.

A Képes Sport hatvanötben azt jelentette: „Nem úgy festett, hogy a Honvéd végül gólözönnel győz. Az első félidőben az MTK négy hatalmas helyzetet kihagyott, a második félidő első öt percében viszont a Honvéd három gólt lőtt.” Ez nyilván azért is történhetett így, mert a rutin tekintetében is nagy volt a különbség, miután dr. Lakat Károly edző bevetette a tizennyolc éves Karsai Lászlót, valamint a húsz esztendős Somogyi Sándort. (Előbbi hét, utóbbi kilenc bajnoki meccset játszott az MTK-ban, ám Karsai 335 NB I-es mérkőzést lenyomott a Videotonban.) A szakvezető nem volt olyan sikeres, mint utóbb az FTC-vel, mert a Hungária körúti együttes 1965-ben maradt a nyolcadik, míg 1966-ban visszaesett a tizedik helyre. (Már a nyolcadik pozíció is addigi negatív klubrekord volt, hát még a tizedik!) Képzeljük, miket mondott a tréner az 1:7 után, kiváltképp annak fényében, hogy az FTC 4:2-es legyőzését így kommentálta: „Elégedett vagyok az eredménnyel, elégedetlen vagyok a játékkal.” A nagy vereségről Börzsei Jánost, az MTK korábbi középhátvédjét, az MLSZ későbbi főtitkárát kérdezték. Kivágta magát: „Hogy mit szólok ehhez? Kellemes tavaszi délután, gyönyörű napsütéssel.”

A fradisták is ragyogtak: a Ferencváros 6:2-re verte a Győrt. Albert Flórián mesterhármast ért el, de triplája semmi sem volt ahhoz képest, hogy három héttel később, a BEK első fordulójában ötöt rámolt be az izlandi Keflavíknak (9:1). Az ilyesmi akkoriban nem ment ritkaságszámba: tíz nappal a Honvéd–MTK 7:1 után Tóth Kálmán szintén öt góllal szomorította el Finnországban a Reipas Lahti labdarúgóit és szurkolóit (10:2). A kispesti csapat a KEK-visszavágón 6:0-ra nyert, azaz szerény 16:2-es összesítéssel jutott tovább. A zöldek a legjobb nyolc között a címvédő Internazionaléval, míg a piros-fehérek szintén a negyeddöntőben azzal a Liverpoollal szemben estek ki, amely az első körben a Juventust búcsúztatta, és a glasgow-i döntőben kétszer negyedórás hosszabbítás után kapott ki 2:1-re a Dortmundtól.

Ne tessék félni, a korabeli Honvédot negyedannyira sem tömjénezték, mint a mostanit, amely az Európa Liga legutóbbi előszezonjában egyetlen árva góllal sem tudta meglepni a Craiovát, hogy a luxemburgi Niederkorn elleni korábbi kínkeserves kiselejtezésről már ne is beszéljünk. A régi kispestiek érezték is, nem minden fenékig tejföl, és a 7:1-et követő szerdán – Tichy (2) és Nógrádi góljával – 3:1-re legyőzték az Admirát. A bécsi vendégszereplés miatt Sipos Ferenc és Tichy felmentést kapott a válogatott összetartásáról – Nógrádi szóba sem került –, így Géczi, Mátrai, Rákosi, Albert, Fenyvesi (mind FTC), Mészöly, Ihász, Mathesz, Fister, Farkas (mind Vasas), Sóvári, Solymosi, Göröcs, Bene, Zámbó (mind Újpest), Gelei, Szepesi (mindkettő Tatabánya), valamint Nagy István (MTK) sorakozott Baróti Lajos kapitány keretében. Csak a B garnitúrában kapott helyet Bakos, Molnár Dezső, Puskás Lajos (mind Vasas), Káposzta (Újpest), Dunai Lajos (MTK), Varga Zoltán (FTC), Szuromi (Tatabánya).

Kis pénz, nagy foci volt. Mára nagy pénz, kis foci lett.

Ha erre a váltásra gondolunk, csak sóhajthatunk: bár még most se lenne csere!