A magyar közmondás azt tartja, hogy a lónak négy lába van, mégis megbotlik. A Van, aki forrón szereti című film zárójelenetében ezt úgy fejezik ki, hogy „nobody is perfect”, vagyis senki sem tökéletes. Óhatatlanul is ez az alapigazság jutott eszembe a Szép Szó július 18. számában Két fordítási apróság címmel megjelent cikk olvasásakor. Szerzője, Töttős Gábor két nagyszerű műfordító – Vajda Miklós, illetve Réz Ádám – egy-egy nem is aprócska hibáját tűzte tollhegyre. Egyikük a székely ember mokaszinját emlegeti a bocskora helyett, másikuk a csirke tölteléke helyett a csirke velőjéről ír. Ezek kétségtelenül hibák, félrefordítások, ha úgy tetszik: műferdítések.
Csakhogy az a fordító vesse rájuk az első követ, aki, ha munkája közben megzavarták – légy szállt az orrára, a postás csengetett, vagy ki tudja, mitől támadt hirtelen zavarában –, nem fordította akár a right-ot balnak, vagy a linke-t jobbnak. Holott kétség sem fér hozzá, hogy ismerték ezeknek a szavaknak a valódi jelentését, amelyeket az első, de legkésőbb a második nyelvórán oktatnak. Létezik azonban egy olyan személy, aki azért kapja a fizetését, hogy kijavítsa, helyre tegye az ilyen apróbb vagy nagyobb tévedéseket. Úgy hívják, hogy szerkesztő. Más kérdés, hogy ő sem tudhat minden idegen nyelvet, bár azt angol nyelvtudás nélkül is lehet sejteni, hogy egy regénynek az a hőse (ez konkrét példa), aki az előző oldalon még tiszt volt, a következő oldalon nem lehet – hacsak le nem fokozták közben – őrmester. Rendben van, a szerkesztő nem tud angolul, ezért nincs tisztában azzal, hogy az angolszász országokban csak a military officer (katona)tiszt, a police officer, vagy egyszerűen az officer (ez a megszólítása is) közrendőr. Ennek ellenére a szerkesztőnek szemet kellett volna, hogy szúrjon ez a különös rendfokozat-változás. Ehhez csak két dolog szükséges: minimális intelligencia és némi odafigyelés. Ha azonban az egyik vagy a másik, netán mind a kettő hiányzik, akkor jön a székely ember mokaszinban.
De természetesen az is gyakran előfordul, hogy a fordító valóban nem ismer egy, az eredeti szövegben szereplő szót vagy kifejezést. Régebben a könyvkiadóknál az volt a szokás, hogy mielőtt a fordítás a szerkesztő elé került, azt egy hozzáértő személy (a kontrollfordító, más néven kontrollszerkesztő) mondatról mondatra egybevetette az eredetivel. Ez egyáltalán nem volt fölösleges, mert ez az „ellenőr” sok hibát kiszúrhatott, még kiváló fordítók munkájában is. Hosszú évtizedekkel ezelőtt vetettem egybe az orosz eredetivel a kiadó megbízásából egy kiváló műfordító nagyszerű, gördülékeny fordítását. A szóban forgó regény a Gulágban játszódott és szerepelt benne egy ember, akinek a beosztása operupolnomocsennij volt. A fordító nyilván hiába keresgélte a szótárakban ezt a szót (amely az adott esetben a lágerben elhárító munkával és a foglyok spiclibeszervezésével foglalkozó állambiztonsági tisztet jelentette), és az oper-rel kezdődő beosztást végül operaigazgatónak fordította le. (A hölgy, aki egyébként Puskin és Sevcsenko számos művét ültette át anyanyelvünkre, nyilván nem sokat törte a fejét azon, vajon mit keres egy büntetőtábor parancsnokai között egy dalszínház feje.)
Képzeljük csak el, mennyit nevettek volna a fordítón a kritikusok és az olvasók, ha az operaigazgató átcsúszik a szerkesztők kettős ellenőrzésén. Hogy ma átcsúszna-e, nem tudom, de nem zárom ki, hogy egyes igénytelen kiadóknál – igen. Vissza a szerkesztőkhöz: attól tartok, hogy sok esetben nemcsak a figyelmetlenségük, igénytelenségük, hanem az általános ismerethiányuk (hogy ne mondjam: a műveletlenségük) a ludas a félrefordításoktól hemzsegő könyvek megjelenésében. Ezek a tulajdonságok persze mindenekelőtt a fordítók nem csekély részére is jellemzőek. Hadd említsek itt még néhány ebből fakadó, újságcikkről újságcikkre, könyvről könyvre ismétlődő szabványhibát.
Bizonyára sok fordító meglepődne, ha arról értesülne, hogy a "billion" számnév Amerikában nem ezermilliárdot jelent, mint nálunk, hanem egyszerűen milliárdot. Márpedig ebből a félreértésből komoly bajok is származhatnak. Sokak számára hasznos volna tudni, hogy az Egyesült Államokban az "attorney general" elsősorban nem fő- vagy legfőbb ügyész, hanem igazságügyi miniszter. Meglepő olvasni arról, amikor Amerikában néhány kisstílű tolvajt vagy csalót összeesküvéssel vádolnak, holott az adott esetben a "conspiracy" egyszerűen bűnszövetség. Több, mint tájékozatlannak mondhatók a vallások, a felekezetek terén azok az angol nyelvből fordítók, akik az "evangelical christian"-t evangélikusnak, azaz lutheránusnak, a hitszónokot jelentő "evangelist"-et evangélistának adják vissza, nem is szólva a protestáns reverendet tisztelendőnek, vagy az ugyancsak protestáns (church) "service"-t misének fordítókról. Az sem árt, ha a fordító (és a szerkesztő) tudja a különbséget fenség és felség között.
Ezek a tömegesen előforduló melléfordítások még hosszan sorolhatók. Mindamellett úgy vélem, hogy ha csak egy-egy ilyen csúszik be, azt a műfordítónak (de nem a szerkesztőnek!) talán még el lehet nézni. Hiszen – mint már a cikkem elején is írtam – a lónak két lába van… Pardon: négy.
