iskolakezdés;adománygyűjtés;Ökumenikus Segélyszervezet;

Üresen a legnehezebb – Idén kétszer annyi gyerek iskolatáskáját szeretnék megtölteni

Iskolakezdés együtt! címmel idén is meghirdeti országos pénzadománygyűjtési akcióját az Ökumenikus Segélyszervezet. A szervezők szeretnék, ha a kétezer tanszercsomag már az első becsöngetés előtt célba érhetne.

Elgondolkodtató videóval hívja fel a figyelmet a rászoruló gyermekek iskolakezdési nehézségeire az Ökumenikus Segélyszervezet. A felvételen az látható, ahogy Wolf Kati, a szervezet önkéntese, az utca emberét kéri meg egy látszólag üres, ám láthatatlan módon súlyossá tett iskolatáska megemelésére. Az üresen is nehéz táska az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! adománygyűjtés fő üzenetére szeretné ráirányítani a figyelmet: az iskolatáska „akkor a legnehezebb, ha üres”. A koronavírus miatt idén az eddigiekhez képest további ezer, 

összesen kétezer nehéz helyzetbe került gyermeket szeretnének segíteni

egyenként 10 ezer forint értékű, személyre szabott, minőségi tanszercsomaggal. A célkitűzés az, hogy a segítség már az első becsöngetés előtt célba érhessen. A 1353-as adományvonal tárcsázása hívásonként vagy SMS-enként 250 forint támogatást jelent, egy iskolatáska tehát negyven hívással pakolható tele. Segíteni a www.iskolakezdesegyutt.hu honlapon, átutalással és a nagyobb postákon elhelyezett gyűjtőperselyeken keresztül is lehet.

Esély a felzárkózásra

Az Ökumenikus Segélyszervezet közleménye szerint munkatársaik nap mint nap találkoznak olyan családokkal, akik számára a napi betevő előteremtése is gondot okoz, így önerőből esélyük sincs kigazdálkodni az iskolakezdéssel járó jelentős kiadásokat. A leghátrányosabb helyzetben lévő családoknál ez az időszak sokszor a reménytelen eladósodásról szól. A járványhelyzet miatt most még többen kerültek nehéz anyagi helyzetbe. A legszegényebb gyermekek számára az Ökumenikus Segélyszervezet tanszercsomagjai többet jelentenek egy ajándéknál: egy jó minőségű tolltartó, füzetcsomag, tornazsák vagy ünneplő ruha esélyt kínál arra, hogy ők is büszkén és örömmel ülhessenek be az iskolapadba. 

A koronavírus idején bevezetett speciális oktatási rend sok rászoruló gyermeknek okozott további óriási nehézséget. A tanulásban a megfelelő eszközök, illetve a családi kapacitások hiánya okozott hátrányt. Az ő felzárkózásukat, tanulmányaik pótlását is segíteni kívánja az Ökumenikus Segélyszervezet. A segélyszervezet munkatársainak tapasztalatai szerint az Iskolakezdés együtt! segélyakciók során átadott, személyre szabott tanszercsomagok nemcsak óriási örömet jelentenek a segélyszervezet országos intézményhálózatának látóköréből kiválasztott gyermekeknek, de valódi esélyt is nyújtanak a felzárkózásra.

Az augusztusi segélyakció mellett az Ökumenikus Segélyszervezet azt vállalta, hogy a kétezer gyermek iskolakezdési támogatásához szükséges összegen felül beérkező pénzadományból éves szinten mintegy kétezer diák felzárkózását támogatja; rendszeres fejlesztő foglalkozásokat szervezve számukra a szegénység okozta hátrányok leküzdéséhez. Ez a program a járványhelyzet alatt sem szünetelt, a munkatársak minden rendelkezésre álló eszközzel segítettek a gyermekeknek, hogy be tudjanak kapcsolódni a digitális oktatási rendbe. Az év második felétől Kapaszkodó 2.0. néven speciális programot indítottak a veszélyhelyzet alatt felhalmozott lemaradások leküzdésére azoknak a gyermekeknek, akik körülményeik miatt kevésbé hatékonyan tudtak bekapcsolódni a digitális oktatásba.

Egy a kétezerből

A szervezet segít többek között annak a négygyermekes családnak, amely egy albérletben lakik Csepelen, egy raklaptelepen. Az édesapa a „vírus előtt” egy asztalos műhelyben dolgozott, de ahogy csökkentek a megrendelések, felmondtak neki. Jelenleg alkalmi éjszakai műszakokat vállal, hogy el tudja tartani a családját. Az édesanya korábban a főállású anyasága mellett tudott takarítást vállalni, de a vírus miatt már nem hívták, így ez a mellékes kis jövedelemforrásuk kiesett. A gyerekek – Gabriella 13, István 10, Gergő 7, Noel pedig 5 éves – közül az egyik hiperaktív, gyógyszeres kezelés alatt áll. A digitális oktatás a  megfelelő mennyiségű és minőségű technikai eszközök hiánya miatt és a sokszor egy időpontban zajló tanórák miatt is nehézséget okozott a családnak. A gyermekek már megkapták a listát, hogy a szeptemberi iskolakezdéshez mire lesz szükségük, de a családnak esélye sincs, hogy mindent önerőből beszerezzenek.